2019. november 16., szombat

Szépírói kurzus 2019/ősz/13 Bándy Krisztina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bándy Krisztina több házi feladatot is sikeresen oldott meg. Egyrészt ő is megírta Gregory Corso nyomán saját "házasság" versét, másrészt sajátos módon Cummings verseinek a "technikáját" is alkalmazta, sőt, Petőfi "Az őrült" című versét is újraértelmezte. Gratulálok a verseihez! 




Bándy Krisztina

Hommage Petőfi Sándornak
Az őrült

Az őrült, (ki
letépte láncát,)
de még hogy
örült, csak
(vágtatott)
el innen el!
Buzdította
magát egyre
(a Tisza).
A kapun túl kell
jutni, majd
(a rónán át),
már széttéphet
(zúgva, bőgve)
mindent újra,
hisz azt a kaput
álmában már
milliószor
(törte át).
Neki senki se
szabhat határt s
(a gátat,)
már hajnalra
oda fog
(el akarta)
érni, hol majd
ő, az őr ül
és csak zabálni
és (nyelni)
akarja ezt
(a világot).


Felirat

Ha (ez)
I (nem)
s (kérdés)
t (ha-)
e (nem)
n (egy)
velem (örök)
ki (válasz)
ellenem (!) ?


#Ma is
#Házasság

Nem csak egy papír bürokráciában,
nem egy múló állapot szemtanúk nélkül,
nem a mézeshetek kalácsházából kilesve,
nem egy kialkudott vételárét cserébe,
nem csak egy # a történet folyamban,
nem egy áldozat a nagyobb jó nevében,
nem csak egy pipa az élet-listában,
nem skype-on, nem a visszapillantó tükörben,

hanem ma is,
itt vagy velem. 2:1-ben.


Nincsenek megjegyzések: