2022. november 24., csütörtök

Szépírói kurzus 2022/ősz/10 - Mészáros Szabolcs bohózata

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Mészáros Szabolcs bohózatot írt. Kiváló munkáját örömmel közlöm. A bohózatnak nincs aktualitása, ezt fontosnak érzem jelezni.


Mészáros Szabolcs

A falánk

 

Szereplők

Miniszterelnök

Svacsek

Pincér

 

A miniszterelnök irodája, antik, nagy értékű bútorok keverednek a giccsel, bántó, parvenü jellegű összhatás. A miniszterelnök testes, elhízott férfi, az asztala mögött ül. Az asztalon tányérok, evőeszközök, egy bőséges étkezés maradványai. Svacsek, vékony, magas férfi, szolgálatkészen várakozik az asztal mellett, baloldalon. Jobbra ajtó, mellette szék.

Svacsek:

Hadd szabadjon megjegyeznem, mennyire frappáns idézet volt! Mennyire műveltnek tetszik lenni a méltóságos miniszterelnök úrnak!

Nyakát behúzva, kissé oldalazva, lesütött szemmel hajlong.

Svacsek:

Tessék mondani, ha meg nem sértem, hogy jut ideje, bokros teendői közt az ily kifinomult magaskutúrára?

Miniszterelnök:

Mi sem egyszerűbb, fiam!

Horkant, zihál.

Csak úgy falom a kultúrát!

Svacsek:

Milyen jó humorú tetszik lenni a méltóságos miniszterelnök úrnak, ha szabad megjegyeznem!

Miniszterelnök:

Nem, fiam! Az étellel nem viccelünk!

Vaskos ujjával megrovón int Svacsek felé, az mégjobban behúzza nyakát, mire a miniszterelnök elmosolyodik, közelebb inti Svacseket.

Miniszterelnök:

Na, ne félj. Hogy is hívnak téged, fiacskám?

Svacsek:

Svacseknak, méltóságos uram!

Miniszterelnök:

Aztán mióta vagy itt, Svacsek?

Svacsek:

Két napja, méltóságos uram

Pironkodva feszeng, zavarja a ráirányuló figyelem

Svacsek:

Apám a hadügyminiszer úr őméltóságánál szolgált, ő ajánlotta a…

Nem tudja befejezni a mondatot, a miniszterelnök közbeszól.

Miniszterelnök:

Jól, van, jól. Ne fárasszál már ezzel! Inkább küldess még pacalért meg krémesért! Aztán meg húzz ide egy széket magadnak, fiam, és hallgasd, ha nem hiszed. Fáraszt nézni, ahogy keringsz itten, mint bálna körül az apróhalak.

A miniszterelnök nevetgél a saját viccén, mialatt Svacsek az ajtóhoz megy, kiszól rajta, majd félénken odahúzza a széket az ajtó mellől az asztallal szembe, kicsit oldalt. Közben szabadkozik.

Svacsek:

Hiszem én, Méltóságos Úr, én nem úgy értettem! Én sohasem mernék kételkedni…

Hajlong, keze a szék támláján.

Miniszterelnök:

Elhallgass! Leülni!

Svacsek:

Igenis, Méltóságos Miniszterelnök Úr!

Leroskad a székre. Rémült.

Miniszterelnök:

Na azért! Nesze, vegyél egy kis rántottvelőt. Jó kovászosuborkával. Legyen valami hús is rajtad. Vegyél csak, magam készítem!

Szuszog, büszkén kihúzza magát, miközben egy tányért lök Svacsek elé.

Svacsek félve veszi el a kínált ételt a tányérról.

A miniszterelnök erre rosszallóan mered rá, de aztán legyint és folytatja.

Na, fiam, kérlek szépen, én berágtam magamat a hatalomba! Étvágyan volt rá. Miért is ne? Rájöttem arra, hogy ez éppen elég! Nem kell ehhez más, se ész, se gerinc!

Hirtelen felordít, az ajtó felé fordul

Hol van már az a krémes?!

Majd mintha mi sem történt volna, visszafordul Svacsekhoz.

Naszóval, hol is tartottam? Ne szakítsál félbe, mondom már. Még kultuszminiszter koromban esett meg, hogy mindenfajta borzalmas színielőadásba, kiállításba, meg operába voltam kénytelen járni, ami igen körülményes dolog fiam. Te jársz operába?

Összevonja a szemöldökét, előrehajolva Svacsekra mered.

Svacsek:

Nem, méltóságos uram, csak színházba. Legutóbb az önről írt darabot láttam!

Miniszterelnök:

(Monológ alatt egyre szélesebben gesztikulál, néha evőeszközökkel.) Helyes, helyes. A felolvasásokat kerüld, fiam, az a legrosszabb mind közül. Na, de a lényeg. Egyik este ülök megint a páholyba’, színház, opera, fene se emlékszik már, aztán csak unom magamat, meg fáraszt a rikácsolás, aludni se bírok tőle, hát gondoltam, hozatok valami kicsinység harapnivalót. Libacombot, lilakáposztával, meg zserbót, ha jól emlékszem. Hát, aztán azt veszem észre, hogy miközben csipegetek, még a darab se fájt úgy, sőt, igazán tetszett már nekem. Mintha a jó libazsírral magamba szívtam volna azt is! Attól kezdve lettem aztán igazán eredményes kultuszminiszter!

Az asztalra csap, az ottlevő tálak megcsörrennek, Svacsek összerezzen.

Onnantól, ahogyan mondtam is neked, faltam a kultúrát! Példának okáért rájöttem, hogy a könyvek elég finomak, jó, petrezselymes vajmártással, meg madártejjel. Nem csak a könyvmolynak valók. A hegedű meg, az nem csak akkor jó, ha a cigány húzza, hanem kottába csavarva és kirántva is kiváló, ropogós! Ne felejtsd el fiam, az vagy, amit megeszel!

Az ajtó halk kopogás után kinyílik, a pincér lép be rajta, zsúrkocsin nagy halom ételt tol be.

Na, végre, a pacal! A köröm! Csak ide elém, szaporán, mintha élnétek!

A miniszterelnök kellemetlenül hosszan eszik, csámcsog, végül nagyot sóhajtva hátradől, megtörni száját a partedlijében. Láthatóan megkönnyebbül, elégedetten folytatja a monológot.

Svacsek az étkezés alatt lehajtott fejjel a cipőjét bámulja.

Miniszterelnök:

A második nagy áttörés röviddel ezután jött, azzal a satnya kis íróval, hogyishívják, nem jut eszembe! Na, mindegy. Hogy a lényeget mondjam csak, a tintanyaló nyavajgott, hogy felfaltam a műveit, meg hogy ez cenzúra. Egész az irodámig jutott valahogyan. Meg is kapta a magáét az őrség! Elég az hozzá, hogy ahogyan ott állt előttem, nyekergett meg topogott ott a kopott zakójában meg a sápadt kis bőrében, valahogy megkívántam. Olyan étvágygerjesztőnek tűnt a nikotin meg tintafoltos, vézna kis kezeivel. Szóval megettem. Kettétörtem és kiszívtam a velejét, így ni!

Kezébe kap egy véreshurkát, összeroppantja. A zsír Svacsek arcára fröccsen, aki megrándul, ijedtében félig felugrik.

Miniszterelnök:

Mit rémüldözöl itt nekem? (összevonja a szemöldökét, szigorúan, előredőlve mered Svacsekra) Tán’ csak nem nyomja valami a lelkiismeretedet?

Svacsek:

Rémüldözik, habog

Dehogyis, Méltóságos Uram, Dehogyis! Csak a hurka ugye…

Miniszterelnök:

Felkacag

Ne félj, na! Csak tréfálok. Csak tréfálkozok, fiam (dől hátra, de közben kissé gyanakodva méregeti Svacsekot).

Na, de vissza az íróhoz. Akkor jöttem rá, hogy nem csak a tudást lehet felfalni, hanem az okoskodókat, az az ellenzéket is! (ismét erősödik a gesztikuláció, miközben Svacsek arcán ébredező rémülettel, de lelkesedést színlelve bámulja) Onnantól kezdve nem volt megállás! Híztam, terjeszkedtem, egyik tisztség a másik után, a választóim meg, azok velem örültek, híztak, gyarapodtak. Hogyne örültek volna, amikor ilyen erős vezetőt kaptak! Én a győzelem után egy percig nem tétováztam! Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra fiam! Úgyhogy sorra nyeltem el az elégedetlenkedőket. Megrágtam és megemésztettem az ellenzéket. Nem le, hanem megfőztem őket! Miért is ne? A nép szereti a vért! Jó hagymásan.

Na, így kerültem én ide

Megpaskolja Svacsek arcát, zsírral/szafttal kenve össze azt. Svacsek csak mosolyog rá lelkesen.

És ezér’ van az, fiam, hogy magam vagyok egy személyben a párt, az ellenzék, a nemzet és a kultúra!