Petőcz András: Három királyok - 2020. Karácsony

 

Dürer: A Királyok imádása

Petőcz András:
 
Három királyok
 
Amerre mennek a Három királyok,
azon a göröngyös úton járok.
 
Hidegben, hóban, széllel is szemben,
évente egyszer, decemberben.
 
Túl mindenféle szomorúságon,
vagy éppen örökös rohanáson,
 
megintgyerekként egyre csak azt várom:
felfénylik ismét a Karácsony.
 
Amerre mennek a Három királyok
azon a különös úton járok,
 
hívogat valami csillag a magasban,
nem tudom, valaha mit is akartam,
 
azt veszem észre, hogy fütyörészek,
szívemből dalokat írnak a zenészek,
 
azt súgják, valami más jön, valami új,
vidámabb legyél, meg ne szomorulj,
 
ne legyen semmi harag vagy gyűlölet,
kövesd meg azt is, ki téged megkövet.
 
•
 
Előttem jó öreg Három királyok:
mögöttük csöndesen táncot járok.

(In: Petőcz András: ... arcára álarcot teszen, Orpheusz kiadó, 2017.)
 

Szépírói kurzus 2020/ősz/26 - Korda Zsuzsa versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Korda Zsuzsa szintén azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új műveket. Sikerült azt a lendületet, azt a dinamikát megtalálnia, amely jellemzi Oravecz munkáit. Gratulálok, igen jó versek.  

Korda Zsuzsa

Oravecz Imre nyomán

 Akkoriban sokat ültem

a négy fal között, fiatal voltam, és minden rendben volt, jól mentek a dolgaim, de én nem tudtam, hogy fiatal vagyok, és minden rendben van, és jó életem van, csak meredten bámultam a falakat,  és nem értettem mi történik körülöttem, hogyan következik egyik dolog a másikból, csak mentem az eseményekkel, mint egy rajzfilmbe utólag beletett figura, és nem is sejtettem, hogy a napsütéses órák száma most a legmagasabb, hogy könnyű vagyok,  és gondtalan, hogy minden egy karnyújtásnyira van tőlem, csak nézelődtem, és sóvárogtam, mint kiüresedett pillanataimban a drága üzletek előtt, bárcsak elmondtad volna, hogy ez az évtized rajzfilmje, és lehetek a főszereplő.

 

Egy másik világból való

vagyok, nálunk a suliban a barbie volt a menő, öt megállót is gyalogoltunk egy svájci bicskáért, trendi volt a szagos radír és a bélyeggyűjtemény, ha a barátainkkal beszélni akartunk, le kellett menni a térre, az osztálytársam Hitler szalonnás kenyeret hozott, és irigyeltük, ha valaki eljutott Bécsbe, a találkozókról sosem késtünk, mert nem volt min odaszólni, hogy késünk, a szomszéd néni, minden pénteken felháborodott Jockey-n a Dallasból, tudtuk, hogy ki lakik mellettünk, fölöttünk, és alattunk, nem féltünk idegenek lakásába bemenni, papírgyűjtés miatt, a kávét a közértben daráltuk, és zacskóból ittuk a tejet, rosszalkodni ritkán mertünk, nehogy elvigyen egy bizonyos drótos bácsi, a dolgok valahogy tartósabbak voltak, és ami elromlott, megjavítottuk, ha valami nem tetszett, a másik arcába nyomtuk a diszlájkot, papírfecnikre gyártottuk a mémeket, és  nem tudtuk mi az a szelfi, kedvenc dalainkat a rádióból vettük fel, és kétkazettás magnón másoltuk, egy nap csak egy mese volt a tévében, egy csatornán, és úgy hittem, a bemondó bácsi lát engem, Szakasits Árpád szobra mellett eltörpültem a téren, de a gyógyszertár előtt akkor is kígyóztak a sorok, késni pedig most sem szeretek, bár már tudnálak időben értesíteni.

 

 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/25 - Fehér Kinga verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Fehér Kinga azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új művet. Olyan jól sikerült, hogy az olvasónak az az érzése, "válaszolt" Oravecz mondandójára az a személy, akihez maga Oravecz írt verset. Mindez persze játék, fikció. 

Fehér Kinga

/Prózavers Oravecz Imre hatására/

 

Már mással vagyok

                                    mondtam, és mutattam a képét, mosolyogva meséltem, hogy ügyvéd, és elképesztően intelligens, kedves és figyelmes, és a családja is makulátlan, régóta gyűjtöget, így nemsokára nagyobb lakást vesz Budán, ahhoz közel, ahol most lakik velem, és a doktoriját írja a nők szerepéről a világbéke politikai vonatkozása kapcsán, és hetente kétszer fallabdázik, és igen, nemrég miattam abbahagyta a dohányzást, és levágatta a szakállát, és már a közös gyermekeink sorsáról fantáziálgat, amikor a közös fürdőnk forró habjaiban gyengéden masszírozza talpamat, és az első találkozásunk napjára emlékezve minden hónap hatodikán egy szál virágot hoz, mindegy milyet, mondta, mert úgysem talál még egy olyan szépséget, mint én, és én azt is mondtam, mikor kérdezték, hogy nem, már nem gondolok rád, és örülök, hogy nem egy bagótól bűzös, basszusgitáros a párom, vagy inkább a pasim, és nem kell hó végén pénzen vitatkozni, és kínos csaták után könyörögni, hogy visszakapjam a kölcsön adott húszezrest, és nem kell a büdös kutyádat megtűrni az ágyban, és nem kell ruhában a kapuban szeretkezni, vagy esőben, vagy taxiban, nem, végre rendes életem van, és elmondhatatlanul jó, hogy van kiszámítható jövőm vele…a mással, bár várom már azt az időt, amikor nem azt válaszolom, hogy igen szakítottam veled végre, és igen, mással vagyok, de lehet hogy nem is lesz olyan soha, mert ő tényleg más, te meg csak az igazi voltál…a tökéletlen, fájdalmas, minden azóta keletkező érzésem origója…talán örökké leszek mással, és nem veled, jajj mennyira gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek… 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/24 - Hajnal Éva verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva azt a házi feladatot választotta, hogy Oravecz Imre prózaversei nyomán készített új művet. Kiválóan sikerült, örömmel közlöm. 

Hajnal Éva

Most csak úgy

Oravecz Imre nyomán

                           elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném azt a teljes lényedből áradó férfi illatot, csak figyelnélek, mint egy kívülálló, aki egy filmet néz, de ő maga nem szereplője a filmnek, csak messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, izmos felsőtestedben gyönyörködnék és azt gondolnám, nincs nálad szebb és erősebb férfi, és nézném, hogy csorog a veríték a homlokodba, aztán leülnék a közeledben és titokban engedném, hogy kiszakadjon belőlem a hiány, az, hogy még nem is szerettél, hogy nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz, azután észrevétlenül beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok, amiket, bár magaddal vittél volna, belém ragadtak, mint a bányász zenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami azóta is visszacsengi azt a nyirkos november végi napot, azt, ahogy fázott a lábam a temetőkertben, mert dermesztő hideg volt ’67 telén és nekem nem volt téli cipőm és egyébként sem értettem, mi ez az egész, nem sírtam, mert végig azt gondoltam, biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod és végig csak azt figyeltem, milyen érdekes nyomot hagy a cipőm a hóban, figyeltem a mintázatot, a rövid és a hosszú vonalkákat, mondták is, micsoda konok gyerek, egyetlen könnye sincs, most csak úgy megérinteném az arcod, bár, ezt már nem tehetném észrevétlenül, jobb is volna, ha észrevennéd, mert most úgy végighallgatnám, amint elmondod az összes elmaradt mesénket, édesapám.

Szépírói kurzus 2020/ősz/23 - Ferenczi Ákos elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczi Ákos Hemingway stílusában írt egy alapvetően párbeszédekre épülő novellát. Kiváló munka, örömmel közlöm.   

Ferenczi Ákos

Nanobot

 – Jó estét, Uram! – sápadt arcú, vékony férfi lépett be a negyvenkettedik emeleti irodába.

– Jöjjön csak – szólt egy határozott hang a szoba másik végéből –, üljön le.

Csak néhány lámpa világított a bejáratnál. Kellemes félhomály borult a helyre, ahol a házigazda ült, engedve, hogy a város fényei csodálatos látványt nyújtsanak.

A sápadt férfi, kezében üveggel, közelebb ment, szertartásosan kigombolta a zakóját, nadrágja szárát kicsit feljebb húzta, leült a fotelbe. Pont szembe házigazdájával, az Igazgatóval.

– Köszönöm, Uram!

– Egy viszkit?

– Jaj, majdnem elfelejtettem! Ezt Önnek hoztam – és kirakta az üveget az asztalra.

Az igazgató felállt, néhány pillanattal később két pohárral kezében tért vissza. A sápadt férfi töltött, mindkét pohárba.

– Egy régi, skót barátom főzdéjéből van, Harminc éves, „highlander”. Kellemes füstös utóízt hagy az ember szájában. A kedvencem.

– Kiváló az ízlése! – felelt az Igazgató, miután lenyelte az első kortyot, majd a tárgyra tért – Hogy haladunk?

– Minden a tervek szerint. Sőt! A napi adatok alapján, a vártnál tizenegy százalékkal gyorsabban emelkednek a számok.

– Óh, ez jó hír. Akkor a keleti kollégák nagyon jó munkát végeztek.

– Igen, Uram. Várhatóan a folyamat nem is fog lassulni, még legalább két hónapig.

– Nagyszerű. És az előkészületek a következő szakaszhoz?

– Négy gyártót választottunk ki, akik a mi „receptünk” alapján dolgoznak. Hogy megtarthassuk a kontrolt, mindenhova beültettünk valakit tőlünk. Van, akit hivatalosan delegáltunk, mint minőségellenőr vagy hasonló, de vannak, akik sima dolgozóként épültek be.

– Hmm, jól hangzik. Tudnak egymásról?

– Természetesen nem. Sőt a pontos feladatukat se tudják. Azt csak az adott pillanatban fogjuk megadni nekik.

– Helyes. És az „anyag”? – kérdezte az Igazgató miközben kiitta az utolsó cseppet is a poharából.

– Tökéletesen működik. A tesztalanyok mind jól vannak – felelt a sápadt férfi, halvány mosolyt megeresztve orra alatt –, teljes kontrol alatt.

– Ezt fejtse ki.

– A betegek meggyógyultak, és mindenki teljesen immunissá vált a kórral szemben.

– És? – hajolt előre az igazgató, szeme a sápadt férfire tapadt.

– Tökéletesen irányíthatóvá váltak. Gyakorlatilag, azt teszik, amit mondunk!

– Elveszítették a személyiségüket, akaratukat?

– Nem. Ez benne a fantasztikus. Látszólag megmaradt az önálló döntésük. Vizuális jelekkel tudjuk irányítani őket. Ezeket azonban nem érzékeli a tudatuk, így minden döntésüket a sajátjuknak érzik.

– Reklámokra gondol? – kérdezte az igazgató, miközben újra töltötte poharát és mélyen belekortyolt a borostyán színű italba.

– Reklámokra, hírekre, videoklipekre. Különösen a fiatalok miatt, fontos, hogy kihasználjuk az internet lehetőségeit. Ha gondolja, szívesen megmutatom – mondta a sápadt férfi és elővette tabletjét.

– Rendben. Nézzük! – felelt az Igazgató és előre dőlt a fotelben, miközben újra kortyolt italából.

A sápadt férfi pár pillanatig nyomkodta a készülékét, majd odafordította főnöke felé. Egy régi Elvis sláger remixét indította el. Az igazgató szórakozottan verte a ritmust ujjaival a poháron.

– Igen? – kérdezte, ahogy a klip a végére ért. – Én nem láttam semmit.

– Ez a lényeg, senki se vesz, senki se vehet észre semmit. Ez már nem az a régi elavult módszer, ahol a pillanat törtrészére felvillannak szövegek, amivel befolyásolni akarják a nézőt.

– Akkor?

– A szer apró nanobotokat tartalmaz, melyek egy része, a vezértörzs, ott marad a szervezetben. Fehérvérsejtnek álcázzák magukat, így nem lehet őket kimutatni. Ezek a nanobotok veszik az adást és adják ki a megfelelő utasításokat az agynak. Az én találmányom! – mosolyodott el immár másodszor a sápadt férfi.

– Kiváló munkát végzett! – mondta az igazgató. – Már a vírus elkészítése és programozása is egészen kiválóan sikerült – folytatta, majd felállt és az ablak felé indult.

– Igen, én is így gondolom. Az emberek félnek. A vírustól, egymástól, a családtagoktól, kollégáktól, mindenkitől. Akik nem, azokat a bezártság, az elzártság tör meg. A második és harmadik hullám hatására nem lesz, aki elutasítaná az oltást. Az oltóhelyeken fognak tülekedni. Mindenkit beoltanak, elnököket, üzletembereket, orvosokat, katonákat, mindenkit. És aki megkapta az anyagot, az azt fogja tenni, amit mondok – felelt a sápadt, mosolya ijesztő vigyorrá torzult.

– Hogy is mondta? Már majdnem úgy értettem, azt mondja, hogy azt teszik, amit maga mond! – nézett rá az Igazgató, majd kitárta az ablakot – Olyan meleg van – morogta.

– Jól hallotta, Igazgató úr! – nevetett a sovány férfi – Pontosan ezt mondtam. És most, dolgom van, viszlát!

– Ööö, még várjon! – felelt az Igazgató, némi zavarral arcán – Csak kicsit melegem lett, kell egy kis friss levegő – folytatta, majd nyugodt, határozott mozdulattal kilépett az ablakon.

A sápadt férfi várt pár pillanatot. Fogta az üveg viszkit és a többi ital közé helyezte, majd hívta a biztonságiakat.

 

 

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/22 - Hajnal Éva versei

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajnal Éva házi feladatként Buda Ferenc költészetét tanulmányozta, és így írt két verset. Nagyszerű munkáit örömmel közlöm.   

Hajnal Éva
szerelem
hommage à Buda Ferenc
 
muzsikában búvó madár
puha álom apró tanyán
aratáson szalmaillat
harmat amit hajnal ringat
fák tetején esti szellő
nagy hidegben meleg kendő
égi csillag
száz 
merengő
láng mit tenyeredben tartasz
selyemfűben ágy hol alhatsz
tóban kavics csobbanások
arcodon kis rózsalángok
mosoly
mit már sosem rejtesz
nyári patak
tánc
mit lejthetsz
télen kabátodba bújva
az
amikor csókolsz újra
tűz amit csak öled kelthet
tavaszillatban a kertek
sóhaj őszi fák tövében
lépések a hófehéren
 
váljék testünk puha röggé*
egymást vigyázzuk örökké
 
*Szabálytalan részlet, Buda Ferenc: Nagyapám című verséből.
 
Hajnal Éva
Három
Buda Ferenc nyomán
 
Három égben három bánat,
gyönge madár rá nem szállhat,
bánatfelleg háta megett
elindultál, Isten veled…

Szépírói kurzus 2020/ősz/21 - Fehér Kinga verse

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Fehér Kinga házi feladatként Buda Ferenc költészetének hatására írt verset. Buda Ferenc különleges, magyaros és 21. századi verselését nem könnyű eltanulni. Fehér Kingának sikerült.  

Fehér Kinga

Irigyek

 

„Homo invidus“

 

Irigykednek fűre, fára,
sárgul szíve, sárgul mája,
pedig minden megvan nekik,
de a másét jobb szeretik.

 

Irigy világ, furcsa világ,
elegem lett, kalap, kabát!
Megőrültek ezek mind itt,
bánatom is irigyelik.

 

Mint csillagok fenn az égen
irigyeim gyűlnek szépen.
el akarnak veszejteni
jó az Isten, nem engedi.

 

/Buda Ferenc Farkasok (Homo homini lupus) c. verse hatására/

Szépírói kurzus 2020/ősz/20 - Takács Teréz novellája

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Takács Teréz azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Agota Kristof stílusában nagyon rövid mondatokkal írt novellát. Kiváló munka, örömmel közlöm.  

Takács Teréz:

Élet a tanyán

Álmos vagyok. Hideg van. Anyu ébresztget. Nem kelek fel.

Folytatnám az álmomat: Hamupipőke vagyok, csillog a kastély, a bálterem, a parketta. Előttem a királyfi. Táncolok, táncolunk. Táncolunk, táncolunk. Beszélgetünk, elkísér. Sétálunk. Megölel, mosolyog, figyel. Engem szeret.

Dehogy! Ábrándozás ez. Jobb felébredni. Mennyire ciki. Én, a Hamupipőke, soha!

Sír az öcsém. Bőg, bőg, bőg.

Anyu zsörtölődik. Morog, motyog, megszeretgeti.

̶ Hagyd abba! Öcsike, na! Öltözz, siess! Van kakaó. Van méz. Mézeskenyér, almakocka, mézesdió, kiskatona.

Hozzám fordul:

̶ Egyél! Ági, hallod? Enni kell. Összeesel, nem tudsz tanulni. A reggeli fontos. Apu mondta!

Nem akarok. Hagyjál!

̶ Van retek. Egyél!

̶ Jó.

Feladom. Reggelizni kell. Apu mondta.

Eszem.

Tea, retek, só, vajaskenyér. Undorodom. Nem érti senki. Puha a kenyér, kemény a vaj. Fúj, undorodom. Nyuszis a bögre. Mosolygok. Abbahagyom.

Gyalogolok.

Kisütött a nap.

Fúj a szél. Nem fúj?

A busz késik.

Jutka nem jött. Jutka nem jött! Hiányzik a barátnőm. Beteg?

Unatkozom.

Janó jön. Látom. Janó, Janó, Janó! Nyikorog a kiskapu, elindul. Nem vigyorog, nem integet. Janó álmos? Sáros a lába. A pocsolya! Nem ugrotta át. Át szokta. Közeledik. Jön, de nem lát. Vánszorog. Néz, de nem lát.

Csúnya a kabátom.

Látja. Biztos. Azért.

Futnék, szaladnék. Hív az erdő. A fészek. A bunker. Tavasz van, eltakarja a csipkebokor. Elrejtettük, nem tudják. Jutka tudja. Mi ketten. Elbújunk és játszunk. Mi tudunk. Tudtunk. Már ciki.

Itt az iskolabusz.

Felszállunk, buszozunk. Szól a zene. Állok, kapaszkodok. Bömböl a Petőfi. A Limbóhintó üvölt. Mozdul a lábam. A fenekem. Táncolnék.

De vége, időjárásjelentés, napsütés lesz. Kár. Szeretem a ködöt. Elbújtat, betakar, megnyugtat. Látom a szépet. Ahol nincs is. Álmodozás az élet... Na hagyjuk! Apu mondta. Ezt is.

Lassú szám. A Házibuli. De szeretem! „Dreams are my reality…” Becsukom a szemem. Az álom megvalósul. Táncolunk, látom, érzem, simulok, nyúlok, lehúzom…

Fékez a busz, előrehuppanok. Nem estem el!

Francba!

A tejivó. Leszállunk.

Bemegy mindenki. Kakaóznak. Nincs pénzem, körülnézek. Elveszett a tornazsákom, keresem, nincs. Kérdezem, nem tudják. Nem látták, nincs meg.

Félek. Apu nem tudja.

Számtan óra. Felelek. Zimányi kérdezget. Kérdezgethet, tudom.

Utál, tudom. Okos vagyok, a keresztlánya nem az. Utáljon. Kérdezzen, tudom. Kör, téglalap, rombusz, paralelogramma. Kerület, terület. Nem tananyag. Nem baj, megy mind. Be akar ugratni, nem tud. Fáj neki. Ez van.

Szünet.

A fiúk nem bunyóznak. Nem rohannak. Nem fociznak. Nem.

Vibrál a csend.

A lányok sutyorognak. Odamegyek:

̶  Mi van? Mondjátok el! Jutka?

Zsuzsi tudja:

̶  Jutka megbetegedett. Láza van. Szokott. Ne aggódj!

Oldalrapillant. Látom. Janó háttal.

̶  Janó?

Csend.

̶  Mi történt???

Zsuzsi néz. Lenéz, pislog. Körülnéz. Nem szól. Mindenki elnémult. Mindenki bámul.

Francba!

Dühös leszek. Könnyem csordul, elfordulok. Ne lássák.

Hallom:

̶  Ági, az van… az, hogy… Janó mondta, … tudod, én pont hallottam… Janó anyja… öngyilkos lett. BI-58-at ivott.

Mi??? Janó? Látta? Nem lehet… ̶  sikoltottam. Vagy gondoltam?

Az hogy lehet? Az milyen lehet? Az anyja? Miért Janó anyja? Miért az anyja? Hogy teheti ezt egy anya??? Szegény Janó! Ő mit láthatott?

Bezzeg a Jutkának az apja. Az lógott. Tavaly. Felakasztotta magát.

Azt legalább el tudom képzelni.

 

Szépírói kurzus 2020/ősz/19 - Bokros Judit képversei

 

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bokros Judit azt a házi feladatot oldotta meg, hogy képverset készít. Két képverset alkotott, egy kalligrammát, és egy konkrét verset. Gratulálok! 

Bokros Judit 

      Ősz.
           A lombok
     lehullanak, maguk
   alá temetve a nyarat.
    A fákból mi marad?
       Csak kopár ágaik
           égbe nyúló
                 rajz
                   a
                   a
                   a
                   a
              

  

Ez a vers 

KONKRÉTAN

látszik,

nem akar semmit,

csak mutatja,

hogy az írója éppen

JÁTSZIK.

Szépírói kurzus 2020/ősz/18 - Bali Anikó verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bali Anikó azt a házi feladatot oldotta meg, hogy verset írjon egy Takács Zsuzsa-költemény megidézésével, valamint egy "mobiltelefonos eseményt" megörökítő korábban publikált műre való utalással. (http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1874/a-mobiltelefon-kikapcsolasa ) Nagyszerű munka, örömmel közlöm.   

Bali Anikó
Valaki segítsen
                                              Takács Zsuzsának
 
Könyvbemutatón, sajtóban, médiában,
Találkoztam már vele a legkülönbözőbb helyeken*
de ismeretségünk egyoldalú:
a híres írónőt én, a rajongó tanonc,
csak verseiből ismerem.
Az asztalnál a magas homlokú férfiak köré
glóriát rajzol a lámpa sárga fénye.
Észrevétlenül ülök melléjük,
megszólítani őket, dehogy merem.
Tűnődöm, talán mégis menni kéne.
De felállni most már nincs idő,
az írónő szemközt ül, finom szavát szomjazom.  
Egyszer csak rám pillant, s mosolyogva mondja:
Kedves, kikapcsolná, kérem?
Állandóan hívnak, borzalom!
Én? Kedves? Tényleg engem kért meg?
Tenyerem izzad, hebegek.
Zsong a fejem, a szívem majd kiugrik.
Egy lágy mozdulat, s az írónő mobilja
az én kezemben rezeg.
Nincs menekvés, szégyenében
arcom sápadtból vált vörös rózsa színt,
a telefon, mint egy rakoncátlan jószág,
rosszabb, mint valami kórság,
markomban ugrál, nyüszög és vonít,
Mindegy már, csak segítsenek rajtam!
*A szakadék szélén állok, hiába leplezem zavarom.
Oldalra nézek: Maga férfi, maga biztosan tudja,
hogyan is kell, ezt itt. *
És a mobilt egyszerűen továbbadom.  
 
 
*Az idézett sorok Takács Zsuzsa A szakadék szélén
és Petőcz András A mobiltelefon kikapcsolása c. verséből valók.
 

Szépírói kurzus 2020/ősz/17 - Ivánkai Márk színpadi jelenete

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Ivánkai Márk azt a házi feladatot oldotta meg, hogy drámai jelenetet készített két szereplőre. Érdekes munka, örömmel közlöm.  

Ivánkai Márk:

A kapcsolat instabil

Szereplők: Alexa

                  Botond

Szín: Egy nő és egy férfi ülnek egymással szemben. Ölükben laptop, kik-ki a magáét nézi.

Botond: Megjöttem, drágám!

Alexa: Szervusz, szívem! Milyen napod volt?

Botond: Jaj, ne is kérdezd! A diákjaimmal ma nem lehetett bírni. Az egyiknek a harminc éves pasija folyamatosan megjegyzéseket tett a háttérből. Aztán egy másik órán egy csapat fiú összebeszélt, és a magyarázatom közben rázendítettek a Nélküled-re szimfonikus kísérettel.

Alexa: Igen, az nagyon vicces volt.

Botond: Te ezt mulatságosnak találod? Szétbarmolják az óráimat!

Alexa: Ezt azért történik, mert mindig olyan engedékeny vagy. Nem csoda, ha elkanászodnak a diákjaid.

Botond: Élőben még tudtam rendet tartani, de mióta távoktatás van, tehetetlen vagyok. Bármikor megjelenhet egy genitália vagy egy Szomszédok-jelenet az órám közepén. Arról nem is beszélve, hogy sokszor nem is látom az arcukat, azt se tudom figyelnek-e vagy alszanak.

Alexa: Magadnak köszönheted. Ha nem ragaszkodtál volna ahhoz, hogy megnézzétek színházban a Kertész utcai Shaxpeare-mosót, akkor most nem lennél fertőzött.

Botond: A gyerekeknek muszáj volt látniuk azt az előadást. Lehet, hogy soha többé nem fognak színházba menni.

Alexa: Ne beszélj badarságokat! Egyébként is, Árpi azt mondta egy féléven belül meglesz a vakcina és beoltanak mindenkit.

Botond: Ad1. Ki a faszom az az Árpi? Ad2. Honnan tudja mi lesz félév múlva, jóslásszabadság van, vagy mi?

Alexa: Árpi tartja az online főzőtanfolyamot, ha már kérdezed. Ő bezzeg tud bánni a diákokkal. Olyan figyelmes, és türelmes. Nem úgy, mint egyesek.

Botond: De az egy tanfolyam felnőtteknek, amin önként vesztek részt. Az én diákjaim ezt kényszernek élik meg, persze, hogy lázadoznak. Tudod, kezd elegem lenni, hogy amíg én egész nap vért izzadok, hogy pénzt keressek, te arra sem vetted a fáradtságot, hogy a növényeket meglocsold. Folyton csak a barátnőiddel trécselsz. Azt hiszed nem hallom, amikor rajtam kuncogtok?

Alexa: Jaj, drágám, már megint mindent olyan véresen komolyan veszel. Lazulj el néha! Kérsz a disznótorosból? Most lett kész?

Botond: Nem kell az Árpi-féle disznótoros. Az kell, hogy…

Alexa: Ne… …allak. … szak…ni… …kapcs… nem…

Pár pillanat csend. Felnéznek egymás szemébe.

Szépírói kurzus 2020/ősz/16 - Szilágyi Tímea N. elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Szilágyi Tímea N., azt a házi feladatot választotta, hogy Ernest Hemingway nyomán, a kiváló amerikai szerző stílusában ír elbeszélést. Öröm közölni, nagyszerű munka. 

Szilágyi Tímea N.

 Elviszlek magammal

(Ernest Hemingway nyomán)

 Úgy délután öt óra körül kék Ford állt be a benzinkúthoz. Egy férfi szállt ki belőle. A kutas, aki eddig a bejárat mellett állt rögtön elindult feléje.

– Segíthetek?

– Nem kell köszönöm, megoldom – válaszolta a férfi. Csupán csak egy pillantást vetett a kutasra, de megtorpant.

Nem messze a bejárattól a benzinkút sarkánál egy lány álldogált. Unottan támaszkodott a falnak, egyik kezében egy műanyag poharat tartott, abból szürcsölte a kávét. Hosszú, térdig érő fekete, magassarkú csizma volt rajta és rövid szoknya. Fekete műszőrme kabátja nem volt begombolva, sál nélküli csupasz nyaka alatt kilátszott mélyen dekoltált blúza. Hosszú, sötétszőke haját copfba fogta. Lehetett vagy huszonnyolc, legfeljebb harminc éves.

A férfi gyorsan megtankolt, majd elindult fizetni. Befele menet akaratlanul is a lányt bámulta. Vonzotta a tekintetét a lány szokatlanul kihívó megjelenése.

Fizetés után visszasétált az autóhoz, és oldalra pillantott. A lány már az úttest szélén cigarettázott. Megérezte a férfi tekintetét, feléje fordult. Elmosolyodott.

– A város felé mész?

– Igen, arra.

– Esetleg el tudsz vinni egy darabig?

A férfi kicsit megdöbbent a lány közvetlenségén, és nem is válaszolt. A lány látta, hogy a férfi bizalmatlan. Fejét oldalra billentve közelebb lépett hozzá.

– Kérlek. Kezd sötétedni és már hideg is van. Segíts nekem.

– Rendben. Gyere – válaszolta a férfi. Kellemetlennek érezte volna visszautasítani a lányt.

Mindketten beszálltak a kocsiba és kihajtottak a főútra. A férfi oldalra pillantva még látta a kutast, aki gúnyos mosollyal nézett utánuk.

– A városban laksz? – kérdezte a lány.

– Igen.

– Gyakran jársz erre?

– Ha erre van dolgom, igen.

– Érdekes. Eddig még nem láttalak itt soha.

A férfi fapofával figyelte az utat, próbált teljesen közömbös maradni.

– Dolgom volt vidéken. Munkaügy.

– Én is sokat utazgatok erre-arra. Szintén munkaügyben.

Közben szinte már teljesen besötétedett. A lány kényelmesen üldögélt az ülésen, egy ismert slágert dúdolgatott, közben rövid szoknyáját simítgatta a combján.

– Nem félsz, hogy bajod esik? – kérdezte hirtelen a férfi.

A lány meglepetten nézett a férfira.

– Ugyan. Mégis mitől kéne félni?

– Szerintem tudod te azt jól.

– Nem, nem tudom.

A férfi szigorúan nézett a lány szemébe, de az csak felnevetett.

– Na, nem kell ilyen komolynak lenni. Eddig nem esett bajom. De miért érdekel?

– Nem érdekel, csak úgy kérdeztem.

– Csak nem magadból indulsz ki? – kérdezte a lány és az arcára ismét széles vigyor ült ki.

– Ne beszélj butaságokat – válaszolta a férfi, és megköszörülte a torkát. Kicsit kellemetlenül érezte magát, szeme sarkából látta, ahogy a lány a szoknyáját simogatja, fel-le húzogatja.

Közben ráhajtottak az autópályára. Kint korom sötét volt, elkezdett szemerkélni az eső.

– Meddig vigyelek?

– Majd a vasútállomásnál kiszállok. Remélem addig nem fog jobban esni.

– Onnan utazol tovább? – kérdezte a férfi és maga is meglepődött saját kíváncsiságán.

A lány a férfi arcát fürkészte majd lágyan megszólalt. – Igen. Most egy kicsit kedvem lett utazni.  

– Egy kis nyaralás?

– Úgy is mondhatjuk. Vagy nevezhetjük egy kis kalandnak, szabadságnak, életmódváltásnak, tudja a fene.

– És ezt így megteheted?

– Megtenni bármit megtehetek. Az már más kérdés, hogy mások mit tesznek.

Szó nélkül meredtek maguk elé. A férfi az utat figyelte, a lány közben elkezdett kotorászni a retiküljében, cigit keresett.

Az autó elhaladt a várostábla mellett, lassan megjelent a külváros, majd a pályaudvar. Mire oda értek a parkolóba, már egyáltalán nem esett, kellemes őszi este volt.  

– Hát akkor itt volnánk – szólt a férfi egy pár másodperces csönd után.

A lány némán bólintott. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt, rágyújtott a cigire.

– Innen megleszel? – szólt a lány után.

– Valahogy biztosan – válaszolt a lány miközben kifújta a dohányfüstöt. Ránézett a férfira, arcán ismét megjelent a játékos mosoly. – Köszi a fuvart. További szép estét, szép életet!

Finoman becsapta az ajtót és lassú léptekkel elindult a pályaudvar felé.

A férfi egy ideig a lány után nézett, a hosszú lábakat a fekete, magassarkú csizmában. Végül felsóhajtott, megrázta a fejét és elhajtott. 

Szépírói kurzus 2020/ősz/15 - Reményi Kitti elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, aki Reményi Kitti néven alkotja műveit, azt a házi feladatot oldotta meg, hogy tárcanovellát ír, amelyben benne van napjaink valósága, hangulata. Kiváló munkáját örömmel közlöm. 

Reményi Kitti

Zsebkendő

Fiatal pár sétált kézenfogva az Andrássy úton a késő őszi estén, beszélgettek, talán filozófiai dolgokról, vagy csak úgy a hétköznapokról. Előttük egy felnyírt hajú férfi tolta a biciklijét, majd jobb kezével benyúlt a zsebébe, elővett egy zsebkendőt, belefújta az orrát, és azzal a lendülettel eldobta a földre a zsebkendőt. A pár férfi tagja, aki civil ruhába öltözött rendőr volt, megbökte a vállát.

– Ne haragudj, valamit elejtettél. – A srác egy pillanatra hátranézett, jól megnézte magának a párt, majd felpattant a biciklijére, és eltekert a tömegben.

A pár gyanútlanul tovább sétált ugyanolyan vidáman, mint addig. Mikor odaértek az Oktogonra, szinte a semmiből előtűnt a biciklis srác és vele még két másik kopaszra nyírt fiatalember, egyenesen feléjük tartottak. A lány érezvén a veszélyt, megszorította társa kezét, aki mindvégig higgadt maradt, egészen addig, amíg a lehető legszorosabb körbe nem állták őket. A járókelők jöttek-mentek, ügyet sem vetve rájuk. Ők olyanok voltak, mint egy baráti társaság, akik beszélgetnek, és a járókelőknek fogalmuk sem volt, mi is zajlik valójában. Az egyikük egy magas tetkós srác a fiatalemberrel szembe állt, és mélyen a szemébe nézett:

– Hallom, hogy nem tetszett a barátom viselkedése – mondta, miközben a kabátja alól egy kis kést szegezett a srác mellkasának. A lány sikítani akart, de aki a háta mögött állt, meghúzta a haját, és csendre intette. A lány a könnyeivel küszködve csendben maradt, moccani is alig bírt úgy közrefogták őket.

– Szóval, mi a megoldás apukám? – kérdezte a tetkós srác, kését a fiúnak szegezve. – Két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy szépen adsz egy kis lóvét, vagy lenyúljuk a kurvád!

A lány menekülni próbált, de a kezét hátratekerték, nem jött ki hang a torkán. – Adj neki az istenért! – mondta végül.

–  Nincs nálam pénz – mondta higgadtan a fiú, miközben észrevétlenül bekapcsolta a zsebében lévő rendőrségi jeladóját. – Megbeszélhetjük, ezt nyugodtan is, nem akartam én szólni, bocsánatot kérek a barátodtól, igaza volt, én is eldobnám a zsebkendőmet hasonló helyzetben. – A lány nem akart hinni a fülének, erőből rálépett az egyiknek a lábára, aki mégjobban megszorította a csuklóját.

– Kisapám, fogytán a türelmem, a bocsánat nem elég! Pénzed vagy a nőt adod!

– Csinálj már valamit! –  sürgette a lány, de a fiú továbbra sem tudott semmit mondani, lopva körbenézett. Nem látta sehol a segítséget, egyre jobban érezte, hogy a torka kiszárad, lába remeg, semmi más ötlete nem volt. A barátnője szólalt meg:

– Nálam van egy tizes, oda tudom adni.  Itt van a táskámban – mondta, és kotorászni kezdett a táskájában, amiből kivette a nagymamájának szánt pénzt, és remegő kézzel adta oda az egyiküknek.

– Jól van, jó kislány vagy! – mondta a tetkós srác, és elvette tőle a pénzt, majd megpaskolta a lány arcát és annak barátja felé fordult. Meglebegtette a pénzt az orra előtt, és aztán telibe is köpte az arcát, aki megalázottan, földbe gyökerezve állt ott, mozdulatlan.

– Egy dolgot tanulj meg kisapám! Soha ne avatkozz mások dolgaiba! – mondta, majd elindultak. A zebra túloldalán viszont két rendőrségi járőr már várt rájuk.

 

2020. 10. 25.