A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatói különleges atmoszférát teremtenek, ami a számomra is mindig inspiratív. Először Lantay Éva írt nagyszerű verset egy hajléktalanról, ez még csak a szokásos házi feladat volt, aztán Szolláth Mihály variációk sorozatát készítette el erre a bizonyos Lantay-versre. Öröm, öröm a jó hangulat, a műhelymunka, és öröm olvasni, hallgatni a jobbnál jobb írásokat.
Lantay Éva:
A hetesen
Betonfalat
húzott a városra a hajnali köd.
Testünkből párolog ki a kormos eső illata.
A tömött buszon fejünket leszegjük. Hová megyünk?
Hányás,
ürülék szaga egy kupacba taszít minket.
Leghátul egy kidobott test hortyog. Jézus leprása.
Ruhája kasírozott szennyként tapad az ülésre.
Senki
sem pillant rá. A szétázott ernyők zokognak.
Remegő, sötét kezéből kiesik az öngyújtó.
Hajolok érte. Nem tudom, miért. Érzem, még meleg.
Szuvas,
fekete fogával rám mosolyog, igen, ő,
a kidobott test. Egyedül ő nevet a hetesen,
ezen a szokványos és esős hétköznap reggelen.
Budapest,
2023. november 3.
*
Szolláth Mihály
Variációk
Lantay Éva: A hetesen c. versére
I. tétel
betonba
önti a várost a hajnali köd
kormos esőt verítékezünk mindannyian
a tömött csuklósbusz összeráz – hová megyünk?
szagunk
közös kupacba cementez bennünket
hátul egy testből hortyogás – Jézus leprása
a tömegre ébred – ázott ernyők siratják
senki
nem látja őt pária régóta már
szeme ragyog rám néz két kiflim neki adom
pillanatra összeér kezünk – övé meleg
mosolyognak
kidobott testéből ajkai
csak nevet egyedül ő nevet a hetesen
mi csak utazunk – ezen az esős reggelen
*
II. tétel
hajnali
köd – mitől ismerős
a busszal zötykölődöm
mint negyven éve nap mint nap
pára
és eső – senki nem beszél
kapaszkodunk – hátulról Jézus arca
néz rám vízcseppek rajzolják körül
a
test és az arc láthatatlan
felém nyújtja karját megfogom
mosolyog – talán mondana is valamit
de
én de mi már nem értjük
ő még nevet – mi már csak sírunk
végtelen eső ver e reggelen
*
III. tétel
hajnali
ködben
a hetes buszon állok
sok éve mindig
pára
és eső
Jézus néz rám a vizes
ablakból – nevet
kézen
fog engem
nem értem mit mond zaj van
pária vagyok
hétköznap
reggel
esős negyven év buszon
ő nevet – csak ő
Testünkből párolog ki a kormos eső illata.
A tömött buszon fejünket leszegjük. Hová megyünk?
Leghátul egy kidobott test hortyog. Jézus leprása.
Ruhája kasírozott szennyként tapad az ülésre.
Remegő, sötét kezéből kiesik az öngyújtó.
Hajolok érte. Nem tudom, miért. Érzem, még meleg.
a kidobott test. Egyedül ő nevet a hetesen,
ezen a szokványos és esős hétköznap reggelen.
Lantay Éva: A hetesen c. versére
kormos esőt verítékezünk mindannyian
a tömött csuklósbusz összeráz – hová megyünk?
hátul egy testből hortyogás – Jézus leprása
a tömegre ébred – ázott ernyők siratják
szeme ragyog rám néz két kiflim neki adom
pillanatra összeér kezünk – övé meleg
csak nevet egyedül ő nevet a hetesen
mi csak utazunk – ezen az esős reggelen
a busszal zötykölődöm
mint negyven éve nap mint nap
kapaszkodunk – hátulról Jézus arca
néz rám vízcseppek rajzolják körül
felém nyújtja karját megfogom
mosolyog – talán mondana is valamit
ő még nevet – mi már csak sírunk
végtelen eső ver e reggelen
a hetes buszon állok
sok éve mindig
Jézus néz rám a vizes
ablakból – nevet
nem értem mit mond zaj van
pária vagyok
esős negyven év buszon
ő nevet – csak ő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése