A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Dráma-Próza kurzus hallgatója, Kartali Zsuzsanna azt a házi feladatot választotta, hogy Beaumarchais műve alapján "mai" parafrázist ír, kisprózában. Kiváló munkáját örömmel közlöm.
Kartali Zsuzsanna:
Barber
(Figaro-parafrázis)
A NASA Mars-szimulációs bázisának Aguas Frescas
űrhajótelepe
Mojave sivatag, Kalifornia
Emmanuel Barber első tiszt a hajónaplónak:
2025. szeptember
26. 22 óra 45 perc
Ünnepnap volt a
mai. Éppen három évvel ezelőtt, 2022. szeptember 26-án temetkeztünk el húsz
méterre a Mojave sziklái alá mi harmincan, akik az Aguas Frescas névre
keresztelt szimulációs marshajó és az abból kialakított kísérleti kolonizációs
telep legénységét alkotjuk. Mármint földi időszámítás szerint három éve, hiszen
amíg az otthoniakkal még „szoros távkapcsolatban” élünk, a vörös bolygó
felszíne alatt is azt követjük majd.
Earl parancsnok az
ünneplést hangulatjavító intézkedésnek szánta, ugyanis a kapcsolattartás a felszínnel
már egy ideje akadozott. Suzanne és jómagam (részben ugyancsak parancsnoki
sugallatra) szintén a leköltözés évfordulóját választottuk ki arra, hogy három
éve alakulgató románcunk betetőzéseként házasságot kössünk. Ez alkalomból
megkaptuk az Earl Almaviva parancsnok és Rozina Almaviva parancsnokhelyettes
kabinját összekötő, helyesebben az utóbbi időben inkább elválasztó helyiséget. Abból lett a mi kettőnk privát lakrésze.
Tekintve, hogy Suzanne a kapitányhelyettesnő asszisztense, ez praktikus
megoldásnak tűnt.
Szimulációnkban minden
oldás és kötés a parancsnok hatalmában áll. Earl gyakran viccelődött azzal,
hogy a hűbérurak mintájára szívesen élne az első éjszaka jogával is, de sosem
mulasztotta el hozzátenni, hogy természetesen a Rozina iránti lojalitása
visszatartja ettől. Suzanne kikérte magának, jómagam szintén, noha Bartolo
doktor a genetikai sokféleség kívánatosságára hivatkozva gyakran próbálta tompítani
a legénység körében óhatatlanul burjánzó hűtlenkedés jelentőségét. Az
évfordulós ünnepség zenei részéért felelős Bazilio karnagy úgyszintén. Ő, mint a
telep ügyeletes művészlelke, ma is kötelességének érezte, hogy színpadiasan
könyörögjön Marcellina, a szállásmenedzserünk kegyeiért.
A személyzeti
nyilvántartásban szerepel, de a hajónaplóba eddig nem került bele (mivel mostanáig
nem bírt fontossággal), hogy a legénység nagy része régről ismeri egymást. Ők
eredetileg a közeli Sevilla Pequeña település lakosai voltak, és a NASA lokális
foglalkoztatást elősegítő kampánya csábította őket a projektbe, megspórolva így
a toborzás költségeit, és elősegítve a titkosítást. Marcellina és a doki tehát
régi ismerősök, mi több, a szállásmenedzser olykor célozgatott arra, hogy hajdan
elvesztett fiának dr. Bartolo a biológiai apja. Azt a szerelmet, ha létezett,
szétmarhatta az idő, mert amióta össze voltunk zárva, Marcellina énhozzám
vonzódott egyre jobban, ráadásul a doki biztatásával.
Idelent a
szabadidőnkben ártatlan szerencsejátékokat játszottunk a helyi
„kriptovaluta-számlánk” kontójára. Egyszer sokat vesztettem, amit Marcellina
pénzügyi segítségével eltitkoltam a mindig racionális Suzanne elől. Egy tréfás
házassági ajánlattal fizettem ki a szállásmenedzsert, aki ezt sajnos komolyan
vette, és emiatt ellenezte, hogy egybekeljek Suzannéval. Pedig egy nagy család
voltunk! Mint kiderült, valójában is.
Jómagam állami
gondozásból kerültem a katonaiskolába, majd a légierőhöz. A kollektív
lakomafőzéshez mindenki nekivetkőzött. Ez kellett hozzá, hogy Marcellina a
tetoválásomat meglátva felismerje bennem a fiát. Vonzalma a vér félreértett
szava volt tehát! Az oidipusi helyzetből megmenekült anyám egy
szállásmenedzserhez illően meggyőzte apámat, Bartolo dokit, hogy Suzanne és az
én példámat követve ők is kössék össze az életüket, így kettős esküvőt
tartottunk.
Az ünnepség szervezésének
örve alatt az unalomból kicsapongó Earl ismét megpróbált egy intim alkalmat
összehozni Suzannéval. A parancsnok nem volt tisztában azzal, hogy milyen jó dolga
volt Rozina mellett. Féltékenykedett ugyan a parancsnokhelyettes asszonyra, de
csak hiúságból. Neheztelésének kiváltója Cherubin kadét volt, akit a
parancsnokhelyettes még a projekt kezdetén keresztfiává fogadott, de az
összezártság miatt kissé túl szoros lett a kapcsolatuk.
Suzanne először a
törékeny testalkatú kadétot akarta maga helyett küldeni a találkára Earllel. Mivel
a fiú kényszeresen csapta a szelet szinte minden nőneműnek, büntetésből az akadozva
működő ellátólifteknél kellett volna ügyelnie az ünnepség idején. Ő azonban elrejtőzött
a gyakornoklányok között, ahová Suzanne unokahúga, Fanchette is tartozik.
Másvalaki egyedi azonosítóját megtévesztésből az egyenruhánkon viselni súlyos
függelemsértésnek számít...
Mindazonáltal saját
hibámat se palástolhatom: a nőm miatt bosszút akartam állni a parancsnokon,
ezért egy névtelen üzenetben értesítettem arról, hogy a helyettese mással
kavar. Rozina öntudatlanul nekem is visszavágott azzal, hogy felvette Suzanne azonosító
jeleit, és végül ő ment randevúra Earllel a menyasszonyom, illetve akkor már
feleségem helyett, akire meg én lettem féltékeny. Cherubinra azalatt Fanchette
„vigyázott”.
Végül minden rendbe
jött. Fanchette gyakornok apja és egyben a nejem nagybátyja, a kriptokertész Antonio
is levetkőzte a Sevilla Pequeñából hozott patriarchális fenntartásait, és
jóváhagyta kapcsolatainkat. Még abba is
belement, hogy zöldség- és gyümölcstermő laboratóriumait a szokásosnál
alaposabban kifosszuk az ünnepi lakomán.
Utóirat:
Mire ezt a hosszadalmas
beszámolót befejeztem, másnap lett. Elnézést, de egy kicsit én is másnapos
vagyok. Megnyitom tehát a napiparancsot, és következik…
2025. szeptember
27.
A napiparancs
közölte, hogy a tegnapi ünnepség egy monstre vizsga volt, egy három éves pszichológiai
tesztsorozat lezárása. A mai napon megnyílt dokumentációból a következők
derültek ki:
a.)
Egyrészt mindannyian megbuktunk a sok intrika miatt. Nem
költözhetünk a Marsra.
b.)
Valójában nem is akartak bennünket odaküldeni, csupán
kísérleti patkányok voltunk. Viszont mint olyanok, mind átmentünk a vizsgán:
végső soron nem gyilkoltuk halomra egymást, sőt, a körülményekhez képest a
lehető legboldogabban kerültünk ki a folyamatból.
c.)
Szép végkielégítés, valamint a háromévnyi
félrevezettetésért gigászi bánatpénz is jár a legénység minden tagjának, miután
felmegyünk a felszínre.
2025. szeptember
28.
Felmentünk.
Az utolsó hetek
ritkuló kapcsolatfelvételei nem a vizsgafelkészítés részét képezték.
De legalább mi élünk.
Úgyhogy
visszajöttünk.