A Szépírói Műhely őszi féléve elkezdődött. A kurzusra a felhívás itt olvasható. A Líra kurzus hallgatója, Czapp Enikő kapcsolódik Szolláth Mihály itt, korábban, szeptember 7-én publikált verséhez, a feladat lényege, hogy sokféle nyelvet és sokféle nyelven írt ismert, vagy kevésbé ismert kifejezést - megfelelő kontextusban - mintegy "összekeverünk", és így születik egy szokatlan textúrájú költemény. Weöres Sándor éppúgy játszott ezzel a lehetőséggel, mint korábban Petőfi vagy éppen a nem régiben eltávozott költőtárs, Szkárosi Endre. Czapp Enikő nagyszerű versét olvasva az is eszembe jut, hogy vajon az évet összegző jelentős gyűjtemények szerkesztői észreveszik-e, ha egy kevésbé ismert szerző ír valami egészen különlegesen jót? A verset örömmel közlöm.
Czapp Enikő
Teljesen felicse
Scusi, bella signora,
Angelo è il mio nome,
Il tuo angelo, donna bellissima - mondta,
és megállt mellettem,
ahogy lemerült telefonnal kószáltam,
elveszve valahol Rómában,
és mosolygott, persze,
szívemben elszabadult az amóre,
a mammamijja, meg a dolcse, dolcse,
very hendszám, bát túljáng,
aktungolt valami bennem,
igen? – kérdeztem vissza,
bár alig értettem, és nevettem,
mintha teljesen naturál lenne,
ami történik velem.
Ómájgott! jajbékolt fülemben anyám,
cufussolj innen, gyermekem,
nem neked való ez a hely…
…tényleg nem?
Én menni tu Hotel Rafael,
de eltévedtem,
end máj fóníz finitó
ó, milyen izzasztó!...
haza, zu Hause,
otthon, at Home…,
kapisgálod, édes?
si, si, mia bella signora,
és már mutatta is: dritto,
destra, sinistra,
én meg mentem utána,
mert mi mást tehettem volna,
hiszen ez itt Itália, Róma,
ahol minden út vezet valahova,
ahol a levegő is azt mondja:
vieni, vieni, gyere, gyere,
és belisszimó a tenger,
amóre a Nap, és én,
én meg bella bellissima,
nem egy egyszerű nő, Donna,
dolcse szinyóra,
aki eltévedt
de egy angyal rátalált,
és mert hendszám,
nem baj, ha túljáng,
sőt!
Vieni con me, mondja,
és én megyek,
menni kell,
menni, andare,
adante, vánszuponend-
vánderinnen,
és túl is.
Megyek,
Angelo fogja a kezem,
azt mondja,
bella, bella, piano,
dolcse szinyóra
én meg: piánó, hát persze!,
dehogy sietek,
itt a máre, meg a szole,
a házakon csorgó naplemente,
tramuri tán,
vagy tramonto,
mindegy, teljesen,
mert itt vagyok én,
és itt van ő,
és különben is
hu kersz, hogy
hol van a
Hotel Rafael?,
mikor egy angyal
lépked mellettem
és
még az utcakő is
felicsével van tele!
Budapest, 2026. 09. 23.
