A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható,
már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus
hallgatója, Goór Csaba azt a feladatot oldotta meg, hogy abszurdot írt, ami még a háború szorongásait is megidézi. Munkáját örömmel közlöm.
Goór Csaba
ÁTJÁRÓ
Kis
Ferenc negyedszer is szedett volna a csirkepaprikásból, de visszafogta a
mozdulatot: ennyi elég kell, hogy legyen vacsorára. Azért még tisztára nyalta a
tányért és a maradék szekszárdi kadarkával leöblítette kedvenc ételét.
Nehezen
tudott elaludni és átkozta magát, amiért ennyire bezabált. Jó darabig félálomban
forgolódott, azután kívülről látta magát, ahogy egyre elnehezülő testtel süllyed
lefelé.
Ezúttal
is a rendszeresen visszatérő álmában találta magát: összefut az utcán
gyerekkori volt barátjával, akit évtizedek óta nem látott.
-
Tudtam, hogy nem halhattál meg! Sosem hittem a híreszteléseknek.
-
Csakhogy megjöttél! Régóta várok rád. Sakkozhatnánk egyet!
- Azta! Nagy
József, igazán te vagy az, haver? Éppen rólad álmodom.
- Na,
játsszunk már egy partit végre? Jól elkalapállak, azután majd hajlandó leszek
beszélgetni veled.
Nem
bírtak egymással, és az elhúzódó játéknak az első kakasszó vetett véget, amitől
Kis Ferenc felriadt.
Egész
nap az álma körül forogtak a gondolatai. Borzongott, de mégis visszavágyott abba
a fura világba, ahol éjszaka járt.
Számos hiábavaló
kísérlet árán kitapasztalta, hogy akkor juthat át, ha késő este degeszre eszi
magát és megiszik rá legalább két pohár szekszárdi kadarkát.
Apránként
sok mindent megtanult. Azt, hogy odaát mindenki pontosan emlékszik az előző
élete legapróbb mozzanatára is, és többé már senki sem áltatja magát
hazugságokkal. Ennek köszönhetően Nagy Józseffel is tisztázhatta, hogy azért
halt meg a barátságuk, mert mindketten sértettnek érezték magukat és
évtizedekig hiába vártak arra, hogy a másik tegye meg az első engesztelő
gesztust.
Barátja
felvilágosította, hogy odaát ő is bárkit felkereshet, akit ideát személyesen
ismert. Kis Ferenc ezen felbuzdulva megkereste anyját.
- Jól
érzem magam itt. Nem fájnak a lábaim. Meg újra a gyerekkori barátnőimmel vagyok.
Papival ugyanúgy ellenkedünk, mint előtte
ötven éven át, és együtt várjuk türelmesen a végítéletet.
- Mi
pedig sokat dolgozunk és állandóan rohanunk, mert folyton úgy érezzük, lemaradunk
valamiről – számolt be Kis Ferenc magáról és családjáról.
Azután
hosszasan hallgattak. Kis Ferenc szerette volna megtudni, miért úgy kellett,
hogy felnőjön, mint a dudva, de belátta, hogy anyjával sohasem lesznek képesek az
érzelmeikről beszélni.
Kis
Ferenc nem érezte szükségét, hogy apjával találkozzék. Életük során soha nem
váltottak egymással gondolatot, akkor most miért lenne ez másképp? Nagyszülei
sem jöhettek szóba, mert nem ismerte őket személyesen. Rá kellett döbbennie,
hogy az egykor volt barátján kívül nincs odaát senkije.
Felesége,
Kis-Kerek Mária egyre gyakrabban veszekedett vele a nagy esti zabálások és a
megemelkedett borfogyasztás miatt, de Kis Ferenc még neki sem merte megemlíteni
az újonnan felismert képességét.
Addig
tudta titokban tartani, amíg egy alkalommal a felesége erős zajra riadt fel,
amiről azt hitte, betörő matat a lakásban, és próbálta őt felébreszteni. Mivel Kis
Ferenc teste a legerősebb rázásra, sőt csipkedésre sem reagált, a felesége
annyira kétségbe esett, hogy a vélt betörőről teljesen megfeledkezett. Már
éppen a mentőket hívta volna, mikor visszatért testébe Kis Ferenc.
Kis-Kerek
Mária eleinte hitetlenkedett, de jól ismerte a férjét ahhoz, hogy tudja, ezúttal
igazat mond. Végül egészen felvillanyozódott, és számtalan ötlete támadt, amit azonnal
meg is osztott a férjével. Először is, Kis Ferenc közbenjárásával végre megtudhatta,
miért tekintette anyja őt egész élete során satnya kis békának.
- Utáltam apádat. Bűzlött a mosdatlanságtól
meg az italtól. Amikor beivott, mindig rám mászott, és akárhogyan ellenkeztem,
valósággal megerőszakolt. A nővéredet meg tudtam neki bocsátani, sőt ő lett az
egyetlen vigaszom és az életem értelme. Ragyogó elmével megáldott, igazi
szépség volt. De te, kislányom lyukas guminak köszönheted az életedet, és
igenis, a nővéred mellett nyeszlett kis békának tűntél. Bocsáss meg nekem,
amiért a szívemben nem tudtam számodra helyet szorítani.
Kis-Kerek
Mária megbocsátotta anyjának minden tőle elszenvedett gyerekkori sérelmét. Nem
bírta magában tartani ezt a felemelő érzést: azonnal elkotyogta férje
képességét a barátnőjének. Ettől fogva két asszony duruzsolt Kis Ferenc fülébe,
hogy rávegyék, jöjjön el a következő spiritiszta szeánszukra. Mert csakis ő
tudná visszaadni a hitét a sikertelen asztaltáncoltatási kísérletektől kiábrándult
és közönyössé vált közösségnek. Kis Ferenc ezúttal sem bírt sokáig ellenállni a
hízelgésből és test-lelki zsarolásból ügyesen kikevert ostromnak.
Azon az
estén felesége feltálalta „élete legjobb paprikáscsirkéjét” és ünnepélyes
mozdulattal az asztalra helyezett egy palack kadarkát.
- Remélem
ízleni fog! Nem akartam hinni a fülemnek, amikor meghallottam az árát, de
mondtam az eladónak, megérdemli az én drága uram, akármennyibe is kerül.
Ezúttal
zsúfolásig megtelt a kis helyiség az előzetes híreszteléstől felvillanyozódott
érdeklődőkkel.
Kis-Kerek
Mária terjengős előadásban ismertette férje tudományát, és amikor önként
jelentkezőt kért, akinek az ügyében a férje majd közbenjár, elszabadultak az
indulatok.
Nehezen
lettek úrrá a helyzeten, de végül sorsot húztak, ami a társaság legidősebb
hölgy tagjának kedvezett. Ő arra kérte Kis Ferencet, hogy keresse meg a
nagypapáját, és tudja meg tőle, mi történt vele ötvenhatban, hogy így
nyomtalanul eltűnt. És arról is kérdezze ki, hova rejtette el a ruszkik elől a családi
aranyat, amit az ő drága jó szülei életük végéig úgy emlegettek, hogy „egy
egész vagyon”, de soha nem találtak meg. Azután aprólékos leírást adott a
célszemélyről
Kis
Ferenc, rövid esti rutin után ágyba bújt és arra kérte a társaságot, hogy a lakás
más helyiségeiben, a lehető legcsendesebben várakozzanak. Hosszasan
forgolódott, többször kiment a mellékhelyiségre, olyankor le kellett hűtenie az
izgatott érdeklődést.
Kakasszóra
riadt fel. Szabadkozva számolt be arról, hogy hosszas bolyongás árán sem
sikerült rátalálnia a nagyapára. Az odaát lévő gyerekkori barátját akarta
segítségül hívni, de különös módon ezúttal őt sem találta meg. A csalódott és a
kialvatlanságtól, illetve az elfogyasztott nagy mennyiségű tojáslikőrtől
kótyagos társaság szétszéledt. Búcsúzóul többen, ki halkan, ki jól hallhatóan
kóklernek nevezték Kis Ferencet.
A balul
sikerült átjárás kikezdte Kis Ferenc önbecsülését, és azt kellett tapasztalnia,
hogy felesége sem olyan nyájas hozzá, mint azelőtt.
Néhány
napig rágta magát és tűrte felesége megvető pillantásait, aztán újra nekivágott,
hogy segítséget kérjen a volt barátjától. Megtudta tőle, hogy arra is van lehetőség,
hogy közvetlen ismerőse ismerősével találkozhassék, de ezt a Nyilvántartó
Hivatalnál kell kérvényeznie.
Kis
Ferenc hitetlenkedett, hogy mi szükség lehet odaát is bürokráciára, de
hamarosan megbizonyosodott arról, hogy a barátja tanácsolta út valóban járható,
és némi sorállás árán megtalálta az ötvenhatos nagypapát.
Nem
árulta el a feleségének a megszerzett tudást, de ezután a becsmérlő
megjegyzésekre és lesajnáló pillantásokra csak fölényes mosollyal reagált. Megtartotta
a titkát egészen a következő szeánszig, ahova hívatlanul állított be.
- Az
arany a nyárikonyhában lett elrejtve, a bejárati ajtótól jobbra, a sarokban
lévő cementlap alatti üregbe – jelentette ki olyan meggyőző módon, hogy a
társaság szó nélkül felkerekedett és átvonult az idős hölgy házához. Kis Ferenc
törhette föl a kérdéses cementlapot, és emelhette ki alóla a súlyos ládikát.
Ettől
fogva hívei állandó nyomás alatt tartották. Kíméletlen harc és helyezkedés
indult a hölgyek között Kis Ferenc kegyeiért, aki igyekezett teljesíteni
mindenki kívánságát, de a felé áradó intrikát, hízelgést és kuncsorgást nem
tudta kezelni.
Egy
ponton a felesége kijelentette, ezután Kis Ferenc szigorúan csak szakmai
kérdésekről értekezhet a megbízóival, minden más ügyet ő vesz a kezébe.
Annyira
fellendült az üzlet, hogy Kis Ferenc feladta az állását. Ennyi átjárás mellett
amúgy sem maradt ideje és energiája a munkája tisztességes ellátására.
Bár Kis
Ferenc egyre csak dagadt és a kimerültségtől nappal is alvajáróként téblábolt, mégsem
érezte tehernek, inkább szenvedélyévé vált az átjárás. Kötelességének érezte,
hogy a különleges képességét jól használja fel. Még ha többnyire megcsalásról,
cserbenhagyásról és gyávaságról szóló magyarázatokkal tért is vissza,
megnyugvást nyújtott a megbízóinak.
Vágyott
abba a másik világba, ami hatalmas vasútállomáshoz hasonlít, ahol az embertömeg
csendesen várakozik és közben arról pusmog, hogy majd csak eljön az a megígért
hosszú szerelvény, de ahol még soha senki nem látott vonatot érkezni vagy
indulni.
A képességének
gyorsan híre ment, olyannyira, hogy megjelent a fekete autó a titkosszolgálat embereivel,
akik közölték Kis Ferenccel, hogy ezután kizárólag a szolgálatnak fog dolgozni.
Kis Ferencet nem, de feleségét lenyűgözte a cserébe ígért javadalmazás.
Rögtön parancsba
adták az első feladatát: lépjen kapcsolatba azzal az ügynökkel, akit néhány
nappal azelőtt megmérgeztek, vélhetően az oroszok, és akiről azt gyanítják,
hogy az oroszok beépített embere lehetett.
Már
korábban kiderítették, hogy a volt ügynök és Kis Ferenc ismerték egymást,
hiszen általános iskolás korukban két éven át ugyanabban a csapatban rúgták a
labdát. Így feltűnés nélkül, a túloldali hivatal kihagyásával jöhetett létre a
találkozó, aminek a kimeneteléről senkinek, még nekem sem lehet tudomásom.
Kis
Ferenc szenvedett ezektől a piszkos munkáktól és a megkövetelt konspiratív
élettől. A növekvő feszültséget növekvő mennyiségű alkohollal oldotta. Végül
szívrohamot kapott és kórházba került. A szolgálat révén a lehető legjobb
ellátásban részesült, így a teste gyorsan gyógyult, de még az a kevés maradék életkedve
sem akart visszatérni belé.
A
születésnapját a kórházban töltötte. Befalta az összes csirkepaprikást, amit
kérésére a felesége főzött neki és megivott rá két pohárral a becsempészett
kadarkából. Megfogta a felesége kezét és nyugodt, elszánt hangon szólt hozzá.
- Én most
átmegyek. Magamtól és utoljára. Át tudlak vinni, ha akarsz velem jöhetsz.
Pilisborosjenő, 2022. március 31.
_
