Szépírói kurzus 2019/tavasz/5 Hinsenkamp Fülöp elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Hinsenkamp Fülöp azt a feladatot oldotta meg kiválóan, hogy Franz Kafka "Ütés a nagy kapura" című elbeszélése nyomán írt abszurd történetet. Gratulálok! Örömmel közlöm.

Hinsenkamp Fülöp

A megsértett szent óra

Utazásaim során, a világ temérdek pontján megfordultam már. Rengeteg meglepő szokással és szabállyal találkoztam. Láttam büntetést fedetlen váll, macskavásárlás, imádkozás, vagy épp az imádkozás elmulasztása miatt. A legutóbbi utamon mégis olyat tapasztaltam, amit, ha nem én élek át, biztosan nem hiszek el senkinek.

Egy távoli kontinens aprócska országában volt lehetőségem pár órát eltölteni egyedül. Üzleti útról hazafelé lekéstem a csatlakozást, így alkalmam nyílt kicsit körülnézni a belvárosban. Régi álmom volt, hogy valamikor majd megnézhessem a főteret, a király palotájával, és a híresen pontos órát. Hosszabbra nyúlt a séta úticélom felé, mint ahogyan terveztem, így menet közben az órámat nézegettem, hogy mikor kell visszaindulnom a reptérre.

Már közel voltam a főtérhez, amikor megállapítottam, hogy nagyjából öt percem lesz magamba szívni a látványt, hogy a reptér felé ne kelljen rohannom. Ahogy kiértem a térre, leesett az állam. Már nem tűnt soknak a hosszú túra az öt percért. Csak csodáltam a térkövek harmóniáját, a palota impozáns díszítését, és a rengeteg népi ruhába öltözött járókelőt. Elhatároztam, hogy ide egyszer még vissza fogok jönni, hogy a kis városka minden szépségét megismerhessem. Pillanatnyi ámulatomból felriadva ránéztem az órámra, és ijedten konstatáltam, hogy közel hat perce nézelődöm, így visszafele nagyokat kell majd lépnem.
        Épp indultam volna, amikor a mellettem elsétáló, népi ruhába öltözött férfi ijedten rám szólt:

- Ne nézd az órádat!

Nem értettem, de az ijedtségét látva, gyorsan ráhúztam a pulóverem ujját, ezzel eltakarva a drága szerkezetet. Amint kérdeztem volna, hogy mi az oka a rémületének, letepert három fegyveres katona. Meglepődni sem maradt időm, a bilincs már a csuklómon volt, zsák a fejemen, és az aszfalton húztak valamerre. Rettegve járattam az agyam, hogy mit követhettem el, de semmi nem jutott az eszembe, ami ilyen gyors és kemény reakciót indokolt volna.

Nem sokkal később, egy sötét, nyirkos börtön szúrós, tufa padlóján vették le rólam a zsákot. Egy pad segítségével, amire fehér virágcsokrot, és gyertyát helyeztek, pillanatok alatt bírósággá alakították a cellát. Láttam a katonák mellett a férfit, aki rám kiáltott a főtéren. Rajta is bilincs volt, de vele látszólag finomabban bántak. A legnagyobb és legsötétebb ruhájú katona állt be a sebtében padból kialakított pódium mögé. Megigazgatta a virágokat, majd megszólalt. A hangja, akár a közelben becsapó villám, megrezegtette a börtön rácsait is. Néhány ütemet kihagyott a szívem ijedtemben. Furcsa kiejtéssel beszélt, így nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem, amit mond. Az első kérdését nekem tette fel:

- Megnézted-e az órádat, a főtéren?

Értetlenül pislogtam feléje pár másodpercig, így a bilincsben mellette álló járókelő felé fordult, és tőle kérdezte:

- Megnézte-e az óráját a főtéren?

- Meg – felelte az remegő hangon, a szemét lesütve.

A katonák rosszallóan ingatták a fejüket, majd levették a bilincset a tanú kezéről, és elengedték. Rólam lerángatták a ruháimat, majd rám adtak egy fura mintájú, vastag kaftánt. Miután az órámat és a cipőmet is gondosan acélládába zárták, felvázolták a két lehetőséget, melyek közül választhattam:

- Vagy elvesszük az életed, de mivel idegen vagy és nem ismerhetted a szabályainkat, így fájdalom nélkül, vagy hét és fél évig a cellában maradsz, és minden nap kívül-belül letisztítod a főtéren álló szent órát, amit megsértettél.

Meglepődtem a lehetőségeken, de azért sokat nem kellett gondolkoznom, hogy melyik büntetést kérjem. Mivel a repülőmet már úgyis lekéstem, és a tér hangulata kedvemre való volt, így a hét és fél év takarítást választottam. Az sem tűnt rosszabbnak, mint bármely más munka. Bólintottak, majd csöndben, nagy gonddal elcsomagolták a kikészített bárdot, amit fura módon korábban nem vettem észre, és szó nélkül kiléptek a cellámon, rám zárva az ajtót.