A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.
A legutóbbi foglalkozáson Rózsa Boglárka olvasta fel remek szabad versét. Itt közlöm.
Rózsa Boglárka
Megszokott
utakon
Ledobván
magáról a csillámló dértakarót
Nagyot
nyújtózkodik a felkelő táj
Közben
torkára szívja a hűvös levegőt
Hogy
jóreggelt már nem jön ki rajta
A
hajnal még fáradtan pislog
Én
is osztozom a félkómás érzésben
Mégis
el kell indulni
Borongós,
kopott, fakó télvilág
Egyre
közelebb a szendergő pályaudvar
Egyre
messzebb a mámoros álomkép
Csak
a lelakatolt pléhbódék kétoldalt
Nameg
a jádezöld villanás az árnyékból
A
föld most is latyakos
Orromba
szökik a sínek éles vasszaga
Régi
történetek kígyóznak zajos elmémben
Keresztül-kasul
bolyonganak a cirádás betűk
Poros
bőrkötésben, megsárgult papíron
Mindig
is untam az esti meséket
Egyszer
volt, hol nem volt
Akkor
is korán el kellett indulni
Nem
látom a szakadékként tátongó különbséget
Talán
a hangulat volt valamivel másabb
De
nem vagyok benne biztos
Tekereg
körülöttem a homályos felismerés
Előttem
egy koravén bajuszos arc
Kiugró
áll, lapos homlok
Szemei
alatt feszül a Duna medre
Elfelejti
megköszönni a kicsit több aprót
Talán
összeveszett éjjel az álmaival
Míg
tehetetlenül feküdt az átizzadt lepedőn
De
ez sem teljesen biztos
A
dátum neonvörösen világít
Irigylésre
méltó egy jelzőlámpának
Talpaimon
végigfut a remegés
Ahogy
lázong alattam az eltiport beton
Kérjük
vigyázzanak
Mintha
nem hallottam volna már elégszer
Üres
a platform, elbújtak az utasok
Legalább
jut bőven az agyonült helyekből
Talán
bánatos szavaktól süppedtek be ennyire
De
már semmi sem biztos
Megkarcolt
dombok, néptelen utak
Mindig
is untam a monoton zötykölődést
Taramtatamtaramtatam
A
jegy ellenőrizetlenül hever zsebemben
Versenyt
futnak mellettem a meggypiros háztetők
Frissen
sütött, még meleg mézeskalácsból
(Már
megint a mesék)
Taramtatamtaramtatam
Miért
nem hoztam magammal egy könyvet?
Vagy
azt a nagyonmenő zenelejátszót
Persze
utólag okosabb vagy
Látod,
hallgattál volna most is a szüleidre
Taramtatamta
–
Elnyújtott
csikorgás, felhorzsolt könyök
Ahogy
hallom a vér lüktető áramlását fülemben
Izzóvörösen
pulzáló erő
Mely
millió darabra töri gondalataim
Hanyag
vagyok, heverjenek csak a piszkos padlón
Megannyi
üvegesen rámmeredő szilánk
Megannyi
félreértett ítélet
Majd
a takarító rendesen felsöpör
Színültig
töltve a lelki szemetesládát
Mintha
nem volna eléggé tele
Ideje
továbbmenni a megszokott úton
Úgyis
mindig kizökkent valami
Talán
mégsem olyan egyhangú ez az utazás