A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Radics Dóra azt a feladatot oldotta meg kiválóan, hogy Kafka nyomán abszurd történetet írt. Igen jó munka! Örömmel közlöm.
Radics Dóra
Gyerekjáték
A Pellegrin és Krumplihéj sarkán lévő parkban történt
az eset. Egy anyuka boldogan figyelte kisfiát a játszótér széli padon, ahogy
az, édesanyja nevetésén felbuzdulva, egyre hevesebb grimaszokat vág, apró
ujjaival nyújtja orrát, fülét, szemét vadul bandzsítja befelé. Néhányan
rosszalló pillantások kíséretében messziről kikerülték a párost, a többiek
azonban ügyet sem vetettek rájuk.
– Hagyd abba! – szólt hasát fogva az anyuka – Hagyd
abba, a végén még úgy maradsz! – és próbálta legalább egy pillanatra abbahagyni
a hahotázást, hogy komolyságot erőltethessen fia megfeddésébe, de nem járt
sikerrel. Sőt, a kisfiú a tiltó szavakon felbuzdulva még jobban belelovallta
magát a grimaszvágásokba. Élvezte, hogy édesanyját így meg tudja nevettetni, és
még jobban élvezte, hogy úgy érezte, tilosban jár.
Jobb mutatóujjával orrának hegyét az ég felé tolta, és
legjobb tudása szerint utánozta az általa csak állatkertből ismert malacok
röfögését, miközben csuklani kezdett a nevetéstől. Mindkét szemét befelé
fordította, baljának ujjaival pedig kifeszítette szája szélét és így ugrált a
játszótér homokozójának végét jelző fahasábokról fel-le. Villámcsapásként
futott át rajta az ijedtség, ahogy megérezte a kis arcába beálló zsibbadást.
Tompa puffanással ugrott le még utoljára a fahasábokról, kezeit elemelte
arcától, és tanácstalanul nézett anyja felé.
– Ó teremtőm, úgy maradtál! – sikkantott fel az
édesanya. És csakugyan, a kisfiú szája továbbra is merev vigyorba torzulva,
szélesen terítette be egész arcát, szemei szinte kifordultak helyükről a
bandzsítástól, orra pedig sertéseket megszégyenítő kurtasággal kunkorodott az
ég felé.
Az anyuka nagyot sóhajtott, majd kézen fogta a
kisfiút, persze előbb egy kendőt tett a tenyerébe, hogy bőrük ne érjen
közvetlenül egymáshoz, majd kivezette a parkból. Egyenesen a Teknő utcai
irodába mentek – csak két saroknyira volt, ha a Hóvirág sétány macskaköves
utcáját választották.
Az ajtó halk csilingeléssel fogadta a belépőket. Az
asztal mögött ülő, középkorú férfi unottan pillantott fel.
– A következő
vonat csak holnap megy a Karanténba – mondta a nőnek, miközben az a pult mögé
kísérte a fiút. – Beteheti a csomagmegőrzőbe, de az egy húszas.
A nő ismét sóhajtott, majd előhúzott egy zöld
bankjegyet és az ügyintéző asztalára tette.
– Azért kár érte…
