A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Klein T. László azt a házi feladatot választotta, hogy Hemingway ismert műve alapján ír egy párbeszédes novellát. A feszültség elképesztően erős, benne vagyunk egy tragikus eseményben. Nagyon gratulálok!
Klein
T. László
KÖDÖS HAJNAL
Ernest Hemingway: A fehér-elefánt
formájú hegyek című műve alapján
A skót fiú és a lány, aki vele volt a
gyorsétteremben, az önkiszolgáló terminál előtt várakoztak. A McDonald’s
üvegfalán keresztül figyelték a szürke lepelbe burkolódzott várost. Sűrű eső
áztatta Inverness főutcáját. Felfénylettek a SO COCO üzlet kirakati lámpái, és
látták, ahogy a Highland Bank bejárata előtt, felhúzott gallérral cigarettázott
a biztonságiőr.
Ők ketten a délutáni busszal jöttek Munlockyból,
hogy megnézzék a lány nővérének nyilvános főpróbáját a moderntánc-színházban.
A lány Roskillben lakott, a tegnapi invernessi
buli után nem ment haza. Hajnaltól a fiú munlocky-i lakásán aludt, csak ő, a
fiú nem tudott elaludni.
– Mit együnk? – kérdezte a lány.
Ujjatlan, türkíz trikó, fehér sort és térdzokni, hozzá sárga magassarkú alkotta
öltözékét, a cipőben mókásan billegtette a bokáját.
– Megint esik – mondta a fiú. Elázott
aljú, fenéknél logó farmer, alsógatya feliratát takaró fekete póló, tornacipő
volt minden viselete, farzsebéből kikandikált a mobil.
A „rendelj és fizess” feliratot
figyelte.
– Wrap vagy hamburger? – érdeklődött a
lány.
– Szendvicsek és wrapek – olvasta a fiú
a terminálon, megérintette a feliratot.
Végigfuttatták szemüket a kéttucat
fotón.
– Legyen marhahúsból – mondta a lány.
– Egyikhez sincs kedvem.
– Ma még nem ettünk.
– Az lehet.
– Jobb kedved lesz.
A fiú megnyomta a Hamburger ikont.
– Csak egy sima? – kérdezte a lány.
– Nincs benne sajt – mondta a fiú.
– Szereted a sajtot.
– Hajnal óta nem.
– Nekem Sajtburger, kettő.
A lány a lehalkított lapostévét nézte a
falon, könyökével bökdöste a fiút.
– Nézd, a nővérem élőben ad interjút a
városi tévéstúdióban, mondtam, hogy híres koreográfus.
– Milyen pihent, pedig hajnalban még
minket furikázott Munlockyba.
– Bírja az éjszakázást.
– Meg a piát – mondta a fiú.
A lány szaporábban rágta a rágót. Bíborszín
körmei, az „üdítők és hideg italok” feliratot kocogtatták. Választottak.
Elvették a huszonegyes rendeléstáblát a tartóból.
Leültek a sarokasztalhoz. A fiú a falhoz
rögzített padra, a lány vele szembe, a fiú feletti lapostévét nézte. Éppen egy
részletet mutattak nővére táncszínházi próbájából, amiben a férfi táncos erőteljes,
meg-megtört mozdulatokkal kereste partnerét, a táncosnő gyöngéden forgott a
férfi körül.
– Olyanok, mint a szélben hajladozó
emberfák – mondta a lány.
– Én még nem láttam emberfát – mondta a
fiú, tologatta a táblát a csupasz asztalon.
– Persze, nem láthattál.
– Akár láthattam volna. Szerinted nem? –
kérdezte a fiú.
A lány mosolyogva rázta a fejét.
– Azért, mert szerinted én nem
láthattam, az még nem jelenti feltétlenül, hogy tényleg nem láthattam. Akár
láthattam volna. Akár a hajnali ködben is láthattam volna! – mondta a fiú,
halkan folytatta. – Bármit láthattam volna, nemigaz?
– Ha nem lett volna tövig a számban a
nyelved a kocsiban.
– Nyitott szemmel csináltam – mondta a
fiú.
A lány III. Károly király kastélyának
vadvirágos mezőjét csodálta a tévében.
– Ti vagytok a huszonegyes – mondta a
sapkás lány. – Egy sima hambi, két sajtos, zéró kóla és narancs. – Lepakolt a tálcájáról. A fiú az üres tálcára
tette a rendeléstáblát, de a sapkás lány visszatette az asztalra.
– Ha kértek valamit, rendeljétek meg
mobilon és írjátok be ezt a rendelésszámot.
– Kérjünk most – mondta a lány, és
elosztotta a szendvicseket az asztalon.
– De már elment.
– Mobilon.
– Még nem is ettünk – mondta a fiú.
– Egy karamellás McFreeze-t – kérlelte a
lány.
Tekintélyes harapásokkal evett, amíg a
fiú böngészte a mobilt.
– Mogyoróval, csokigolyóval, vagy minden
nélkül. Ez a kínálat.
– Mogyoróval vagy csokigolyóval?
– Melyikkel akarod?
– Nem tudom – mondta a lány. –
Mogyoróval jobb?
– Egész jó.
– Vagy kérjem csak úgy? – kérdezte a
lány.
– Eldöntenéd? Végül is a tied.
– Tényleg nyitva volt a szemed?
– Legyen mogyoróval – mondta a fiú és elküldte
a rendelést.
– Az enyém is.
A lány kibontotta második szendvicsét.
– Karamellás, pörkölt mogyoróval –
mondta a sapkás lány és letette a fagylatot az asztalra.
A fiú a második kínálásra elfogadta a
kostolót.
– Érzed? Keserédes íze van – mondta a
lány és letette a fagylaltot.
– Mindennel így jár az ember.
– Igen – mondta a lány. – Mindennek
keserédes íze van.
– Ugyan, hagyd már.
– Nem én kezdtem. Én örültem, hogy
behúzódtunk az eső elől. És örültem a meghívásnak.
– Akkor próbáljunk meg örülni – mondta a
fiú.
– Meghívtál, de ki sem bontottad a
szendvicsedet. Pedig én meséltem neked az emberfákról. Nem voltak szépek az
emberfák? – Könnyek csillogtak a szemében.
– De azok voltak.
– Nem is láttad őket. Ők a nővérem
emberfái. – A lány elsírta magát. – És a fagylalt keserédes.
– Edd meg a szendvicsemet, én megeszem a
keserédest.
Szipogva majszolta a harmadik
szendvicset és teleszájjal beszélt.
– Tulajdonképpen nem is hasonlítottak
emberfákhoz. Nincsenek is emberfák. Soha nem is lesznek. Csak úgy értettem,
olyan könnyeden hajladoztak, mint a fák, a vékonytörzsű fák, nem a vastagok.
– Kérsz még valamit? – kérdezte a fiú.
A lány megrázta a fejét.
– Milyen a szendvics?
– Finom – mondta a lány.
– Tudod, hogy meg kell tennünk.
A lány a Városháza előtti tüntetés
képeit nézte a lapostévén.
– Muszáj elmondanunk – mondta a fiú.
A lány nem szólt semmit.
– Veled megyek és ottmaradok veled. Megtesszük
együtt.
– Azt mondtad, csak egy birka, azt
mondtad, egy birka – mondta a lány.
– Azt mondtam lehet, lehet, hogy csak
egy birka.
– Nem is láttad. Részegek voltunk. Nem
is láttad! Hajnal volt, köd volt. Nem láttál te semmit!
– Te is láttad – mondta halkan a fiú.
– Nem láttam! Csókolóztunk. Nem láttuk!
Becsuktuk a szemünket. Csukott szemmel csókolóztunk.
– Te is láttad – súgta a fiú.
– Láttam.
– Láttad a felborult kerékpárt?
A lány bólintott.
– És a kosarából szétgurult sajtokat?
A lány hallgatott. A fiú némán kanalazta
a fagylalt maradékát.
– És aztán? Utána mit csinálunk? –
kérdezte a lány.
– Utána minden jó lesz.
– Most is jó, nem?
– Most nem.
A lány apró négyzetig hajtogatta a
szendvicsek csomagolását és a kiürült poharakba dobálta.
– És szerinted ettől rendbejön minden? –
kérdezte a lány.
– Utána minden jó lesz.
– Nekünk is bajunk lehet?
– Nem hiszem – mondta a fiú.
– Igazán ezt akarod?
– Ezt tartom helyesnek. És szeretném, ha
megtennéd.
– De kinek lesz az jó? Mi változik
ettől?
– Tudod, hogy meg kell tennünk – mondta
a fiú.
– De, ha megteszem, nem fogsz többet
bánkódni, és újra boldog leszel velem?
– Most is boldog vagyok veled.
– Tudom. De ha megteszem, akkor tetszeni
fog neked, ha emberfához hasonlítom a táncosokat, és olyasmit rendelek, amit
nem is szeretek?
– Mindig olyat rendelsz, és ez tetszik
nekem. És szeretem, ha emberfához hasonlítod a táncosokat és mindig megeszem,
amit rendelsz.
– És azt várod, hogy tegyem meg, hogy
mondjam el?
– Utána minden jó lesz.
– Utána minden jó lesz, utána minden jó
lesz! Semmi sem lesz jó. Érted? Semmi.
– Muszáj megtennünk.
– De hát a nővérem. Felfogtad? Te egyke
gyerek. A nővérem.
– Otthagyta! – fakadt ki a fiú.
– Ott hagytuk, hogy pontos legyek.
– Igen, otthagytuk.
A beállt csendben a lány a lapostévét nézte.
Csak ő látta az Invernessből Munlockyba vezető út boltíves kőhídját, a patakban
ázó kerékpárt, a hídlábánál szétszóródott sajtokat, a szalagok között nyüzsgő
rendőröket és az útszélén a fekete zsákot.
A fiú a lapostévé alatt ült, így nem
látta a zsákot, ő az utcát nézte. A főutcán békésen haladó, esőtől csillogó városi
buszt, melynek hátoldala harsány színekkel hirdette a lány nővérének jövőheti
premierjét.
(Rekonstruktívizmus 8), (Budafok 2023.
október 8. – 2023. december 4.)
