A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Szentpáli-Gavallér Zsuzsa azt a házi feladatot választotta, hogy "A férfi, aki" kezdőmondattal ír elbeszélést. Nagyon jól sikerült munka. Gratulálok!
Szentpáli Gavallér Zsuzsa
A férfi, aki az utca végén lakott
A férfi, aki az utca végén lakott, gyakran
felsétált az utca elejére, mert ott bérelt garázst. A sorban az ötödik garázs volt
az övé. Autó állt benne, félretett kerti szerszámok és egy régi porosodó polc
sok sápadt cseréppel.
Ezen a reggelen is kinyitotta a ház
ajtaját, a bejárat mellett ott állt a rollátor, a gurulós járókeret négy nagy
fekete gumikerékkel. Megmarkolta a fogantyúját, kiengedte a féket és elindult. Lassan
lépkedett. Néhány éve még öt perc alatt felért a kis utcán, ma egy hosszú
kirándulásnak tűnt a dolog. Már hónapok óta nem járt ott, meg akarta nézni, hogy
minden rendben van-e.
Kellemes idő volt, sütött a késő tavaszi
nap, érezte, ahogy a hátát melegíti. Ettől erőre kapott, mondhatni, nagy
lendülettel tette egyik lábát a másik után. Közben még arra is kedve szottyant,
hogy be-belessen a szomszédos kertekbe. Máskor elfordított arccal ment el a
kerítések mellett, mert vagy nagyon elhagyatottak és gondozatlanok voltak, és
az bosszantotta, vagy nagyon is szépek, attól meg csak a szíve fájt. A sajátja
jutott eszébe, amit már jó ideje nem tudott úgy rendben tartani, ahogy régen. A
húga egyszer mondta is, kérje meg valamelyik fiatal szomszédot, hogy segítsen,
de ő nem akart könyörögni senkinek.
Mire az út feléig elért, eléggé elfáradt.
A rollátor praktikus volt, volt egy kis ülőkéje. Leült rá. Az utcán ilyenkor
alig jártak. A felnőttek dolgoztak, a gyerekek iskolában. Azért lakott ott még
egy-két vele egyidős nyugdíjas, de nem szívesen állt velük szóba. Alapjában
véve alig ismert valakit az utcában, pedig már sok éve itt élt. Amíg bírta, minden
idejét az autójára és a kertészkedésre áldozta. Szerette a kocsikat és szerette
a növényeket. Két, talán össze nem illő szenvedély volt, de a virágok és a
gépek ott maradtak, ahova letette őket, és nem vitatkoztak vele, hogyan öntözze
vagy olajozza őket. Ha pedig a masina elromlott mindig tudta, hogy hol kell
rajta meghúzni egy csavart vagy kicserélni egy alkatrészt, hogy újra rendesen
működjön.
Lassan feltápászkodott, megszorította a
fogantyút és tolta tovább a rollátort. Jó ideje a maga ura volt, nem függött
senkitől. Ez így volt jó. Tette egyik lábát a másik után és megpróbált nem
gondolni arra, hogy milyen messze van még a garázs.
A nap elbújt a felhők mögé, feltámadt a
szél. Megborzongott. A járdán vele szemben feltűnt egy anyuka egy babakocsival
és egy kisgyerekkel. A kislány rózsaszínű biciklin ült és büszkén tekerte a
pedált, haját összeborzolta a szél. Amikor a férfi közelébe értek, hangosan azt
kérdezte:
- Anya, a bácsi miért olyan szomorú? És
miért megy olyan lassan? És hova megy így egyedül?
- Ne kérdezz annyit, drágám! Nem illik
kíváncsiskodni – válaszolta a nő, ijedten a férfira nézett és meggyorsította a
lépteit. A kislány kicsit lassított, megbámulta a férfit, majd gyorsan tovább
kerekezett, bizonyára, hogy utolérje az anyját. A férfi nem nézett utánuk. Sose
szerette a gyerekeket. Zajosak voltak és kiszámíthatatlanok, folyton a saját
fejük után mentek.
Az utca jobbra kanyarodott és felbukkant
a garázssor. A járda szélén gyöngyvirág virított hirdetve a tavasz erejét. A
férfi ezt már nem igazán vette észre, csak a nem messze magasló épületsorra
koncentrált.
Nagyot sóhajtott és ekkor a nadrág
meglazult gombja, amit már régen fel kellett volna varrni, hirtelen leszakadt. A
gomb messze gurult és a nadrág lassan el kezdett csúszni. A puha pamut anyag
óvatosan kúszott a csípőjén. Ráadásul a térde is el kezdett remegni, alig bírt
megkapaszkodni a rollátorban. A nadrág minden lépésnél egy kicsit lejjebb
vándorolt a testén és amikor ráhajolt a fogantyúra, hogy pihentesse a derekát, elől
is kivillant a világos színű alsónadrág. A férfi nem állt meg. Nem adhatta fel,
alig tíz métert kellett még megtennie. Egész teste reszketett. Amikor a nadrág
már a combját súrolta, az alsónadrág is elindult. Öt méter. Érezte, ahogy a bőrét
megcsapja a szél. Egy pillanatra mégis megállt, hogy átizzadt inge felső
zsebéből kivegye a garázsajtó távirányítóját. Megnyomta a gombot. A széles ajtó
nagy robajjal felemelkedett és félig eltűnt a mennyezet alatti nyílásban. Meglátta
az autót. Az öreg kabrió lámpája megcsillant a beáradó fényben. Vörös
karosszériája hívogatóan nézett rá a fekete bőrülésekkel. A férfi rázkódva,
lábszáráig lecsúszott nadrággal és félig meztelen fenékkel szinte beesett a kocsi
mellé. Bent remegő kézzel megsimogatta a szép elegáns autót és lerogyott a rollátor
ülőkéjére.
Arra gondolt, hogy most pihen egy
kicsit, összeszedi magát, kinyitja a kabrió ajtaját, beül és elindítja a
motort, akkor majd újra azt fogja érezni… igen, ha most majd erőt gyűjt és
beleül az autóba, akkor majd mégis csak egy kicsit olyan lesz, mint régen.
Mindjárt, mindjárt - gondolta, de csak
ült ott és fáradtan meredt hideg combjára.