Szépírói kurzus 2019/tavasz/8 Mádi Beáta verse

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Mádi Beáta házi feladatként alkaioszi strófát írt. A szabályos metrum sikert aratott az órán, a szöveg is érdekes, modern, a központozás hiánya miatt. Örömmel közlöm.

Mádi Beáta

Alkaioszi strófa

Zsibong mi rég kiált remegőn ma itt

a szép halál marad fut a tompaság

mi minden fáj ha jő a vég ha

hívogat síromat éri fénye.

υ – υ – | υ – | υ υ | – υ | –

υ – υ – | υ – | υ υ | – υ | –

υ – | υ – | υ – | υ – | υ

– υ υ | – υ υ | – υ | – υ

2019. 02. 20.

Szépírói kurzus 2019/tavasz/7 Lőrincz Katalin elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Lőrincz Katalin mesét írt, méghozzá Benedek Elek Dolgozz, macska! című meséjét tette nagyon maivá. Sikert aratott a munkája, nagy örömmel közlöm.

Lőrincz Katalin

A kutyát kár kiverni!

(Benedek Elek „Dolgozz, macska!” meséjétől ihletve)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csúnya lány, meg egy helyes fiú. Ez a lány, aki nagyon szorgos volt, beleszeretett a fiúba. A srácnak már sok szép barátnője akadt, de szerinte, egyik se volt jó feleségnek. Úgy gondolta, nem sokra megy azokkal, akiket neki kell eltartania. Bezzeg ez a menyecske, aki ott legyeskedett körülötte, nagyon életképes teremtésnek tűnt.

– Biztosan nem fogok mellette éhen halni, s én meg kedvemre henyélhetek – spekulált.

A lányka boldog volt, hogy egy ilyen sármos legény udvarol neki, és bármit megtett volna azért, hogy a felesége lehessen. Nem is kellett sokáig epekednie, mert a fiú hamarosan megkérte a kezét, de közölte, hogy ő modern házasságban akar élni, amiben szerepcsere van. Így ő majd otthon tevékenykedik, a nő meg csak menjen szépen és keresse meg a kenyérre valót.

Kimondták a boldogító igent, és elkezdték közös életüket. A nő mindennap elment dolgozni, volt jó állása, szerette is a munkáját, elvégre sokat tanult, míg minden tudásra szert tett, hogy értsen hozzá. Neki való elfoglaltság volt, kiélhette benne sokirányú kreativitását is. Azt gondolta:

– Jól jártam, míg én itt a szellemi élvezeteknek hódolok, addig otthon, a ’nemszeretem’ munkát, elvégzi a férjecském.

Igen ám, de mindjárt első nap, mikor hazament, hatalmas rendetlenség fogadta. A férje mindent ott hagyott, ahol az éppen kiesett a kezéből. A mosogató ugyan üres volt, de csak azért, mert még arra sem vette a fáradtságot, hogy a szennyes edényt beletegye. Mivel a nő autóval járt a munkahelyére, meg hát neki volt keresete, így ő ment bevásárolni is. Otthon meg neki állt főzni, hogy másnapra az urának legyen mit ennie. Aztán rendet rakott, mosogatott, ha kellett mosott és vasalt, s hétvégeken takarított. A férfi ezalatt ült a számítógép előtt és böngészgetett, olvasgatott. Csak az volt fura, hogy amikor az asszony oda akart menni hozzá, mindig lezárta a képernyőt.

Így teltek a napok, a hetek, s majd a hónapok is, de a házasságuk másból sem állt, minthogy a nő dolgozott, a férfi meg lebzselt. Egyik reggel, amikor újra munkába indult, a férje meg álmosan kikandikált az ágyból, a nő odaszólt a kutyának:

– Idehallgass, Kormi. Aztán mire megjövök, főzzél már valami ehetőt az uramnak! De mosogass is el utána, vidd ki a szemetet, s egy takarítás is ráférne már a házra!

A kutya csak pislogott, a férfi meg azt hitte, megbolondult a felesége.

Eljött az este, s az asszony fáradtan érkezett haza. Látja, hogy minden ugyanúgy van, mint addig. Előkapta a seprűt, s elkezdte szidni az állatot.

– Te büdös kutya, még ennyire se vagy képes, hogy megfőzz egy paprikás krumplit? Szegény gazdád, ma egész nap csak hideget evett. De legalább kitakarítottál volna! – rikácsolta, s közben rávágott a seprű végével a hátsójára.

Az meg kiszaladt, és el is tűnt. Az este majdnem úgy telt, mint mindig. Az ember ült a gép előtt, az asszony meg mindent megcsinált a „kutya helyett”. A férje viszont imádta Kormit, és idegesítette, hogy nem hallja az ugatását. Így – tőle szokatlan módon –, felállt a gép mellől, és nem csak felállt, hanem ki is ment az udvarra, hogy megkeresse. Tűvé tette érte a kertet, míg végül a sufniban bukkant rá. Egy polc alá préselte be magát ijedtében.

Másnap reggel a nő megint rámordult az ebre.

– Ma már remélem, csinálsz is valamit, Te lusta dög! Egész nap csak fetrengsz, néha eszel, meg iszol, amit eléd tesznek, de hogy képzeled, hogy Neked semmi dolgod nincs?!  Ha ma se rittyentesz egy finom ebédet és megint futni fog a lakás, bizony mondom, úgy elkergetlek a háztól, mint annak a rendje!

Férjura úgy megijedt, mintha őt szidták volna meg, szinte már a hátán érezte a seprűnyél csapásait. A kutya is behúzta fülét-farkát, és értetlenül elsomfordált. Aznap már nem tudott a férfi olyan nyugodtan heverészni, mint addig, mert mindig eszébe jutott szegény Kormi, hogy mi vár majd rá, este. „Hiszen nem tud az főzni, meg mosogatni, hogy képzel ilyet az asszony!”

Lassan, de biztosan haladt előre az idő, és egyszer csak betoppant a feleség. Ugyanaz a kép tárult a szeme elé, mint addig minden nap. Úgy felpaprikázódott mérgében, hogy meg se szólalt, köszönés nélkül odaszaladt a seprűhöz, megragadta, és ütlegelni kezdte vele a kutyát. Az meg vonyított, futott előle, s mivel a bejárati ajtó zárva volt, kiugrott a zárt ablakon. Földbe gyökeredzett mindkettejük lába, azt hitték, hogy az állat testét biztosan mindenhol felsebzik az üvegszilánkok. Szerencsére a pulinak nagy bundája volt, meg se kottyant neki a tört üveg szúrása, egyetlen karcolás nélkül megúszta az attrakciót. A büszke lelkét viszont annál jobban megviselte az igazságtalan bánásmód, így az alacsony kerítésen átlendülve addig futott, míg heted-hét határon is túljutva, össze nem rogyott a fáradtságtól. Ott, egy kis patak partján, leheveredett és elaludt.

Na, de gazduramnak se kellett több. Már nem lett volna képes visszaülni a számítógép elé, s tovább nézegetni a randivonalon felcsipegetett, és gondosan kiszelektált hölgy-kollekciót. Ahogy volt, félmeztelenül, kirohant az udvarra, s mikor látta, hogy a négylábú sehol nincs, már száguldott is tovább, ki az utcára. Ott aztán a kutya nevét kiabálva csörtetett végig, kétségbeesve. Maga se tudja, hogy került ő is a patakhoz, talán az emberösztöne vezérelte, amit a csahos iránt érzett, de ezt, nevezzük inkább szeretetnek. Nagy megkönnyebbülésére ott találta kedvencét, aki mély álomba zuhanva feküdt lábai előtt. Felemelte, ölbe vette, s úgy vitte haza, hogy az fel ne ébredjen. Attól félt, hogy ha rájön, hová tartanak, akkor világgá megy szegény. Nem volt könnyű a 30-40 kilós állatot hazáig cipelni, hosszú kilométereken át. Közben viszont akadt ideje gondolkodni. Felfogta, hogy ez így nem mehet tovább. A kutya nem fog otthon dolgozni, a felesége pedig végképp el fogja kergetni a háztól. Elhatározta, majd ő végzi el, amit a kutyának „kellene”.

Este bebújt a felesége mellé az ágyba. Milyen régen nem voltak együtt. Most vette csak észre, hogy az asszonynak milyen csinos keblei vannak. És a feneke is feszes.

– Miért is ácsingózok én azokra a csajokra ott a neten, mikor van én nekem asszonykám? Ki tudja milyenek azok a nők a valóságban? – tette fel magának a kérdést.

Az asszony örömmel viszonozta a közeledést. Az is tetszett neki, hogy a pulit, olyan messziről, ölben hozta haza a férje.

Másnap este, mikor megérkezett, gyönyörű rend fogadta. A mosogatóban egy edény se díszelgett, és a lakásban se voltak szétdobálva a koszos evőeszközök, sőt a szennyes ruhák sem. A tűzhelyen pedig húsleves gőzölgött, már amikor belépett az ajtón, akkor megcsapta az orrát az ínycsiklandozó illat.

Jól van kiskutyám, simogatta meg a házőrzőt az asszony. Látom, megjött az eszed! S miközben a blöki odadörgölődzött a lábához, a férjét is megölelte, s a fülébe súgta:

–  Okos kutya ez a Kormi, ért a szóból. Kár lett volna kiverni a házból!

Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak! …Aki pedig nem hiszi, járjon utána.

                                                                                                                                           

Szépírói kurzus 2019/tavasz/6 Tatár Rózsa elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Tatár Rózsa ismét kiváló munkával jelentkezett. René Magritte ismert festményéhez írt egy rövid elbeszélést. Gratulálok hozzá.

Tatár Rózsa

Kilovagolok

Szeretem ezeket a reggeli titkos lovaglásokat. Milyen szépek ezek a fák! Már akkor is itt álltak, amikor megszülettem. Mennyivel kisebbek voltak, azaz nagyobbak, amikor kislányként itt futkostam a nevelőnőmmel. Ó, azért néha anyám is velem volt. Anyám, a gyönyörű. Nagyon elfoglalt volt. A királynők mindig elfoglaltak. Uralkodniuk kell, nem érnek rá gyereket nevelni, gyereket szeretni, megölelni, az ölükbe ültetni. Összegyűrné a ruhájukat. Egyszer láttam egy parasztasszonyt, futott a kislánya, elesett, sírt. Az asszony odaszaladt, felkapta, körülnézte, látta, hogy különösebben nem sérült meg, összevissza csókolta a kislány maszatos arcát, magához ölelte… De jó az ilyen gyereknek! Engem csak Estella ölelt magához, a dajkám. De amikor hároméves lettem, őt elküldték, és jött Emília, a nevelőnő, aki közölte velem, hogy ezentúl úgy kell viselkednem, mint egy jövendő királynőnek. Mint anyámnak. Ez fájt. Összeszorult a gyomrom. Emlékszem, egészen összegörnyedtem. Rám szólt, hogy álljak egyenesen. Ilyen tartást mások előtt nem engedhetek meg magamnak. De fáj a gyomrom, feleltem. Akkor sem. A királynőn soha nem látszódhat, hogy fáj valamije. Ne válaszoljon, szólt rám, amikor felelni akartam. Most már tudom, mikor lehet válaszolni, vagy megszólítani valakit. Közvetlenül az alattvalókhoz nem lehet szólni, csak megfelelő rangú személyekhez. De akkor mit lehet csinálni közvetlenül? Semmit. Fenségesnek kell lenni. Megközelíthetetlennek. Királynőinek! Ó, ez nem emberi élet! Hogy fogom ezt kibírni? A népedért élsz, mondta anyám, aki nagyszerű királynő. A népe szereti. Én is szeretem a népünket, de nem érzem, hogy engem, személy szerint valaki szeretne. Furcsa dolog ez a szeretet. A szeretet nem uralkodás, a szeretet valami sokkal közelebbi dolog, de ezt nem tanították. Ezt kell megfejtenem. Tisztelni, becsülni, kételkedni, átlátni másokon, a cselszövéseken, a csapdákat észrevenni, ezeket elmagyarázták, a nemzetközi érdekeinket, a jövendő házasságom jelentőségét, de a szeretetről senki nem beszélt, és a szerelemről sem beszéltek. Ott a völgyben ketten sétálnak. Milyen fiatalok, talán tizenöt, esetleg tizenhét évesek lehetnek. A lány most futásnak ered, fogj meg, ha tudsz! A fiú utána ered. Most a virágos rétre érnek. A lány megbotlik, elesik, a fiú odaszalad, leül mellé, vajon mit beszélhetnek? A fiú most megfogja a lány bokáját. Ezt nem szabadna… de ők mások, nekik szabad. Milyen furcsa bizsergés futott át rajtam. Mintha az én bokámat fogná. Lehúzza a cipőjét, simogatja a lány bokáját, a talpát, a lábujjat, most ismét a bokáját. A lány már mosolyog. Most veszem észre, én is mosolygok. Jaj! Az Ördögsziklához értünk! Camorro, milyen okos vagy, hogy időben megálltál. Meg sem kellett húznom a szíjad. Nahát! A lány lába rendbe jött, már a fiú karjára támaszkodva biceg. Ha én elesnék, és nem tudnék járni, hozzám se lehetne érni senkinek, csak az orvosnak. Mire odaérne, talán meg is halnék. Mondjuk, ha most lezuhannék a szakadékba…

Szépírói kurzus 2019/tavasz/5 Hinsenkamp Fülöp elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Hinsenkamp Fülöp azt a feladatot oldotta meg kiválóan, hogy Franz Kafka "Ütés a nagy kapura" című elbeszélése nyomán írt abszurd történetet. Gratulálok! Örömmel közlöm.

Hinsenkamp Fülöp

A megsértett szent óra

Utazásaim során, a világ temérdek pontján megfordultam már. Rengeteg meglepő szokással és szabállyal találkoztam. Láttam büntetést fedetlen váll, macskavásárlás, imádkozás, vagy épp az imádkozás elmulasztása miatt. A legutóbbi utamon mégis olyat tapasztaltam, amit, ha nem én élek át, biztosan nem hiszek el senkinek.

Egy távoli kontinens aprócska országában volt lehetőségem pár órát eltölteni egyedül. Üzleti útról hazafelé lekéstem a csatlakozást, így alkalmam nyílt kicsit körülnézni a belvárosban. Régi álmom volt, hogy valamikor majd megnézhessem a főteret, a király palotájával, és a híresen pontos órát. Hosszabbra nyúlt a séta úticélom felé, mint ahogyan terveztem, így menet közben az órámat nézegettem, hogy mikor kell visszaindulnom a reptérre.

Már közel voltam a főtérhez, amikor megállapítottam, hogy nagyjából öt percem lesz magamba szívni a látványt, hogy a reptér felé ne kelljen rohannom. Ahogy kiértem a térre, leesett az állam. Már nem tűnt soknak a hosszú túra az öt percért. Csak csodáltam a térkövek harmóniáját, a palota impozáns díszítését, és a rengeteg népi ruhába öltözött járókelőt. Elhatároztam, hogy ide egyszer még vissza fogok jönni, hogy a kis városka minden szépségét megismerhessem. Pillanatnyi ámulatomból felriadva ránéztem az órámra, és ijedten konstatáltam, hogy közel hat perce nézelődöm, így visszafele nagyokat kell majd lépnem.
        Épp indultam volna, amikor a mellettem elsétáló, népi ruhába öltözött férfi ijedten rám szólt:

- Ne nézd az órádat!

Nem értettem, de az ijedtségét látva, gyorsan ráhúztam a pulóverem ujját, ezzel eltakarva a drága szerkezetet. Amint kérdeztem volna, hogy mi az oka a rémületének, letepert három fegyveres katona. Meglepődni sem maradt időm, a bilincs már a csuklómon volt, zsák a fejemen, és az aszfalton húztak valamerre. Rettegve járattam az agyam, hogy mit követhettem el, de semmi nem jutott az eszembe, ami ilyen gyors és kemény reakciót indokolt volna.

Nem sokkal később, egy sötét, nyirkos börtön szúrós, tufa padlóján vették le rólam a zsákot. Egy pad segítségével, amire fehér virágcsokrot, és gyertyát helyeztek, pillanatok alatt bírósággá alakították a cellát. Láttam a katonák mellett a férfit, aki rám kiáltott a főtéren. Rajta is bilincs volt, de vele látszólag finomabban bántak. A legnagyobb és legsötétebb ruhájú katona állt be a sebtében padból kialakított pódium mögé. Megigazgatta a virágokat, majd megszólalt. A hangja, akár a közelben becsapó villám, megrezegtette a börtön rácsait is. Néhány ütemet kihagyott a szívem ijedtemben. Furcsa kiejtéssel beszélt, így nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem, amit mond. Az első kérdését nekem tette fel:

- Megnézted-e az órádat, a főtéren?

Értetlenül pislogtam feléje pár másodpercig, így a bilincsben mellette álló járókelő felé fordult, és tőle kérdezte:

- Megnézte-e az óráját a főtéren?

- Meg – felelte az remegő hangon, a szemét lesütve.

A katonák rosszallóan ingatták a fejüket, majd levették a bilincset a tanú kezéről, és elengedték. Rólam lerángatták a ruháimat, majd rám adtak egy fura mintájú, vastag kaftánt. Miután az órámat és a cipőmet is gondosan acélládába zárták, felvázolták a két lehetőséget, melyek közül választhattam:

- Vagy elvesszük az életed, de mivel idegen vagy és nem ismerhetted a szabályainkat, így fájdalom nélkül, vagy hét és fél évig a cellában maradsz, és minden nap kívül-belül letisztítod a főtéren álló szent órát, amit megsértettél.

Meglepődtem a lehetőségeken, de azért sokat nem kellett gondolkoznom, hogy melyik büntetést kérjem. Mivel a repülőmet már úgyis lekéstem, és a tér hangulata kedvemre való volt, így a hét és fél év takarítást választottam. Az sem tűnt rosszabbnak, mint bármely más munka. Bólintottak, majd csöndben, nagy gonddal elcsomagolták a kikészített bárdot, amit fura módon korábban nem vettem észre, és szó nélkül kiléptek a cellámon, rám zárva az ajtót.