Szépírói kurzus 2021/tavasz/29 - Szabó Fruzsina elbeszélése

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Szabó Fruzsina azt a házi feladatot választotta, hogy Camus kezdőmondata nyomán ír elbeszélést. Gratulálok a munkájához. 

Szabó Fruzsina

Ma halt meg anyám

 

Ma halt meg anyám. Három nappal ezelőtt, amikor nála voltam, még teljesen magánál volt. Arról beszélgettünk, hogy mit csinálunk majd szerdán, amikor kiengedik a kórházból. – Feltétlenül el kell vigyél fodrászhoz, tarhatatlan ez az állapot – simított végig a még akkor is kifogástalan frizuráján. Az ágya mellett álltam, nem ültem le, mert siettem. – Persze, megbeszéltük -, mondtam, és helyet csináltam az éjjeli szekrény tetején a tucatnyi hidratáló, ránctalanító és feszesítő krém, táplálék kiegészítő és természetgyógyász magazin között az éthordónak, amiben a diétás parajos kuszkuszt hoztam neki. Nem tudom, tudtátok-e, de anyám szerint a kórházi ételt is nyugodtan megehetitek, ha nem aggódtok túlzottan az egészségetekért, de ha egy kicsit is egészségtudatosak vagytok, előbb esztek tartósítószerekkel és mesterséges adalékokkal előállított és rákkeltő hullámokkal agyonmikrózott instant tésztalevest és rágcsáltok uránium rudat utána desszertnek. Majdnem levertem anyám rózsakvarc Buddháját, de még időben utánakaptam, és jobb hely híján a tupperes doboz tetejére tettem.

Nem tudom, tudtátok-e, de anyám szerint a rózsakvarc magába szívja a káros kozmikus sugárzást, ezért mindig tartsatok az éjjeliszekrényeteken vagy a dolgozóasztalotokon egy darabot. Soha nem lehet tudni.

Már az ajtóban voltam, amikor anyám utánam szólt.

– El ne felejtsem, felírtam neked a Jani telefonszámát.

Megtorpantam; a gyomrom összeugrott. Valóban megígértem anyámnak, hogy felhívom Janit. Azt hittem, azóta elfelejtette. Legalábbis reméltem. Utáltam anyámnak csalódást okozni.

– Köszönöm – vettem el a halvány orgonaszín cetlit bosszúsan, még egy puszit dobtam a levegőbe, és a cetlit a kabátzsebembe gyűrtem.

Jani anyám csontkovácsa volt, és megígértem, hogy elmegyek vele egy randira. – Ki tudja, talán ő az igazi – mondta anyám. Soha nem lehet tudni.

Egészen biztosan tudtam, hogy Jani nem az igazi. Nem tudom, tudtátok-e, de Jani meg én egy osztályba jártunk általános iskolában. Az én padtársam Sebők Lilla volt. Janinak nem volt padtársa. A ruhái fura szagúak voltak és mindig a száján keresztül vette a levegőt.

Talán megváltozott. Talán olyan vonzó pasi lett, mint Brad Pitt. Soha nem lehet tudni.

Nem tudom, tudtátok-e, de az asztma és a tüdőembólia tünetei néha megtévesztően hasonlóak. Másnap anyám légszomjtól zihálva, lázasan feküdt az ágyban, kérdéseimre nem reagált. Letettem az éjjeliszekrényére az avokádós chiamagot. Kimentem a nővérszobába, ott azt mondták, sajnos úgy néz ki anyámnak tüdőembóliája van. Feltehetően mikroembolizációval kezdődött – magyarázták -, majd sajnos alapos a gyanú, hogy egy közepes méretű trombus elzárt egy főtörzsi artériát. Bármit is jelentsen ez. Visszamentem hozzá, és felpolcoltam háta mögött a párnákat, hátha úgy több levegőhöz jut. Bőre sárgás volt és erősen verejtékezett. Elővettem egy zsebkendőt, hogy letörölgessem a homlokát, és akkor… a szentségit! Anyám jókora adag váladékos vérrel terítette be a szemüvegem, arcom és a blúzom. Kimentem a kórteremhez tartozó fürdőfülkébe, és megmosakodtam. Mire visszamentem, a paplant, a mellkasát és az állát is véres köpet borította. Elővettem a tiszta törölközőt, amit neki hoztam, és azzal folytattam. Sziszifuszi munkának tűnt, így inkább csak a nyakába kötöttem, mint a partedlit, és miután a nővér megnyugtatott, hogy rendben lesz így, kicsit közelebb toltam hozzá a rózsakvarc buddhát, és azzal ott hagytam.

Harmadnap áttolták anyám az intenzív osztályra. Éjjel agyvérzést kapott. A nővér, aki átkísért hozzá, elmagyarázta, hogy ezt is, ahogy az embóliát is, vérrögök okozzák. Mivel sokáig volt vér nélkül az agya egy része, ezért bénulás lépett fel. A nővért Cicusnak hívták. Gondolom a többi nővér nevezte el. Esetleg az orvosok. Általánosban is mindenkinek volt beceneve. Engem úgy hívtak, Tüske. Janit úgy, hogy Szipu.

Beengedtek anyámhoz. Kézfejébe, karjába branülök voltak szúrva, az egyikből egy nővér épp vért vett, a másikba infúzió csöpögött. Arca szokatlan grimaszba torzult, a szája egyik oldalától az arcán végigcsorgó friss és rászáradt váladékos nyál. Le akartam törölni, de nem vihettem be magammal semmit, így csak álltam ott esetlenül. Aztán kellemetlen szag csapta meg az orrom. – A kettes megint összeszarta magát – kiabált ki az ügyeletes orvos a nővérnek.

Nem tudom, tudtátok-e, de ha minden nap esztek egy evőkanál útifűmaghéjat, szép, rostdús székletetek lesz. Ha ki akartok szúrni valakivel, tegyetek négy-öt kanállal a zabkásájukba vagy a búzacsírás salátájukba. Garantált a hatás.

A negyedik napon, vagyis ma, telefonáltak, hogy meghalt anyám. Sajnálják, biztosan sokkoló ez nekem, de hát a vérrög ilyen gyorsan végez a beteggel. Letettem a telefont, majd az asztalon heverő halvány orgonaszínű cetlire tévedt a tekintetem. Egy telefonszám volt rajta. Összegyűrtem, és az asztal melletti szemeteskosárba dobtam. Szerencsére ezt megúsztam.

Szépírói kurzus 2021/tavasz/28 - Szilágyi Tímea Natália elbeszélése

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Szilágyi Tímea Natália azt a házi feladatot választotta, hogy Hemingway nyomán egy sajátos hangulatú, dialógusokra épülő novellát ír. Kiváló munkáját örömmel közlöm. 

Szilágyi Tímea Natália

Szökésben

 (Ernest Hemingway nyomán)

 

A büfé ajtaja kinyílt, és két fiatal lépett be rajta. Húszas éveikben járhattak, a férfi a karjánál fogva húzta maga után a lányt. Leültek a pult mellé.

– Mit adhatok? – kérdezte tőlük a pultos.

– Kólát jéggel – felelte kurtán a férfi. Közben mellette a lány maga elé meredve bámult a semmibe. Láthatóan meg volt zavarodva.

– Hölgyem? – kérdezte újból a pultos.

Nem jött válasz. A csendre a férfi felkapta a fejét, és határozottan a lányra szólt. – Legalább vizet igyál.

– Nem kérek – válaszolta halkan a lány, továbbra is a semmibe meredve.

– Teljesen ki fogsz száradni, a végén már ahhoz sem lesz erőd, hogy a saját lábadon gyere.

– Bánom is én – felelte a lány. Bal kezével rákönyökölt a pultra, arcát beletemette.

– Akkor is enni fogsz, ha le kell dugnom a torkodon! – mordult rá durván a férfi, aztán a pultoshoz fordult. – Hozzon neki valamilyen szendvicset meg egy pohár vizet. És siessen!

A pultos elindult a konyhába. A férfi elővette a telefonját, és vadul nyomkodni kezdte, olykor a lányra pillantott.  

– Nagy butaságot csináltál. Még nagy szerencse, hogy időben elcsíptelek.

– Nem tettem semmi rosszat.

– Dehogynem. Tudod, hogy nálunk nem így mennek a dolgok. A kis kalandod sokba fog még kerülni.

– Én nem akartam senkinek sem ártani, csak élni akartam az életem.

– Kár, hogy így gondolkodsz. Nem is tudod, mennyire szerencsés vagy, a többiek mind irigyek rád.

A lány rezzenéstelen arccal meredt maga elé. A pultos hamar meghozta a szendvicset és az italokat. Mikor letette az ételt a lány elé, az arcába nézett, akinek hosszú, fésületlen sötétszőke haja az arcába lógott, viszont így is szép volt.

– Köszönöm – mondta a lány. A szája széle sebes volt, mint akit arcul vágtak.

– Egyél gyorsan, aztán húzzunk – vetette oda a férfi. – Cigizek és felhívom a főnököt. Mire visszajövök, légy kész.

Kisétált a parkolóba. Bentről látni lehetett, ahogy hív valakit, aztán szélesen gesztikulálva magyarázni kezd. Többször is a fejéhez kapott, a cigibe szinte bele sem szívott.

Bent a pultos a poharakat rendezgette. Kihasználva, hogy a férfi nem volt ott, többször is a lányra nézett, aki kihívóan vonzó volt, és szomorú tekintete a seb ellenére még szebbé tette.

A lány megérezte a tekintetét, és felpillantott rá, elmosolyodott. – Ennyire érdekes lennék?

– Bocsánat, nem akartam zavarba hozni.

– Ugyan. Gondolom, nem gyakran lát ilyesmit.

– Láttam én már mindent. Mondhatni nehéz meglepni.   

A lány erre gúnyosan felnevetett, ujjaival a szalvétát gyűrögette. Kint a férfi még mindig ingerülten telefonált, látszólag rossz híreket kapott.

– Történt itt már mindenféle. Voltak itt már érdekesebb arcok is – mondta a pultos, most már az asztalt törülgetve.  

– Akkor gondolom, sok ilyennel találkozott mint én.

A pultos felnézett a lányra. Az arcát fürkészte majd a csaphoz sétált és beledobta a rongyot.

– Még régebben betévedt ide egy lány. Nagyon fiatal volt és rémült, segítség kellett neki. Akkor voltam itt kezdő. Próbáltam faggatni, megtudni miféle, hogyan segíthetek.

– És tudott neki segíteni? – kérdezte a lány.

– Nem tudtam meg róla semmit – mondta a pultos. Kezeivel megtámaszkodott az asztalon és kifelé nézett az ablakon, elgondolkozott. – Nem sokkal ezután eljöttek érte. Az egyik férfi odajött hozzám, és azt mondta, nem láttál semmit, és ez így lesz jó.

A lány leszegett fejjel némán ült a bárszéken. A szendvicsével játszott, ide-oda tologatta, de meg se kóstolta.

Közben visszatért a férfi. Belökte a büfé ajtaját és gyors léptekkel a lányhoz ment.

– Most rögtön indulnunk kell, zabos a főnök. Nincs időnk várni.

A zsebéből előrántott készpénzt és a pultra dobta. Megragadta a lány karját, majd sebesen távoztak.  

A pultos pár másodpercig utánuk nézett, aztán elkezdett takarítani a vendégek után. Elmosta a poharakat, a lány érintetlen szendvicsét pedig egy mozdulattal a szemétbe dobta.