Szépírói kurzus 2023/ősz/18 - Klein T. László novellája

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Klein T. László azt a házi feladatot választotta, hogy Hemingway ismert műve alapján ír egy párbeszédes novellát. A feszültség elképesztően erős, benne vagyunk egy tragikus eseményben. Nagyon gratulálok! 

Klein T. László

KÖDÖS HAJNAL

 

Ernest Hemingway: A fehér-elefánt formájú hegyek című műve alapján

 

A skót fiú és a lány, aki vele volt a gyorsétteremben, az önkiszolgáló terminál előtt várakoztak. A McDonald’s üvegfalán keresztül figyelték a szürke lepelbe burkolódzott várost. Sűrű eső áztatta Inverness főutcáját. Felfénylettek a SO COCO üzlet kirakati lámpái, és látták, ahogy a Highland Bank bejárata előtt, felhúzott gallérral cigarettázott a biztonságiőr.

Ők ketten a délutáni busszal jöttek Munlockyból, hogy megnézzék a lány nővérének nyilvános főpróbáját a moderntánc-színházban.

A lány Roskillben lakott, a tegnapi invernessi buli után nem ment haza. Hajnaltól a fiú munlocky-i lakásán aludt, csak ő, a fiú nem tudott elaludni.

– Mit együnk? – kérdezte a lány. Ujjatlan, türkíz trikó, fehér sort és térdzokni, hozzá sárga magassarkú alkotta öltözékét, a cipőben mókásan billegtette a bokáját.

– Megint esik – mondta a fiú. Elázott aljú, fenéknél logó farmer, alsógatya feliratát takaró fekete póló, tornacipő volt minden viselete, farzsebéből kikandikált a mobil.

A „rendelj és fizess” feliratot figyelte.

– Wrap vagy hamburger? – érdeklődött a lány.

– Szendvicsek és wrapek – olvasta a fiú a terminálon, megérintette a feliratot.

Végigfuttatták szemüket a kéttucat fotón.

– Legyen marhahúsból – mondta a lány.

– Egyikhez sincs kedvem.

– Ma még nem ettünk.

– Az lehet.

– Jobb kedved lesz.

A fiú megnyomta a Hamburger ikont.

– Csak egy sima? ­– kérdezte a lány.

– Nincs benne sajt – mondta a fiú.

– Szereted a sajtot.

– Hajnal óta nem.

– Nekem Sajtburger, kettő.

A lány a lehalkított lapostévét nézte a falon, könyökével bökdöste a fiút.

– Nézd, a nővérem élőben ad interjút a városi tévéstúdióban, mondtam, hogy híres koreográfus.

– Milyen pihent, pedig hajnalban még minket furikázott Munlockyba.

– Bírja az éjszakázást.

– Meg a piát – mondta a fiú.

A lány szaporábban rágta a rágót. Bíborszín körmei, az „üdítők és hideg italok” feliratot kocogtatták. Választottak. Elvették a huszonegyes rendeléstáblát a tartóból.

Leültek a sarokasztalhoz. A fiú a falhoz rögzített padra, a lány vele szembe, a fiú feletti lapostévét nézte. Éppen egy részletet mutattak nővére táncszínházi próbájából, amiben a férfi táncos erőteljes, meg-megtört mozdulatokkal kereste partnerét, a táncosnő gyöngéden forgott a férfi körül.

– Olyanok, mint a szélben hajladozó emberfák – mondta a lány.

– Én még nem láttam emberfát – mondta a fiú, tologatta a táblát a csupasz asztalon.

– Persze, nem láthattál.

– Akár láthattam volna. Szerinted nem? – kérdezte a fiú.

A lány mosolyogva rázta a fejét.

– Azért, mert szerinted én nem láthattam, az még nem jelenti feltétlenül, hogy tényleg nem láthattam. Akár láthattam volna. Akár a hajnali ködben is láthattam volna! – mondta a fiú, halkan folytatta. – Bármit láthattam volna, nemigaz?

– Ha nem lett volna tövig a számban a nyelved a kocsiban.

– Nyitott szemmel csináltam – mondta a fiú.

A lány III. Károly király kastélyának vadvirágos mezőjét csodálta a tévében.

– Ti vagytok a huszonegyes – mondta a sapkás lány. – Egy sima hambi, két sajtos, zéró kóla és narancs. –  Lepakolt a tálcájáról. A fiú az üres tálcára tette a rendeléstáblát, de a sapkás lány visszatette az asztalra.

– Ha kértek valamit, rendeljétek meg mobilon és írjátok be ezt a rendelésszámot.

– Kérjünk most – mondta a lány, és elosztotta a szendvicseket az asztalon.

– De már elment.

– Mobilon.

– Még nem is ettünk – mondta a fiú.

– Egy karamellás McFreeze-t – kérlelte a lány.

Tekintélyes harapásokkal evett, amíg a fiú böngészte a mobilt.

– Mogyoróval, csokigolyóval, vagy minden nélkül. Ez a kínálat.

– Mogyoróval vagy csokigolyóval?

– Melyikkel akarod?

– Nem tudom – mondta a lány. – Mogyoróval jobb?

– Egész jó.

– Vagy kérjem csak úgy? ­– kérdezte a lány.

– Eldöntenéd? Végül is a tied.

– Tényleg nyitva volt a szemed?

– Legyen mogyoróval – mondta a fiú és elküldte a rendelést.

– Az enyém is.

A lány kibontotta második szendvicsét.

– Karamellás, pörkölt mogyoróval – mondta a sapkás lány és letette a fagylatot az asztalra.

A fiú a második kínálásra elfogadta a kostolót.

– Érzed? Keserédes íze van – mondta a lány és letette a fagylaltot.

– Mindennel így jár az ember.

– Igen – mondta a lány. – Mindennek keserédes íze van.

– Ugyan, hagyd már.

– Nem én kezdtem. Én örültem, hogy behúzódtunk az eső elől. És örültem a meghívásnak.

– Akkor próbáljunk meg örülni – mondta a fiú.

– Meghívtál, de ki sem bontottad a szendvicsedet. Pedig én meséltem neked az emberfákról. Nem voltak szépek az emberfák? ­– Könnyek csillogtak a szemében.

– De azok voltak.

– Nem is láttad őket. Ők a nővérem emberfái. – A lány elsírta magát. – És a fagylalt keserédes.

– Edd meg a szendvicsemet, én megeszem a keserédest.

Szipogva majszolta a harmadik szendvicset és teleszájjal beszélt.

– Tulajdonképpen nem is hasonlítottak emberfákhoz. Nincsenek is emberfák. Soha nem is lesznek. Csak úgy értettem, olyan könnyeden hajladoztak, mint a fák, a vékonytörzsű fák, nem a vastagok.

– Kérsz még valamit? – kérdezte a fiú.

A lány megrázta a fejét.

– Milyen a szendvics?

– Finom – mondta a lány.

– Tudod, hogy meg kell tennünk.

A lány a Városháza előtti tüntetés képeit nézte a lapostévén.

– Muszáj elmondanunk – mondta a fiú.

A lány nem szólt semmit.

– Veled megyek és ottmaradok veled. Megtesszük együtt.

– Azt mondtad, csak egy birka, azt mondtad, egy birka ­– mondta a lány.

– Azt mondtam lehet, lehet, hogy csak egy birka.

– Nem is láttad. Részegek voltunk. Nem is láttad! Hajnal volt, köd volt. Nem láttál te semmit!

– Te is láttad – mondta halkan a fiú.

– Nem láttam! Csókolóztunk. Nem láttuk! Becsuktuk a szemünket. Csukott szemmel csókolóztunk.

– Te is láttad – súgta a fiú.

– Láttam.

– Láttad a felborult kerékpárt?

A lány bólintott.

– És a kosarából szétgurult sajtokat?

A lány hallgatott. A fiú némán kanalazta a fagylalt maradékát.

– És aztán? Utána mit csinálunk? – kérdezte a lány.

– Utána minden jó lesz.

– Most is jó, nem?

– Most nem.

A lány apró négyzetig hajtogatta a szendvicsek csomagolását és a kiürült poharakba dobálta.

– És szerinted ettől rendbejön minden? – kérdezte a lány.

– Utána minden jó lesz.

– Nekünk is bajunk lehet?

– Nem hiszem – mondta a fiú.

– Igazán ezt akarod?

– Ezt tartom helyesnek. És szeretném, ha megtennéd.

– De kinek lesz az jó? Mi változik ettől?

– Tudod, hogy meg kell tennünk – mondta a fiú.

– De, ha megteszem, nem fogsz többet bánkódni, és újra boldog leszel velem?

– Most is boldog vagyok veled.

– Tudom. De ha megteszem, akkor tetszeni fog neked, ha emberfához hasonlítom a táncosokat, és olyasmit rendelek, amit nem is szeretek?

– Mindig olyat rendelsz, és ez tetszik nekem. És szeretem, ha emberfához hasonlítod a táncosokat és mindig megeszem, amit rendelsz.

– És azt várod, hogy tegyem meg, hogy mondjam el?

– Utána minden jó lesz.

– Utána minden jó lesz, utána minden jó lesz! Semmi sem lesz jó. Érted? Semmi.

– Muszáj megtennünk.

– De hát a nővérem. Felfogtad? Te egyke gyerek. A nővérem.

– Otthagyta! – fakadt ki a fiú.

– Ott hagytuk, hogy pontos legyek.

– Igen, otthagytuk.

A beállt csendben a lány a lapostévét nézte. Csak ő látta az Invernessből Munlockyba vezető út boltíves kőhídját, a patakban ázó kerékpárt, a hídlábánál szétszóródott sajtokat, a szalagok között nyüzsgő rendőröket és az útszélén a fekete zsákot.

A fiú a lapostévé alatt ült, így nem látta a zsákot, ő az utcát nézte. A főutcán békésen haladó, esőtől csillogó városi buszt, melynek hátoldala harsány színekkel hirdette a lány nővérének jövőheti premierjét.

 

(Rekonstruktívizmus 8), (Budafok 2023. október 8. – 2023. december 4.)