A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre.
Jakab Júlia színpadi jelenetet írt, egy érdekes abszurd drámát. Itt közlöm.
Jakab Júlia:
2/8 Oszkár titokzatos eltűnése
Társasház
gangja, elől korlát, mögötte néhány cserepes növény. Mögötte fal. Három ajtó,
egy liftajtó, és két sima bejárati, rajtuk 18,17 táblácska. A liftajtó felett
III. emelet felirat. a középső 18-as ajtó előtt szék.
Kinyílik
a 18-as ajtó, fiatal harmincas nő jön ki rajta, rajta hosszú ing, haja
kontyban, kezében bulvármagazin. Leül a székbe, rágyújt, a magazint olvassa,
fejét rosszallóan csóválja. Pár
másodpercre rá kinyílik a 17-es ajtó, rajta egy hasonló korú nő lép ki, fején
fejhallgató, kezében locsolókanna. Billeg a zenére és virágokat locsol.
Észreveszi szomszédját, a fejhallgatót a nyakába húzza.
DIÁCSKA
Szia, Helga! Mit csinálsz?
HELGA
(fel
sem nézve, flegmán)
Jó reggelt Diácska. Olvasok.
DIÁCSKA
(Pár
másodperc múlva) És?
Van valami érdekes történés a magyar közéletben? A szoláriumban a vendégeim mindig olvassák
ezeket és botrányos, hogy mik vannak.
HELGA.
(Unottan)
Ha
hiszed, ha nem, semmi izgalmas.
DIÁCSKA
És mi újság?
HELGA
Semmi.
DIÁCSKA
(Kicsit
vár) Tőlem
inkább meg se kérdezd! Jaj, képzeld… Elhagyott a barátom.
HELGA
(Mély levegőt
vesz, becsukja a magazint) Mi történt?
Megcsörren
a kaputelefon. Helga feláll, a magazint a székbe dobja. Behajol az ajtón,
cigarettáját távol tartja, felveszi a telefont.
HELGA
Nyitom. Hozza fel a harmadikra. (Leteszi.)
DIÁCSKA
(Sóhajt.) Üzleti útra
ment, úgy három hónapja. És nem jött vissza. Pedig azt hittem ő most végre más
lesz.
HELGA
És? Mikor kellett volna visszajönnie?
DIÁCSKA
Úgy két hónapja, és két hete.
HELGA
Csak nem olyan rossz a helyzet. Lehet
simán meghalt.
DIÁCSKA
A Facebook szerint eljegyzett valami
nőcskét.
A
lift jelez, hogy megérkezett az emeletre. Postás Imre liftajtón be.
POSTÁS IMRE
Szép napot hölgyeim. ( Megnyalja az ujját, a levelek között
keresgél). Hogy s mint?
DIÁCSKA
Kér egy kávét Imre? Siet? Hozott nekem
valamit?
POSTÁS IMRE
Elég sok a levél vár rám, de elfogadom,
majd behozom a lemaradást. Úgyis csak
most kezdtem egy órája.
Diácska
meglocsol egy utolsó növényt, a locsolókannával a 17-es ajtón ki.
Imre átnyújt egy írótáblát, rajta papírok.
Helga elnyomja a cigarettát az ablakban lévő hamutálban és átveszi a táblát.
POSTÁS IMRE
Itt lesz szíves aláírni. (mutat.)
HELGA
(Aláír.) Köszönöm.
POSTÁS IMRE
Köszönöm. Mondja csak, nem tudja, mi van
a második emeleti nyolcas lakóval? Egy ideje nem vesz át semmit.
Diácska
a 17-ből be. Ad egy kis csésze kávét Imrének, egyet pedig magánál tart.
POSTÁS IMRE
Köszönöm, drága. Magácskának most nem
jött semmi.
DIÁCSKA
Jajj Imre, már mondtam, tegezzen
nyugodtan, maga annyit jár ide, lassan egy közülünk. Tiszteletbeli Kígyó utca
13. lakó.
POSTÁS IMRE
Megtisztel Diácska, de az elhivatott
postás nem barátkozni, dolgozni jár házról-házra.
HELGA
Biztosan elutazott.
Helga
a szék mellett a falnak dől.
DIÁCSKA
Kicsoda?
HELGA
2/8 Oszi.
DIÁCSKA
Én se láttam már mióta. Talán rátalált a
szerelem, lehet ő is elszeretett valakit, ahogy tőlem is elszerették a
kedvesem. Csak az ő szerelme házas, mitöbb kiskorú, meg kellett szöktetnie,
hogy együtt legyenek.
HELGA
Nem hiszem, hogy Oszi véletlenül egy
lányregény főszereplője lett a múlt századból.
POSTÁS IMRE
(Szorongatja
a bögrét, a korláton ki és lefelé néz) Ennek fele sem tréfa. Sok ilyen esetről
hallani, a címzett nem veszi át a leveleit és kiderül, hogy valami brutális
gyilkosság áldozata lett. Lehet, hogy szerencsétlen két hete a kádban oldódik
fagyállóban, vagy ő maga van feladva postán, darabokban. Ezért mondom én, hogy
bele kéne nézni a csomagjaiba, de ha nincs alapos gyanú, nem lehet felbontani
semmit. El se hinnék milyen durva dolgokat lát életében egy postás.
DIÁCSKA
(Döbbenten) Meséljen Imre!
Miket?
POSTÁS IMRE
(Zavartan) Jó, hát velem
még nem történt semmi ilyesmi, és senki sem mesélt hasonlót se, de biztosan
vannak máshol ilyen sztorik. Lehet önkezével vetett véget az életének.
HELGA
(Bólogat) Én is öngyilkos
lennék, ha az Ecus mellett kéne laknom. Szegény Oszkár nem bírta tovább, hogy
Ecus állandóan a politikáról akar beszélgetni.
Lábdobogás
hallatszik. Lépcsőről, balról be Márkó egy zsák szeméttel a kezében. Megtorpan.
MÁRKÓ
Sziasztok! Helló Imre, csak nem
lazítasz?
POSTÁS IMRE
De, szünetet tartok.
MÁRKÓ
Nocsak. Úgy nézem, ma senki sem
dolgozik. Leszámítva persze Imrét, aki csak szünetet tart.
DIÁCSKA
(elégedetted
nyújtózik és kiissza a kávéját) Nekem ma csak délután kell bemennem.
HELGA
Én ma nem dolgozom. (gúnyosan) Tudod Márkó, akiket nem rúgnak ki mindenhonnan két hónap
után, annak jár néha egy szabadnap.
MÁRKÓ
Érdekes, hogy te vagy a munka hőse,
mégis ugyanúgy ebben lepukkant, szar társasházban kell lakást bérelned, mint
nekem.
HELGA
Átmenetileg.
MÁRKÓ
Öt éve is ezzel álltattad magad…
DIÁCSKA
(Zavartan)
Hé,
Márkó, te nem tudod, mi van az Oszkárral? Te olyan jól informált vagy.
MÁRKÓ
2/8 Oszival? Nem került elő?
DIÁCSKA
Imre azt mondja, nem veszi át a
leveleit, szerinte az is meglehet, hogy öngyilkos lett.
MÁRKÓ
Én is öngyilkos lennék, ha az Ecus lenne
a szomszédom.
HELGA
Én is ezt mondtam.
MÁRKÓ
2/10 Gizi azt mondta, hogy ott a
másodikon az a hír kering, hogy durva ügyekbe keveredett…
Ajtócsapódás
hallatszik kulcscsörgés. Jobbról be egy idősebb férfi, átcsoszog a színpadon.
DIÁCSKA
Szép napot János!
JÁNOS
(Mogorván) Jó napot…
HELGA, IMRE, MÁRKÓ
Jó napot.
János
megáll a lift előtt, megnyomja a hívógombot. Laposüveget vesz elő, meghúzza,
elteszi. A többiek kínos csendben ülnek. A lift megérkezik, János a liftajtón a
színpadról ki.
MÁRKÓ
(a
lift irányába néz rosszallóan csóválja a fejét, aztán újra Diácskához fordul) 2/10 Gizi
szerint, methlabort működtett az irodaépülete pincéjében… A maffiának elege
lett belőle…
IMRE
(Izgatottan)
Befalazhatták
az alagsorba, mint a Kőműves Kelemen feleségét.
MÁRKÓ
(lerakja
a szemeteszsákot, rágyújt és nekidől a korlátnak) Bár nem valószínű,
mert elvileg nincs rá semmi bizonyíték.
IMRE
A maffia eltüntette a nyomokat. A
lakását nézték meg rendőrök? Lehet balesetet szenvedett, és szomjan halt az
elmúlt napokban. Vagy megőrült. Belerepült a szájáva egy szúnyog és azóta
legyeket csipeget. Elkapja a csótányokat és azokat is eszi. Talán madarakat is
csábít az ablakába, ahol aztán elkapja őket és azokat is megeszi. Én azt
mondom, hogy vigyázni kell, amikor valaki kinyitja azt az ajtót. Lehet, valami
vírust szabadít az egész lakóközösségre.
HELGA
Túl sok krimit néz Imre. Amúgy is jobb
bele se gondolni, hogy 2/8 Oszival történt valami. Vajon kik költöznének be a
lakásába? Az is lehet, hogy egy kisgyerekes család.
HELGA, DIÁCSKA, MÁRKÓ
(egyszerre
borzadnak el)
Uhh csak azt ne.
Hosszú
berregés hallatszik, mindenki a nézőtér felé néz.
MÁRKÓ
Ez a Gizi! (kicsit kihajol a korláton és kikiabál) Gizi gyere fel a
harmadikra, meséld el mit tudsz a 2/8as Osziról!
Lift
hangok, néma várakozás. Megérkezik a
lift a harmadikra, Gizi kiszáll. Gizi középkorú asszony, kedvetlenül bambul
maga elé. Kezében bevásárló szatyrok. Kilép a liftből leteszi a szatyrokat.
GIZI
Az Oszi elment.
MÁRKÓ
Mi?
GIZI
Az Oszi elment világgá. Szó sincs
drogról. Ma találkoztam vele, a Keletiben. Elege lett az egész Kígyó utca 13
szerű életéből. Azt mondja átkozott az egész lakóház, itt mindenki
megkeseredik, és boldogtalan lesz. Unja és utálja, hogy csak dolgozik és nincs
ideje élni az életét. Felmondott, összepakolta a legszükségesebbek, és maga
mögött hagyott mindent. Őt pusztán a pénz nem boldogítja, többre hivatott, mint
állni a gangon és fikázni a többieket. Egy ideje elvileg már készült erre, de
most jutott el odáig, hogy nincs több kifogás, ő nem bassza el az életét. Mondta, hogy adjam át üdvözletét…
HELGA
(közbevág) De mégis mit fog csinálni?
Hova megy?
GIZI
Nem kötötte az orromra, engem meg
kurvára nem érdekel, nincs időm foglalkozni a hülyeségeivel. Ha most
megbocsájtotok meg kell etetnem a macskákat, és bemennem a bankba, mert megint
baszogatnak valami nem létező elmaradással.
Gizi
a liftbe be, színpadról ki.
MÁRKÓ
Barom, semeddig sem bírja majd.
Márkó
felkapja a szemeteszsákot balra, a lépcsőn ki.
POSTÁS IMRE
Azt hiszem már nekem is ideje mennem,
köszönöm a kávét, a viszont látásra!
Postás
Imre biccent, és balra a lépcsőn ki.
DIÁCSKA
Jól elszaladt az idő, biztos lejárt már
a mosógép... Legyen szép napod Helga.
Diácska
a 17-es ajtón ki.
Helga
ledobja az újságot a székéről, leül, és rágyújt egy újabb cigarettára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése