A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre.
Gellai Judit azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy egyes szám első személyben egy másik nemű főszereplő történetét meséli el. Kiváló munka, itt közlöm.
Gellai Judit
Megmerítkezés
Ki az a balfasz, aki nem képes
tisztességesen, feltűnés és cirkusz nélkül megölni magát? A kurva életbe, a
balfékek királyának érezhetem magam a mai után!
De ez már semmin nem segít, ha
lekáromkodom a csillagokat az égről- igény piszkos mód lenne rá…-, akkor is itt
ülök, a kibaszott mentőcsónak elcseszett, naptól kifakult, a többi öngyilkos-lúzer
segge alatt behorpadt, kényelmetlen, ocsmány-sárga ülésén, és a végtelenül
tisztességesnek látszó, együttérzésével piszkosul ingerlő mentőtiszt gondoskodásával az utolsó döfést is megadja büszkeségem amúgy is széthulló, régóta
vékonyodó páncéljának.
Apám szemét látom. Lekicsinylő, a
csalódástól csúfondáros ráncokat rajzoló tekintetét, a máskor olyan szép száj
értetlen, csúnya, viszolygó grimaszát. Még apámat is elrontja a létezésem. A
feltűnően jóképű, sikeres, hódítani képes sármőr apám, mellettem, tőlem, saját
karikatúrájává válik. De hát mindig így
volt ez.
Voltaképp az is lehet, hogy még ez a
szánalmas, rám ragadt, el nem dobható élet is jobb a halálnál. Itt legalább, ha
nagyon figyelek, távol tudom tartani a szellemét, de ha meghalok, már a kapun
túl ott fog várni, hogy elmondja, miért szúrtam még ezt is el. Megdögleni sem
tudtam az ízlésének megfelelően… Akkor már tényleg inkább a szelíd, megértő,
gerincemen a szánalom hullámait gerjesztő mentős-barna szemek…
Amúgy a Duna kurva hideg, a víz mocskos,
és én, mikor a hídról a vízbe robbant a testem, érthetetlen, kétségbeejtő,
megállíthatatlan pánikkal küzdöttem a fulladás ellen. Nem bírtam a tüdőmbe
fogadni ezt a nyálkás, piszkos, látható és láthatatlan organizmusoktól
szennyezett vizet. Az öngyilkossághoz tiszta víz szükségeltetik. Igaza van
apámnak, tényleg nem gondoltam jól végig…
És most itt ülök, meleg takaróba
bugyolálva, fantasztikus vérnyomás és szívparaméterekkel, makkegészséges
–vesztes életemmel.
Talán könnyebb lenne, ha indokul azt
hozhatnám fel „…ma meghalt az anyám”, de anyám él és virul. Nem az anyám miatt
ugrottam, és rákot sem állapított meg az orvos, a gyerekek is jól vannak. Vicuska formás, méretes feneke és az
izgalomtól hullámzó 90 D-s mellei miatt. A jó büdös életbe, hogy történhetett
ez meg velem??? Vicuskáról az
építkezésen csak az nem tudja, hogy kiféle, aki aznap lépett be a céghez, és
még a személyzetissel sem találkozott, nemhogy a melósokkal. Tényleg nem tudom mi történt velem. Azaz
nagyon is emlékszem a szánalmas, űzött, zavarba ejtően közönséges szexre a
raktár polcai között. A Duna mocskos vize nem kellett volna, hogy riasszon
azután, ami történt. Ilyen gyorsan még nem rántottam fel magamra nadrágot,
ilyen végtelenül elcseszettnek apám legvitriolosabb megjegyzései után sem
éreztem az életemet.
Felkeltem onnan, a 3-as raktár 14. sora
mögötti csomagoló szürke padlójáról, Vicára zavartan, ugye-ez nem történt meg
tekintettel néztem, és kisomfordáltam a telepről. Ide, a Dunához jöttem.
Azt gondoltam, az a jó, ha nem húzom az időt,
mert még ebben is megbukom, meggondolom magam, ha időt hagyok rá. Nem hagytam.
Ugrottam. És mégis, megint, újból elbuktam. Eddig az élet minden szarsága
mellett azt gondolhattam, nem vagyok olyan, mint az apám. Mondjuk ez a
legtöbbször elég nagy baj volt, nekem is, nemhogy apámnak, de ebben, a hűségben,
legalább nyerésre álltam. 24 éve vettem el Évát, és soha nem csaltam meg. Soha.
Máig.
Szóval ez van. Mindenben vesztettem, az
öreg, még így, a síron túlról is tud a versenyen fordítani, és maga mögé lökni.
Úristen, a barna szemű mentős ruhát
próbál szerezni, nem akarja, hogy így, egy szál szánalom-takaróban találjon
Éva. Öregem, milyen ember volt az apád?- szegezném neki legszívesebben a
kérdést, de inkább hallgatok.
Éva. Éva, aki úton van. Éva, aki a
legjobb dolog az életemben. Éva, aki sokkal jobbat érdemelt volna, de már túl
késő, hozzám kötötte az életét. Éva, aki baromira nem érdemli meg, hogy
összetörjem az életét, de már összetörtem .
∞
A mackós mentős azt mondja, nem kell,
hogy beszámoljon a hozzátartozónak arról, hogyan kerültem a Dunába, ő az
élettani paramétereimről kell, hogy felvilágosítást adjon. És én mindig
mondogattam, egyszer, építészként, meg kell, hogy nézzem a híd termodinamikai
tágulását biztosító panelek összeillesztését közelről is. Ez még igaz is. És
bár én mindig tudni fogom, hogy vacak, hazug, házasságtörő szemétláda vagyok,
az ő élete rendben lesz. Magamra rántom a két mérettel nagyobb farmert, a –komolyan
mondom, kibaszottul irgalmas szamaritánus kinézetű- mentős nekem adja a
derékszíját, kapok egy kinyúlt pólót, széttaposott félcipőt és kihúzom magam.
Elmész a büdös picsába apám! Nem vagyok jobb nálad, igazad volt, van
valami alapvetően selejtes bennem. Nyertél.
De a feleségem erről semmit sem tehet. És
az ő életét nem fogom elcseszni.
Viszlát öreg!
