2009. december 27., vasárnap

Videó

Gyerekkori barátaim videója, az Index.huról átvéve.
Érdemes megnézni.

2009. december 25., péntek

Gyerekkori képek

Gyerekkori barátom, Varga (később Sajó) Gyöngy küldött néhány képet közös gyerekkorunkról. Annyira fontosak és jellemzőek ezek a képek, hogy kettőt felteszek közülük.

2009. december 20., vasárnap

Tiszatáj, 2008

Most fedeztem fel a Tiszatáj 2008 júliusi számának az internetes változatát, amit mindenkinek ajánlok. Itt is olvasható. Benne néhány versemmel, valamint egy velem készült hosszú beszélgetéssel.

2009. december 15., kedd

Élő irodalom

Élő irodalom: Závada Pál olvas fel, mindez átvéve a Literáról.
Van a történetben vándor is, őszibarack is, amit, ugye, szeretünk, bár a sárgabarack!, annak aztán nincs párja. De ez csak egy személyes megjegyzés. Mindenkinek jó szórakozást:

2009. december 7., hétfő

Alma írja...

Almási Miklós írja, vagyis Alma írja, hogy nő az adósság-szakadék az Egyesült Államokban, mindez innen is elérhető.
Figyelmeztető bejegyzés.
És fontos a Hová tűnt az a rengeteg pénz? című könyve is Almási Miklósnak. Itt vagyunk a válság közepén, nem értünk semmit, bölcsészek, pénzhez nem értő állampolgárok.
Valamit talán megsejtünk a pénz kusza, és sokszor nem túl tiszta útjából, ha elolvassuk ezt az izgalmas..., és most zavarban vagyok, mit is, esszésorozatot?, gazdasági tanulmánykötetet?, krimit?, fogalmazzunk úgy, ezt a nagyszerű és olvasmányos könyvet, Almási Miklós kiváló munkáját.

2009. december 2., szerda

Fontos megszólalás

Závada Pál olvasta fel írását a Holocaust-emlékközpontban, "az Árpád-sáv tegnap és ma" című kiállításon. Fontos írás, fontos megszólalás. Itt is olvasható.

2009. november 30., hétfő

Egyszemélyes liberalizmus

Ma találkoztam Almási Miklós filozófussal, a Hegel-könyv szerzőjével, akinek blogját ajánlom mindenkinek, itt megtekinthető a legutóbbi bejegyzése.

2009. november 17., kedd

Vita Kertész Imre kijelentése kapcsán

"Egy nemzeti kultúrának el kell tudnia viselnie, sőt, méltányolni kell tudnia azokat a nagy alakjait is, akik megvetéssel vagy semmibevevéssel fordulnak szembe vele. A Swifteket, Lichtenbergeket, Thomas Bernhardokat. Érettségének tesztje ez. „Wenn ich dich lieb habe, was geht's dich an?", „ha szeretlek, mi közöd hozzá?", hangzik egy híres Goethe-idézet.” - írta Radnóti Sándor a Népszabadságban leközölt jegyzetében a Kertész Imrével készített és elhíresült interjú kapcsán. A Litera körkérdést intézett kortárs írókhoz. Én is válaszoltam. Itt olvasható.

2009. november 6., péntek

Beszélgetés Agota Kristoffal

Beszélgetés Agota Kristoffal az ÉS-ben. Itt olvasható.

És itt:

Az út Csikvándtól Kínáig

LIII. évfolyam 43. szám, 2009. október 22.

Agota Kristof Európa-díjas íróval Petőcz András beszélget

Agota Kristof, aki életművének elismeréseképpen az európai irodalomért járó osztrák állami díjat vette át az elmúlt évben, 1935-ben született a Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon. 1956 óta Svájcban él. Műveit mintegy negyven nyelvre fordították le. A francia irodalmi kritika Becketthez és Ionescóhoz hasonlítja, és a XX. század végének egyik legfontosabb alkotójaként említi. Ez az interjú a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 1-jén elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.




- Évekkel ezelőtt, amikor Franciaországban, Lille-ben jártam, az ottani egyetem világirodalmi tanszékének oktatója említette, hogy számára a legfontosabb magyar író a franciául publikáló Agota Kristof. Néhány nappal később egy japán diák mondta ugyanott, hogy egy magyar írót ismer, de azt nagyra tartja, Agota Kristofot nevezte meg. Van sejtése arról, hány példányban fogytak el a könyvei szerte a világon?

- Fogalmam sincs. Több mint tíz éve hallottam egy japán adatot, akkor ott négyszázezerről beszéltek.

- Hol jelent meg legutóbb könyve?

- Kínában.

- Mi jelent ott meg?

- Kínában? A Trilógia.

- Tehát A Nagy Füzet, A bizonyíték és A harmadik hazugság.

- Igen.

- Francia kiadója, a Seuil folyamatosan piacon tartja a könyveit: A Nagy Füzet 1986 óta megvásárolható, ami nem azt jelenti, hogy nem fogyott el, hanem, hogy mindig utá­na­nyom­ják.

- Igen.

- Különböző meghatározásokat olvasok Agota Kristofról. Az angol és francia wikipedia azt írja, hogy magyar író, aki franciául ír. Németországban magyar származású svájci írónak tartják. Itthon azt írták, nem magyar szerző, hanem svájci vagy francia, mert franciául ír. Mit gondol minderről?

- Nekem ez az egész mindegy, én magyar vagyok. Itt születtem, magyarul beszélek, az első verseimet magyarul írtam. Ma is magyar állampolgár vagyok.

- Hogyan és miért váltott nyelvet?

- Svájcban éltem, körülöttem mindenki franciául beszélt. Nagyon lassan tanultam a nyelvet. Később szórakozásképpen elővettem a verseim, próbáltam fordítani őket franciára, de nem francia versek, hanem prózák lettek. Rövid történetek. Később, amikor belejöttem a nyelvbe, színdarabokat írtam, mert úgy éreztem, sokkal könnyebb színdarabot írni, mint prózát vagy verset. A színdarabhoz csak párbeszéd kell, nem kell hozzá leírás. Írtam kábé húsz darabot, amelyeket először abban a városban kezdtek játszani, ahol lakom meg a svájci rádiókban. Amikor a regényeim megjelentek, a színdarabokat is kiadták, és most mindenfelé játsszák őket.

- Az analfabéta című önéletrajzi munkájában azt írja, négyéves korától olvas. Tudatosan készült arra, hogy író lesz. Mindez gyerekkori elhatározás volt?

- Nem vagyok benne biztos, de úgy élt bennem, hogy igen.

- Ugyanakkor azt is írja, hogy „Svájcba érkezve, a reményem, hogy valaha is íróvá válhatok, körülbelül egyenlő volt a nullával".

- Igen.

- Számos magyar író az emigrációt választva is folytatta az írást, több, akkor fiatal szerző az emigrációban kezdett publikálni. Miért érezte úgy, hogy nincs semmi esélye arra, hogy író lehet?

- Mert nem tudtam a nyelvet, és ha magyarul írtam, senki nem olvasta el.

- Küldött verseket különböző lapoknak, az emigrációban megjelenő Irodalmi Újságnak, a Magyar Műhelynek. Bezártnak érezte magát? Nem volt közönsége?

- Nagyon kicsi volt a közönség. Csak néhány irodalomszerető ember vette meg ezeket a lapokat.

- Az volt az érzése, hogy mindez kevés?

- Igen, ez kevés volt. Szerettem volna többet írni, valami nagyot írni. Nemcsak verseket, hanem prózát is, és főleg regényeket. Mégis inkább színdarabokkal kezdtem. Aztán egyszer, nem tudom, miért, belemerültem egy történetbe. Ez kicsit az életemről szólt, amit megéltem, de nem úgy, mint Az analfabétában, hanem regény formájában.

- Ez lett később A Nagy Füzet. Rövid novelláknak indultak, reflexióknak, és aztán történetté álltak össze?

- Amikor a regényt elkezdtem, hasonló jeleneteket kezdtem írni, mint korábban a színdarabokban. Úgy is neveztem kezdetben ezeket, hogy jelenetek, első jelenet, második jelenet, harmadik jelenet. Ez volt a címük. Később lett belőlük valami folytatólagos, ami regénnyé változtatta az egészet.

- Az analfabétában írja, hogy a jeleneteket, „testgyakorlatokat" diákoknak készítette, és a próbák arra emlékeztették, mint amit a bátyjával csináltak gyerekkorukban, akit Janónak nevez, de valójában Jenő.

- Igen, Jenő bátyámmal meg a szomszéd barátnőmmel játszottunk ilyeneket.

- Miféle „testgyakorlatok" voltak ezek?

- Már nem nagyon emlékszem, de tudom, hogy játszottunk olyasmit, hogy egyikünk a szegény, másikunk a gazdag, meg aztán volt úgy, hogy órákon át énekelve beszéltünk, volt olyan, már a kollégiumban, hogy egy barátnőmmel elhatároztuk, hogy nem eszünk, vagyis éhezésgyakorlatot tartottunk.

- A Nagy Füzet különlegessége még, hogy többes szám első személyben íródott, „mi" cselekszünk, „mi", az ikrek. Hogyan született ez a „mi"?

- Úgy, hogy elkezdtem írni, hogy „a bátyám meg én" vagy „én meg a bátyám". Ezt állandóan újra le kellett írni, és nagyon rosszul hangzott, ezért kihúztam, és odaírtam, hogy „mi". Így sokkal egyszerűbb lett az egész, nem beszéltem se bátyról, se nővérről, csak azt írtam, hogy mi. És aztán, nem tudom, miért, talán mert kevés különbség volt közöttünk, csak egy év, ikreket csináltam belőlük. Legalább tizenötször újraírtam A Nagy Füzetet.

- Ez a „mi", ezek fiúk.

- Igen, fiúk lettek.

- Két fiú, hogyha azt mondom, „rosszcsontok", nagyon eufemisztikusan fogalmazok.

- Nyugodtan lehet mondani.

- A két fiú sok borzalmat él meg, látják szétrobbanni az anyjukat, aztán pedig embert ölnek, szenvtelenül, közönyösen. Ilyennek látta a gyerek Kristóf Ágota a háború időszakát, amikor is a történet játszódik?

- Igen, körülbelül ilyen volt ez az időszak, de amit leírtam, nem minden velünk történt meg, hanem más gyerekekkel, olyanokkal, akiket ismertünk, vagy olyan dolgokról is írtam, amikről hallottunk beszélni akkoriban. Mindezt összeszedtem, és beletettem a regénybe.

- Négyéves, amikor elkezdődik a háború, tízéves, amikor véget ér. Akár a Trilógiát, akár a Tegnap című regényét nézem, a gyerek ezekben a művekben mindig számkivetett, árva. Ilyen volt a gyerekkora, vagy mindez fikció?

- Van, amit hozzátettem, igen, de voltak nehézségek a mi életünkben is.

- Újból és újból az elszakadás és az egymásra találás problémájáról ír. A főhőse mindig erősen kötődik a testvéréhez, és azt próbálja feldolgozni, hogy elszakították őt a „másikától".

- Igen, ezt akartam kifejezni, mert volt olyan időszak az életemben, amikor mi, hárman, a testvéreimmel internátusba kerültünk. Akkor elmúlt a testvérség korszaka, mindez nagy fájdalom volt a számomra.

- Tizennégy éves korában történt ez.

- Igen. És 56-ban elszakadok ismét, mindenkitől.

- 56-ban senkinek sem mondott búcsút.

- Így volt, igen. Nem volt posta, nem volt telefon, úgy mentünk el, hogy nem adtunk hírt senkinek.

- Egy újszülöttel a karján, a férjével együtt nekiindultak a zöld határnak Ausztria felé.

- Igen, Kőszegnél.

- Novemberben. Évekkel később a svájci újságok arról írnak, hogy egy török apa akart átkelni a svájci zöld határon, és az újszülött gyereke ott fagyott meg a hátán. Leírja Az analfabétában, az eset kapcsán, hogy valamikor ön is ezt tette.

- Igen, megtörtént Svájcban a törökökkel ez a haláleset.

- Semmilyen nyelven nem beszélt, amikor elhagyta az országot?

- Tanultam oroszul.

- De, gondolom, nem tudott.

- Egyáltalán nem. A tanárok sem tudtak. Tanultunk egy-két Puskin-verset, ennyi volt az egész.

- Ausztriából véletlenül került Svájcba?

- Igen, a férjem intézkedett mindenben. Nekem ott kellett maradni a lágerben a kisbabával, ő járt a konzulátusokra. Megtudta, hogy lesz egy vonat, ami indul Svájcba, és beszállhatunk. Először Lausanne-ba érkeztünk, utána Zürichben voltunk, onnan osztottak szét bennünket.

- Neuchâtelben kaptak lakást.

- Nem a lakásról volt szó, hanem arról, hogy az akkori férjem kivívta magának az ösztöndíjat, hogy tanulhasson, pedig már egyszer tanult.

- De még akart.

- Mivel tanár volt. De elhatározta, hogy biológus lesz, és megkapta az ösztöndíjat, és azt mondták, hogy a feleségének dolgozni kell. És odahelyezték a férjemet a neuchâteli egyetemre, engem meg az óragyárba.

- Óragyárban kellett dolgoznia.

- Öt éven keresztül hajnali ötkor a kisbabával a karomon busszal mentem minden reggel dolgozni.

- Azt írja: „Esténként a gyerekkel megyek haza, a kislányom tágra nyílt szemmel néz rám, amikor magyarul szólok hozzá. Egy alkalommal sírni kezd, mert nem értem meg őt, máskor meg azért, mert ő nem ért meg engem".

- Igen. Bölcsődébe járt, így tanult meg franciául.

- Az analfabétában írja: „Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni. Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi a súlyosabb. Ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet."

- Igen, ez volt a helyzet.

- És még ezt is írja, visszaemlékezve a napra, amikor elhagyta Magyarországot: „ezen az 1956-os november végi napon egy néphez való kötődésemet veszítettem el, visszavonhatatlanul".

- Tizenkét éven át nem tudtam hazajönni.

- Abban a Magyar Műhely-számban, amiben megjelent, Mándy, Rába György, Pilinszky társaságában publikált. A legjobb magyar írók.

- Hol jelent meg a versem?

- A Magyar Műhely 1967. július 15-i számában.

- De melyik országban?

- Párizsban.

- Á, Párizsban, igen.

- A Magyar Műhelyt Párizsban adták ki.

- Igen.

- Amikor úgy döntött, franciául ír, azt gondolta, hogy ezáltal a stílusa megváltozik?

- Nem, nem. Ilyen gondolataim nem voltak, csak próbáltam franciául írni, és kész.

- 2006-ban, a Regard sur l'Est című folyóiratban egy beszélgetés során Beckettnek ezt a mondatát idézi: „franciául írok, hogy elszegényítsem magam". Vagyis, Beckett és Agota Kristof is azért választott idegen nyelvet, hogy egyszerűsödjenek, letisztuljanak a mondatai.

- Lehet, hogy erről volt szó.

- És azt is nyilatkozta, hogy nem szerette a saját verseit magyarul, túl szentimentálisak voltak.

- Ha nem változtattam volna nyelvet, akkor is abbahagytam volna ezeket a szentimentális verseket, és írtam volna egy rendes regényt, amelyik olyan lenne, mint A Nagy Füzet.

- Ha nem változtat nyelvet, akkor is regényíró lett volna?

- Igen, igen, biztosan.

- És világhírű lenne?

- Azt nem tudom.

- Akkor is kínaiul, japánul jelennének meg a művei?

- Nem tudom, lehet. De az biztos, hogy írtam volna magyarul is mindvégig.

- Azt írja Az analfabétában, hogy az ön számára mindegy volt, hogy hol, csak írni akart.

- És mindegy volt, hogy milyen nyelven. Ha Angliába kerültünk volna, akkor angolul írtam volna.

- Ma már nem tudna magyarul írni? Jobban érzi a francia nyelvet?

- Igen, jobban érzem a francia nyelvet. De azt hiszem, hogy ha itt élnék egy-két hónapig, akkor hamar visszatérnék a magyarra.

- Szikár, egyszerű mondatokkal ír. Így pontosabban tud fogalmazni?

- Igen, pontosabban, és ez az igazabb. Mert ha hozzáteszem, hogy „ragyogott a szeme", meg ilyen dolgokat, az mit jelent? Az nem jelent semmit. Meg, hogy ezt gondolta, azt gondolta. Honnan tudjam én, hogy ő mit gondolt? De ha csinál valamit, azt látom, hogy csinál valamit, azt megírhatom, azt azonban, hogy mi a véleménye, vagy mit álmodik, azt nem tudom, akkor meg miért mondjam?

- Amikor A Nagy Füzet írását befejezte, három kiadónak küldte el a kéziratot. Végül a Seuil reagált pozitívan.

- Igen, egy másik azt mondta, hogy erre nem lenne közönség.

- Ez volt a Gallimard? Vagy a Grasset?

- A Grasset. A Gallimard csak azt írta, hogy nem, ez nem nekik való, vagy valami ilyesmi.

- Miután megjelent A Nagy Füzet, hozzákezdett a Trilógia második részéhez.

- Nem, amikor elfogadták, akkor már elkezdtem írni A bizonyítékot. Mert nem tudtam abbahagyni az ikreket. Nem tudtam elfelejteni őket. Így lett trilógia.

- Végig bizonytalanságban hagyja az olvasót, hogy léteznek-e ezek a bizonyos ikrek, vagy csak a főhős gondolja, hogy volt egy testvére. A bizonyítékban Lucas azt mondja, visszautalva A Nagy Füzetre, hogy lehetséges, hogy nem is ketten voltak Nagyanyánál, hanem csak egyedül volt ott.

- Igen, tudom, mindenki meg van zavarodva. Én magam is, ez a baj. Leadtam Svájcban, az ottani Irodalmi Archívumba a kézirataimat. Mindet áttanulmányozták, és látták, hogy többféle nagy füzetet írtam. Hogy A Nagy Füzet nem mindig így volt. Olyan is volt, amiben csak egy gyerek volt.

- A Nagy Füzet végét idézem: „Az őrjárat távolodik. Azt mondjuk: - Rajta, Apa! Húsz percünk van a következő őrjáratig! Apa hóna alá veszi a két deszkát, odamegy a drótakadályhoz, az egyiket nekitámasztja, felmászik. Hasra fekszünk a nagy fa mögött, befogjuk a fülünket, kitátjuk a szánkat. Robbanás. A szögesdróthoz futunk a két másik deszkával meg a vászonzacskóval. Apánk a második akadály előtt fekszik. Igen, át lehet jutni a határon. Csak valakit előre kell küldeni. Egyikünk a vászonzacskóval a kezében apánk nyomaiba és holttestére lépve átmegy a másik országba. Másikunk marad, visszamegy Nagyanya házába." Így ér véget a könyv.

- Igen, gyönyörű.

- Aparegénnyé válik a történet? Arról szól, hogyan lépjünk túl apánkon?

- Kicsit igen, lehet. A pszichológusoknak kell ezt elemezni.

- A másik különlegességhez újra megemlítem, hogy ez a három regény valószínűleg már sokmilliós példányban jelent meg a világon.

- Igen. Lehet.

- A bizonyítékból idézek: „Hirtelen egy nagydarab, féllábú férfi tűnik fel a terem közepén a mennyezetről lógó csupasz villanykörte fénykörében, és mankóira támaszkodva belekezd egy tiltott dalba. Lucas harmonikájával kíséri. A vendégek gyorsan kihörpintik poharaikat, és egymás után távoznak a kocsmából. A dal utolsó két soránál már könnyek csorognak a nyomorék arcán: »Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt«." Azt hiszem, Agota, maga adta el a magyar Himnuszt a legnagyobb példányszámban a világon.

- Biztos, igen.

- Vajon mit gondol egy koreai, amikor ezt a két sort olvassa?

- Hát, nem tudja, miről van szó.

- Nyilván. Egy francia sem tudja.

- Nem. Mert tényleg be volt tiltva egy időben, azért írtam oda.

- Minden, amiről Kristóf Ágota ír, magyar. A kisváros, a háború, a deportálások. Minden. Kivéve a neveket.

- Igen. De az elsőben nincsenek nevek.

- Később megjelennek. A bizonyítékban, illetve A harmadik hazugságban.

- Igen, mert nem akartam utánozni A Nagy Füzetet.

- Miért döntött úgy, hogy olyan neveket választ, amelyek nem kapcsolódnak semmilyen nemzethez?

- Mert azt akartam, hogy ne lehessen országhoz kötni. Két nevet választottam, Claus és Lucas, mindkettő lehet vezetéknév és keresztnév, ahogy a Kristóf és az Ágota is.

- Amikor ír, franciául vagy magyarul gondolkodik?

- Franciául.

- De változatlanul használ szótárt, nem?

- Most már nagyon ritkán. Meg hát nem is írok most már.

- Értem, akkor nem kell szótár, ha nem ír. Az analfabétában olvasom, hogy „tudom, hogy nem fogok úgy írni soha, mint egy született francia író".

- Igen.

- Mégis híresebb, mint bármelyik született francia író.

- Na, azért nem biztos.

- A Seuil nagyon nagyra tartja Önt. A kiadója.

- Amikor a kínai szerződés megjött, azt mondták, hogy ez velük még sose történt meg.

- Agota Kristof az első szerzőjük, aki kínaiul is megjelent?

- Volt már más is. De nem akkora példányszámban, mint én.

- Dolgozik most valamin?

- Semmin.

- Tudok egy füzetről.

- Milyen füzetről?

- Olyasmi a címe, hogy Tila et Aglaé dans un champ.

- Nem! Tila nincs benne a címben. Csak Aglaé dans un champ.

- Akkor mégis van egy füzet.

- De nem fog befejeződni.

- Regény lenne?

- Igen. Csikvándról.

- Csikvándról?

- Csikvándról szólna, mert a Trilógia az Kőszegen játszódik, ahol laktunk. Csikvándon még egész kisgyerekek voltunk.

- Nem ismerem Csikvándot. Falu? Kisváros?

- Falu, egy kis falu.

- Hogyan élt ott kisgyerekkorában, abban a faluban?

- Úgy éltünk, mint a parasztgyerekek. A barátnőmmel mentünk tehenet őrizni meg libákat.

- Mezítláb?

- Igen, igen.

- Tehenet, libákat őrzött. És az út hosszú volt Csikvándtól Neuchâ­te­lig?

- Hát nagyon, nagyon. Végtelen.

- Hosszú az út a négyéves, paraszti sorban élő kislánytól a világhírig?

- Végtelen hosszú. Mindig arra gondolok, szeretnék visszamenni, megtalálni azt a kislányt, és megmondani neki, mi lesz belőle.

- Azt mondta valahol, hogy nem lett jobb az élete azáltal, hogy elment 56-ban.

- Ez igaz, mindig ezt mondom.

- Jobb lett volna itthon íróvá válni?

- Igen.

Makra

Ma Kertész Ákossal beszélgetek a Makráról.
Itt a meghívó:

PhD

Október 30-án doktorrá avattak. Néhány kép az avatásról:



2009. október 14., szerda

Internetről letölthető CD

Meglepetten láttam, hogy az interneten is megvásárolható a Sáry Lászlóval közösen jegyzett CD-nk. Itt megtalálható. Illetve itt is. Ára, az internetes tájékoztatás szerint 9,99 euró. Nem tudom, örüljek-e, vagy nem. Kérdésem: kapok én ezért valamiféle jogdíjat?

2009. október 13., kedd

Agota Kristof a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Nyelvváltások
Anyanyelv – idegen nyelv – írói nyelv
Beszélgetés és felolvasóest Agota Kristoffal, a fesztivál díszvendégével
A Svájcban élő magyar származású írónővel Petőcz András író beszélget.

Ez szerepelt a Petőfi Irodalmi Múzeum meghívóján.
Örültem, hogy találkozhattam újra, és beszélgethettem Agota Kristoffal, ezzel a nagyon jó íróval és különleges emberrel.




Irodalmi matiné Nyíregyházán

Október 11. délelőtt 11 óra. Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. Könyves Vasárnap. Keressük a nyár könyvfalóját! c. olvasópályázat eredményhírdetése. Író-olvasó Petőcz Andrással, akinek az Egykor volt... c. kötete a kiajánlott könyvek között szerepelt. A díjakat átadja: Petőcz András. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.
Nyíregyházán jártam, és, ahogy mindig, nagyon jól éreztem magam ebben a nagyszerű városban.

2009. szeptember 22., kedd

Régi cikk

Előkerült egy régi cikkem, idekapcsolom, mert kedvelem, és mert nem szeretném, ha feledésbe merülne.
Mindenkinek jó olvasást.

2009. szeptember 20., vasárnap

Spanyolnátha-Jelenlét50-Petőcz50

Megjelent a Spanyolnátha 2009. évi őszi száma. Benne a Jelenlét50-antológia anyagával. A szerzők írásai itt is elérhetőek. Az összeállítás címe: Jelenlét50 - Petőcz András 50. születésnapjára. Itt olvasható a Szerkesztői előszó, valamint szintén olvasható itt, ha rákattintunk, Czigány Zoltán , Filip Tamás , Jávor István , Szent-Iványi István , Császár László , Oravecz Péter, Furman Imre , Turczi István , Várady Róbert, Bíró József, Fajó János, Gáspár György, Papp Tibor, Lackfi János, Galántai György, Més-záros István, Nyilas Atilla, Báger Gusztáv, Szántó T. Gábor, Szurcsik József, Fóti Péter, Székelyhidi Zsolt, Tandori Dezső, Vass Tibor, Csuday Csaba, Fodor Tünde, Csűrös Miklós, Klimó Károly, Balázs Áron, Magyar Fruzsina, Szombathy Bálint, Ungváry Rudolf, Onagy Zoltán, Hegedűs Mária, Berka Attila, Sipos Lajos, Dobás Kata, Fehér Katalin, Sáry László, G. István László, Kiss Mirella, Juhász R. József, Kálmán C. György, Zsávolya Zoltán munkája, születésnapi köszöntése.
Az a 11 szerző, akinek a munkája korábban már megjelent valamilyen fórumon, kiadványban, csak az antológiában olvasható. Amelyik munka elérhető az interneten, azt ide is átkapcsolom, így rá lehet klikkelni. Az antológia további 11 szerzője tehát: Bacsó Béla, Bujdosó Alpár, Csapody Miklós, Kertész Ákos, Lengyel Balázs, Orbán Ottó, Rapai Ágnes, Somlyó György, Szepes Erika, Tarján Tamás, Vilcsek Béla.
Köszönet mindenkinek, de legfőképpen a Spanyolnáthának, köszönet és köszönet!

2009. szeptember 14., hétfő

Irodalmi Jelen - tudósítás

Az Irodalmi Jelen tudósított a Jelenlét50 - Petőcz50 című rendezvényről.
A tudósítás itt olvasható.
Köszönöm!

Irodalmi Jelen - Petőcz50

Az Irodalmi Jelenben megjelent Vass Tibor köszöntője.
Itt olvasható.
Köszönöm.

Litera- Jelenlét50

A Litera is ajánlja a megjelent Jelenlét 50 antológiát.
Itt megtekinthető.
Köszönöm.

2009. szeptember 13., vasárnap

PIM-program

Itt olvasható a PIM szeptemberi programjában a Jelenlét 50 című rendezvény.

2009. szeptember 7., hétfő

Fotóalbum Bitó László születésnapjáról

Bitó László születésnapjáról készült egy fotóalbum. Itt megtekinthető.

2009. szeptember 5., szombat

Születésnap a PIM-ben

A Petőfi Irodalmi Múzeumban születésnapi ünnepséget-beszélgetést tartottunk, abból az alkalomból, hogy 50 éves lettem. A meghívó itt olvasható.
Az est háziasszonya a Múzeum részéről Havas Judit volt, Wernitzer Julia főigazgató-helyettes a Petőfi Irodalmi Múzeum nevében köszöntött fel, az igazi házigazda pedig a Spanyolnátha folyóirat és könyvkiadó volt, annak is a főszerkesztője, Vass Tibor, aki egy kiadványt jelentetett meg ebből az alkalomból, Jelenlét 50 - Petőcz András ötvenedik születésnapjára címmel. Az estről készült fotókat itt és itt és itt láthatjuk.

Köszönöm, hogy olyan sokan eljöttek, köszönöm mindenkinek a meglepetést, köszönöm az estet!

2009. szeptember 2., szerda

Beszlan

Öt éve volt a beszlani túszdráma. És az egyetlen könyv, ami erről szól, az az Idegenek.

2009. augusztus 31., hétfő

Irodalmi Jelen - Születésnap

Az Irodalmi Jelen felköszöntött 50. születésnapomon. Itt olvasható.
Köszönöm!

2009. augusztus 29., szombat

2009. augusztus 27., csütörtök

Olvasóliget


Olvasóliget, augusztus 30-án. Mindenkit várok!

2009. augusztus 15., szombat

A gyűlöletbeszédről

A tegnapi Népszabadságban olvastam Valki László nemzetközi jogász véleményét a gyűlöletbeszédről. Itt megtalálható. Egy nagyon pontos, nagyon józan írás!
Örömmel olvastam. Végre!

2009. augusztus 10., hétfő

Meghalt Cseh Tamás

Meghalt Cseh Tamás.
Emlékezzünk rá a Budapest című híres dalával, amelyik az egyik legfontosabb dal volt az életemben. Valamint egy későbbi dallal, amit szintén nagyon szeretek.

Valamint ideteszem két közös fényképünket is. Ekkor, amikor ezek készültek, még jó hangulatban volt, jókedvű volt, betegsége ellenére is bizakodva nézett előre, ahogy az a képeken is látszik. Könyvhéten ülünk együtt.





2009. augusztus 4., kedd

Ahol háború van

Ahol háború van

Ahol háború van,
ott polgárháború van,
polgárok tüzelnek
valamiféle állam
állampolgáraira.

Ahol polgárháború van,
ott háború van,
fegyverekből lőnek,
fegyveresekre,
vagy fegyvertelenekre.

Éjszaka alszik, aki alszik,
sörétes puskát nem emel senkire.

Csak a gyermek nem alszik,
aki fél,
helyette farkasszemet néz
a gyilkos szándékú ismeretlennel.

Csak a gyermek nem alszik:
nagy kerek szemével bámul,
s nem érti a sötétség beteges,
ostoba démonait.

2009. július 30., csütörtök

Taliándörögd - fesztivál

Taliándörögdön, a Fesztivál keretében felolvasok az "Ősök és Esélyek házában", szombaton, augusztus 1-jén, 15 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várok!!!
Két kritika jelent meg az Élet és Irodalomban Az idegen arc születése című könyvemről, Zsávolya Zoltáné (itt olvasható), és Bedecs Lászlóé (itt olvasható).
A "ketten egy könyvről" sorozat keretében megjelent írások a kötet munkájának méltó befejezése. Köszönöm mind az ÉS-nek, mind a szerzőknek.

2009. július 3., péntek

Az idegen arc születéséről

Megjelent egy kiváló írás Az idegen arc születése című kötetről a Spanyolnátha című lapban, itt olvasható.
Borbély András írta, alapos, nagyszerű munka.
Köszönet érte.

2009. július 2., csütörtök

Az analfabéta

Most fedeztem fel egy nagyszerű írást Az analfabéta című könyvről, Krausz Vera kiváló munkáját. Itt olvasható.

2009. június 26., péntek

Journal Francophone de Budapest

Egy nagy interjú jelent meg velem a Journal Francophone de Budapest című lapban.
Itt olvasható.

2009. június 20., szombat

Seymour Glass haikui

Felfedeztem egy honlapon az általam írott Seymour Glass-haikukat.
Itt elérhetőek.

Idegen arc

Itt olvasható a miskolci megyei könyvtár ismertetője Az idegen arc születése című kötetről.
Mint érdekesség.

2009. június 19., péntek

readme ismertető

Most fedeztem fel a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik munkatársának, vezetőjének, Wernitzer Juliának az ismertetőjét a könyvemről. Itt olvasható.

2009. június 16., kedd

Irodalmi Jelen - MIT Szépírói Tagozat

Első ülésünkről az Irodalmi Jelen tudósítását itt láthatjuk.

2009. június 15., hétfő

Irodalmi lépegető

A Domino TV készített rólam egy portréműsort, kétszer 30 percben. Itt megtekinthető mindkét rész, csak rá kell kattintani a videókra.

Mindenkinek ajánlom, szeretettel.

2009. június 11., csütörtök

MIT Szépirodalmi Tagozat

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépirodalmi Tagozatának üléséről képekben tudósított a Spanyolnátha című folyóirat, annak művészeti szerkesztője, Fodor Tünde. A fotókat itt tekinthetjük meg.
Magáról az eseményről előzetesen a Litera adott hírt, ez itt látható.

2009. június 10., szerda

Cikk a CD-ről

Egy nagyon szép ismertető jelent meg a Közeledések és távolodások című CD-ről.
Itt olvasható.

2009. június 8., hétfő

Bartók rádió - Közeledések és távolodások

Vasárnap hajnalban elhangzott a Közeledések és távolodások című műsor. Aki meg akarja hallgatni, az a teljes két órás műsort hallhatja.
Az első részt itt.
A második részt itt.

Maga a műsor itt látható:

Ars acustica
1. Sáry Bánk (1973-): a) Bells (Harangok, 1997),
(Gyöngyössy Zoltán - fuvola, szerző - zongora),
b) Timebells (Időharangok 2000),
(Intermoduláció Kamaraegyüttes, vez. Tihanyi László)
2. Közeledések és távolodások - Petőcz András verssoraira (1990): km. Petőcz András - szöveg, ütőhangszerek, Sáry László (1940-) - szöveg, fütty, zongora, orgona, harmonika, ütőhangszerek, Sáry Bánk - orgona, harmónium, zongora,
3. Sári József (1935-): Sötétség délben - négy zenekari kommentár (2002),
(MR Szimfonikus Zenekara, vez. Kovács László)
A mikrofonnál Varga János valamint a szerkesztő, Bánkövi Gyula

2009. június 4., csütörtök

Könyvhét, dedikálások ajándékkal

Mindenkinek, aki vásárol a dedikálások idején, ajándékba adok egy Közeledések és távolodások című CD-t.

Dedikálásaim a Könyvhéten:

június 6., szombat, 15 óra: Balatonfüred, Tagore sétány.

június 6., szombat, 20-24 óráig: Budapest, Könyvek éjszakája, Vörösmarty tér, Palatinus Kiadó.

június 7., vasárnap, 11 óra: Budapest, Vörösmarty tér, Palatinus Kiadó.

Dedikálom a frissen megjelent Az idegen arc születése című kötetet, valamint a korábbi könyveim közül az Idegenek, az Arcok, és A születésnap című köteteket.

2009. május 31., vasárnap

Egy nehéz nap éjszakája

Óra köz - A rendszerváltás bölcsője

Tegnap házibuliba voltam hivatalos. Abba a lakásba hívtak meg, ahol valamiképpen elkezdődött értelmiségi, alkotói életem.
30 évvel ezelőtt történt. 30 évvel ezelőtt, a Kádár-korszak egyik legsötétebb időszakában, 1979 végén, 1980 elején fiatal értelmiségiek úgynevezett "repülő egyetemeket" szerveztek, ahol ellenzéki gondolkodók kifejthették nézeteiket Közép-Európáról, a szovjet diktatúráról, a politikai helyzetről, Magyarországról.
Ezek a "repülő egyetemek" szigorúan konspiratívak voltak, ami azt jelentette, hogy a fiatal, politizálni vágyó értelmiség, a diákság tudott minderről, hallott minderről, és, ha szerencséje volt, részt is tudott venni ezeken a találkozókon.
Jómagam 1980 elején hallottam először arról, hogy létezik ilyen "titkos" előadás. Persze, amikor csak tehettem, el is jártam ezekre az összejövetelekre. Sokakat meghallgathattam, Hegedűs Andrást, Kis Jánost, Rajk Lászlót, Petri Györgyöt, másokat. Jó volt. 21 évesen jó volt olyan összejövetelre menni, ahol okosan, nyugodtan és nagyon európai módon beszélgethettünk politikáról, demokráciáról, majdnem úgy, mintha nem is egy elnyomó politikai rezsimben éltünk volna.
A civil kurázsi megnyilvánulása volt már az is, hogy elmentünk, meghallgattuk az előadót, hiszen ott megjelenni --- már önmagában a megjelenés is veszélyeket rejtett magában.
Tudtuk, hogy valami olyasmit csinálunk, ami illegális, törvényellenes. A pártállam idején, 1980-ban, 81-ben az ilyen összejöveteleken való részvétel már önmagában is "a népköztársaság alkotmánya elleni szervezkedés" bűntettét jelentette.
Ezek az összejövetelek akkoriban mindig hétfői napon, este, az Óra közben zajlottak, Jávor István lakásán.
Jávor István azóta jóbarátom lett, közös alkotásaink is születtek. Akkor 30 évvel fiatalabb volt, mint most, és igen komoly kockázatot vállalt azért, hogy a lakásán ezek az összejövetelek, előadások helyet kapjanak.
Emlékszem, hogy összezsúfolódtunk akkoriban, ott, a lakása nagyobbik szobájában, egy-egy ilyen alkalommal: hihetetlen mennyiségű ember összejött. Hányan lehettünk? Ötvenen? Százan? Nem tudom megmondani.
Tény, hogy a buszról, amikor első alkalommal leszálltam az Óra utcánál, nem kellett azon gondolkodnom, hogyan is találom meg az összejövetel helyszínét: ezeken az estéken kiürült a busz ilyenkor, ott, az Óra utcánál, és hosszú sorokban ballagtunk felfelé az Óra közben levő lakásba. Mindenki egy-egy jó szót, nyitott, szabad gondolatokat akart hallani, tudni akartuk, mi is az igazság 56-ról, a szovjet munkatáborokról, vagy éppen az akkoriban szerveződő lengyel Szolidaritásról.
A házigazdán és feleségén kívül volt még egy motorja ezeknek az összejöveteleknek: Szilágyi Sándor, Saci, emlékszem, mindig fekete, "anarchista" kendő volt a nyakában, ő irányította, ma úgy mondjuk, ő "moderálta" a beszélgetéseket.
Tegnap ebben a lakásban tartottunk nosztalgia házibulit.
A házigazda, ma is a lakás tulajdonosa, Jávor István, ugyanúgy fogadott minket, mint annak idején. Mintha a bútorok se változtak volna, ugyanaz a nagy, sötétbarna könyvespolc, aminek a hátamat támasztottam akkoriban, hogy valahogy kibírjam állva az előadást (a tömeg miatt leülni nem lehetett), és a könyvespolcon most is megtaláltam az akkoriban kiragasztott címkét: Solidarnosc. Mintha semmi sem változott volna.
Talán annyi mégis változott, hogy kevesebben voltunk ezen a mostani házibulin, mint akkoriban, azokon az előadásokon.
Nekem ott, akkor kezdődött minden. Ott határoztam el, hogy újraindítom a Jelenlét című folyóiratot, az ottani találkozóknak köszönhetően foglalkozott ez a lap a későbbiekben az Irodalmi Újsággal, közölte Krassó György élettársának, Háy Ágnesnek a grafikáit, az ottani találkozóknak köszönhetően alakult ki bennem egy európai értékrend, ami azóta is a sajátom.
A rendszerváltás egyik bölcsője volt az a lakás.
Húsz éve már a rendszerváltásnak is.
Kérdezem: megérte? Megérte a szorongást, a félelmet, ami egy-egy ilyen összejövetelnek mindenképpen a velejárója volt? Szilágyi Saci, Jávor Pityesz és mások kaptak valamiféle jó szót akár mindazért, amit akkoriban tettek? És mindazok, akik ott voltunk, ott, a rendszerváltás kezdeténél, az Óra közben, kaptunk ezért valamiféle jó szót? Bármit is?
A napokban levelet kaptam Schneider Mártától, a mostani Kultuszminisztérium szakállamtitkárától egy bizonyos, ha tetszik irodalmi értelemben vett "adminisztratív" ügyben. Nos, Schneider Mártával, aki hasonló korú, mint én vagyok, akkoriban sem voltunk ugyanazon a platformon. Neki igen komoly pártállami, KISZ-es múltja van, ő akkor is a hatalom oldalán állt, én ma sem állok ott, leginkább talán a magam oldalán állok. Röviden: a most kapott levélben az "államtitkár asszony" olyan arrogáns és pártállami stílusban oktat ki engem, hogy az bennem is azt a gondolatot ébreszti, hogy bizony, nem volt értelme annak idején ezeknek a "repülő egyetemeknek". Mert az új rendszer eddig képtelen volt megbecsülni azokat, akik megküzdöttek ezért a szabadabb világért, képtelen volt elismerni, hogy nekünk volt igazunk. A hatalomban ma is azok ülnek, akik akkor is benne ültek, és ugyanúgy taposnak bele a földbe mindannyiunkat, ahogy akkor is beletapostak.
Persze, mégis azt mondom, megérte.
Mert Schneider Márta és társai soha nem érezhették annak az örömét, mint amikor összezsúfolódva egy szobában végre szabad és őszinte szót hall az ember Európáról, demokráciáról, liberalizmusról.

Közeledések és távolodások


A Közeledések és távolodások című lemezt június 7-én, hajnalban mutatják be a Bartók rádió Ars acustica című műsorában.

2009. május 30., szombat

Bartók rádió

A Bartók rádió Ars acustica című műsorára hívom fel a figyelmet, itt megtekinthető:
MR3-Bartók, június 7. vasárnap, 0.00-2.00

Ars acustica

1. Sáry Bánk (1973-): a) Bells (Harangok, 1997), (Gyöngyössy Zoltán - fuvola, szerző - zongora), b) Timebells (Időharangok 2000), (Intermoduláció Kamaraegyüttes, vez. Tihanyi László),

2. Közeledések és távolodások – Sáry László zenéje Petőcz András verssoraira (1990): km. Petőcz András - szöveg, ütőhangszerek, Sáry László (1940-) - szöveg, fütty, zongora, orgona, harmonika, ütőhangszerek, Sáry Bánk - orgona, harmónium, zongora,

3. Sári József (1935-): Sötétség délben - négy zenekari kommentár (2002), (MR Szimfonikus Zenekara, vez. Kovács László),

A mikrofonnál Varga János valamint a szerkesztő, Bánkövi Gyula

2009. május 26., kedd

Versek

Felpakolok ide egy verset.
Olvasnivaló.

Közelítés a szürkületben

A fák alatt valami. Valami test. Valami
fehér, ott, messze a fák alatt, a parkban.
Valami fehér, olyan, mintha, olyan, mint
valami..., egyszóval: test. Fekszik a fák
alatt, test, rajta, ott, lent a fák alatt, mélyen,
valami fehér, mondom, ott, lent, ott, látod,
fehér, mondom, test, sejlik valami fehér:

fekszik a fák alatt. A parkban. Nagy zöld
terület, angol gyep, félkörben fák, fenyő,
tuja, platán és kőris. A fehér test jobboldalt,
ott, a tuják alatt. Ott van, mégha már kevésbé
is látszik az esti szürkületben. Mozdulatlan.
Lehetne egy halom ruha. Valami élettelen anyag,
lehetne ez is. De nem. Valamikor élő volt,

tehát halott. Nem tudunk semmit. Közelítjük
az ismeretlen testet, ahogy bármi is közelíthető,
ami ismeretlen. Közelítünk a szürkületben,
angol gyep nyeli el lépteink neszét, csend,
egy halott csendje. Szinte kívülről látjuk
megsápadt és felpuhult arcunkat a közelítés
csendjében. Lépéseink neszét felfogja a gyep,

képsorok cikáznak, fekete és fehér, fehér
és fekete képek villognak, pereg a film, némán,
önmagunkat látjuk, mintegy kívülről, szinte.
Fehér ruhában közelítünk a fehér ruhás
testhez, fekszik valami tuja alatt, talán
teniszruha az a fehér, önmagunkat látjuk,
ahogy labda nélkül, lelassult mozdulatokkal...

2009. május 24., vasárnap

Népszabadság-cikk

Egy Népszabadság-cikk foglalkozik azzal a kötettel, amiben Vilcsek Béla ír rólam is.
Itt megtalálható.

Arckép


Arckép. Letölthető.

Fénykép Cseh Tamással


Fénykép Cseh Tamással.

2009. május 23., szombat

Dunaújváros

Dunaújvárosban is lesz egy est.

Sok üdv.

2009. május 22., péntek

Portré

Az Irodalmi lépegető (Domino TV) keretében lesz látható holnap, szombaton egy portré-műsor velem, rólam. Az ismertetője itt olvasható.

2009. május 18., hétfő

Beszélgetés Lendván

Május 27-én Lendván, Szlovéniában lesz velem beszélgetés. A Litera ajánlója itt olvasható. A Szépírók nagyon jó plakátja pedig itt látható:

2009. május 5., kedd

Litera-beszélgetés

Szegő János készített velem egy nagyszerű beszélgetést. Itt, a Litera honlapján olvasható. Mindenféle jót, mindenkinek!

Könyvfesztivál

Dedikálásra várva:





Esterházy Péterrel:



A születésnapi köszöntés tortája:



Születésnapi köszöntésen vettem részt. A Könyvfesztivál szervezői köszöntötték a kerek születésnaposokat, köztük engem is. A képen Márton Lászlóval, Margócsy Istvánnal, Temesi Ferenccel, Bitó Lászlóval, Kiss Annával, Kenyeres Zoltánnal és másokkal együtt ülök a színpadon:


Eszéki Erzsébet is meglátogatott dedikálás közben:




Zsávolya Zoltánnal beszélgetek dedikálás közben. A standon D. Szabó Mária, a Palatinus igazgatója.



Befejeződött a Könyvfesztivál, erről közlök képeket. A fotókat Orchie készítette.

2009. május 4., hétfő

Balázs Béla Stúdió filmjei

A Balázs Béla Stúdió archívumába bekerültek a 80-as, 90-es évek fordulóján készült filmjeim, a Pár-beszéd és a Közelítések egy talált tárgyhoz, itt megtekinthető a honlap. Öröm, mert ezáltal is sikerül korábbi munkáimat összegeznem, egybentartanom.

Mindenkinek sok jót!

2009. április 24., péntek

Megjelent a CD


Megjelent, kapható a Sáry Lászlóval közösen készített CD-nk.
Itt megtekinthető a HUNGAROTON honlapján.

2009. április 21., kedd

Rádióinterjú

A Kossuth Rádió interjút készített Az idegen arc születése című kötetem megjelenése alkalmából. Az interjú itt meghallgatható.
Minden jót mindenkinek!

Dedikálás

A Palatinus Kiadó tisztelettel meghívja
Petőcz András: Az idegen arc születése
című verseskötetének dedikálására.

A dedikálás idején a kötet minden vásárlója ajándékba kapja a HUNGAROTON gondozásában a napokban megjelent

Petőcz András - Sáry László: Közeledések és távolodások

című CD-t, amely számos, a kötetben olvasható vers megzenésített változatát tartalmazza.














A dedikálás időpontja: 2009. április 26., vasárnap, 15 óra
Helyszíne: Könyvfesztivál, Millenáris, Palatinus stand.

Petőcz András: Az idegen arc születése

A 2009-ben 50 éves költő csaknem 30 évnyi munkásságának legjavát kapja kézhez az olvasó. Sokszínű és sokarcú alkotó életművéből kap válogatást az olvasó, a kezdetektől napjainkig, a legfrissebb, legfeljebb folyóiratokban megjelent versekig bezáróan.

A kötet címében is megjelenő szimbólum, az arc sziluettjének állandóan visszatérő képe olyan elem, amely újból és újból feltűnik a versekben anélkül, hogy bármelyikbe is illeszkedne. A távoli idegen, ez a még körvonalaiban kivehető arc vajon nem maga a búcsúzó lírai én?, teszi fel a kérdést a kötethez írt tanulmányában Vári György, irodalomtörténész, aki szerint Petőcz András műveit a költői szó ihletettségével, villámcsapásszerű, megvilágító erejével szembeni kétely jellemzi.

További információk itt.

A szerzőnek a Palatinus Kiadónál korábban megjelent kötetei:

A születésnap, Idegenek, Arcok

2009. április 20., hétfő

Idegenek (hangjáték, hallgatható)

Tegnap mutatta be a Kossuth rádió az Idegenek című hangjátékot. Két részben tudom ide feltenni.
Mindkét esetben rá kell kattintani a "Click to start RealPlayer and play your media" feliratra.
Az első rész itt hallható.
A második rész itt hallható.
Illetve közvetlenül itt hallható az első rész.
És itt hallható a második rész.

2009. április 18., szombat

Pen Club és Tállya

Az Irodalmi Jelen, szerkesztője, Onagy Zoltán készített tudósítást a Pen Club tállyai tanácskozásáról, itt olvasható.

2009. április 13., hétfő

Idegenek, hangjáték

A Klubhálón is terjesztik az Idegenekről szóló hangjátékot.
Megnézhető itt.

2009. április 10., péntek

Kötetbemutató



Az Írók Boltjában volt egy nagyon jó bemutatója az új kötetemnek. Erről az Irodalmi Jelen készített képriportot, ez itt olvasható-nézhető.

Minden jót mindenkinek!

2009. április 6., hétfő

Bemutató (Idegenek)

BEMUTATÓ
A Rádiószínház bemutatja
Petőcz András: Idegenek
- harminc perccel a háború előtt -
című hangjátékát.
A bemutató időpontja: 2009. április 19-e, vasárnap, 20 óra,
Kossuth Rádió

A hangjáték a szerző azonos című regénye alapján készült



Szereplők: Anna - Tornyi Ildikó,
Anya – Börcsök Enikő,
Amélie – Hegedűs Barbara,
Nagymama – Venczel Vera,
Plébános – Epres Attila,
Tanító – Fesztbaum Béla
Km.: Gyuriska János, Hegedűs D. Géza, Juhász István, Kálmán János, Kovács Martina, Lajos András, Tarr Renáta
A hangfelvételt Kulcsár Péter készítette
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Hegedűs D. Géza


Az Idegenek című hangjáték Petőcz András azonos című regényéből készült, egy kislányról szól, aki az elnyomás, a terror világában is képes megőrizni az emberi értékeket. - Hazudni anyám tanított - mondja a darab elején Anna, aki elmeséli nekünk ezt a különös, sok elemében nagyon is ismerős történetet. Nem tudjuk pontosan hol vagyunk, és mikor, biztosan csupán annyi tudhatunk, hogy éppen "harminc perccel" vagyunk a háború előtt. Abban a világban, ahol Anna él, ő maga is idegen, ugyanúgy, ahogy idegenek a bevándorlók, a rendre felügyelő katonák, és a merényleteket kitervelő terroristák is. A darab üzenete, hogy bármikor saját magunk is idegenné, ellenséggé válhatunk mások számára, mert a titkok és a hazugságok átszövik a mindennapokat. Ugyanakkor ebben a kegyetlen, embertelen világban is megjelenik az ellenpont, a szépség, a harmónia utáni vágy, a zene és a barátság.

A szabadság metaforája

Megjelent a Literán az Európa metaforájához írt kommentárom.
Itt olvasható.

De ide is bemásolom:

Litera, 2009 április 06.

Petőcz András: A szabadság metaforája

Nemrég indult sorozatunkban az 1989-es rendszerváltás idejében az ország nagy történelmi pillanatával foglalkozó írásokat publikáló szerzőket kértünk arra, hogy 20 évvel később, ma reflektáljanak akkori gondolataikra. Petőcz András '89-es Európa metaforája című verséhez írt kommentárt.

Európa metaforája

1.

Pördül egyet, megfordul, majd ismét, mutatja
önmagát, mosolyog, nevet, ismételt fordulás,
pördülés, könnyed kézmozdulat, lebegő vissza-
fordulás, kézmozdulat, ígér és elhárít, szigorú
és fagyos, majd hátat fordít, már-már kétségbe-
esel, de egy pillanat múlva visszanéz, csak úgy,
szinte észrevétlen, a szeme tágranyílik, szem-
bogara kitágul, nevet, rád, csak rád, boldogan
nevet, döbbenten állsz, torkod összeszorul,
távolinak látod és gyönyörűnek, gyönyörűnek
látod és távolinak, mosolyog rád, félrehajtja
a fejét, a haja kicsit az arcába hullik, igaz
és valószerűtlen, hihetetlen és gyönyörű, a szíved
összeszorul, gyönyörűnek látod és távolinak.

2.

Hajlamos néha összehúzni magát. Ágyába kuporodik,
fejét a párnájába fúrja, szimatol, szöszmötöl,
tesz-vesz, jelenlétedre nem reagál, szinte eltűnik
a takaró alatt, „villanyoltás!”, mondod, de hiába,
csak vigyorog, mozdulatodra sikít, majd harsányan
nevet, bohóckodik, nem vesz komolyan, komolytalankodik,
várod, hogy feldühödj, nem sikerül, boldogan nevetsz
vele együtt, nem érzed az idő elmúlását, az idő
elmúlását nem érezheted; kecsesen és nagyvonalúan
megengedi, hogy apró kézfejét a kezedbe vedd;
könnyűnek érzed, mint tenmagadat, mondod, könnyű
a mozdulatod, miként a repülés, mondod, könnyű
a mozdulatod, miként a repülés, miként a lélegző
test: súlyos és súlytalan is, súlyos és súlytalan.

3.

Futásod is lehetne, akár a rohanásod. Döbbenten
figyeled mozdulataid. Tiszta mezőben, rohanás,
cserjék és bokrok közötti futásod lehetne,
gyönyörű vágtatásod, zihálásod, levegőéhséged-
-szomjazásod, lendületed és megállásod, újólag-
-indulásod, sokszori kifulladásod, önmagadban-
-feladásod, kétségbeesett ökölszorításod,
rohanásod és futásod, szikláról-zuhanásod:
fogcsikorgatásod, pusztulásod. Lelassítod
a mozdulataid. Teleszívod magad friss
levegőéggel, futásod, rohanásod emlékezetedben
felidézed, és mosolyogsz. Megszívtad tüdődet
levegőéggel, baj már nem érhet, végtelen a
nyugalom benned, végtelen benned a nyugalom.

1989. április

***

A szabadság metaforája

A 80-as években minden a szabadságról szólt. A szabadság hiányáról. Arról, hogy nem lehet kibeszélni a dolgokat. Ezért aztán mindig mindent ki akartunk beszélni. Arról, hogy nem lehet utazni. Ezért aztán mindig utazni akartunk. Álldogáltunk az IBUSZ-irodában, az akkori Tanács körúton, a Filmmúzeumhoz közel, álltunk a sorban, hogy útlevelet kapjunk. Ez a sorban állás a szabadságról szólt. És az is a szabadságról szólt, hogy egyáltalán eljussunk a sorban állásig, mert az utazáshoz meghívólevél kellett, ami azt igazolta, jogom és lehetőségem is van „Nyugatra” utazni, hiszen rokonom, ismerősöm van ott, aki vállalja ott-tartózkodásom költségeit.
Sport volt ez is: meghívólevelet szerezni és valutát hozzá, ki tudja honnan, és utazni, ha csak egy hónapra is, Amszterdamba, Párizsba, Zürichbe a mindenféle idegen barátokhoz, a soha-nem-volt rokonokhoz, cipelni a hátizsákot, benne konzervet, szalámit, meg sok-sok apróságot a túléléshez a drága Nyugaton.
A versek, ha valaki éppen verset írt, mind a szabadságról szóltak. A 80-as évek avantgárd irodalma, a képversek is erről beszéltek, az is, ahogy ezeket a képverseket mindenféle vidéki művelődési házakban kiállítottuk, úton-útfélen azt bizonygatva, hogy így is lehet, másképp is lehet, mert ez a szabadság, mert mást akarunk, mint ami most van, és mentünk, sohasem egyedül, mindig csoportosan, külünböző felolvasásokra, diaképeket vetítettünk, és azt mondtuk, ez vizuális költészet, és kiabáltuk a verseinket, és azt mondtuk, ez akusztikus költészet, meg borotvahabot fújtunk a saját képünkbe, nyilvánosan, és azt mondtuk, ez performance.
És illegális kiadványok születtek, és azt mondtuk, ez kulturális szamizdat, és összefirkált leveleket küldtünk barátainknak, és azt mondtuk, ez mail-art. És büszkék voltunk minderre, és ez jó volt, ez a büszkeség, és közben nem is sejtettük, hogy megcsináltuk magunknak a szabadságot.
És alig-alig vettük észre, hogy lassanként tényleg változnak a dolgok, még az utazás is könnyebb lett: kaptunk „világútlevelet”, azzal mentem 1988-ban Kelet-Berlinbe, aztán át a „falon” Nyugat-Berlinbe, miközben a kelet-német ismerősömnek visszaintegettem a demarkációs vonalról, aki, persze, nem jöhetett velem.
Mondtam is neki, néhány nap múlva, hogy „ne sajnáld, hogy nem jöhettél, ha majd egyesítik a két Németországot, neked sokkal jobb dolgod lesz, mint nekem”. Persze, mindezt nem gondoltam komolyan. Márminthogy bármikor is egyesülhet a két német állam, és így neki jobb dolga lehetne valamikor is, mint nekem a „világútleveles” Magyarországon.
Végül is, mi az, hogy szabadság? Talán annyi, hogy ehess, ihass, ölelhess, alhass. Mert a szabadság akkor van, ha jól érzed magad a bőrödben. Ehhez persze az is kell, hogy azt csinálj, amit akarsz: ne állítsanak meg határőrök, és meglegyen mindened, ami kell. Hogy ne érezd magad szegény nyomorultnak, Európában.
1989-ben írtam az Európa metaforája című verset. Akkor, amikor írtam, még éppen nem volt szabadság, de már nagyon közel voltunk hozzá. A vers eredeti címe ez volt: A szabadság metaforája. Mert a szabadságról akart szólni ez a vers. Arról, hogy a szabadság az egy érzés. A szorongásmentes létezés maga.
Majdnem banális: láttam valakit, aki maga volt a szabadság. Hogy történetesen nő volt ez a valaki, vagy férfi, az most mindegy. Egyébként nő volt.
Mondom: nagyon banális. Ez a valaki magamra hagyott, elment. Elköszönt előtte, de ne gondoljunk valami szertartásos elköszönést, nem, történetesen valami közösségi térben voltam, egy könyvtárban, ő meg csak éppenhogy elköszönt, de én abban a pillanatban tudtam, hogy nem látom többet. Ez egyébként be is jött: azóta nem láttam. Úgy tudom, valahol New Yorkban él. És, miközben távolodott, egy pillanatra még visszanézett. És a tekintetében ott volt a szabadság. És akkor leírtam ezt a címet: A szabadság metaforája. És próbáltam megfogalmazni, mi is az, hogy szabadság, és azt gondoltam, a szabadság az csak egy visszanézés, egy mozdulat, esetleg valamiféle szaladás, amikor nagyon könnyűnek érzed magad, talán valami ilyesmi.
Aztán a vers címét megváltoztattam, mert úgy éreztem, hogy Európa az maga a szabadság. Hogy akkor leszünk szabadok, ha egyenlőek leszünk az „európaiakkal”, ha azonos jogokkal bírunk, mint a többi európai nemzet.
Ebben a címváltoztatásban nyilván szerepet játszott egy nem sokkal korábbi, 1988-as megaláztatás. 1988-ban autóval mentem Franciaországba. A francia vízum igénylésekor meg kellett jelölnöm, hol, melyik városnál lépek be az országba. Gondos útvonalterv, beírtam, hogy Menton, mert Olaszországból terveztem érkezni. Így is történt. Csak azt nem tudtam, hogy két út is vezet arra: egy autópálya Menton fölött, valamint egy alsóbbrendű, hagyományos kétszer egysávos út, Menton városán keresztül. Én az autópályát választottam. A francia határőr lezavart a pályáról, mondván, hogy nekem az alsóbbrendű úton kell belépnem az országába, Menton városán keresztül.. Olyan volt, mintha csak a cselédlépcsőn mehetnék fel egy házba. Az Európa Házba. Ezt a történetet megírtam később az Európa rádió, éjszaka című versben.
A vers, Európa metaforája, a rendszerváltás pillanatában, az akkor indult 2000 című folyóirat 1990 januári számában jelent meg. Még abban az évben, az első szabad választások után közvetlenül, júniusban, „az év legszebb versének járó” Robert Graves-díjat kapta. A Graves-díj a korszak egyik legjelentősebb díja volt, amit magyarországi honoráriumaiból - Vajda Miklós javaslatára - maga Graves alapított. Minden évben az év legszebb magyar verséért osztották ki. A díj első kurátorai Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Devecseri Gábor voltak, amikor én kaptam a díjat, Lator László és Somlyó György voltak a kuratórium tagjai, többek között.
Akkor, 1990-ben a díj átadása igazi „médiaesemény” lett: kijött a tévéhíradó, az összes újság beszámolt róla. A Graves-díj a szabadság díja volt, a versem a szabadságról szólt és Európáról, amihez a szabad választásokkal mi is csatlakoztunk. Hogy ne legyünk többet európai cselédek.
Ma már azt mondom, a hangsúly azon van, hogy valóban ne legyünk európai cselédek. Európa a szabadság metaforája: ma is így gondolom. Szabadon, egyenlő jogokkal létezhessek a világban, mint minden más európai polgár. Ne cselédsorban. Ehessek, ihassak, ölelhessek, alhassak: pénzem is legyen, európai pénzem, hogy ne érezzem magam másodrendűnek.
A napokban Rimaszombatban jártam, rokonaimnál. Alig-alig vettem észre, hogy elhagytam a magyar köztársaság területét. Talán csak akkor vettem észre, hogy nem itthon vagyok, amikor a rokonom, Imre, valami miatt kinyitotta a pénztárcáját. Olyan bankókat láttam abban a tárcában, amilyenekkel korábban legfeljebb Párizsban, Amszterdamban találkoztam. És mi? Itt Budapesten? Vajon lehetünk-e végre igazán szabadok?

2009. április 5., vasárnap

Könyvfesztivál

Megjelent a Literán a Könyvfesztiválról egy cikk, benne a könyvemről és a születésnapomról egy rövid információ. Itt olvasható.

2009. április 1., szerda

Litera

A Litera bemutatót közöl a kötetemről. Itt megtekinthető.

2009. március 22., vasárnap

Az idegen arc születése


Itt megnézhető a készülő kötetem borítója.

2009. március 21., szombat

Bemutató

2009. április 8-án lesz az Írók Boltjában Az idegen arc születése című kötetem bemutatója. A meghívó ezen a linken olvasható.

2009. március 16., hétfő

Beszélgetés a Bárkában.

Egy régi beszélgetés.

Idegenek (részlet)

Egy régi felolvasás.

Irodalmi est és doktori

Pénteken egy nagyon jól sikerült irodalmi estem volt a Marczibányi téri Művelődési Központban.
Balázs Tibor volt a házigazda, sokan voltunk, jól éreztük magunkat.
Előtte, az est előtt néhány órával az ELTE BTK Doktori Iskolájának keretében megvédtem Tamkó Sirató Károlyról írt PhD-disszertációmat, így hivatalosan doktori fokozatot nyertem el.

2009. március 8., vasárnap

Rómát oktatjuk római jogból

Rómát oktatjuk római jogból


Nagy érdeklődéssel és egyre fokozódó csalódottsággal olvastam Kis János cikkét, amelyben úgymond "vitatkozik" Sólyom Lászlóval (Kis János: Az államfővel vitázva, Népszabadság, 2009. március 7.). "Vitát", persze, nem olvastam ki Kis írásából, annál több egyetértésre leltem. A kiváló publicista-filozófus ugyan azt írja, hogy kolumnás cikkébe "nem fér bele mindaz", amiben szemlélete "különbözik" Sólyométól, de én már akkor is boldog lettem volna, ha csak egyetlen dolgot megemlít, amiben valóban vitatkozik az államfővel. Ezzel szemben mintegy hatszor használja Kis azt a kifejezést, hogy "egyetért" az államfő álláspontjával, illetve, hogy "igaza van" Sólyom Lászlónak. Az volt a benyomásom, olvasva a publicista-filozófus publicisztikáját, hogy értelmezni, elemezni akarja az államfő látványos némaságát, illetve mintegy megmagyarázni, legitimálni azt. Ilyen értelemben a cikk címe - finoman szólva - félrevezető, hiszen Kis cikke sokkal inkább tűnik az államfő szűk környezetébe tartozó megbízott publicista, mondhatni, bértollnok írásának, semmint valamiféle "vitacikknek".
Kis János arról beszél, hogy Sólyom László megszólalását az elmúlt hetek, sőt hónapok történéseinek alapján "nagyon vártuk", és ez a "nagyon várt" megszólalás meg is történt, méghozzá egy interjú keretében, a Népszabadság hasábjain. Kis tehát megelégedéssel veszi tudomásul, hogy megszólalt az államfő, a "nemzet megtestesítője", és állásfoglalt az ismert borzalmak ügyében. A csalódás itt kezdődik. Sólyom László "megszólalását", azt, hogy adott egy interjút a Népszabadságnak, nem tekintem államfői tettnek: hatását, súlyát tekintve mindez nagyon kevés. Hasonló súlyú ügyekben az amerikai elnök, vagy a francia köztársasági elnök sokkkal szélesebb nyilvánosságot kér és kap, Chirac vagy Sarkozy, illetve Bush vagy Obama a közszolgálati, illetve a legnézettebb televíziós csatornák esti hírműsoraiban szólal meg, olykor soron kívül. Amikor Franciaországban Molotov-koktélok repültek, és autókat gyújtottak fel a párizsi külvárosokban, Chirac elnök soron kívül, élőben jelentkezett be egyszerre két tévécsatorna, a TF1 és a France2 esti hírműsorába, és hosszú beszédben elemezte a helyzetet, majd a francia alkotmány szellemében elítélte az erőszakot, és nyugalomra intett. Ezt nevezem én "nagyon várt" államelnöki megszólalásnak, Sólyom Népszabadságbeli interjúja ehhez képest a nullával egyenlő.
Kis János egyáltalában nem kérdőjelezi meg Sólyom nagyon is megkérdőjelezhető viselkedését a tatárszentgyörgyi üggyel kapcsolatban, sőt, mindenben egyetért vele. Ne felejtsük el, hogy Sólyom nemcsak nem szólalt meg a nagy nyilvánosság előtt, de el sem ment a tatárszentgyörgyi temetésre, ahogy arra többen számítottak, sőt, a gyilkosság rasszista indítékát is kérdésessé tette, mondván, hogy addig, amíg nincsenek meg az elkövetők, addig az indíték sem tudható. Ez jogilag így is van, attól viszont a gyilkosság, és annak felettébb aljas módszere még jelen van, a romák elleni támadások láthatóan szaporodnak, tehát meg kellett volna szólalnia, és békességre, nyugalomra kellett volna intenie a lakosságot. Ez nem történt meg, Kis a cikkében pedig úgy tesz, mintha mindez mégis megtörtént volna.
Hosszan lehetne elemezni Kis cikkének hangnemét, stílusát, amelynek segítségével a köztársasági elnök magatartását pozitív fénybe próbálja állítani, olyan típusú recenziót publikálva, amely - pestiesen szólva - "fényezi" Sólyom Lászlót, és semmiképpen sem vitatkozik vele. Cikkének mégis a legellentmondásosabb része ez a bizonyos "gyűlöletbeszéd"-kérdés, amelyben szintén az államelnök magatartását, hozzáállását próbálja mentegetni a szerző.
Kis János, Sólyom Lászlóhoz hasonlóan, úgymond "a szólásszabadság védelme" érdekében nem kívánja "korlátozni" a különböző etnikumokat sértő megszólalásokat, merthogy, idézem, "veszélyes dolog szavakat büntethetővé tenni". Mint azt Kis János több helyen kifejtette, és ahogy arra ebben a cikkében is utalt, ha a szólásszabadságot olyan értelemben "korlátozzuk", hogy az etnikumot vagy magatártásformát, identitásbeli megnyilvánulást sértő megnyilvánulásokat büntethetővé tesszük, magyarul, ha a közbeszédben megnyilvánuló rasszizmust büntetőjogilag akadályoznánk, akkor bíróság elé lehetne citálni a náci jelszavakat skandáló szélsőségesek mellett, ahogy Kis írja, "a magyarságot rasszizmussal vádoló rockzenészt (...), vagy a klérust ostorozó közírót". És? Mindez baj? Azt gondolom, hogy a magyarságot épúgy nem lehet rasszizmussal vádolni, ahogy azt sem lehet állítani, miként azt internetes fórumokon többen teszik, hogy "a cigányok vérében van a bűnözés", illetve, ahogy azt különböző kiadványokban olvashatjuk, "a zsidók és a szabadkőművesek uralmuk alatt tartják Európát és Amerikát", és, ahogy azt internetes blogokban leírják, "a homokosok mind pedofil állatok". Valóban, ha lenne erre törvény, akkor ilyesmit nem lehetne publikálni, nyilvános helyen hirdetni Magyarországon.
Alapvetően hibás Kis János érvelése, és az is, ahogy Sólyom László védi a "szólásszabadságot". Elsősorban a tudatlanságból fakadó módszertani probléma az, ami Kis János érvelésének a legfőbb "bibije". Kis János, mint egy fiatal demokrácia fiatal demokratája, kissé provinciális módon ki akarja oktatni a nagyvilágot a szólásszabadságról. Arra ugyan nem veszi a fáradtságot, hogy megvizsgálja, miért és hogyan büntetik a különböző etnikumokat sértő megnyilvánulásokat komolyabb demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban, mint például Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Angliában, de kijelenti, hogy "veszélyes dolog szavakat büntethetővé tenni". Nos, tény, hogy miközben nemzetközi szervezetek a magyar "szólásszabadság" parttalanságát kritizálják, ahogy erről az utóbbi napok tudósításaiban sokat olvashattunk, aközben Németországban vagy Angliában az olyan jellegű megnyilvánulásokat már régóta bünteti a törvény, amelyek itt mindennaposak az írott vagy elektronikus sajtóban. Kis János, amúgy magyar módra, kioktatja a nagyvilágot a "szólásszabadságról", miközben maga is elismeri, hogy a cigányellenes megnyilvánulásoknak valószínűleg köze van a tatárszentgyörgyi gyilkossághoz. Kicsit olyan ez, mintha a római polgár címet frissen elnyert távoli provincia lakója oktatná Rómát római jogból. Vagy tényleg annyi csak a "szólásszabadság", hogy bátran szídhatjuk a zsidókat, a cigányokat, a szlovákokat, a homokosokat vagy éppen a magyarokat? Szólásszabadság helyett ez nem inkább az uszítás kategóriájába tartozik?
És még egy érdekesség: azok, akik ennyire leegyszerűsítve képzelik a szólásszabadságot, ahogy Kis János is, gyakran hivatkoznak az amerikai szabadságjogokra. Hivatkoznak, de tényszerűen még nem láttam idézni az idevonatkozó törvényt. Ugyanakkor, ismereteim szerint, az ottani gyakorlat messzemenően távol van a hazaitól, az Egyesült Államokban nem beszélnek "négerbűnözésről", és nem nevezik a melegeket eleve "pedofiloknak". Törvénykezésüket ismerve, tudva azt, hogy milyen szinten védik például a nőket a szexuális zaklatástól (ez sem összehasonlítható az európai gyakorlattal), az a gyanúm, hogy az Amerikára vonatkozó hivatkozás is sántít. Mindenesetre minimum két lehetőség van: vagy sokkal kultúráltabb az amerikai közbeszéd, vagy mégis létezik valami etnikumokat és identitásbeli magatartásformákat védő jogszabály még ott is.
Azt gondolom, hogy Kis János is, Sólyom László is súlyos hibát követ el akkor, amikor nem veszi figyelembe ebben a kérdésben a nemzetközi gyakorlatot. Az államfőnek is, de akár a miniszterelnöknek és a magyar parlamentnek is volna lehetősége arra, hogy félkérjen egy munkacsoportot, vizsgálják meg a különböző országok (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok stb.) gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénykezését, és ezeket hasonlítsák össze itthoni jogszabályainkkal. Persze tudjuk azt, ahogy azt magunkról büszkén mondogatni is szoktuk, hogy "mi magyarok vagyunk a világ legokosabb nemzete", és ebből logikusan következik az is, hogy "a magyar filozófus, így Kis János is, sokkal okosabb az összes többi nép összes filozófusánál", de tanulni - olykor - még a butábbtól sem szégyen.
Mindenesetre Kis János "vitája" az államfővel inkább szégyenletes, mintsem dicsérendő. Sajnos.