A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Szabó L Szilvia (akit Mukné Szilviaként ismertünk meg) azt a feladatot választotta, hogy egy valóságos bűnügyi hír nyomán ír egy kisprózát. A szomorú történetről mindenki tudhat, aki a napokban olvasott információs oldalakat, egy nevelőszülő a rábízott kisfiú halálért felelős, a már halott gyermeket két napig rejtegette. Szabó L Szilvia hiteles elbeszélést írt, közlését fontosnak érzem.
Szabó
L. Szilvia
Az
őrület határán
Este hat óra, vacsoraidő.
Géza még nincs itthon, megint minden
egyedül rám hárul. Biztos a nőjénél van. Jobb is, hogy nincs, mert vagy
veszekednénk, vagy nem is szólnánk egymáshoz.
A kicsik már éhesek. Megmelegítem a
mikróban az ebédre főzött csirkepörköltet és utána a tarhonyát. Hozok a
spájzból savanyúságot; céklát és vegyes vágott savanyút. Józsika imádja. Blanka
és Balázs is szeretik.
– Blanka! –szólok be a szobába. – Segítenél
megteríteni az asztalt?
– Persze, anya, rögtön jövök – válaszolja.
Blanka már tizenhároméves, nagylány. Imádja
a kicsiket, mindig azt mondja, hogy óvónő lesz. Balázst is mindig babusgatja,
bár az öccse már egyre kevésbé viseli ezt el. Kamaszodik már ő is, kiskamasz.
Mindig azt mondja, hogy már iskolás, nem kisbaba. Józsikával, aki két és
féléves és a kis Szandrával, aki még csupán egyéves, velük is sokat
foglalkozik, játszik velük, meg énekel nekik. Ők meg tapsolnak. Gyönyörű hangja
van. Énekesnő is lehetne. A két kicsi a nevelt gyermekem, de úgy szeretem őket,
mint a sajátjaimat. Mindig is nagycsaládot szerettem volna. Már több
ideiglenesen befogadott gyermeket neveltem. Nehéz volt őket elengedni, vissza a
vérszerinti szüleikhez, amikor azok talpra álltak. Ilyenkor kicsit
kiszakítottak a szívemből is.
A mostani kicsik édesanyja tizenhétéves,
de már a negyedik gyermeket szülte meg. Állítólag a nevelőapjától vannak. Nem
értem, a gyermekeket kiemelik a családból, mert veszélyeztetve vannak, a
nevelőapát meg hagyják. Le sem tartóztatják.
Blanka közben, amig a gondolataim cikáznak,
megteríti az asztalt.
– Szólj az öcsédnek, hogy készen van a
vacsora – mondom neki.
– Öcsi, kész a vacsora! – kiabál fel az
emeletre. – Hozom Józsikát is – mondja. Bólintok. A kicsinek szedek a
tányérjára tarhonyát, a húst apróra vágom és teszek mellé savanyúságot is, amit
annyira imád. Bemegyek Szandráért, beültetem az etetőszékbe. Közben a gyerekek
helyet foglalnak az asztalnál. Előveszem az ebédről megmaradt húslevest,
turmixgépbe teszem a levét, egy kevés húst, zöldséget és tésztát. Az egészet
összeturmixolom, ez lesz Szandra vacsorája. Picit még rámelegítek. Közben
mosolyogva hallgatom, ahogy a gyerekeim egymással civódnak, hogy ki, melyik
részét kapja a csirkének.
– Itt a vacsora kincsem! – ülök Szandra
mellé. A kicsi már tátja is a száját.
– Anya! Ha megettük a vacsorát,
megnézhetünk még egy mesét a tévében? – kérdezi Balázs.
–
Először fürödjetek meg és csak utána, de csak egyet! Aztán alvás, holnap iskola
– válaszolom. A nagyok végeznek, feltrappolnak az emeletre. Szandra szépen
eszik, de neki nem kell rágnia. Józsikát figyelem. Egyre jobban megy neki az
étel megrágása. Nagyon rossz állapotban volt, amikor hozzánk került. Mióta
nálunk van, felszedett három kilót és mindig mosolyog. Imádnivaló.
Szandra eltolja magától az ételt. Úgy
látszik, jóllakott. Józsika felé fordulok:
– Beviszem Szandrát a szobába, mindjárt
jövök.
Nem voltam sokáig távol, csupán néhány
percig. A konyhába visszaérve, halk hörgés üti meg a fülem. Józsikához ugrom,
kinyitom a száját, és amennyire tudom, kikaparom belőle az ételt. Látom a
rémületet a szemében.
– Mi történt kincsem? Félrenyeltél? –
picit megütögettem a hátát, de semmi nem történik. – Kérlek, Istenem! – De senki
nem segít. A pici teste összecsuklik, nem lélegzik.
Az idő lelassul, talán meg is áll. A
kicsit a karjaimba veszem, olyan, mint aki alszik. Beviszem a szobába, és
óvatosan az ágyra teszem. Betakargatom. Megsimogatom szőke fürtjeit. Mint egy
robot megyek Szandrához. Levetkőztetem és megfürdetem. Kap tisztaruhát, meg pelust
és az ágyacskájába fektetem. Még elpakolom a konyhában hagyott ételt, és
Józsika mellé fekszem, átölelem őt. Lehunyom a szemem, közben némán
fohászkodom.
– Kérlek Istenem, add, hogy csak egy
álom legyen.
