2014. november 10., hétfő

Szépírói Kurzus 2014-2015/8

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!
A nappali tagozatosok szintén járhatnak a szépírói kurzusra, erre külön is lehetőséget biztosít a Főiskola a számukra. Ezen kurzus egyik legtehetségesebb hallgatója Trafikant András. A feladata az volt, hogy Krúdy "Az utolsó szivar az Arabs Szürkében" című novellája alapján írjon elbeszélést. A feladatot szellemesen, jól oldotta meg. 


Trafikant András

Az utolsó harapás a rántottás szendvicsből

            Az irodámban járkáltam fel-alá. Inkább csak botorkáltam, mert az igazat megvallva leéltem életem kétharmadát. De milyen kétharmad volt is az! Amióta az eszemet tudom, páratlan életem volt. Nevem Thomas Brown, London mellett, egy lakóparkban születtem, ott is nőttem fel. Ó, azok a 80-as évek, azok voltak aztán szép idők! Minden megvalósult, amit gyermekkoromban álmodtam. Volt egy önálló vállalatom, aminek köszönhetően nem voltak anyagi problémáim. A vállalat minden cégvezetőjének volt barátnője, de az én barátnőm volt a legcsinosabb, mindenki irigyelt érte. Az akkori legjobb barátom is ráhajtott, de miután egybekeltünk a barátnőmmel, a barátom fogta magát, és még az országból is elmenekült kétségbeesésében. Különösebben nem viselt meg a dolog, annyira nem is voltunk olyan szoros viszonyban, ha belegondolok. Még kisiskolások voltunk, amikor megismertük egymást. Ő eggyel fölöttem járt, és be kell, hogy valljam, ez egy kicsit imponált nekem. Akkoriban még nem ismertem senkit. El kell, hogy mondjam, a barátom egy nagyon okos és ügyes fiú volt, és ezért mindig tőle kértem segítséget, ha nem értettem valamit. Egy idő után valahogy én lettem sikeresebb, talán féltékeny volt rám, a házasságom közös szerelmünkkel csak az utolsó csepp lehetett a pohárban. Ez az időszak volt az, mikor azt éreztem, hogy nincs nálam szerencsésebb ember a Földön.   
        Most pedig mi a helyzet? Itt vagyok egy lepukkant irodában, ahol nem csinálok mást, mint papírokat tologatok az egyik helyről a másik helyre. Mindezt azért, mert leszázalékoltak egy pár évvel ezelőtti „aprócska” baleset következtében. Komoly fejsérülésem miatt pár hétig kómában is voltam. Már otthon sem az a csinos nő vár rám, hanem annak csak egyre kevésbé élethű, savanyú másolata. Van egy fiunk, sok éve elköltözött otthonról. Most itt vagyok egy szűk szobában, és arra várok, hogy egy nálam sokkal fiatalabb nagyfőnök bejöjjön, és számon kérje rajtam azt, hogy miért nem oldottam meg még a délután négy órára kért feladatot. Régebben, én mentem be az irodákba és kértem számon az elmulasztott papírmunka leadását. Ebből is kiderül, hogy a világ a feje tetejére állt. Ha most jól belegondolok, egyetlen dolgot várok. Hazamenni, feltörni egy jó kis tanyasi tojást, amit aztán megcsinálok rántottának és végül beteszem két jól megpirított kenyér közé. Azért, hogy teljes legyen az öröm, felnyitok egy üveg hidegre hűtött sört, és vékony sugárban töltöm a poharamba, hogy véletlenül se csurogjon ki belőle egyet korty sem.                                                  
             Pár perc múlva meg is jelent az irodámban egy vékony, alacsony termetű kis mitugrász, akit a felsőbb vezetés küldött a nyakamra az elmaradt jelentés miatt. Mivel nem szerettem volna kellemetlenséget okozni magamnak, odaadtam a korán sem kész vázlatot. Mindannyian jól járunk, nekik a kezükbe került a jelentésem, amely még akkor sem lenne érdekes, ha a végleges verzió lenne, én meg hamarabb nézhetek az esti örömök elébe. Négy óra is elmúlt, mikor beszálltam az autómba.
     A környéken nem volt senki, mivel a vállalat London legeldugottabb részén helyezkedett el. Becsuktam magam után a kocsi ajtaját, majd becsatoltam az övemet. Az ablak üvegén megláttam tükörképemet. Amit abban láttam, semennyire sem tetszett. Egy ősz hajú, ráncos és megkeseredett alak arca nézett vissza rám. Ez a látvány szinte elborzasztott engem. Mennyi keserűség és harag gyűlhet össze egy emberben ennyi idő alatt? Ez az arc sok mindent elárul a viselőjéről. Régen, kívül - belül más voltam. Egyszerűen fel nem foghatom mostani énemet.   
     Ezekkel a gondolatokkal szálltam ki az autóból miután leparkoltam a házunk előtt. Ekkor már este nyolc is elmúlt. Ez nem is olyan meglepő, mert aki ismer, az tudja, hogy Londontól egy több kilométernyire lévő kis városkában lakom a feleségemmel. Szerencsére, teljes sötétség volt a házban, mikor beléptem. Régóta nem keresem ennek az okát. Több év óta ez a sötétség fogad. Lehet, hogy pont az én viselkedésem idézte elő ezt a légkört, ami most a házunkban van. Szépen lassan átöltöztem pizsamára, bementem a konyhába és hozzáláttam ahhoz, amire egész nap vágytam. Pár perc múlva minden ott termett a tálcán, fogyasztásra készen. Miután bementem a tálcával a nappaliba, fogtam magam és leültem a kanapéra. Alig bírtam ellenállni annak, hogy a számban érezhessem a meleg rántottás szendvics ízét és a jéghideg sört, amibe belekortyolok, hogy leöblítse az előbbi falatot. Egy gondolattól azonban mégsem tudtam megszabadulni. Attól, hogy talán nem lenne-e jobb, ha éppen ez a harapás volna az utolsó a rántottás szendvicsből.

           
Thomas temetése polgári volt. A felkért pap öngyilkosok temetését nem vállalta. Özvegye és fia kísérte a koporsót.  Hátrébb a megrendült kollégák. A beszédek szépek voltak.



2014. október 19. 

Nincsenek megjegyzések: