Modell után festeni

Bolgár jelenlét

Néhány bolgár weboldal, amelyik foglalkozik velem. Az ERGO Kiadó oldala itt látható . A Helikon könyvterjesztőnél itt van a könyvem. A mostani Könyvfesztiválhoz kapcsolódó oldal itt látható. A korábbi könyvemről itt olvasható egy bolgár kritika. A Idegenek ismertetése és abból egy részlet itt olvasható. És a bolgár Idegenek itt is beszerezhető.

A Hunor utca titka - video az Írók Boltjából

A Hunor utca titka

Szépírói Kurzus 2014-2015/13

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!

Papp Mária a "Ma nem mentem iskolába" kezdetű feladatot oldotta meg sikeresen. Ő az egyik legtehetségesebb a csoportban, mindenképpen biztatom a folytatásra. Munkáját itt közlöm.

Papp Mária: Varázshegy

Ma nem mentem iskolába. Elindultam ugyan, de annyira tele volt Vele a szívem, hogy képtelen lettem volna bepréselni magam az iskolapad szabta korlátok közé. Olyan helyet kellett keresnem, ahol karomat széttárva felszabadultan fel-alá rohanhattam a nevét kiáltva. A Varázshegyet találtam a legalkalmasabbnak. Ez volt a dágindai hegyek közül a legkülönösebb és legmagasabb. Közvetlenül a lábainál terült el a város, ahol szerelmes lettem.

A tavaszi napsugarak nem is találhattak volna a mainál megfelelőbb pillanatot. Ahogy futottam egyre és egyre feljebb, megcsillantak hosszú hajamon, csiklandozták a vállamat, harapdálták a bokáimat. Imádtam. És elmondhatatlanul boldog voltam.

A Varázshegyen van egy kis síkság, harsogóan zöld fűvel, édes pici színes virágokkal. Minden évszakban ilyen. Senki sem ismeri a titkát, de nem is kutatja senki. Hiszen végül is egy Varázshegy megengedhet magának ilyen úri huncutságokat.

Ahogy odaértem, szinte fejest ugrottam a csoda-rét kellős közepébe. Ő pedig ringatni kezdett. Hajamba aranyszín virágokat font, aranyfű ruhát adott rám és aranyporral szórta be hófehér bőröm.

Könnyed léptekkel szaladtam le a hegyről. Egyenesen a karjaiba.

Szépírói Kurzus 2014-2015/12

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!

Habony Mária és Harcos Mátyás arra vállalkoztak, hogy úgy írnak történetet, hogy "elrontják" a szövegüket, hasonlóan, ahogy azt Keyes híres regényében, a Virágot Algernonnak című könyvben láthatjuk. Feladatukat sikerrel oldották meg. 

Habony Mária

A helytelen író

Az volt a házi feladat, irjunk egyesszám elős személyben egy tröténetet, amiben a föszereplő nemtud helyesrn írni, majd valmi csoda folytán megtanul. Na ez baromi jó. Ki a franszról írjak? Gondoltam magamban. Mire rqajöttem hogy a legészerűb magamról írni. Na most fogja a tanár úr rázni  afejét és majd miútán felolvastam az írásomtat közli hogy nem az íróról szól a tötrénet, hiszen soha nem magunkat írjuk blabla. Azt taáltam ki, bár mindig is vállatam, hogy nem tudok helysen írni, hogy nem teszem be a vörldbe a helyesírás ellenörzőt. Amúgy mencségemre szóljol, hogy diszakármim is van. Igen, le sem tudom írni az a diszes szót, hogyan s tudnám, hiszen diszakármim van. Idönként felcserélek betűket, sőt van, hogy kihgyok szavakat egy mondtaból.

Jézusom, kost azért visszaolvastam amit eddig írtam. Edküszüm nem direkt csinálom és amit leütök azt úgy is hagyom, felsem nézek a monitora, Nyilván elötök betüket is, de basszus ez dráma. Mindegy, ez vagyok én, az írótanonc. Lehet, ettöl leszek mjad híres. Az író, aki nemtud írni. Zsneiális! Most megnit visszaolvastam, most ár nagyon röhögök. Tudjátok van az a írás, maiben össszecseérlik  beütk sorrednjét és akko is eltudodo olvsani. Na kérem, én fogom megírni az eslő ilyen könyvet, az lesz a címe: Tákolmány. Vagy nem is, legyen a címe: Mert írni tudni kell. Jüó mindegy, majd kitalálom mi legyen a címe. Most egyenlőre ezt a nem is magamról szoló történetet írom meg, majd aztán nekliátok a könyvnek. Bár, ha így jobban belegodnolok, lehet nem kellene eröltetnem az írást. Marha ciki vagyok, elenben tehestéges, szerintem. De mivel ez az írás nem róalm szól, így most nem is vagyok nagyékpű. Szerintem kezdek belejönni, mert mintha nem lenne az elmúlt pár mondatomban hiba. Na majd berakom a helyesírás ellnőrzőt és kiderül. Amúgy szart sem az a helyeírás ellenőrző, mert én péládul tudok olyan elütést csinálni ami simán egy értlems szó lesz és akkor soha nem jővők rá, hogy elírtam. A vesszöket sem mindig jól tudja én már csak tudom mert én aztán tudom mikor kell vessző. Most már nagyon azzon gondoklodom, hogy fogok ebből a történetből kijöni, vagyis, miként válok majd helyesíróvá, én aki nem az író vagyok ebben a törétnetben. Lehet felhívom Grécsi tanárúrat, hogy legyen síves megírni a történetem végét én mjad diktálom. Nem, azért ez megint egy kicshit nagyképű volt, honna is ismerném Grécsi úrat. Ki vagyok én? Egy zseniális író, ki más! Ér röhögni, én is rögögök nyugi. De az is leeht, hogy már sírok. Sírok a nevetéstol. Dehogy jelenktezem én a következő fálévi írókurzusra. Azt hiszem ezzel a feldatattal bizonyitottam be végkép, hogy nincs nekem itt keresnivalóm. Vagy, majd most jön majd rá a tanárút, hogy egy zseni vagyok. Egy igzi kincs, egy koraszakváltó, egy író aki nem tud írni és mégis ír, aki nem győzőm mondnai, nem én vagyok!

Mert az író, aki engem megír, aki ugyebár nem én vagyok, de most ő ír, mivel valakinek le kell írni a házi feladatomat. Szóval, ő, igenis tud írni. Igen, helyesen tud írni. Látjátok, milyen szépen írja a betűket, a szavakat, a mondatokat? Úgy állnak a betűk egymás után, mint a katonák, mindig tudják, hol van a helyük. Egyszóval, akiről szól ez a történet, az nem az írója ennek a történetnek, mert a történet írója megtanult helyesen írni. Ellenben, akiről szól ez a történet, az nem tud helyesen írni, sőt írni sem tud. De ő, nem egyezik az író személyével. Mivel az író személye, aki megírja a történetet. Akiről szól a történet, az nem lehet az író maga, mivel az író maga, az tudja használni a helyesírás ellenőrzőt.

 Basszus megint aláhuzta…

Harcos Mátyás 

Jelentkezés álláshirdetésre

   Szent Job közvetitönek irom a jelenkezé sem. Gyuros srácvaok Fartörákosró. A haverek csak Adjasnak hijnak me kilogok közüllük a eszemme. Mekbizhato djerek vaok meg jóes dallolok. Eccőmán beválogatak a Rizling Sztarba. Jó nyomom angolú es. Kéne a mello me kidoptak a kulturbó. Azé me kedvellem a rendet. Udj evertem a agromonust mint Tarzán a majmát me köcsök vót. Beivot a bálba oszt táncba vite a ruhhafogast. Miko othadta a placon mondok neki Dezsö ne bunkoskodjá kisérd visza a hejére a barátnédat. Nem birom a bunkokat. Szoszot követet oszt rávertem minta cinyballonra. Nojó azzé énes tótam egy deci felest méges a hagulat kedvéé. Most asztán oda a mellom. Énvótam ottan a pencér de az ideoták csak étermi fodjatékosnak hijtak. Óvastam ho valami ágazatvezetö kőne magguknak a kőnyékbe. Eccő mán dógoztam szöllösbe me bútatuk a kaccsot. Ládhassák ho értem eszt a ágazatvezetést. Hoszu távra tervezem a jövöm. Mán dógoztam mellék üzemágba es de a fönök kihozot egy fizzetésnek láccó tárdjat me hüjjének nézet. De korrába kőfel keeni aki engemet vesz hüjjére. Őtes megfennyitetem. Mejbe rugtam Bundásver bakkancsa a tejakonyhába ho le söpröt edj egészibrik tyukházilevest. Oszt jóle forázta magát csak udj pörgötle a szöre mint a Mangal Icának. Láthassák ho nem viccölök ha becsületi üdjek vanak. Nékem ne gázujjon szüdjig semi rekkelö manus a becsületeségembe. Oszt méges mitkőlásak ho a öszes ideota kapmellot csak énvaok a uccán. Mán elleget irtam memég inhüjje gyuladást kapok. Csatóva megy adatlapis ho ki értesiccsenek hamán keddvükre ki választotak.

Név: Botor Kámán                Annya neve: Bél Sára (angolú Sarah)

Szülletési heje: Csür              Ideje: Korán               Neme: Dehó nem

Lakik: Ződ viskoba               Ucca: Zsák                 Hásszám: Lelobták

Lekmagasab eskola: Penceklubb                            Csalládi álapot: Zürös

Szagképzetsége: Apszollut madjar kan

Ne téttovázanak me ehejezkedek oszt fujhattyák. Hijjank mobillon. Mindég a fars zsebembe hódom. Meg es mernek a csengö hangrú. Freddi me Kúritó a Bohémrap szódáva.

Szépírói Kurzus 2014-2015/11

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!

Holcz Csaba a nappali tagozatosok közül az egyik, aki egyre érdekesebb novellákkal lep meg. A legutóbbi munkáját itt közlöm.

Holcz Csaba

Ami maradt…

       Aláírták a békeszerződést. Négy éven át folyt a háború, és a mi félreeső kisvárosunk sem úszta meg a harcokat. Akik nem vonultak a frontra, nappal dolgoztak, este a pincében rejtőzködtek a bombázás elől. Én a határra lettem küldve. Voltak napok, mikor a tüzérségi ágyúk hangjára kellett elaludnom. Egyszer a vállam súrolta egy golyó, és felszakadt a bőröm. Sok dolog történt.

       A kisváros főtere romos állapotban van. Épp az utakat takarítják, hogy legalább az autók haladhassanak. Eléggé rossz idő van. Szürke felhők átláthatatlan rétege borítja az eget, és mikor feltámad a szél, minden megfagy. Egy férfi kerülgeti a romokat, és vállát fájlalva megy a kávézó felé. Arca borostás, tekintete fáradt. Mikor a kávézóhoz ér, az ablakról épp a deszkákat szedi le a tulaj.

      - Mi maradt? - kérdezi a férfi.

      - Levittünk mindent a pincébe. Kávé még nincs, de tea maradt.

      - És a fiad?

      Csend.

     A férfi besétál a kis kávézóba, leül az egyik asztalhoz egy nő mellé. Végignéz a repedéseken, a tulaj pityergő lányán, aki egy feltépett borítékot szorongat, és anélkül, hogy asztaltársára nézne, köszön. A mellette ülő hölgy unottan néz lefelé. Hosszú haja takarásából csak két zöld szempár látszik ki.

     - Szia, Bianka. Ferenc?

     - Jövő héten engedik. Egy ideig mankóval, de szerencsére jön.

     - Gabi?

     - Ő itt kéne, hogy legyen már.

     Kinyílik az ajtó, és egy magas, vékony fiatalember lép be. Leül az asztalhoz, és lazán lecsapja a kalapját.      

    Nem szól semmit, csak felpattan és a pulthoz áll. Egy nagy pohár vodkával tér vissza.

    - Ne is szólalj meg, Ákos! Elfogták. Azok a sz-szemetek!

    - Mi történt? - kérdezi Ákos meglepetten.

    - Kitaláltak valamit! Mindegy, mit, hazugság - mondja és belekortyol az italába.

    - Az lehetetlen. A rádióban azt mondták, hogy kölcsönös megegyezés született, és minden foglyot elengednek - szól Bianka nyugodt hangon.

    - Na persze, mindet! Ne hidd el nekik! Az ő hazugságaik miatt kezdődött az egész, és nem állnak le. Ez a harc nem ért véget!

    - Véget ért, megegyeztünk, hogy a lelőhelyet… - mondja kioktató hangnemben Ákos, de a szavába vágnak.

    - Nem érdekel az a nyomorult lelőhely! Ez nem arról szólt - egy korty után folytatja. - Van egy tervem.         

    Kimentjük. Holnap délben gyertek át hozzám.

    Inkább nem beszélgetnek tovább. Gabi befejezi italát és elsiet. Bianka és Ákos aggódva néznek össze, és pár perc múlva elmennek ők is.

    Ákos nagy kerülővel megy hazafelé. Nem szeret otthon lenni, mert a szomszéd ház romokban van, és mindig nagy hangzavart csapnak az építéssel. Nem sok helyet látogathat meg, kivéve, ha kész munkásruhába öltözni. Viszont a válla még mindig fáj, a golyótól, ami eltalálta a háborúban. Haza kell mennie, felrakni egy új kötést.

    Kora reggel van és már tűz a nap. Este nagy vihar volt, és most minden sáros, de gyorsan szárad. Ákos nem aludt jól. Gyakran a vállára akart fordulni, de a seb miatt nem ment fájdalom nélkül. A déli találkozó jár a fejében, de addig is ellátogat a temetőhöz, hogy „összefusson” pár ismerősével. Azokkal is, akik nem élték túl a harcokat. Egy régi ismerős lép hozzá.

-       Jó így látni, Ákos.

-       Élve?

-       Élve.

      A sablonos beszélgetésekkel és gyászolással eltöltött idő után Gabi lakása lett a cél. Pont ott áll a kapuban Bianka is. Fellépnek a negyedik emeletre, kopognak a második ajtón, és fülelnek. Nem érkezik válasz. Lassan kinyitják az ajtót. Egy üveget tolnak el, miközben nyitják az ajtót, és egy romos, sötét szobát pillantanak meg. A függönyök behúzva, kellemetlen szag terjed, egy párna van a sarokban, és az ágyban mindenféle ruhák és újságok hevernek. Gabi ijedten pillant hátra, de mikor meglátja barátait, megnyugszik, és gyors léptekkel közelít feléjük. Ferencet köszönés nélkül egy nagy asztalhoz kíséri, ahol mindenféle térképek segítségével próbálja megmutatni tervét. Bianka tekintete eközben az éjjeliszekrényen áll meg. Egy ismerős borítékot lát, mellette széttépett papírdarabok vannak. Rápillant Gabira, aki túlzottan el van foglalva a terve előadásával. Nem figyel. Bianka elkezdi kirakni a puzzle-t. Egy jelentés áll össze a Hadügyi Minisztériumtól. A levél szerint Gabi testvérének gépe lezuhant két hónappal ezelőtt.

      Ákos ekkor már jó pár perce hallgatja türelmesen barátja tervét. Gabi hibás, szakadozó kiejtéssel beszél, és a pohárhoz emelve száját, tart szünetet. Mindenféle titkos börtönökről tart előadást, több kilométeres éjszakai menetelésről és egész hadseregek leveréséről.

      A búcsúzkodás nehezen megy. Gabi addig nem engedi el barátait, amíg azok meg nem ígérik, hogy holnap is ellátogatnak hozzá, “ugyanitt, ugyanekkor”. Bianka és Ákos együtt sétálnak egy darabon, és elmesélik egymásnak, mit tudtak meg.

       Lassan beesteledik. Ákos válla már nem fáj annyira, és néha egy picit mocorog alvás közben. Egyszer csak nagy fájdalom nyilall mégis a karjába. Iszik egy pohár vizet, megtörli megizzadt homlokát. Furcsa álmok gyötörték alvás közben. Egy ismeretlen vidéken járt, folyamatosan puskaropogást hallott, és Gabi rohant felé örömittasan, azt ordibálva, hogy sikerült. Ám egyszer csak összeesett, és szétterült a földön.

      A reggel ismét korán köszönt. A város lassan kezd feléledni. A nagyobb utak tisztábbak lettek, és a piac is kinyitott. Délben ismét Gabinál volt a találkozó. A helyzet rosszabb lett azóta. Gabi nem aludt, de lelkesen beszél egy újabb tervről, ami az éjszaka közepén jutott eszébe.

-       Megígérem, hogy ez biztos terv!

-       Szerintem aludj rá még - mondja Bianka.

-       Nem figyeltél? Ezt ma este kell megcsinálni. Ismerem a testvérem! Nem kell beszöknünk sem a munkatáborba. Már biztos ő maga is megszökött, és csak ránk vár. Holnap már röhögve együtt leszünk a kávézóban.

      Ezt a vitát nem akarják folytatni. Bianka lesöpri az ágy sarkáról a szemetet és leül. Ákos pedig nem tudja másra terelni a beszélgetést. Sietős dolgaikra hivatkozva elmennek. Megígérik, hogy este visszatérnek az akcióra.

      Lassan sötétedik. Bianka alvásra készülődik, de pár utcával odébb Ákos nem tud aludni. Barátja jár az eszében, aki állítása szerint este elmegy a városból kiszabadítani testvérét. Próbálja meggyőzni magát arról, hogy ez lehetetlen, de nem sikerül neki. Felöltözik, és elindul a csendes, sötét utcákon a romos épületek között.

      Megérkezik Gabi lakásához. Benyit, de egyből visszahajtja az ajtót. Nagy levegőt vesz, és megint benyit. Gabi pisztollyal kezében, mozdulatlanul és hidegen fekszik a földön.

      Reggel van. Bianka a híreket közönyösen hallgatja Ákostól.

-       Rendes srác volt. Tudod, hogy nem volt vele semmi bajom. De lásd be, hogy neki ez sok volt.

-       Ennyi?

-       Most igen. A temetésre odaérek, de most megyek Ferihez a kórházba. Ma engedik el.

     Ákos hazaindul. Lassú léptekkel, nagy kerülővel annak ellenére, hogy már csend van a szomszédban. Táskájába tollat, füzetet és egy pisztolyt tesz. Felszáll egy buszra, és a városból kifelé haladva csak üresen kifelé az ablakon. Látja, hogy a piac ismét tele van, a parkban gyerekek játszanak. Egy kis tanya melletti állomáson száll le, a város szélén.

     Hosszas séta után, mikor már nem lát semmit a városból, leül egy fa tövébe. A pisztolyt maga mellé teszi. Ölébe veszi a füzetet és a tollat. Írni kezd.

Aláírták a békeszerződést. Négy éven át folyt a háború, és a mi félreeső kisvárosunk sem úszta meg a harcokat. Akik nem vonultak a frontra, nappal dolgoztak, este a pincében rejtőzködtek a bombázás elől. Én a határra lettem küldve. Voltak napok, mikor a tüzérségi ágyúk hangjára kellett elaludnom. Egyszer a vállam súrolta egy golyó, és felszakadt a bőröm. Sok dolog történt.

     Sokan haltak meg a háborúban, majd jöttek haza...

Szépírói Kurzus 2014-2015/10

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!

Harcos Mátyás feladata az volt, hogy Camus híres regényének az első mondataival írjon novellát. A feladatot jól oldotta meg. 

Harcos Mátyás  

Camus változat 

            „Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan.” Csak megéreztem, hogy valami gyötrelmesen megváltozott. Egy kellemetlen, süvítő hanggal kezdődött, és a harmóniát felváltotta a káosz. Zuhantunk, és rikoltozó hangok hallatszottak, meg valami éles vijjogás. Anyám nem beszélt hozzám, és már nem énekelt többé nekem. Helyette kattogások, sivítások és pityegések hatoltak keresztül az erőtlen testemen. Rá kellett jönnöm, hogy az én életem is kockán forog.

            Már az éltető táplálék sem volt olyan, mint régen. Hová lettek a finomságok, amiket anyám megkívánt. Valami mesterségesen összekotyvasztott, furcsa tápanyag áramlott szét az ereimben. Nagyon hiányoztak anyám mozdulatai is, és az életem vészjósló tehetetlenségbe dermedt. Csak azt tudtam, hogy ki kell tartanom, és megvolt bennem minden igyekezet és elszántság. Éreztem, hogy mások is támogatnak, harcolnak értem. Egy dörmögős visszhang rendszeresen beszélt hozzám. Olyankor kisfiamnak szólított. Jól esett, ahogy bátorított, szorított nekem.

            Egyszer csak különösen nagy lett a körülöttem lévő nyüzsgés. Gépek kattogtak, fények villóztak. Ritmikus hangok érkeztek, néha zavaros folyamokban. A hangszínük és a hangerejük is folyamatosan változott. Aztán egy finoman sercegő vágás, és kinyílt a világ. Valahogyan felemelkedtem a bizonytalanságból, de kicsit sem voltam nyugodt. Az első lélegzetvétel késként hasított belém. A dörmögő hang furcsán zihált és éreztem, hogy nagyon zaklatott. Ő valami részem lehet, - vagy én az övé? Majd kiderül. De, már a végletekig kimerültem. Pihennem kellett!

... 

Ma lettem 14 éves. Apa egész nap a tenyerén hordozott. Nagyon nagy bulit csaptunk. Mindenki boldog volt és felszabadult. Amikor elmentek a vendégek, elhatároztam, hogy segítek neki rendet rakni.

            - Apa! A kistányéroknak hol a helye?

Nem látom őt. Kisurranhatott a konyhából. Meg kell tudnom, hogy már megint miben mesterkedik. Talán, egy újabb meglepetés? Azt csípném! Meg is van! A gardróbban matat valamit. Egy magas polc előtt pipiskedik és leszed egy szakadt, poros táskát. Megragadja a foszlott fogantyúját, és kifelé indul. Amikor találkozik a tekintetünk, látom, hogy zavarba jön.

            - Te, itt vagy Kincsem? Azt hittem a konyhában ügyködsz.

Izgalmamban nem is válaszolok, csak az öreg táskán függ a tekintetem. Érzem, hogy valami különleges fog előkerülni belőle.

- Már 14 éve őrizgetem ezt a táskát – kezd bele apa és látom, hogy egész lényében vibrál – már okos, nagyfiú vagy, és meg fogod érteni, amit mutatni akarok neked.

            - Valami meglepetés?

- Tudod, ez egy olyan dolog, amiről eddig említést sem tettem, hogy megkíméljelek. De biztos vagyok benne, hogy már elég érett fiatalember vagy ahhoz, hogy felfogd. 

Apa kinyitja a táskát, és egy elsárgult újságcikket nyújt felém. Látom, nagyon izgul, hogy megértsem, - hát, szépen, tagolva olvasom: 

„Egy utcai bandaleszámolás során vétlen fejlövést elszenvedő, és két hónapja kómában fekvő Cheryl Emerson, 23 éves óvónő - a bravúros orvosi team munkájának köszönhetően - a mai napon egészséges fiúgyermeknek adott életet.” 

Érzem, ahogy apa feszülten figyel engem. Nem fakadok sírva. Csak felnézek, egyenesen a kék fátyolban úszó szemébe. Úgy nézek rá, hogy biztosan megértse, én már 14 éve is képes voltam éretten viselkedni.

Szépírói Kurzus 2014-2015/9

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!

A nappali tagozatosok szintén járhatnak a szépírói kurzusra, erre külön is lehetőséget biztosít a Főiskola a számukra. Ezen kurzus egyik hallgatója Trafikant András, akinek a novelláját az előző blogban közöltem. Most az órai feladat az volt, hogy a másik szereplő szemszögéből írjuk meg ugyanazt a történetet, amit az előző blogban már olvashattunk. Becker Alex a feladatot jól oldotta meg. 

Becker Alex

Az utolsó csepp a pohárban

A vén öregember megint csak föl-alá sétált az irodájában, amikor bejöttem, hogy elkérjem a jelentését. A fizetett munkaidejét semmittevéssel tölti, pedig a feladat, amit meg kéne írnia, nem haladja meg egy autista kiscsimpánz képességeit sem. És rendszerint, mikor elkérem a papírokat, olyan képet vág, mintha én tehetnék arról, hogy az elmúl negyven évben is tovább öregedett. Lehet, hogy harminc éve még nem volt ilyen gyors az élet, lehet, hogy kevesebbet kellett dolgozni, én azt nem tudom, mert akkoriban még nagyon kicsi voltam. De ha valaki ma akar dolgozni, annak a mai idők munkáját kell végezni, és nekem nincs szükségem olyan munkatársakra, akik jobban mutatnának egy múzeumi kiállításon.

Éppen elég, hogy rosszul érzem magam, amiért egy öregembert így kell siettetnem, de sajnos nincs más választásom. Én szegény családból származom és vért izzadva juttotam el oda, ahol vagyok. Egy rossz gimnáziumból, ahol lenézték és kiközösítették azokat akik tanulnak, onnan jutottam be egy jóhírű egyetemre, ahol a tananyag önmagában is nehéz volt, de nekem dolgoznom is kellett mellete, hogy meg tudjak élni. Szüleim nem támogattak, mert nem lettem tisztességes vízvezetékszerelő, pedig ők annak szántak. De miért is mondom el mindezt... lényeg, hogy a vezetésnek elvárásai vannak velem szemben, és ha a beosztottam nem teljesít, rajtam kérik számon. Én pedig nem vagyok hajlandó udvariaskodni, ha életem munkája a tét.

Hivatalos arckifejezést erőltetve megkértem, hogy adja át ez elkészült jelentését, amit tegnap előtt le kellett volna adnia. Mérgesen hümmögve összeszedett néhány, látszólag véletlenszerű papírt az asztaláról, összetűzte egy gemkapoccsal és lecsapta az asztal szélére. Már nem is vártam azt, hogy udvariasan beszéljen velem, igazából már abban sem reménykedtem, hogy a munkája színvonalas lesz, és nem kell amiatt túlóráznom, hogy a jelentését javítsam, mert nem akarok leszídni egy nálam harminc évvel idősebb embert. De ahogy rápillantottam a papírkötegre amit kezembe vettem, azonnal láttam, hogy összecsapott, rendezetlen és használhatatlan anyag, ami részben régebbi munkákból van összevágva. Ekkor úgy éreztem elég, nálam is van olyan határ, amit alkalmazott, ha öreg ha nem, nem léphet át.

Mély levegőt vettem és egy rövid mondatot intéztem hozzá, olyan semleges hangon amilyenen csak tudtam:

-Nézze Thomas, ezt a munkaminőséget, és a folyamatos elmaradásokat nem folytathatja tovább, és amennyiben ezeken nem változtat, kénytelen leszek panaszt tenni a vezetőségnek.

Meg sem vártam a választ, vagy a gyilkos pillantást amit sejtettem, hogy kapnék ha nem fordultam volna sarkon azonnal. Tényleg nem szívesen mondtam ilyet, de ha egyszer nem tehetek mást... Csak azt nem értem miért nem megy nyugdíjba, pedig már többen is céloztak rá, nem is egyszer. Lehet hogy igazából mindenkinek az lenne a legjobb, ha meghalna...

[...]

Thomas temetése polgári volt. A felkért pap öngyilkosok temetését nem vállalta. Özvegye és fia kísérte a koporsót.  Hátrébb a megrendült kollégáim. A beszédek szépek voltak.

Szépírói Kurzus 2014-2015/8

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!

A nappali tagozatosok szintén járhatnak a szépírói kurzusra, erre külön is lehetőséget biztosít a Főiskola a számukra. Ezen kurzus egyik legtehetségesebb hallgatója Trafikant András. A feladata az volt, hogy Krúdy "Az utolsó szivar az Arabs Szürkében" című novellája alapján írjon elbeszélést. A feladatot szellemesen, jól oldotta meg. 

Trafikant András

Az utolsó harapás a rántottás szendvicsből

            Az irodámban járkáltam fel-alá. Inkább csak botorkáltam, mert az igazat megvallva leéltem életem kétharmadát. De milyen kétharmad volt is az! Amióta az eszemet tudom, páratlan életem volt. Nevem Thomas Brown, London mellett, egy lakóparkban születtem, ott is nőttem fel. Ó, azok a 80-as évek, azok voltak aztán szép idők! Minden megvalósult, amit gyermekkoromban álmodtam. Volt egy önálló vállalatom, aminek köszönhetően nem voltak anyagi problémáim. A vállalat minden cégvezetőjének volt barátnője, de az én barátnőm volt a legcsinosabb, mindenki irigyelt érte. Az akkori legjobb barátom is ráhajtott, de miután egybekeltünk a barátnőmmel, a barátom fogta magát, és még az országból is elmenekült kétségbeesésében. Különösebben nem viselt meg a dolog, annyira nem is voltunk olyan szoros viszonyban, ha belegondolok. Még kisiskolások voltunk, amikor megismertük egymást. Ő eggyel fölöttem járt, és be kell, hogy valljam, ez egy kicsit imponált nekem. Akkoriban még nem ismertem senkit. El kell, hogy mondjam, a barátom egy nagyon okos és ügyes fiú volt, és ezért mindig tőle kértem segítséget, ha nem értettem valamit. Egy idő után valahogy én lettem sikeresebb, talán féltékeny volt rám, a házasságom közös szerelmünkkel csak az utolsó csepp lehetett a pohárban. Ez az időszak volt az, mikor azt éreztem, hogy nincs nálam szerencsésebb ember a Földön.   

        Most pedig mi a helyzet? Itt vagyok egy lepukkant irodában, ahol nem csinálok mást, mint papírokat tologatok az egyik helyről a másik helyre. Mindezt azért, mert leszázalékoltak egy pár évvel ezelőtti „aprócska” baleset következtében. Komoly fejsérülésem miatt pár hétig kómában is voltam. Már otthon sem az a csinos nő vár rám, hanem annak csak egyre kevésbé élethű, savanyú másolata. Van egy fiunk, sok éve elköltözött otthonról. Most itt vagyok egy szűk szobában, és arra várok, hogy egy nálam sokkal fiatalabb nagyfőnök bejöjjön, és számon kérje rajtam azt, hogy miért nem oldottam meg még a délután négy órára kért feladatot. Régebben, én mentem be az irodákba és kértem számon az elmulasztott papírmunka leadását. Ebből is kiderül, hogy a világ a feje tetejére állt. Ha most jól belegondolok, egyetlen dolgot várok. Hazamenni, feltörni egy jó kis tanyasi tojást, amit aztán megcsinálok rántottának és végül beteszem két jól megpirított kenyér közé. Azért, hogy teljes legyen az öröm, felnyitok egy üveg hidegre hűtött sört, és vékony sugárban töltöm a poharamba, hogy véletlenül se csurogjon ki belőle egyet korty sem.                                                  
             Pár perc múlva meg is jelent az irodámban egy vékony, alacsony termetű kis mitugrász, akit a felsőbb vezetés küldött a nyakamra az elmaradt jelentés miatt. Mivel nem szerettem volna kellemetlenséget okozni magamnak, odaadtam a korán sem kész vázlatot. Mindannyian jól járunk, nekik a kezükbe került a jelentésem, amely még akkor sem lenne érdekes, ha a végleges verzió lenne, én meg hamarabb nézhetek az esti örömök elébe. Négy óra is elmúlt, mikor beszálltam az autómba.

     A környéken nem volt senki, mivel a vállalat London legeldugottabb részén helyezkedett el. Becsuktam magam után a kocsi ajtaját, majd becsatoltam az övemet. Az ablak üvegén megláttam tükörképemet. Amit abban láttam, semennyire sem tetszett. Egy ősz hajú, ráncos és megkeseredett alak arca nézett vissza rám. Ez a látvány szinte elborzasztott engem. Mennyi keserűség és harag gyűlhet össze egy emberben ennyi idő alatt? Ez az arc sok mindent elárul a viselőjéről. Régen, kívül - belül más voltam. Egyszerűen fel nem foghatom mostani énemet.   

     Ezekkel a gondolatokkal szálltam ki az autóból miután leparkoltam a házunk előtt. Ekkor már este nyolc is elmúlt. Ez nem is olyan meglepő, mert aki ismer, az tudja, hogy Londontól egy több kilométernyire lévő kis városkában lakom a feleségemmel. Szerencsére, teljes sötétség volt a házban, mikor beléptem. Régóta nem keresem ennek az okát. Több év óta ez a sötétség fogad. Lehet, hogy pont az én viselkedésem idézte elő ezt a légkört, ami most a házunkban van. Szépen lassan átöltöztem pizsamára, bementem a konyhába és hozzáláttam ahhoz, amire egész nap vágytam. Pár perc múlva minden ott termett a tálcán, fogyasztásra készen. Miután bementem a tálcával a nappaliba, fogtam magam és leültem a kanapéra. Alig bírtam ellenállni annak, hogy a számban érezhessem a meleg rántottás szendvics ízét és a jéghideg sört, amibe belekortyolok, hogy leöblítse az előbbi falatot. Egy gondolattól azonban mégsem tudtam megszabadulni. Attól, hogy talán nem lenne-e jobb, ha éppen ez a harapás volna az utolsó a rántottás szendvicsből.

•

           

Thomas temetése polgári volt. A felkért pap öngyilkosok temetését nem vállalta. Özvegye és fia kísérte a koporsót.  Hátrébb a megrendült kollégák. A beszédek szépek voltak.

2014. október 19. 

Szépírói kurzus 2014-2015/7

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozás egyikén - többek között - Habony Mária olvasta fel a novelláját. Az volt a feladata, hogy olyan novellát írjon, aminek az első mondata megegyezik Kertész Imre regényének az első mondatával. A feladatot jól teljesítette, itt közlöm.  

Habony Mária

Macskátlanság

       Ma nem mentem iskolába. Amikor reggel elindultam, vissza kellett szaladnom a tesicuccomért. Véletlen, nyitva hagytam az ajtót, a macska meg egy óvatlan pillanatban kiszökött. Anyám nem tudja, ő és a húgom már hamarabb elindultak itthonról.

       Teljes pánik tör ki rajtam, ledobom a táskámat, bezárom az ajtót és a macska után eredek. Végig rohanok a gangon, lenézek a három emelet mélyen lévő udvarra. Hú, de jó illat jön fel az alattunk lévő étteremből. A konyhájuk ajtaja pont az udvarunkra nyílik és tárva nyitva van. Állj! Mit csinálok? Ja igen, a macskát keresem. Szóval, lenézek és sehol sem látom. Lefutok a lépcsőn, mert nyilván nem ment le lifttel a macsek. Persze, hogy nem, hiszen nem tudja kinyitni a lift ajtót, pláne nem tudja megnyomni a gombot. Minden emeleten és a fordulókban megállok, majd tüzetesen körülnézek. Sehol sincs! Anyám meg fog ölni! Húsvétra vette a macskát nekünk a húgommal. Egy vagyon volt, ahogy anyám szokta mondani. Leülök a földszinten az utolsó lépcsőfokra, két tenyerembe temetem a fejemet, mélyen beletúrok a hajamba- hosszú hajam van fiú létemre, mert szerintem baromi jól áll- és hol jobbra, hol balra rángatom a fejemet. Mi a jó Istent fogok csinálni, ha nem találom meg Glóriát? Glóriának hívják a cicánkat, kiscsaj bizony. Imádom őt, nagyon sokat szoktunk játszani, mindig együtt alszunk. Vagyis én alszom, ő meg harapdálja a lábujjamat. Egy bajom van vele, ő is olyan hisztis, mint általában a nők. Állandóan nyávog. Anyám ilyenkor valami tüzelést emleget, pedig nem is ég a macska és nem is tüzelőanyag. Tudom ám mit jelent a tüzelés, csak viccelek. Sír egy pasi után, mint minden csaj, de nem lesz neki pasija, anyám megmondta. Majd elvisszük az állatorvoshoz, az elveszi a kedvét a pasizástól.

Nyílik a lift ajtó, jaj neeeeeee, a büdös néni az. Az emeletünkön lakik egy öreg néni, borzalmasan büdös szegény. Ne már, észrevett.

-          Csókolom.

-          Szervusz kisfiam.

       Nagy levegő, orr bezár, száj kinyit, így lehet csak elviselni. Ne álljon le velem beszélgetni, mert csak orrhangon fogok tudni válaszolni neki.

-          Baj van, kisfiam?

-          Dem, dincs semmi baj.

-          Biztos? Tán megvagy fázva?

-          Iden, kicsit megfáztam, de amúgy semmi dond.

-          Rendben, akkor szia Kincsem.

-          Csókolom.

      Ez borzasztó volt. De hol a macska? Hol keressem? Fene ebbe az étterembe, milyen isteni illatok jönnek onnan, pláne jólesik így a büdös néni után. Odalopódzok a konyha ajtajához, beleszagolok a levegőbe és magamba szívom az egész étlapot. Kezdek nagyon éhes lenni, a macska meg sehol, suliba nem mentem, úgy érzem, ma nem leszek anyám kedvence. Az udvaron hatalmas, gazos bokrok vannak, senki nem törődik velük, akár tíz macska is megbújhat bennük és észre se venni. Keresek egy botot és elkezdem piszkálni vele a bokrokat, közben pedig szólongatom Glóriát.

-          Glória, Glória, Glóriaaaaaaaa cic cic cic Glóriaaaaaaaa!

       Itt a vég, már látom a haláltusámat, amikor anyám megtudja mi történt. Legalább az étteremben dolgozó konyhás lány, aki most jött ki cigizni, adhatna valami kaját. Rám sem bagózik, vagyis hát bagózik, de nem rám. Feladom! Visszamegyek a 3. emeletre a lakásunkba, lógatom a fejemet és felkészülök minden rosszra, ami csak történhet velem. Életfogytiglan szobafogság, se szülinap, se névnap, se Télapó, se karácsony. Már könnycseppek is nekivágtak az útnak, mely az arcomon át vezet, miközben nyitom az ajtónkat. Belépek a lakásba és akkor és akkor, ott van ő, ott van Glória! Nyávogva jön felém, dörgölőzik hozzám, lerója a kötelező nyolcasokat a két lábam között. Mimimimimiiiiiiiiiii? Mi történt? Gondoljuk csak végig. Nyitva hagytam az ajtót, láttam kiszaladni, majd letettem a táskám… Addig is nyitva volt az ajtó, mindvégig nyitva volt az ajtó…

-           Szóval közben visszajöttél, te mihaszna nyávogó gép?

     Lesz szülinapom, lesz karácsonyom, lesz életem! Van Isten, van macska! De mit mondok anyámnak, miért nem mentem iskolába?