A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója Várady Liliána néven írta meg elbeszélését, amely Boccaccio híres Dekameronja egyik fejezetének a mai változata. Remek írás. Itt közlöm.
Várady Liliána
Körforgás
Jó kis sztori volt, amit Gyuláról fecsegett
Irma, hogy kidesztillálta azt a gyöngyszemet 7 év alatt a netről, aztán meg
beleszeretett, pedig csak pajzánkodni akart. Azt hitte, Erzsi lesz az
ötvenegyedik, akit magáévá tesz, és majd otthagy, mióta üzemszerűen csalta a
feleségét. Na de, képzeljétek, nem így lett!
Történt ugyanis – Irma elmondása szerint
–, hogy a nagy Budapest városában, lakott egy család. És hát Gyulánk, akit
otthon csak apusnak becéztek, azzal áltatta övéit, hogy be kell fejeznie a
doktori dolgozatát, azért nem ér haza esténként időben. Minden nap csak 11
körül jelent meg, s persze közben a nőket fogyasztotta, egyiket a másik után.
Nem akart ő botrányt, se komoly kapcsolatot, csak jó nagyokat szeretkezni, igazán
élvezni a szexet. Ezért mindig férjes asszonyokra hajtott, nem volt nehéz
becserkészni őket, letöltötte a netről a nő profilját, és ha tetszett, már
vitte is kéglire. Anyus ezalatt rendesen járt dolgozni, ellátta a háztartást, a
gyerekekkel foglalkozott, s egyre kevésbé vágyott a férjével ágyba bújni. Hát
csoda, hogy az a szegény rákényszerült más asszonyok kegyeire?
Na, de nem is ezt akarom én elmesélni.
Mert az igazi história – Irma szerint –, anyussal esett meg, akit apus fél évig
kérlelt, miután beleszeretett az egyik páciensbe, hogy legyen neki is valakije.
Ez meg ellenállt, nem akart ilyen modellel szolgálni a gyerekeinek. Fél évig tűrt
és várt, de egyszer csak elég lett, és engedve apus unszolásának, leültek
együtt a net elé. Ura és parancsolója megmutatta neki, hogyan működnek a
társkeresők. Így aztán – miután azt is eldöntötte, hogy elválik –, felregisztrált
egy megfelelő oldalra. Neki viszont nem tartott 7 évig a desztillálás, mindjárt
elsőre letöltötte Bercit, álmai férfiját, egy kék szemű, sármos, özvegy értelmiségit.
Volt is otthon sírás-rívás, mikor hazajött az első randiról, mert mintha
kicserélték volna. Uracskája ezt látván, reggelig telezokogta a nagypárnát, érezte
ő, hogy most elveszíti feleslegét.
Gyöngyikénk – mert így hívták az
asszonyt – gyorsan belevetette magát az új kapcsolatba. Berci első randin
elhívta síelni, amit némi hezitálás és többszöri találkozás után, végül el is
fogadott. Első éjszaka aztán ő sírt és rítt, mert férje nagy, bozontos, göndör
hajkoronája helyett, csak egy rövid hajú, drótszőrű fejet borzolgathatott. S mikor a fej szeretkezésre kiéhezett
tulajdonosa egy éjszakán át nem engedte el magától, egyszer csak elbőgte magát
kisanyánk. Másnap viszont a sífelvonón a férfi – aki 10 évvel volt idősebb, már
jóval 50 fölött járt – olyan romantikusan ölelte át a csodás fenyvesek között,
hogy mikor még egy kis Becherovkát is benyomtak a pálya aljában lévő
kiskocsmában, babánk onnan már szerelemmel megtöltve lépett ki. Maga se tudja,
mitől és miért, de megtörtént. Valami olyan erős vonzást érzett Berci iránt,
hogy az szinte fájt. Este már nem kellett picsognia, de nem ám. Volt ott olyan
hancúrozás, mint annak a rendje. De nemcsak durr–bele módon, hanem szépen és
finoman. Először a zuhany alatt Berci leszappanozta, aztán viszont, majd
lemosták egymásról a szappant. Mily finom volt a bőre ennek a Bercinek – ahogy
Gyöngyink Irmának előadta –, képtelenség volt betelni vele. Máskor meg
egyszerűen csak leteperte a fürdőszobában a nőt, és a hideg kövön tette magáévá.
Hazajövetelük után Berci konyhapultját is felszentelték,
hölgyeményünket felültette, ő épp, hogy felérte, de – tudtommal – felérte! A 20
évi házasságba belekonszolidálódott és kihűlt nő, most vérmes és szexmániás örömlénnyé
változott. Nem akarlak ám titeket untatni a különféle pózokkal, meg a bútorok
és helységek megszentségtelenítésének hosszú sorával, annál is inkább, mert
vannak ennél izgalmasabb kalandjaik is.
Úgy fordult ugyanis, hogy mindjárt az
első nyáron az Adriához mentek nyaralni. Nem kettesben, Berci huszonéves
unokaöccse és annak kedvese is velük tartott. Itt aztán a tengerben minden
előfordult, csak, hogy az „ifjak” meg ne lássák. Mert hát úgy van az, tudjátok,
hogy mikor fiatal az ember, az öregek elől bujkál. Mikor meg megvénül, a
fiatalok elől. Ilyen körforgás az élet. Berciéknek is jól jött a gumicsónak,
amivel messzire beeveztek, és élvezték egymást a morajló tenger ölelésében.
Máskor meg beúsztak, s egyszer csak egy cápa letépte a melltartót. Jaj, de
édesen harapdált az a cápa, s mily jó volt a hátára simulva úszni! Láttátok
volna – fűzte bele mondókájába Irma –, mikor Gyöngyünk ezt ecsetelte, szinte
megszépült. A csúcsra viszont csak a Dinári–hegységben, hazafelé jutottak el. Este indultak neki a több, mint 1000 km-es
útnak. Berci és rokona felváltva vezettek. S amikor elöl ültek az ifjoncok, az
öregek meg hátul, Zorán hangja épp a legjobbkor szólalt meg a cd lejátszóról: „Hadd
legyen!” – s nem kellett kétszer mondania.
Azt beszélik, így éltek, míg bele nem
haltak…, de átadom a stafétát, most Erzsink következik.
