Csáth Gézáról beszélgetek hétfőn a Petőfi Irodalmi Múzeum meghívottjaként. Készülődésképpen újabb és újabb Csáth-novellákat olvasok, próbálom elképzelni a novellák szerzőjét, a mindennapjait, látni akarom magamban egy sok feszültséggel, sokféle reménnyel és vággyal teli ember, Csáth Géza arcát. Hihetetlen erő, és hihetetlen gyengeség árad az írásaiból. Sok és sokféle ambíció. Rossz ambíciók, rossz remények. Nem lehetünk egyszerre híres írók, jelentős zeneszerzők, az orvostudomány egyetemes nagyságú professzorai, zeneesztéták és festők. Nem lehetünk egyszerre minden. Ez nem megy. Valószínűleg az volt Csáth tragédiája, hogy ezt nem értette meg. Mármint azt, hogy mindenképpen kötelező választani egyetlen szakmát, amiben jelentőset hozunk létre, és egyetlen stílust, ami csak a mi nevünkhöz köthető.
Mindenkinek minden jót.
2008. április 18., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)