A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szolláth Mihály szabályos, shakespeare-i szonetteket írt. Halandzsa-szonetteket, ahogy ő nevezi. A házi feladatot teljesítette! Hogy mennyire halandzsa? Döntse el az Olvasó. Örömmel közlöm.
Szolláth Mihály
Mért is? Mégis!
(Eötvös Józseffel álmodtam – férfiként férfinek írva)
Miért kergetnék már hadabb habokban
süvölteni karén kenyérszelet,
ágyhuzatomba kérhetsz még laposvas
bibék közé szeretni mémeket.
Mért is keresnék még vadabb kanokra
enyelgőn és busongón dallomást
s kéjes arcodra spriccelőt naponta –,
ha többet már nem hallik csattogás?
Mégis maradnék laposvas bibék közt
szippantni dús fan-fanod dallomát,
szabályossan megmért metrumot, térközt,
szeretni mémeid, mert akkorák!
Szatyorral ne hozd a cuccod, csak vigyázz,
hadabb haboktól a hideg kiráz!
*
Milyen volt?
(Juhász Gyulával álmodtam – nőként férfinek írva)
– Milyen volt szőkeségem? Jesszusom! Bár-
merről nézem, és dúdolom: lenőtt.
Me’ rossz a festék, na, nem szőke: sár!
Hu! A fodrász kell! Újra kérem őt!
– Milyen volt kis pribékem? Kis kopasz, bár
ha visszagondolok, csak réveteg,
bágyadás már két pohár konyaknál…
…de lankadva, pukkadva kéjeleg…
– Milyen volt dongja? Hetyke, kis kopasz, bár
simogatván, ha rája suttyanék,
úgy értem, rásuttyanék, nem rohanvást,
mindenem áradt, mint a csurgalék.
– De jajj, a szőkeségem megint ragyog!
Kis pribékem a mobilban gagyog!
*
Milyen lenne?
(Petőfi Sándor Jövendölésével álmodtam – férfiként nőnek írva)
Bé tőtt a hencse, vérre dáma koppant
Meleg seppén igéz az ajka bor,
Ma vonta dal parasztos kedv e toppant
Ruttyán alá kappanzó vére forr.
Bankót tagadt abán a sápja kappant,
Banyának olla tépte hát oszét,
S caffát se ád, keményt se bukva basszant
Kabátban álltak s néztek szerteszét.
Törtje-csontja méregdal édes méze,
Sokaddá lőtt, a hang s a tép a szét.
Semmi – de szép, pokollá lett a néne.
Takarja már szemfödél és a vér.
Sokassá lőn a láng s a hurtangér,
És ő lett a lángban a martalék.
*
Ó, de hajj!
(Arany László Délibábjával álmodtam – nőként nőnek írva)
A melle mellett lángra kapva élek
Teste illata és reménye: hit
Nehéz igámat régen hordom, félek
se tér, se óra sem számít semmit.
Ó, hárha ímbenég, de hajj bujának
Olly kérdeméj szüléh tanáj kevén
Melly ágya kölcse kéjjbemély olállahh
De hozza bár, sem párunk önszemély.
A mámor ágyékból ajakra, onnan
A célba jutni, ez természetünk:
Kettősünk a kölcsönös kéjbe robban,
ösztrogénvihar gyógyítja sebünk…
…s e mollal elszülünk, súlyigára
nem is emlékezünk, sem illatára.
