A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Rózsa Boglárka különleges feladatot teljesített: Franz Kafka "Ütés a nagy kapura" című elbeszélése nyomán megírt egy történetet, amiből az derül ki, lehetnek olyan országok, ahol még a szúnyog is szent állatnak számít. Gratulálok a munkájához, örömmel közlöm.
Rózsa Boglárka
Hőség
Ma van a szezon legmelegebb napja a
helyiek szerint. Én nem tudhatom, mert most járok erre először. Lassan hazautazom, de úgy tűnik sikerült kifognom
az egyik legelviselhetetlenebb időszakot.
Általában nem zavar a hőség, de ez már számomra
is kiborító. Azt mondják, akik itt élnek, hogy igyak sok folyadékot, és ne
menjek ki a tűző napra kendő vagy kalap nélkül. Ezekkel én is tisztában vagyok.
Egy idős házaspár a szomszédom a második
emeleten a szállóban, ahol lakom. Ők mindig láthatóan ügyelnek arra, hogy
betartsák azokat a tanácsokat, amiket a helybéliektől kapnak. A minap például meglepődve
újságolták nekem, hogy a bazárban sikerült elcsípniük egy itteni specialitás
receptjét. Különböző fűszerekről és főzési technikákról áradoztak, amit
meghallgattam, de nem érdekelt.
Ma nem láttam kijönni a házaspárt a szobájukból,
a reggelire sem mentek le. Nekem sincs túl sok kedvem kimozdulni, de elromlott
a légkondicionáló, úgyhogy lemegyek reklamálni a recepcióra. A nap a fából
készült gyöngyfüggönyön át is vakít, ahogy leérek a földszintre. Akik a recepciónál
várnak, hunyorogva böngészik az asztalokra kitett magazinokat. Közelebb lépek
hozzájuk, nem is az olvasási szándék vezérel, inkább csak hogy elfoglaljam
magam.
A papír mintha összeragadt volna a
melegben, alig bírok lapozni. Odapillantok a recepciós pult felé, de nincs ott
senki. Viszonylag alacsony plafonú helyiségben vagyunk, kerek és színes
mintákkal díszített falak vesznek körül. Itt sem erős a légkondi, pedig
érezhetően jobban nyomatják, mint a szobámban.
A leginkább a szúnyogok idegesítenek.
Dünnyögésük mindenhol hallható az egész épületben. A szobákba van szúnyogháló
felszerelve, gondolom, a turisták kedvéért. Tehát oda nem juthatnak be. Itt lenn
viszont be-betéved néhány a nyitott ajtón keresztül. Nem értem, miért van egyáltalán
nyitva az ajtó, ha megy a légkondi. Számomra érthetetlen ez a gondolkodásmód, inkább
nem is agyalok rajta tovább.
Felállok, és elhúzom a fából készült
gyöngyfüggönyt, hogy kilépjek a teraszra. Most tűnik csak fel, mennyire le van
árnyékolva a benti rész, mert már egy-két pislogás után be kell csuknom a
szemem. Nagyon éles a fény. Fent hagytam a napszemüvegem, de ha már lejöttem ide,
maradok.
Beszélgetés zaja szűrődik ki hozzám,
valami a fülemnél dünnyög. Idegesít, hadonászok a kezemmel, de fölöslegesen
csapok a falra magam mellett, nem kenődik oda semmi. A másik fülemnél is repkednek,
ezek szerint errefelé nemcsak este támadnak, hanem nappal is.
Visszamegyek a recepcióra, a lány már
ott áll a pultnál és hevesen gesztikulál. Éppen az idős párnak ad valamilyen útmutatást,
de nem értem, túl messze vagyok. A nő és a férfi egyszerre bólogatnak, majd
mosolyogva elköszönnek, mennek a főajtó irányába.
Úgy tűnik, mégis kimerészkednek a
melegbe. Kezükben ásványvizes palack, fejükön szalmakalap.
Később majd elmegyek sétálni, de így,
kora délután még esélytelen. Pedig én sokkal fiatalabb vagyok, nekem jobban
kéne bírnom a hőséget. Egyelőre csak a hűs, légkondicionált szobám képe lebeg a
szemem előtt, ahogy előre lépkedek a pulthoz. Elhessegetek az arcomból egy
szúnyogot, de egy másik belemar a vádlimba. Odacsapok.
Mindenki felkapja a fejét. A tenyeremen
véres-feketés pont villan. Letörlöm egy zsebkendővel, mégis mintha valami megváltozott
volna. Furcsán néz rám a recepciós lány, mint aki rettentően megijedt. Pedig egyáltalán
nem undorító ez, már ott sincs a szúnyog. A lány mégis telefont ragad, tárcsáz,
halkan és vontatottan beszél.
A helyiek, akik a szállóban dolgoznak,
lefagyva merednek rám. Lerí róluk, hogy valami nagyon rossz dolog történt. Amit
én csináltam, éppen a szemük láttára.
Öltönyös, fekete nyakkendőt viselő férfiak
jelennek meg, felém tartanak. Komoly tekintetük hatására gyomoridegem lesz.
Ezek nem viccelnek, már itt vannak mellettem, és az egyikük kérdéseket tesz
fel, míg egy másik hangrögzítőt tart az arcomba. Végigpörgetem az agyamban,
olvastam-e bármi furcsát a helybéli tradíciókról, hitről, akármiről, ami
megmagyarázná, mi történik.
Az idős házaspárra gondolok, akiknek
bizonyára naprakész tudásuk van mindenről, ami ehhez a helyhez kötődik. Mégis
képtelenségnek hat ez az egész.
A fekete nyakkendős férfiak elkísérnek a
szobámba a cuccaimért. Gépiesen bedobálok mindent a bőröndbe. A szúnyoghálóra
pillantok az ablakon. Erős anyagból készült, emlékszem, hogy hozzáértem, amikor
becsuktam az ablakot. Talán nem is engem védenek a szúnyogoktól, hanem azokat tőlem.
Remegek, nem tudom, hova visznek.
Komorak ezek a férfiak, és nem szólnak semmit.
Haloványan dereng valami, amit olvastam.
Vagy mondták nekem, talán az idegenvezető a buszon, csak nem figyeltem eléggé. Olyasmi,
hogy ügyeljek a kezemre. Igen, erről lehet szó. Hogy ha jót akarok magamnak, ne
csapkodjak össze-vissza.
