Szépírói kurzus 2020/ősz/26 - Korda Zsuzsa versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Korda Zsuzsa szintén azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új műveket. Sikerült azt a lendületet, azt a dinamikát megtalálnia, amely jellemzi Oravecz munkáit. Gratulálok, igen jó versek.  

Korda Zsuzsa

Oravecz Imre nyomán

 Akkoriban sokat ültem

a négy fal között, fiatal voltam, és minden rendben volt, jól mentek a dolgaim, de én nem tudtam, hogy fiatal vagyok, és minden rendben van, és jó életem van, csak meredten bámultam a falakat,  és nem értettem mi történik körülöttem, hogyan következik egyik dolog a másikból, csak mentem az eseményekkel, mint egy rajzfilmbe utólag beletett figura, és nem is sejtettem, hogy a napsütéses órák száma most a legmagasabb, hogy könnyű vagyok,  és gondtalan, hogy minden egy karnyújtásnyira van tőlem, csak nézelődtem, és sóvárogtam, mint kiüresedett pillanataimban a drága üzletek előtt, bárcsak elmondtad volna, hogy ez az évtized rajzfilmje, és lehetek a főszereplő.

 

Egy másik világból való

vagyok, nálunk a suliban a barbie volt a menő, öt megállót is gyalogoltunk egy svájci bicskáért, trendi volt a szagos radír és a bélyeggyűjtemény, ha a barátainkkal beszélni akartunk, le kellett menni a térre, az osztálytársam Hitler szalonnás kenyeret hozott, és irigyeltük, ha valaki eljutott Bécsbe, a találkozókról sosem késtünk, mert nem volt min odaszólni, hogy késünk, a szomszéd néni, minden pénteken felháborodott Jockey-n a Dallasból, tudtuk, hogy ki lakik mellettünk, fölöttünk, és alattunk, nem féltünk idegenek lakásába bemenni, papírgyűjtés miatt, a kávét a közértben daráltuk, és zacskóból ittuk a tejet, rosszalkodni ritkán mertünk, nehogy elvigyen egy bizonyos drótos bácsi, a dolgok valahogy tartósabbak voltak, és ami elromlott, megjavítottuk, ha valami nem tetszett, a másik arcába nyomtuk a diszlájkot, papírfecnikre gyártottuk a mémeket, és  nem tudtuk mi az a szelfi, kedvenc dalainkat a rádióból vettük fel, és kétkazettás magnón másoltuk, egy nap csak egy mese volt a tévében, egy csatornán, és úgy hittem, a bemondó bácsi lát engem, Szakasits Árpád szobra mellett eltörpültem a téren, de a gyógyszertár előtt akkor is kígyóztak a sorok, késni pedig most sem szeretek, bár már tudnálak időben értesíteni.

 

 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/25 - Fehér Kinga verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Fehér Kinga azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új művet. Olyan jól sikerült, hogy az olvasónak az az érzése, "válaszolt" Oravecz mondandójára az a személy, akihez maga Oravecz írt verset. Mindez persze játék, fikció. 

Fehér Kinga

/Prózavers Oravecz Imre hatására/

 

Már mással vagyok

                                    mondtam, és mutattam a képét, mosolyogva meséltem, hogy ügyvéd, és elképesztően intelligens, kedves és figyelmes, és a családja is makulátlan, régóta gyűjtöget, így nemsokára nagyobb lakást vesz Budán, ahhoz közel, ahol most lakik velem, és a doktoriját írja a nők szerepéről a világbéke politikai vonatkozása kapcsán, és hetente kétszer fallabdázik, és igen, nemrég miattam abbahagyta a dohányzást, és levágatta a szakállát, és már a közös gyermekeink sorsáról fantáziálgat, amikor a közös fürdőnk forró habjaiban gyengéden masszírozza talpamat, és az első találkozásunk napjára emlékezve minden hónap hatodikán egy szál virágot hoz, mindegy milyet, mondta, mert úgysem talál még egy olyan szépséget, mint én, és én azt is mondtam, mikor kérdezték, hogy nem, már nem gondolok rád, és örülök, hogy nem egy bagótól bűzös, basszusgitáros a párom, vagy inkább a pasim, és nem kell hó végén pénzen vitatkozni, és kínos csaták után könyörögni, hogy visszakapjam a kölcsön adott húszezrest, és nem kell a büdös kutyádat megtűrni az ágyban, és nem kell ruhában a kapuban szeretkezni, vagy esőben, vagy taxiban, nem, végre rendes életem van, és elmondhatatlanul jó, hogy van kiszámítható jövőm vele…a mással, bár várom már azt az időt, amikor nem azt válaszolom, hogy igen szakítottam veled végre, és igen, mással vagyok, de lehet hogy nem is lesz olyan soha, mert ő tényleg más, te meg csak az igazi voltál…a tökéletlen, fájdalmas, minden azóta keletkező érzésem origója…talán örökké leszek mással, és nem veled, jajj mennyira gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek… 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/24 - Hajnal Éva verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új művet. Kiválóan sikerült, örömmel közlöm. 

Hajnal Éva

Most csak úgy

Oravecz Imre nyomán

                           elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném azt a teljes lényedből áradó férfi illatot, csak figyelnélek, mint egy kívülálló, aki egy filmet néz, de ő maga nem szereplője a filmnek, csak messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, izmos felsőtestedben gyönyörködnék és azt gondolnám, nincs nálad szebb és erősebb férfi, és nézném, hogy csorog a veríték a homlokodba, aztán leülnék a közeledben és titokban engedném, hogy kiszakadjon belőlem a hiány, az, hogy még nem is szerettél, hogy nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz, azután észrevétlenül beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok, amiket, bár magaddal vittél volna, belém ragadtak, mint a bányász zenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami azóta is visszacsengi azt a nyirkos november végi napot, azt, ahogy fázott a lábam a temetőkertben, mert dermesztő hideg volt ’67 telén és nekem nem volt téli cipőm és egyébként sem értettem, mi ez az egész, nem sírtam, mert végig azt gondoltam, biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod és végig csak azt figyeltem, milyen érdekes nyomot hagy a cipőm a hóban, figyeltem a mintázatot, a rövid és a hosszú vonalkákat, mondták is, micsoda konok gyerek, egyetlen könnye sincs, most csak úgy megérinteném az arcod, bár, ezt már nem tehetném észrevétlenül, jobb is volna, ha észrevennéd, mert most úgy végighallgatnám, amint elmondod az összes elmaradt mesénket, édesapám.