A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Takács Teréz azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Agota Kristof stílusában nagyon rövid mondatokkal írt novellát. Kiváló munka, örömmel közlöm.
Takács Teréz:
Élet
a tanyán
Álmos vagyok. Hideg van. Anyu ébresztget. Nem kelek fel.
Folytatnám az álmomat: Hamupipőke
vagyok, csillog a kastély, a bálterem, a parketta. Előttem a királyfi.
Táncolok, táncolunk. Táncolunk, táncolunk. Beszélgetünk, elkísér. Sétálunk.
Megölel, mosolyog, figyel. Engem szeret.
Dehogy! Ábrándozás ez. Jobb felébredni.
Mennyire ciki. Én, a Hamupipőke, soha!
Sír az öcsém. Bőg, bőg, bőg.
Anyu zsörtölődik. Morog, motyog, megszeretgeti.
̶ Hagyd abba! Öcsike, na! Öltözz, siess!
Van kakaó. Van méz. Mézeskenyér, almakocka, mézesdió, kiskatona.
Hozzám fordul:
̶ Egyél! Ági, hallod? Enni kell.
Összeesel, nem tudsz tanulni. A reggeli fontos. Apu mondta!
Nem akarok. Hagyjál!
̶ Van retek. Egyél!
̶ Jó.
Feladom. Reggelizni kell. Apu mondta.
Eszem.
Tea, retek, só, vajaskenyér. Undorodom.
Nem érti senki. Puha a kenyér, kemény a vaj. Fúj, undorodom. Nyuszis a bögre. Mosolygok.
Abbahagyom.
Gyalogolok.
Kisütött a nap.
Fúj a szél. Nem fúj?
A busz késik.
Jutka nem jött. Jutka nem jött! Hiányzik
a barátnőm. Beteg?
Unatkozom.
Janó jön. Látom. Janó, Janó, Janó!
Nyikorog a kiskapu, elindul. Nem vigyorog, nem integet. Janó álmos? Sáros a
lába. A pocsolya! Nem ugrotta át. Át szokta. Közeledik. Jön, de nem lát. Vánszorog.
Néz, de nem lát.
Csúnya a kabátom.
Látja. Biztos. Azért.
Futnék, szaladnék. Hív az erdő. A
fészek. A bunker. Tavasz van, eltakarja a csipkebokor. Elrejtettük, nem tudják.
Jutka tudja. Mi ketten. Elbújunk és játszunk. Mi tudunk. Tudtunk. Már ciki.
Itt az iskolabusz.
Felszállunk, buszozunk. Szól a zene.
Állok, kapaszkodok. Bömböl a Petőfi. A Limbóhintó üvölt. Mozdul a lábam. A
fenekem. Táncolnék.
De vége, időjárásjelentés, napsütés lesz.
Kár. Szeretem a ködöt. Elbújtat, betakar, megnyugtat. Látom a szépet. Ahol
nincs is. Álmodozás az élet... Na hagyjuk! Apu mondta. Ezt is.
Lassú szám. A Házibuli. De szeretem!
„Dreams are my reality…” Becsukom a szemem. Az álom megvalósul. Táncolunk, látom,
érzem, simulok, nyúlok, lehúzom…
Fékez a busz, előrehuppanok. Nem estem
el!
Francba!
A tejivó. Leszállunk.
Bemegy mindenki. Kakaóznak. Nincs pénzem,
körülnézek. Elveszett a tornazsákom, keresem, nincs. Kérdezem, nem tudják. Nem
látták, nincs meg.
Félek. Apu nem tudja.
Számtan óra. Felelek. Zimányi kérdezget.
Kérdezgethet, tudom.
Utál, tudom. Okos vagyok, a keresztlánya
nem az. Utáljon. Kérdezzen, tudom. Kör, téglalap, rombusz, paralelogramma.
Kerület, terület. Nem tananyag. Nem baj, megy mind. Be akar ugratni, nem tud.
Fáj neki. Ez van.
Szünet.
A fiúk nem bunyóznak. Nem rohannak. Nem
fociznak. Nem.
Vibrál a csend.
A lányok sutyorognak. Odamegyek:
̶
Mi van? Mondjátok el! Jutka?
Zsuzsi tudja:
̶
Jutka megbetegedett. Láza van. Szokott. Ne aggódj!
Oldalrapillant. Látom. Janó háttal.
̶
Janó?
Csend.
̶
Mi történt???
Zsuzsi néz. Lenéz, pislog. Körülnéz. Nem
szól. Mindenki elnémult. Mindenki bámul.
Francba!
Dühös leszek. Könnyem csordul,
elfordulok. Ne lássák.
Hallom:
̶
Ági, az van… az, hogy… Janó mondta, … tudod, én pont hallottam… Janó anyja…
öngyilkos lett. BI-58-at ivott.
Mi??? Janó? Látta? Nem lehet… ̶ sikoltottam. Vagy gondoltam?
Az hogy lehet? Az milyen lehet? Az
anyja? Miért Janó anyja? Miért az anyja? Hogy teheti ezt egy anya??? Szegény
Janó! Ő mit láthatott?
Bezzeg a Jutkának az apja. Az lógott. Tavaly.
Felakasztotta magát.
Azt legalább el tudom képzelni.
