2019. február 19., kedd

Szépírói kurzus 2019/tavasz/3 Galicz Kamilla elbeszélése


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Galicz Kamilla azt a feladatot oldotta meg kiválóan, hogy Ovidius Átváltozások című klasszikus művének nyomán írt furcsa szerelmi történetet. Kiváló munkáját örömmel közlöm.

Galicz Kamilla
A balerina

Ott állt a szoba közepén – de bárcsak ne egyhelyben illegette volna formás lábfejét, hanem viharos sebességgel pöröghetett volna, ahogy minden igazi balerina teszi. Karját oly kecsesen beállították, hogy még egy egyiptomi hastáncosnő is megirigyelte volna a belőle sugárzó, sokatmondó eleganciát – ám ez vajmi keveset segített az ő mozdulatlanságán. Tekintetét sértett alsóbbrendűségének tudatában előre szegezte, attól a kikezdhetetlen meggyőződéstől vezérelve, hogy bár a legesetlenebb kamaszlány is nála ügyesebben forog az első balettórán, mégis ő a legkiválóbb mind közül.
Az emberek minden égtájról özönlöttek nap nap után, s megcsodálták ártatlan üdeségét, amellyel elárasztotta a tágas termet, felvidítva annak örökös bérlőit: Balzac és a calais-i polgárok kicsinyített mását, a hatalmas gondolkodó torzóját, s atyjuk kezdeti szárnypróbálgatásainak többi, kevésbé sikeres produktumait. Vegyes érzelmekkel viszonyult a látogatókhoz: az idősebbeket kedvelte szerény érdeklődésük miatt, a gyerekek ugyanakkor roppant mód bosszantották heves kétbalkezességükkel és meggondolatlan beszédükkel, a gazdagokat lenézte tettetett műértésükért, a messziről érkezőket pedig az őrá irányuló kíváncsiság viszonzásával szemlélte. Kiket kedvelt leginkább? Azokat a magányos lelkeket, akik következetes rendszerességgel bukkantak fel újra és újra, mintha a gyűjtemény választ adhatna életük nagy kérdéseire, vagy csak a mester iránti rajongás vezette őket, végül is, mindegy is, a balerina magában vidáman üdvözölte valamennyiüket, amikor felbukkantak a fárasztó emberkavalkádban.
Különösen egy bolygó lélek keltette fel érdeklődését: a férfi a negyvenes évei elején járhatott, barna szeme nyugodt intelligenciát sugárzott, kiállásával nem tűnt ki ugyan a többiek közül, de az egész lénye stabilitást árasztott magából, amely az örökké hullámzó óceán változatlan mélységének, s nem egy mozdulatlan élet posványos vizének tetszett. A táncoslány azonban már az első alkalommal felfigyelt a mélyülő arcvonásokban megbúvó szomorúságra, s mivel a férfi mindig – kéthetente szerda délután négy és öt óra között – egymagában érkezett, némasága miatt csak találgathatta a mélabú okát. Jobb híján azzal múlatta végtelen idejét, hogy lehetetlenél lehetetlenebb élettörténeteket épített fel egy elsuhanó tekintetből, tétova téblábolásból, bizonytalan kézmozdulatból, esetlen megfordulásból.
Néhány látogatás elteltével azon kapta magát, hogy nyugtalanítóan sokat gondol a férfira, várja a szerda délutánokat, hétfőn már dobog a bronz szíve, kedden mozgásba lendülne egész teste, szerdán kitörne az örök kárhozatból és körbetáncolná a férfit, csütörtökön boldogan repkedne a múzeumkert muskátlijai között, pénteken elalélna egy kerti padon, majd szombaton észbe kap, s búskomoran visszaballag a kijelölt üvegbörtönbe, vasárnap pedig csak túlél, kötelező pihenőre ítélve, mint a hús-vér emberek. A balerina megijedt magától, hát ezek lennének az emberi érzelmek, s én képes vagyok rájuk, visszhangzottak üres testében a kérdések, köztük a leggyakoribb és legfélelmetesebb, ez már örökre így marad? Hisz hiába is próbált volna arcvonásain változtatni, netán megszólalni, örökös mozdulatlanságra és hallgatásra született.
A férfi tekintete azonban szintén megakadt rajta, s ahogy teltek-múltak az alkalmak, egyre több időt vesztegelt abban a teremben, ahol a táncoslányt kiállították. Nem tudta volna megmondani, mi vonzza a törékeny és fiatal teremtéshez, de melegséget érzett, amikor szemlélte a kecses alakot, s önkéntelenül is el-elmosolyodott. Feltűnt ez a múzeumi dolgozóknak is, akik jólelkű érdeklődéssel követték a visszatérők megszokott útvonalát. A férfi a munkahelyi beszélgetések gyakori tárgya lett, magára vonva az igazgatóság kíváncsiságát is, amely előbb szerencsétlen tolvajt látott benne, majd egy szánalomra méltó lélekként könyvelte el.
A nappalok hosszabbodtak, majd rövidültek, a két magányos lélek szólótánca folytatódott, mígnem a múzeum élére új vezető került, akinek meggondolatlan lépései visszafordíthatatlannak tűnő anyagi veszteséget okoztak. A csőd szélére jutott múzeumban egy szomorú kedden kihirdettetett, mely szobrok eladása vált lehetségessé. A balerina is szerepelt a listán, amelyet sosem láthatott, de jobb is így, mert szégyenében messze hajította volna a cipellőjét, ha meglátta volna, mily kevésre becsülte őt a vezetőség. Az évek óta gyűjtögető férfi azonban csak erre várt, és a kikiáltási ár tízszeresét ajánlotta a szobrocskáért, hiába tiltakozott maga az igazgató is, mondván, nem ér annyit az a fércmunka, a vevő hajthatatlannak bizonyult. Így történt, hogy egy áprilisi szerda délután, valamikor négy és öt óra között a balerina kedvese karjában elhagyta örökösnek hitt celláját.

Szépírói kurzus 2019/tavasz/2 Tatár Rózsa színpadi műve


A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Tatár Rózsa azt a feladatot oldotta meg nagyon jól, hogy egy ismert mesét, Benedek Elek meséjét színpadra írta.  Benedek Elek meséje mai szemmel nézve kétségtelenül elavult, de a színpadi átirat, dramaturgiai szempontból jó, örömmel közlöm.

DOLGOZZ, MACSKA!
Benedek Elek meséje, színpadra írta Tatár Rózsa
Színmű egy felvonásban.

Szereplők:

Szegény legény, később Férj
Gazdag leány, később Feleség
Apa /a Gazdag leányé/
Első szomszédasszony, Fehérné
Második szomszédasszony, Feketéné
Harmadik szomszédasszony, Pirosné

Történik Magyarországon egy kis faluban, az 1890-es években.

ELSŐ SZÍN
Szegény legény és a Gazdag leány.

/Sétálnak a függöny előtt, vetített háttérkép a függönyön, egy fasor, távolban a mező./

SZEGÉNY LEGÉNY:
Minden nap látlak, amint a házatok előtt megyek el, és te a rózsákban gyönyörködsz. Én olyankor benned gyönyörködöm, és mindig arra gondolok, hogy ha a feleségem lennél, nemcsak akkor láthatnálak, ha felétek járok, hanem akár a nap minden órájában.

GAZDAG LEÁNY: /Meglepetten néz a legényre./
– Észrevettem, hogy naponta ott jársz-kelsz a házunk előtt. Apám is kérdezte már, hogy vajon miért kerülgeted a házunkat. Jóképű legény vagy, nem mondom, de ha a kérdésed nem teszed fel, választ sem kaphatsz.

SZEGÉNY LEGÉNY: /Nekibátorodott/
 Akkor nem kerülgetem tovább a forró kását, hanem itt most teszem fel a kérdést: hozzám jössz-e feleségül?

GAZDAG LEÁNY: /Kihúzza magát, ringatja a derekát/
Hozzád megyek, ha három kívánságom teljesíted.

SZEGÉNY LEGÉNY:
– Mi lenne az a három kívánság?

GAZDAG LEÁNY:
– A fekete macskámat magammal viszem, velünk fog lakni.

SZEGÉNY LEGÉNY:
– Teljesítem.

GAZDAG LEÁNY:
– Én sosem fogok dolgozni, mert eddig sem dolgoztam életemben.

SZEGÉNY LEGÉNY:
– Rendben van.

GAZDAG LEÁNY:
– Nem bánsz velem úgy, mint sok férfi a feleségével, vagyis soha nem fogsz megverni.

SZEGÉNY LEGÉNY:
– Megígérem.

GAZDAG LEÁNY:
– Leszek a feleséged, de most menjünk apámékhoz, hogy adja áldását ránk.

/Besétálnak a függöny mögé. A függöny összehúzva marad. Pár pillanat múlva lakodalmas zene, „Eladó a menyasszony!” hallatszik a függöny mögül, majd kocsizörgés, a zene halkul, a kocsizörgés erősödik, kis idő múlva megáll a kocsi, közben a zene megszűnik./

SZEGÉNY LEGÉNY:
– Megérkeztünk.

GAZDAG LEÁNY:
– Itt fogunk lakni?

SZEGÉNY LEGÉNY:
– Igen, ez az én otthonom, és most már a tiéd is.

MÁSODIK SZÍN
Szegény legény, azaz már Férj, Gazdag leány, azaz már Feleség.
/A Szegény legény szobája, vetített képes háttér, a színpadon asztal, két székkel, az ablaknál egy kényelmes fotel, abban ül a Gazdag leány, vagyis a feleség, ölében a macska. Nyílik az ajtó, belép a Szegény legény, vagyis a férj. Az asszony feláll, a macskát leteszi a vetített kemence elé. A Férj oda megy a macska elé, és beszél hozzá, miközben az asszony, a tükör előtt magát szépítgeti, illegeti./

FÉRJ:
– Hallod-e, te macska, hónapok óta itt lakunk hárman, gondolom, kipihented már a lakodalom és a menyasszonytánc fáradalmait. Itt az ideje, hogy gondoskodj a mindennapi meleg ételről, tiszta lakásról, tiszta ruháról. Mi van? Füled botját se mozgatod?! Akkor elmondom világosabban: mire haza érek, legyen az asztalon meleg étel, takaríts ki, és mosd ki a ruhákat! Ott száradjanak a kötélen! Eleget dolgozom kinn a földeken, ne nekem kelljen a házi munkát is elvégeznem!

/A férj elindul az ajtó felé, még visszanéz a macskára, morog valamit. A feleség feléje fordul, majd vissza a tükörbe, és annak mondja./

FELESÉG:
– Alighanem megbolondult ez az ember.

/Férj kimegy, az asszony dúdolgat, visszaül a fotelba, igazgatja a szoknyáját, aztán feláll, vesz a kezébe egy vizes kannát és kimegy jobbra./

HARMADIK SZÍN
Első szomszédasszony, Feleség.

/Vetített háttér, utcarészlet, egy utcai kút, mellette egy pad, az Első szomszédasszony, azaz Fehérné, fehér alapon, szétszórt, apró kék mintás ruhában vizet vesz, ekkor érkezik oda a Feleség./

FELESÉG:
– Jó napot, Fehérné!

FEHÉRNÉ:
– Jó napot! /köszön a Feleségnek/

FELESÉG, FEHÉRNÉ /egyszerre/:
Hogy vannak, mi újság?

/Innentől a két asszony beszél, beszél, egyszerre, a közönség csak valami zanzásított szöveget hall, érteni semmit nem lehet. Mozdulataikból látszik, hogy egyszer a ruhájukról, máskor a cipőjükről, majd a hajukról, kendőjükről beszélnek./

NEGYEDIK SZÍN
Első szomszédasszony: Fehérné, Második szomszédasszony: Feketéné és Feleség.

/Második szomszédasszony, azaz Feketéné érkezik, fekete alapon, szétszórt, apró, fehér mintás ruhában, mire Fehérné és a Feleség abbahagyják a zanzát, és felé fordulnak./

MÁSODIK szomszédasszony, FEKETÉNÉ:
Jó napot, asszonyok, hogy vannak, mint vannak?

ELSŐ szomszédasszony, FEHÉRNÉ és a FELESÉG: /egyszerre/
Jó napot, szomszédasszony! Hát maga hogy van?

/Innentől a három asszony egyszerre beszél, mint a harmadik színben, semmit nem lehet érteni. Egy idő múlva/

ELSŐ SZOMSZÉDASSZONY :
– No, asszonyok én megyek, mert az uram letöri a derekam, ha nem lesz kész a vacsora, mire hazaér. Isten áldja magukat! /Kimegy balra./

ÖTÖDIK SZÍN
Második szomszédasszony, vagyis Feketéné, Feleség és Harmadik szomszédasszony, vagyis Pirosné.
 /Továbbra is a kútnál. Második szomszédasszony, azaz Feketéné és a Feleség továbbra is zanzásítva beszélnek, amikor megérkezik a Harmadik szomszédasszony, azaz Pirosné, piros ruhában, rajta szétszórt, apró fehér mintával, vizeskanna a kezében. Ő is vízért jött./

HARMADIK szomszédasszony, PIROSNÉ:
– Jó napot asszonyok! Maradt még egy kis víz nekem is?

FELESÉG:
– Ne aggódjon, van még bőven! Mi újság van maguknál?
/A három asszony beszél, ismét hangzavar, mint az előző két színben. Egyszer csak elhalkulnak./

MÁSODIK szomszédasszony, FEKETÉNÉ:
– Jaj, megyek, nagyon elszaladt az idő! Még majd odaég az étel, aztán leveri a derekam az uram, ha nem lesz mit enni! /Jobbra kimegy/
/Harmadik szomszédasszony, azaz Pirosné és a Feleség, tovább folytatja a zanzás beszédet, majd elhalkulnak./

HARMADIK szomszédasszony, PIROSNÉ:
– Jaj, most már mennem kell, mert biztosan kisült a kenyér a kemencében, aztán mindjárt itthon az uram, és ha nincs az asztalon a vacsora, bizony még hátba vereget a nyújtófával. Magának nem kell még haza mennie?

FELESÉG:
– Nekem aztán van időm, engem nem verhet meg az uram, úgy szól a megállapodás!
/Harmadik szomszédasszony, Pirosné közben fogja a kannáját és kimegy balra./

HATODIK SZÍN
Feleség.

/Feleség, ott marad egyedül a kútnál, nincs kivel beszélgetnie, először sétálgat le, föl, nézelődik, aztán leül a padra, közben megjelenik a háttérben a lemenő nap, és szemlátomást sötétebb van a színpadon./

FELESÉG: – Ha már nincs kivel beszélni, hazamegyek én is. /Kimegy jobbra./

HETEDIK SZÍN
Férj, Feleség, macska.

/A szegény Férj háza, ugyanaz a helyiség van vetítve, mint a második színben. A macska fekszik a kemence előtt, a Férj előtte áll, amikor a Feleség belép a szobába./

FÉRJ: /Meglátja a Feleséget, de a macskához beszél/
– Nem látom az asztalon az ételt, nem száradnak a ruhák a kötélen, nincs kitakarítva! Nem megmondtam, hogy nem lustálkodhatsz tovább? El kell végezned a munkát! Most, hogy megtanuld, mi a dolgod, beváltom az ígéretem!

/Férj felkapja a macskát, odalép a Feleségéhez, aki közben leült a fotelba, és éppen előre hajol, mert a cipőjét igazgatja, és gyorsan az asszony hátára köti a macskát, aztán leveszi a derékszíját, és jól elveri a macskát. A szíj az asszonyt is üti, amíg a macskát veri./

FELESÉG:
– Jaj, jaj! /Kiabál minden ütésnél, de a férfi, csak veri a macskát, az asszony egyre jobban jajgat. A macska nyávog./ – Ne bántsa, lelkem, uram, hát az a szegény macska nem tud dolgozni! Ne üsse hát! Jaj, jaj…

FÉRJ:
– Nem-e? Hát akkor itt az ideje, hogy megtanuljon! /Tovább üti a macskát./

FELESÉG:
– Jajajaj… Ne bántson! Drága jó uram!

FÉRJ:
– Nem bántalak én téged, hisz megígértem, hogy nem foglak bántani, de ez a haszontalan macska, ez megérdemli a verést! /Tovább üti a macskát, az asszony szalad előle, a férje utána, és tovább üti./

FELESÉG:
– Jaj, júj, ez fáj!

FÉRJ:
– Na mi van, már beszél is ez a macska? Csak éppen dolgozni nem tud! Adta, teremtette, majd én megtanítalak! /Üti tovább, az asszony körbe-körbe jár, az ura meg csak üti a macskát./

FELESÉG:
– Kegyelmezzen a macskának, én drága nagyságos, méltóságos uram! Elvégzek én helyette minden munkát, csak ne bántsa többet!

FÉRJ /Megáll a veréssel, az asszony elé lép, szemébe néz. Az asszony remeg./
– Ha felfogadod, hogy dolgozol helyette, nem bántom többet a szeretett macskád.

FELESÉG:
– Dolgozom, dolgozom! Csak ne üsse többet a macskát!

NYOLCADIK SZÍN
Férj, feleség, macska.

/Másnap reggel a Férj házában. Feleség ül a fotelban, macska a kemence előtt fekszik, Férj a macska előtt áll és beszél hozzá./

FÉRJ:
 – Jó reggelt macska! Emlékszel a tegnap esti verésre? No, el ne felejtsd, mert ha ma nem végzed el a munkát, akkor úgy jársz, mint tegnap! Csak éppen kétszer annyit kapsz!

/Kimegy az ajtón, a feleségére rá se néz. Amíg a férj beszél, az asszony ismét a tükör előtt illegeti magát, aztán a fotelba ül, kicsit elszunnyad, feje félre billen. Delet harangoznak, amikor felébred. A macska ott fekszik a kemence előtt. Az asszony lehajol, megsimogatja, aztán integet, hogy keljen fel, de az meg se mozdul. Az asszony kimegy./


KILENCEDIK SZÍN
Feleség és az Apa.

/A Gazdag leány, aki most már Feleség, hazamegy a szülői házba, elpanaszolni, hogy megverte az ura, stb. Vetített háttér, gazdagon bebútorozott szoba, a fotelban ül és pipázik az Apa./

FELESÉG: /Belép, és szinte oda szalad az apja elé./
Édesapám, én ezt a szörnyű életet nem bírom, a szegény drága macskám, és én sem! /Már sír, zokog./

APA: /Kinyújtja karjait a lánya felé, az oda borul eléje sírva./
Mi történt, édes leányom?

FELESÉG:
– Édesapám, tegnap reggel az uram megbolondult. Mielőtt elment otthonról, odaállt az én drága macskám elé, és azt parancsolta neki, hogy estére főzzön, mosson és takarítsa ki a házat!

APA: /döbbenten/
Ezt mondta az urad? És aztán mi történt?

FELESÉG:
– A macska nem végezte el a munkát, és este az uram, kiabált a macskával, aztán kegyetlenül elverte a  macskát, még most is fáj a hátam, majd szétszakad a bőröm.

APA:
 – Leányom, ezt én nem értem. A macskát verte a férjed, nem téged. Akkor mitől fáj a hátad?

FELESÉG:
– Amikor én éppen a fotelban ülve előre hajoltam, kiabálása közben a hátamra kötötte a macskát, és úgy verte a macskát nadrágszíjjal. /Már ismét zokogva mondja./  A szerencsétlen macska nyávogott, és összekarmolta a hátam! Hát ilyen vadállathoz adott feleségül apám.

APA:
– Aztán mi történt?

FELESÉG:
– Amikor már nem bírtam tovább a verést, mondtam, neki, hogy a macska nem tud dolgozni, és mondtam, hogy majd én elvégzem szegényke helyett. De ma reggel is oda állt a macska elé és parancsolt neki, mint tegnap.

APA:
– Hűha! Most dél van. Mondd leányom, a macska elvégezte már a munkát?

FELESÉG:
– Apámuram is tudja, a macska nem tud dolgozni.

APA:
 – No, és te elvégezted helyette?

FELESÉG: /Megszeppenve néz/
Nem, apám, hisz nem nekem mondta.

APA:
– Az igaz, de mit is ígértél az uradnak?

FELESÉG:
– Hát rémületemben, hogy ne bántsa azt a szegény macskát, aki úgy nyávogott, sírt szegényke, megígértem, hogy elvégzem helyette a munkát. De hát én soha életemben még nem dolgoztam, és az uram azt ígérte, hogy nem is várja el tőlem, hogy dolgozzak.

APA:
– Azt az ígéretét, úgy látom, be is tartja. Nem mondja, hogy dolgozz. Ez a te urad, eddig minden ígéretét betartotta. Azt kérted, vihesd a kedves macskádat. Vihetted. Megígérte, hogy nem mondja neked, hogy dolgozz. Nem is mondta. Megígérte, hogy nem fog megverni. Nem is vert meg, csak a macskát kötötte rád, és azt verte. Ha pedig azt ígérte a macskádnak, hogy ismét verés lesz, akkor ezt az ígéretét is be fogja tartani. /A Feleség áll, és gondolkodik./

FELESÉG:
– Akkor most mit tehetnék, édesapám?

APA:
– Elvégezted már a vállalásod a macska helyett?

FELESÉG /kissé zavartan/:
– Nem, apám…

APA:
– Leányom, még naplementig van annyi időd, hogy ha nagyon igyekszel, még elkészülhetsz a munkával, és megmentheted azt a szegény macskát a mai veréstől.

FELESÉG:
– Nincs más megoldás, apám? Nem jöhetnék inkább haza?

APA:
– Azt már nem! Ezt a szégyent nem! Ott a helyed, az urad mellett, és felelsz a macskádért is! Most pedig menj, mert a macska ma is megverődik, ha nem igyekszel! Az is biztos, hogy a te hátadon fog ma is megverődni!
/Feleség szipogva, lassan kiódalog./

TIZEDIK SZÍN
Férj, macska, Feleség

/Ismét a Férj szobájában vagyunk, macska a kemence előtt fekszik, Feleség a fotelban kötöget, az asztal megterítve, Férj belép, körülnéz, odamegy a feleségéhez, megáll előtte, hozzá beszél./

FÉRJ:
 – Jó estét asszony!

FELESÉG: /Felnéz rá bizakodva, és köszönésképpen bólint./

FÉRJ:
– Úgy látom, szépen megnevelted a macskát, kimosott, kitakarított, finom étel illatát érzem, látom, meg is van terítve.
/Kinyújtja a kezét az asszony felé. Az feláll, összekulcsolódnak az ujjaik, állnak egymással szemben./
Ha ez a macska ilyen ügyes marad ezentúl minden nap, nagyon jó dolga lesz nálunk!

/Miközben beszél, egyik kezével átöleli a felesége derekát, elindulnak együtt a macskához, lehajol, felveszi, odaadja az asszonynak, s amikor az átveszi, megsimogatja a macskát. Férj a feleségét átöleli, az asszony hálásan néz az urára. Így maradnak, a színpadon, csak egy fénycsóva világít, rájuk, a színpad többi résez elsötétül, úgy néznek ki, mintha fotó lennének./
                                                        V É G E