Szépírói kurzus 2023/ősz/15 - Balassa Eszter elbeszélése

  A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Balassa Eszter azt a házi feladatot választotta, hogy Daniel Keyes híres regénye nyomán egy mentálisan sérült személy képzeletbeli naplóját írja meg. Kiváló munka, örömmel közlöm.

Balassa Eszter

Elfolyó idő

 Daniel Keyes Virágot Algernonnak című műve nyomán.

 

Május 7.

Dr. Hogyishívják ma aszt monta kezdjek el naplot irni hogy emlékezzek a fontos dolgokra. Megkérdesztem honnan tudjam mia fontos? Aszt monta, írjak le bármit ami az eszembejut. Nem hiszem hogy minden fontos ami az eszembejut, de a doki érti a dolgát ugyhogy inkább halgatok rá.

Nem értem, miért kell nekem ezeket írnom. Emlékszek a dolgokra. Ma is eszembejutott hogy ma van a Klárika szülinapja. Hány éves is lett? Aszt most nem tudom. De megyek is és felhívom, nehogy aszt higgye hogy elfelejtettem.

Felhívtam a Klárit. Nem örült neki. Aszt monta, nem ma van a szülinapja, hanem kéthete volt, és különbenis ma már felhívtam egyszer. Aszt montam jól van szivem az ember nem emlékezhet mindenre. Erre sohajtott egyet és aszt monta: Csak írd fel anya! Holnap beszélünk. Ésletette. Kiváncsi vagyok hogy tényleg beszélni fogunke. Én biztosan nem hívomfel.

 

Május 11.

Úgy döntöttem hogy átmegyek Kláriékhoz. Legalább kéthete nem beszéltünk és nem hallottam semmit az unokáimról. Nem tudom már teljesen az út vonalat, de aszt hiszem oda találok.

Most értem haza. Klárinak kellett hazahoznia. Mektaláltam a házat beis csöngettem, de nem Klári nyitotta ki az ajtót. Valami férfi volt. Kérdesztem hol van Klári. Aszt monta itt nem lakik Klári. Montam hogy de a lányom itt lakik az unokáimmal meg a mihaszna férjével. Sajnálja, itt nem lakik Klári. Dehát most voltam itten náluk montam. Azóta itt laknak hogy a Feri meghalt. Úgy gondolták nekem jobb lenne egy lakásban mint ebben a nagy házban egyedül, úgyhogy odattam nekik a házat. Mekkérdezte emlékszek e a Klárika telefonszámára. Montam hogy nem, de beírta abba a mütyűrbe amit adott hogy mindig legyen nállam. Elkérte és odaattam neki és felhivta a Klárit. A Klári odajött de nem volt boldog. Aszt monta már évekóta nem itt laknak. Furcsa. Nem emlékszek mikor elköltöztek.

Klári hazahozott. Sohajtozott egész uton és aszt magyarázta hogy szólljak neki mi előtt elindulok itthonról. Montam neki hogy meg akartam lepni őt meg a gyerekeket. Aszt monta ha szoltam volna neki eljött volna értem. De hát abban mi a meglepetés?

Mielött elment aszt monta beszélnünk kellene arrol hogy öregekothonába kéne mennem. Megmontam neki hogy tejjesen jol vagyok itt egyedül. Nem kel ápoló, nem kel senki. Nem megyek én sehova.

Vacsorát akartam főzni a Ferinek, de rájöttem hogy már nincsen itt. Talán mégis el kéne mennem abba az öregekothonába.

 

Szeptember valahányadika

Klárika tegnap átjöt szolni hogy ma költözünk be az othonba. Elöször meglepödtem de monta hogy már rég mekbeszéltük. Ugy tettem mintha eszembejutott volna. Denemigaz, nem is beszéltük megezt. Nemegyeztem én ebbe bele. Nemakarok veszekedni vele. Segitett csomagolni. Remélem jó hej lesz ezaz otthon.

 

Szeptember 30.

Az othonban attak valami gyogyszert. Dr. Valaki (mégmindig nem tudom a nevét tul hosszú) aszt monta beszethetem, de szerinte nem fog használni semmit. Azért beszettem hátha. Szerintem hasznát. Majnem minden reggel tudtam hol vagyok.

 

Október 4.

Klárika néha elhozza a gyerekeket, de szeretném ha többet lennének itt. Klári aszt mongya ez nem gyereknek való hej. Ő sem jön olyan gyakran. Aszt hiszem most már nem fél hogy kártteszek magamban.

Sokat jáccunk az Erzsivel. Leginkáb malmozunk meg römizünk, de nem mindig fejezük be a játékot. Elfelejtyük hogy ki jön. De nem zavar minket sokat nevetünk rajta.

 

November 15.

Klári már töbször is monta hogy elköltöznek valahova a gyerekekkel, de soha nem jut eszembe hova. Mekkérdezem az ápolót az Évát.

Az Éva aszt mongya Amerikába mennek. Hogy miért azt nem tuggya. De nem baj majd lekközelebb mekkérdem a Klárikát.

 

December valahányadika

Erzsike aszt monta halotta hogy a Kláriék már nem lesznek itt karácsonykor. Aszt monta sajnájja, de mindig jok a karácsonyok az otthonban. Kevesen vagyunk mert sokmindekit hazavisznek, de jo. Nem értem hogy lehet hogy az Erzsi ezt elöbb halotta mint én. De semmi baj, tudom hogy a Klári nagyon elfoglalt a költözésel.

 

Február

Amikor nem tudoma dátumot mindig mekkérdezek valakit, de sokszor elfelejtem beirniide. Aszt hiszem a helyesirasom is egyre roszabb. Soha nem tudtam tejjesen helyesenirni, de most egyre többet kel gondolkodnom a szavakon. Csunyábban is irok. Dr Valaki néha el akarja olvasni ezeket az irásokat, de nem mindig tuggya elolvasni őket. Aszt monta le kel futatni néhány vizsgálatot hogy kizárjunk bizonyos betekségeket. Montam neki hogy jólvan én bizom benne, de elötte beszéljen a Klárival. Monta hogy nyugodjak meg el lesz intézve és mosojgott.

 

Április 7.

Elveszett a fekete tollam. Ezért most ezzel a kékel irok. Kölcsönkaptam az Erzsikétől. Én a régi tollamat szeretném mert azt a Klárikától kaptam mikor kicsi volt. Nem tudom hány éves volt.

Elfelejtettem hogy miröl akartam irni. Megvárom amig eszembejut.

 

Oktober 10.

Nem találtam hogy hol van ez a füzet ezért másikba irtam eddig. De majd bemásolom ideis hogy meg legyen. Ha nem felejtem el. Mostanában sokmindent elszoktam felejteni.

Eszembejutott hogy hallotam az orvost a Klárival beszélni telefonon. Valami alchejmert emlegettek. Asziszem hogy tuttam régen ez mit jelent, de már nem tudom felidézni.

 

December valahányadika

A Klárika azt monta hogy hazaköltöznek! Tudom mert eszt nagyon meg akartam jegyezni. Hazaköltöznek amerikából hogy többet lehessenek velem. Az othonból nem visznek ki, de azért sokat lesznek itt. Aszt monta karácsonyra már ithon lesznek. Remélem nem felejtem el. De ha mégis talán még jobban fogokörülni nekik.

 

…………………

Klárika meg a gyerekek sokat vannak itt. Klárika föleg. Örülök amikor itt vannak de úgy érzem már nem tudok velük anyira beszélgetni. Nehezen mozgok és nehezen beszélek. Irni se tudok szépen. Remeg a kezem és nem akar megálni. De a Klárika aszt monta semi baj. Ha szeretném ő majd ir nekem. De nem akartam. Ezek az irasok szeméjesek. Aszt se szeretem ha az orvos elolvasa őket dehát mittudok csinálni. De semi baj. A Klárikáék itt vannak. Ő is. Meg a férje is. Meg a gyerekek is. Semi baj.

Szépírói kurzus 2023/ősz/14 - Borka Mária Anna elbeszélése

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Borka Mária Anna szintén azt a házi feladatot választotta, hogy Eric Kight ismert novellafüzérét továbbírja. Kiváló írás, Mária mindig nagyon jókat ír. Munkáját örömmel közlöm.

BORKA MÁRIA ANNA

BMA

SÖTÉT AZ ESTE

ERICH KNIHGT UTÁN SZABADON

NOVELLA

  

Sötét az este. Hideg van. Kutya ugatása töri meg a csendet. Tízet kongat a falu harangja. Négyen ülnek a kocsma asztala körül. Négy férfi. Három fekete hajú, a negyedik őszes. Fekete, kis kalappal takarja kopaszodó fejét. A fekete hajúak hasonlítanak egymásra, csak az alkatuk más. Egy sovány, egy kövér, egy még kövérebb. A kalaposon ülve is látszik, pocakos, kis, zömök, termetű. Az asztalon négy söröskorsó. Három üres, egy tele van.

  – Miért nem iszol? – bök az ujjával, a kis zömök felé a sovány. – Ilyen jó sört még nem ittál.

  – A világ legjobb sörétől nem lehet jobb.

  – Te ittál a világ legjobb söréből? – kérdezi csodálkozva a kövér. – Hallottam róla, hogy valahol, valamelyik országban van a világ legjobb söre. Te ott is voltál?

  – Ott is. Még a csapból is sör folyik.

  – A legjobb sör? – nyalja meg a szája szélét a még kövérebb.

  – A világ legjobbja.    

  – Mindig ilyen szűkszavú vagy? – kérdezi a kövér.

  – Ja.

  – Azt mondják a faluban, az a hír járja, hogy világutazó vagy. Akkor pedig …  van mit mesélned. Sokfelé jártál? – érdeklődik a sovány.

  – Ja.

  – Még hogy világutazó! – mosolyog gúnyosan, a még kövérebb. – Messziről jött ember, azt mond, amit akar.

  – Ja.

  – Mesélhetnél… a világról! – biztatja a sovány.

  – Meséljek?

  – Mesélj! Hozz még négy… három csapoltat, Csapikám! – int a kocsmárosnak a sovány. – Merre jártál?

  – Sokfelé.

  – Én arra vagyok kíváncsi –, törli meg sörtől habos száját a kövér –, hogy hol volt a legunalmasabb, vagy a legérdekesebb?

  – A világvégén.

  – A világvégén? Olyan is van… legunalmasabb és legérdekesebb? És Te ott is voltál? – böffent egy nagyot a még kövérebb.

  – Mindenhol volt, nem érted? – húz nagyot a söréből a kövér.

  – Az egész világot beutazta. Jól mondom, ugye? – kérdezi komoly arccal a sovány.

  – Jól. Az egész világot. A világ elejétől, a világ végéig. – Válaszolja a kis zömök.

  – Van neki? – húzza össze a szemöldökét a kövér.

  – Kinek? – néz a társára a még kövérebb.

  – Hát a világnak… – válaszolja, a kövér.

  – Mit, mi a rossz nyavalyát kérdezel? Nem lehet érteni, beszélj normálisan! – mondja mérgesen a sovány.

  – Azt kérdezem, hogy van neki… a világnak eleje? – fogja kezébe a korsót a kövér.

  – Természetesen. Ha van vége, van eleje is. – Érkezik a válasz a kis zömöktől.

  – Ez világos. Érted már? Aminek vége van, annak eleje is van… vége, eleje, eleje, vége. Ennyi! Kicsit nehéz felfogású, de rendes gyerek. A legjobb kaszás a faluban. – Nyugtázza a sovány. – A világ végéről, arról mesélj!

– Rövid ideig voltam ott. Kicsi hely, kevesen lakják, barátságtalan emberek. Három férfival ismerkedtem meg. Egyikőjük sovány, a másik kövér, a harmadik még kövérebb volt. – Jelez a telefonja. – Halló! Jövök már, Mullykám! Hát… érdekes hely… mondhatjuk úgy is… világvége. – Zsebébe teszi a telefont, feláll. – Mennem kell! Vár a feleségem. Majd találkozunk. Addig is minden jót! Viszontlátásra! – búcsúzik és kimegy az ajtón.

   Kintről, gépkocsi indítása, majd a kocsi távolodó hangja hallatszik.

  – A sörét sem itta meg –, nyúl az érintetlen korsóért a még kövérebb, és nagy kortyokkal tünteti el a benne lévő italt.

  – Világvége… világvége… azt mondta a telefonba, hogy egy sovány, egy kövér, és egy még kövérebb… – nézz elgondolkozva a társaira a sovány. – Akkor lehet, hogy… azt mondta, hogy ez… hogy itt van, a világvége? Szemtelen! Csak kerüljön a kezem közé! Megkapja a magáét!

  – Na és, ha azt mondta, miért baj? Kezdek álmos lenni –, mondja nagyokat pislogva a kövér.

  – Mert azt mondta, hogy a legunalmasabb hely! – emeli fel a hangját a sovány.

  – De… de azt is mondta, hogy a legérdekesebb. Menjünk aludni! – ásít nagyot a még kövérebb. – Ha ezt, az asszony megtudja, örülni fog. A legérdekesebb …

  – Nézzétek!  – mutat az asztalra a kövér.

   Az asztalon egy könyv van.

  – SAM SMALL CSODÁLATOS ÉLETE – betűzi a címet a sovány. A könyvből egy lap a földre hull. – „Olvassátok, és okuljatok belőle!” – böngészi az írást, alig hallhatóan.     

  – Mi ez? Mit utasítgat ez minket! Én nem olvasom el! Nem is tudok olvasni… csak egy kicsit. – dünnyögi halkan a még kövérebb.

  – Ha visszajön, majd megkérdezzük Tőle, hogy hogyan gondolja ezt. – Törli meg a száját, az utolsó korty után a sovány. – Biztos, hogy visszajön, mert azt mondta, hogy viszontlátásra. Elkezdem olvasni! – indul az ajtó felé a könyvvel a kezében. – Holnap, holnap … majd jobban körülnézünk a faluban, és este a sör mellett megbeszélünk mindent. Lehet, hogy igazat mondott, és itt van a világnak a vége.          

    Sötét az este. Kutya ugatása veri fel a csendet. Hárman három felé indulnak. Alakjukat elnyeli a sötétség.

 

 

      Budapest, 2023. 11. 02.

      Budapest, 2023. 11. 09.

     

        

     

     

Szépírói kurzus 2023/ősz/13 - Klein T. László elbeszélése

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Klein T. László azt a házi feladatot választotta, hogy Eric Kight ismert novellafüzérét továbbírja. Nagyszerű írását örömmel közlöm.

Klein T. László

SAM SMALL ÚJABB KALANDJAI

 Eric Knight: Sam Small csodálatos élete című műve alapján.

  

Az áttetsző Yorkshire-i ember

  

Sam Small áttetszővé vált. Egyik pillanatról a másikra. Teste, ruháival együtt, láthatatlan lett.

Azon a napon, amikor Sam felfedezte ebbéli képességét, Mully éppen csomagolt. Sam úgy tett, mintha nem hallaná a feleségét. Házasévei alatt megtanulta, hogyan legyen észrevehetetlen és kialakította a szelektív hallás képességét. Csak azt a kérdést hallotta, amire elfogadható választ tudott adni. Sam feltűnően kerülte a kényes helyzeteket.

– Small Sámuel, miért nem jössz velem Kaliforniába? – kérdezte Mully. – Vinnie örülne, ha ott lennél második unokád születésénél.

Semmi válasz. Mully feléje fordította a fejét, de szokásától eltérően, nem háborgatta újabb kérdésekkel.

Lehet, hogy nem lát? – gondolta Sam. Felvillanyozta a láthatatlanság lehetősége.

– Ha már az első születésénél nem voltál a lányoddal – mondta a felesége.

Samet meglepte a szemrehányó hang. Őelőtte Mrs. Millicent Small sohasem panaszkodott.

*

 

Sam Small ritkán szólalt meg. Yorkshire, Polkingthorpe Brig nevű falujának Kiterjesztett Szárnyú Sashoz címzett kocsmájában a lócára telepedett és melengette söröskancsóját. Mully délután elutazott Amerikába, így a kicsi öregember ráérősen üldögélt a hatalmasra rakott tűz mellett.

Ökör iszik magában, ismerte a közmondást, és Sam, aki sokat adott a közvélekedésre, nem kívánt mások szemében ökörnek mutatkozni, meg szerette is a társaságot, ezért a lámatenyésztő Saw Cooper, a balkezes pék Gollicker-Pearson és a tagbaszakadt Ian Cawper társaságában hörpintette fel sötétbarna sörét. Ismerték a faluban, és azon emlékezetes este óta, amikor keresztkérdéseivel hazugságon kapta Mr. Smith-t, a jenkit, tisztelték.

Megalapozták a tiszteletet fiatalabb korának eseményei, különösen Fekete Cawpernek, Ian apjának, egy éjszakán át tartó viaskodása a szőke óriással, Wada Tornyának kopár dombvidékén. E rémítő eseménynek Sam volt az egyetlen tanúja, olyat látott, amit senki emberfia a faluban.

Ha amerikai kalandjairól kérdezték, Sam elmosolyodott, egy pillanatra széttárta a karját, mintha egyensúlyozna a légben, majd leengedte és azt állította, nem ő az.

– Öregem, aki tudott repülni, az egy másik Sam Small. Az a Sam Small, aki elejtette a puskáját és feltartóztatta a waterlooi ütközetet.

Hőstettét a Nagy Háborúban, hogy fegyvertelen kisegítő rendőrként, két német kémet fogott, nem tagadta, de a részletekről szerényen hallgatott.

Sam Small hírét messze földön mindenki ismerte. Hírlett róla, szereti a Kiterjesztett Szárnyú Sas társaságát, a célbadobósdit, a sört, a fogadásokat és a politikáról folytatott társalgást.

Idegen látogatói ebben a kocsmában keresték fel, egy hűvös, októberi estén. Miközben finomkodva, üvegből itták világos sörüket, irataikat keménykalapjukkal takargatták.

– Ne értsen félre, Mr. Small, de a tesztkérdések lényegesek az ügyben – mondta a fiatalabbik londoni.

– Persze, ha nem akar részt venni, nem kell válaszolnia – mondta az idősebb londoni.

– A fészkes fenébe ne akarnék! – mondta Sam, miközben nem is sejtette, valójában miről van szó.

– Csupán a személyiségére vagyunk kíváncsiak, nehogy gond legyen az esemény alatt – mondta a fiatalabb. – Folytathatjuk?

Sam bólintott. A farmer, a pék és Ian mellett, Mariel, a pincérlány is a lócán szorongott, mindenki Samet figyelte.

– Ahogy mondtam, nincs rossz válasz, Mr. Small – mondta a fiatalabb. – A következő kérdés: Mi lesz a mókusból, ha párosodni akar egy medvével?

– „A” lehetőség: rozsomák – vette át a szót az idősebb. – „B” lehetőség: vacsora. „C” lehetőség: ápolt az elmeosztályon.

A néma csendet a pincérlány törte meg.

– Hová tűnhetett? – kérdezte Mariel.

Nem látnak – gondolta Sam –, már biztos, hogy áttetsző vagyok.

Ahogy némán, mozdulatlanul figyelte a többieket, elmosolyodott, ismét elkerült egy kényes kérdést.

 

*

A két londoni a falu egyetlen telefonfülkéjében szorongott. A nyitva maradt ajtó előtt Mrs. Wambley görnyedt cipője fölé. Előbb, teljesen véletlenül, a balcipője fűződött ki, majd a jobb.

– Központ? Mr. Michael Collinst kérem, a Közlekedési Minisztériumból. – A fiatalabb idegen tartotta a kagylót. – Mindjárt kapcsolják – mondta az idősebb londoninak.

– Ő ajánlotta – mondta az idősebb.

– Honnan ismeri? – kérdezte a fiatalabb.

– A Nagy Háborúból. Ő vizsgálta a német kémek elfogását.

– Ez a Sam Small tényleg kémet fogott?

– Kettőt, fegyvertelenül.

Hallgattak.

– Amúgy feltaláló – mondta az idősebb. – Ő találta fel az önműködő orsót.

– Azt, amit továbbfejlesztettünk és beépítettünk a … Halló? Igen! Igen! Mi vagyunk.

A női cipő az ajtónyilásig araszolt, így sem hallotta Mrs. Wambley a beszélőt a vonal másik végén.

– …

– Szerintünk? Furcsa alak – mondta a kisebbik.

– …

– Nem. Veszélyesnek nem mondanám.

– Áttetsző – mondta az idősebb a fiatalabbnak, aki tagadóan rázta a fejét.

– …

– Kétségtelen, feltaláló és nemzeti hős. Kétségtelen.

– …

– Nincsen aggályunk Mallard-ügyben – mondta a fiatalabb.

Az idősebb behúzta a fülke ajtaját, így Mrs. Wambley végzett a cipőfűzéssel.

*

 

– Biztos, hogy Mallard-ügy? – kérdezte az ifjabb Miss Yeoby.

Mrs. Wambley, a teája gőze felett, bólintott. Az idősebb Miss Yeoby, aki az imént fordította meg a nyitva táblát a földszinti ruházati boltjuk bejáratán, kényelmesen szürcsölte emeleti szalonjukban a kamillateát. Kedvesen mosolygott húgára, megadva ezzel beleegyezését.

– Szerintünk királyi vadkacsa vadászat – mondta az ifjabb, és a két nővér egymásra mosolygott, mint Sherlock és Watson.

– Mert mallard, azaz vadkacsa? – kérdezte Mrs. Wambley.

Az összejövetel tárgya, miután Mully titokban a három nőre bízta férje felügyeletét, természetesen Sam Small rejtélyes megbízatása volt.

– Mert királyi címer volt a keménykalaposok titkos mappáján, a Mallard mappán – mondta az idősebb.

Mrs. Wambley felhúzta szemöldökét.

– Mariel látta a kocsmában – mondta a fiatalabb. A szemöldök felhúzva maradt. – Miss Mariel Gidel, a pincérlány a kocsmában.

– Ügyes következtetés – mondta Mrs. Wambley.

– Írjunk Mullynak? – kérdezte az idősebb vénlány.

– Várjunk még – mondta Mrs. Wambley –, várjunk, amíg többet tudunk.

A Yeoby nővérek biztosak voltak benne, ha lehetséges bármit megtudni, azt Mrs. Wambley, kibomló cipőfűzői segítségével, megtudja.

 *

 

Mrs. Wambley képességei a hírek beszerzése terén a hírek terjesztésének képességével párosult. Pár nap alatt az egész falu úgy tudta, Sam Small királyi vadkacsa vadászatra hivatalos. Ebbéli vélekedésüket az a tény sem ingatta meg, hogy sem a királyi család, sem Yorkshire lakói nem szoktak vadkacsára vadászni.

– Új király, új szokások – mondta Ian, magasra emelve söröskancsóját.

– Hol van már VIII. Eduard? – kérdezte a lámatenyésztő.

– Mrs. Wallis Simpson szoknyája alatt – nevetett a pék.

Fagyos tekintetek vették körül a kocsmában.

– Ha sértegeted a windsori herceget, csak meleg sört kapsz Gollicker-Pearson – mondta Mariel.

– Miért? A jenki nő nem rabolta el a királyunkat? – morgolódott a pék.

Sam Small áttetsző állapotában figyelte őket. Óvatosan megtörölte a száját, hiányzott a sör, eddig nem akarta felfedni magát. Jól emlékezett a monarchia tavalyelőtti botrányára. Megdöbbentette, amikor a kétszeresen elvált amerikai Mrs. Wallis Simpsonnal kötendő házassága miatt, David walesi herceg, a királlyá koronázott VIII. Eduard, lemondott a trónról.

– A jenkik sok mindenre képesek – mondta. Mindenki feléje fordult, most vették észre a sarokban kuksoló öregembert.

– Tudjuk Sam – mondta a lámatenyésztő.

– A lányodat is egy jenki vette el – érvelt a pék.

– Egészségedre! – Mariel letette a korsót és Samre mosolyogott. A keménykalapos londoniak látogatásának estéjén, enyhén kapatos állapotban, összetegeződtek.

– Bizony elvette – sóhajtott Sam, nagyot kortyolt a barnasörből.

– A legfontosabb most a vadkacsa vadászat – harsogták. Mindenki Sam egészségére ivott.

*

 

A büszkeség furcsa dolgokat művel az emberrel. Sam, hogy megőrizze a kivívott tiszteletet, a szóban forgó eseményről nem tett fel kérdéseket a londoni idegeneknek, inkább sodródott a feltételezések óceánján. Nem számolt a következményekkel, amikor tényként elfogadta, miszerint: vadkacsára fog vadászni a királlyal.

A következmények hajnalban kopogtattak az ajtaján. Hálóköntösben, félig felhúzott papucsban nyitott ajtót. Az első küldöttség, három nő, mit sem törődve Sam öltözékével, beviharzott a nappalijába.

– Hölgyeim… – hebegte a meglepett Sam.

– Nem. Semmiképpen nem fogadunk el nemleges választ. A Polkingthorpe Brig Women Society éjszakai gyűlésén, egyhangúlag megválasztottuk Mr. Sam Smallt a zsűri elnökévé. Felkérjük tehát, jelenjen meg, e hó negyedikén, tizenhat órakor, nőegyletünk ünnepélyes, éves összejövetelén – mondta a legmagasabb.

– Én…, ő…?

– E tisztséget maga a kanonok úr engedte át önnek – mondta a középső.

– De talán ő jobban…

– Mi tudjuk jobban – mondta a legalacsonyabb.

– Nincsen méltóbb személy rá, hogy eldöntse, melyikünk „Yorkshire Pudding-ja” a legjobb, mint éppen az a személy, aki a királlyal vadászik – mondta ez első.

– De nem is biztos…

– Mi jobban tudjuk – mondta a legalacsonyabb.

Erős kopogás hallatszott.

– Ne fáradjon, kitalálunk – mondták egyszerre.

A három hölgy elviharzott, nyomunkban két ismerős férfi lépett az előszobába. Saw Cooper mutatta be őket Samnek a tavalyi vásáron. Sam, sajnálatos módon, még nem esett túl a reggeli szükséges tevékenységein, ezért igyekezett látogatóit, nekik tetsző válasszal mihamarabb kitessékelni a házából.

Mire a legkisebb helyiségben elvégezhette a dolgát, nemcsak a falu legszebb lánya és lámája, de „a kinek nagyobb a tökje” verseny és a kuvasz szépségverseny zsűrielnöki feladatait is elvállalta. Szorongatott helyzetében megpróbált áttetszővé válni, de sajnos másra kellett összpontosítania, eltűnési kísérlete így kudarcot vallott.

*

 

A lancashirei lapály csendjét két dörrenés zavarta meg.

– Szép lövés – mondta Pettigill Black.

Azóta, hogy a juhterelő versenyen, Black, Tad nevű kutyája, holtversenyvben végzett Small, Flurryjával, tisztelték egymás, mely lassan barátsággá érett. Érthető, hogy a polkingthorpe-beliek zaklatása elől, Sam, a szomszéd megyében keresett menedéket.

– Sam, nem tehetsz róla, hogy sem Mariel a pincérlány, sem Betty, Saw Cooper kedvenc lámája nem nyert.

– De a „Yorkshire Pudding” verseny? – kérdezte elkeseredetten Sam.

– Lehetett volna annyi eszed, hogy megkérdezed a pék haverodat, Gollickert, milyen tésztából van az a süti. Miért hitted, hogy édes krém?

Sam hallgatott, most nem tűnt el. Pettigill újratöltötte a két puskát, majd az egyiket Sam kezébe nyomta. A, „kinek a legnagyobb a tökje” verseny méreten aluli példányaira lőttek, azokra a tökökre, amiket Samhez vágtak a résztvevők.

– Jól célzol, rosszul zsűrizel. Van ilyen. Majd a kuvasz szépségversenyen helyrehozol mindent. A kutyákhoz igazán értesz.

– Kizártak a zsűriből – mondta egykedvűen Sam és hatalmasat durrantott a legkisebb tökbe.

 *

 

Hajnalban Sam magára vette vadászatra szánt öltözékét, titokban, a kertek alatt osont Polkingthorpe Brig vasútállomására. Az épület oldalához húzódott, amíg a gőzfelhőbe burkolódzott londoni vonat befutott. Sam felugrott a lassuló vonatra, így nem látta az utolsó kocsiból, csomagjaival leszálló Mullyt. Amikor a szerelvény elindult, mintha felesége hangját hallotta volna. Egy elhaló „Sam” kiáltás kísérte Liverpoolig.

*

 

Sam a Yeoby nővérek üzletéből, a királyi vadászatra kölcsönkapott öltözéket viselte. Pettigill hosszúcsövű puskájával, Ian vadászkésével, kékzöld kockás kilt-ben, barett sapkában, skót vadász benyomását keltette a liverpooli pályaudvaron.

Befutott az áramvonalas gőzmozdony, hat személykocsival és egy mérőkocsival.

– Hol van Mr. Small? – kérdezte az idősebb londoni, miközben kihajolt a mozdonyból.

– Ott áll a peronon, talpig vadászban. – A fiatalabb londoni elfojtotta nevetését.

– De nem mondtuk neki…

– Nem – mondta a fiatalabb. – Nem mondtuk, mire készüljön.

– Kétszáz kilométernél, odalent, huzatos lesz szoknyában – mondta teljes komolysággal az idősebb.

Sam elolvasta az áramvonalas mozdony feliratát: „Mallard”.

– Vadkacsa – dünnyögte. – Ennyit a vadászatról.

 

*

Bizonyos körökben a kilt, a skót szoknya elegáns öltözéknek számít, így a sok különc feltaláló között, akik a személykocsikban tolongtak, Sam Small nem keltett feltűnést. Mégis úgy döntött, inkább a gőzmozdonyon utazik.

– Ha sikerül – magyarázta a fiatalabb londoni Samnek –, nem csak a jenkiket, de a németeket is legyőzzük.

– Miénk lesz a világrekord – mondta az idősebb londoni.

Hármójukon kívül, Joseph a mozdonyvezető, Thomas a fűtő és egy borzas fiatalember szorongott a huszonegyméter hosszú erőgép fülkéjében. A fiatalember nagyon emlékeztette Samet sógorára, az amerikai újságíró Jim McGillicuddyra.

– Nem újságíró maga? – kérdezte Sam.

A fiatalember elmosolyodott.

– Indulhatunk? – kérdezte Joseph.

Az idősebb londoni bólintott. Miután Thomas dugig rakta szénnel, bezárta a tűztér ajtaját. Joseph kinyitotta a szelepeket és a hatalmas monstrum mozgásba lendült. Sam széles terpeszben megvetette a lábát. Szoknyája alatt pontosan érzékelte a gyorsulás mértékét.

– Gersley-féle vezérműrendszer – magyarázta a fiatalabb londoni Samnek.

– Dupla gőzfúvós, ott használtuk fel az önműködő orsó ötletét – mondta az idősebb.

– A szabadalmamat? – álmélkodott Sam. – De azt szövőszékhez fejlesztettem.

– Granthamnél rákapcsolunk – mondta Joseph.

Az idősebb londoni a vasútvonal térképét böngészte.

A sebesség növekedésével a zaj is fokozódott.

– Mennyi az eddigi rekord? – kiabálta kérdését Sam.

– Kettőszáz-egész-négytized kilométer-per-óra! – kiabálta Thomas.

– Elérhetjük a kettőszázkettőt, kettőszázhármat is! – kiabálta Joseph.

Sam felvette Mariel barátjának motoros szemüvegét.

– A király mindig lehúzott ablaknál utazik, jól jöhet – mondta kedvesen a lány, amikor odaadta, még a szépségverseny előtt.

 

*

A gőzmozdony ablakából az elrohanó tájat figyelte. A távolban, a lapályon, a vaddisznócsalád egyenesen a sínek felé futott. A kant, néhány koca és egy tucat süldő követte. Sam felismerte a veszélyt. Thomas szenet lapátolt, Joseph a nyomásmérőt figyelte, mely lassan tizenhat bar fölé emelkedett. Nem vették észre, amikor Sam a vaddisznók irányába mutogatott.

Tudta, ha az állatok a vasúti sínre tévednek, az ütközés, ilyen sebességnél kisiklatja a szerelvényt. Az áttetszővé válás most nem segít, gondolta Sam.

Leakasztotta válláról a hosszúcsövű puskát, mindkét csövébe töltényt tett. Az állatok elé célzott. A két lövedék méterekkel a vadkan előtt csapódott a földbe. Az ijedt állatok visszaszaladtak a lapályra. Sam vállára vette a fegyvert és tovább szemlélte a tájat.

– Kettőszázkettő-egész-hattized! – kiabálta Joseph.

– Sikerült! – kiáltotta az idősebb londoni.

– Ez az, világrekord! – kiabálta a fiatalabb londoni.

– Gratulálok! – A borzas fiatalember, aki látta Sam lövését, elsőnek Sammel fogott kezet.

 

*

A sarokasztalnál Sam Small egyedül itta barnasörét Yorkshire, Polkingthorpe Brig nevű falujának Kiterjesztett Szárnyú Sashoz címzett kocsmájában. A többiek a lócán ültek és politikáról társalogtak a hatalmasra rakott tűz mellett. Nem volt áttetsző, mégsem szólt hozzá senki.

– Ma előbb zárok, siessen Mr. Small – mondta szigorúan Mariel.

Már nem tegeződtek. Amióta kiderült, nem volt vadászni a királlyal, senkit nem érdekelt Sam története.

Hiába mutatta a fotót, mely a londoni King’s Cross pályaudvaron készült a gőzmozdony gyorsasági világrekord beállításának résztvevőiről. Az első sor közepén, csak Pettigill Black hosszúcsövű vadászpuskája látszott, a földre fektetve. Sam ezért tette akkor a földre a puskát, hogy ne takarja a mögötte állókat. Az első, guggoló sorban, hiányzott egy alak a képen a puska mögött, azonban Sam nem tudta bizonyítani, hogy ő van ott, csak éppen áttetsző.

Egyedül Mully hitt neki.

Sam felhörpintette italát, az aprót az asztalra tette és hazaindult. A kocsma ajtajában megállt, egy pillanatra visszafordult. Megérintette kabátja zsebében az újságcikket, melyet Pettigill küldött neki Lancashireből, majd legyintett.

– Mindegy – dünnyögte és kilépett az estébe.

A zsebében lapuló újság címoldalán a borzas fiatalember arcképe díszelgett, mellette a cím: „Riporterünk beszámolója egy vadász hőstettéről, avagy, hogyan mentette meg a világrekord résztvevőit a feltaláló Mr. Sam Small.”

 

(Rekonsruktivizmus 6. Budafok, 2023. október 21. – november 13.)

Szépírói kurzus 2023/ősz/12 - Lantay Éva és Szolláth Mihály versei

A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Líra kurzus hallgatói különleges atmoszférát teremtenek, ami a számomra is mindig inspiratív. Először Lantay Éva írt nagyszerű verset egy hajléktalanról, ez még csak a szokásos házi feladat volt, aztán Szolláth Mihály variációk sorozatát készítette el erre a bizonyos Lantay-versre. Öröm, öröm a jó hangulat, a műhelymunka, és öröm olvasni, hallgatni a jobbnál jobb írásokat. 

Lantay Éva:

A hetesen
 
Betonfalat húzott a városra a hajnali köd.
Testünkből párolog ki a kormos eső illata.
A tömött buszon fejünket leszegjük. Hová megyünk?
 
Hányás, ürülék szaga egy kupacba taszít minket.
Leghátul egy kidobott test hortyog. Jézus leprása.
Ruhája kasírozott szennyként tapad az ülésre.
 
Senki sem pillant rá. A szétázott ernyők zokognak.
Remegő, sötét kezéből kiesik az öngyújtó.
Hajolok érte. Nem tudom, miért. Érzem, még meleg.
 
Szuvas, fekete fogával rám mosolyog, igen, ő,
a kidobott test. Egyedül ő nevet a hetesen,
ezen a szokványos és esős hétköznap reggelen.
 
Budapest, 2023. november 3.
 
*
 
Szolláth Mihály
 
Variációk
Lantay Éva: A hetesen c. versére
 
I. tétel
 
betonba önti a várost a hajnali köd
kormos esőt verítékezünk mindannyian
a tömött csuklósbusz összeráz – hová megyünk?
 
szagunk közös kupacba cementez bennünket
hátul egy testből hortyogás – Jézus leprása
a tömegre ébred – ázott ernyők siratják      
 
senki nem látja őt pária régóta már
szeme ragyog rám néz két kiflim neki adom
pillanatra összeér kezünk – övé meleg
 
mosolyognak kidobott testéből ajkai
csak nevet egyedül ő nevet a hetesen
mi csak utazunk – ezen az esős reggelen
 
*
 
II. tétel
 
 
hajnali köd – mitől ismerős
a busszal zötykölődöm
mint negyven éve nap mint nap
 
pára és eső – senki nem beszél
kapaszkodunk – hátulról Jézus arca
néz rám vízcseppek rajzolják körül
 
a test és az arc láthatatlan
felém nyújtja karját megfogom
mosolyog – talán mondana is valamit
 
de én de mi már nem értjük
ő még nevet – mi már csak sírunk
végtelen eső ver e reggelen
 
*
 
III. tétel
 
hajnali ködben
a hetes buszon állok
sok éve mindig
 
pára és eső
Jézus néz rám a vizes
ablakból – nevet
 
kézen fog engem
nem értem mit mond zaj van
pária vagyok
 
hétköznap reggel
esős negyven év buszon
ő nevet – csak ő