2019. november 16., szombat

Szépírói kurzus 2019/ősz/13 Bándy Krisztina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bándy Krisztina több házi feladatot is sikeresen oldott meg. Egyrészt ő is megírta Gregory Corso nyomán saját "házasság" versét, másrészt sajátos módon Cummings verseinek a "technikáját" is alkalmazta, sőt, Petőfi "Az őrült" című versét is újraértelmezte. Gratulálok a verseihez! 




Bándy Krisztina

Hommage Petőfi Sándornak
Az őrült

Az őrült, (ki
letépte láncát,)
de még hogy
örült, csak
(vágtatott)
el innen el!
Buzdította
magát egyre
(a Tisza).
A kapun túl kell
jutni, majd
(a rónán át),
már széttéphet
(zúgva, bőgve)
mindent újra,
hisz azt a kaput
álmában már
milliószor
(törte át).
Neki senki se
szabhat határt s
(a gátat,)
már hajnalra
oda fog
(el akarta)
érni, hol majd
ő, az őr ül
és csak zabálni
és (nyelni)
akarja ezt
(a világot).


Felirat

Ha (ez)
I (nem)
s (kérdés)
t (ha-)
e (nem)
n (egy)
velem (örök)
ki (válasz)
ellenem (!) ?


#Ma is
#Házasság

Nem csak egy papír bürokráciában,
nem egy múló állapot szemtanúk nélkül,
nem a mézeshetek kalácsházából kilesve,
nem egy kialkudott vételárét cserébe,
nem csak egy # a történet folyamban,
nem egy áldozat a nagyobb jó nevében,
nem csak egy pipa az élet-listában,
nem skype-on, nem a visszapillantó tükörben,

hanem ma is,
itt vagy velem. 2:1-ben.


Szépírói kurzus 2019/ősz/12 Krassói Karolina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Krassói Karolina két házi feladatot is sikeresen oldott meg. Egyrészt Gregory Corso nyomán megírta saját "házasság" versét, másrészt sajátos képverset is készített a női-férfi kapcsolati rendszer ábrázolására.
Kiváló munkáit örömmel közlöm.



Krassói Karolina

Házasság

Holtodiglan…
Anyám kimondta
Apám kimondta
Aztán elváltak
Mégis hittem
Holtomiglan.





 és férfi
……………………………………………………………………hátrafelé
Eléd megy
                                            ki     fogva tartó
                                     páncélját vedli
                  
                      
                                       Rakj össze

                               Másold bele szálaidat

                               rostjaink mutassanak
Előre