A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!
Habony Mária és Harcos Mátyás arra vállalkoztak, hogy úgy írnak történetet, hogy "elrontják" a szövegüket, hasonlóan, ahogy azt Keyes híres regényében, a Virágot Algernonnak című könyvben láthatjuk. Feladatukat sikerrel oldották meg.
Habony Mária
A helytelen író
Az volt a házi feladat, irjunk
egyesszám elős személyben egy tröténetet, amiben a föszereplő nemtud helyesrn
írni, majd valmi csoda folytán megtanul. Na ez baromi jó. Ki a franszról írjak?
Gondoltam magamban. Mire rqajöttem hogy a legészerűb magamról írni. Na most
fogja a tanár úr rázni afejét és majd
miútán felolvastam az írásomtat közli hogy nem az íróról szól a tötrénet,
hiszen soha nem magunkat írjuk blabla. Azt taáltam ki, bár mindig is vállatam,
hogy nem tudok helysen írni, hogy nem teszem be a vörldbe a helyesírás
ellenörzőt. Amúgy mencségemre szóljol, hogy diszakármim is van. Igen, le sem
tudom írni az a diszes szót, hogyan s tudnám, hiszen diszakármim van. Idönként
felcserélek betűket, sőt van, hogy kihgyok szavakat egy mondtaból.
Jézusom, kost azért
visszaolvastam amit eddig írtam. Edküszüm nem direkt csinálom és amit leütök
azt úgy is hagyom, felsem nézek a monitora, Nyilván elötök betüket is, de
basszus ez dráma. Mindegy, ez vagyok én, az írótanonc. Lehet, ettöl leszek mjad
híres. Az író, aki nemtud írni. Zsneiális! Most megnit visszaolvastam, most ár
nagyon röhögök. Tudjátok van az a írás, maiben össszecseérlik beütk sorrednjét és akko is eltudodo olvsani.
Na kérem, én fogom megírni az eslő ilyen könyvet, az lesz a címe: Tákolmány.
Vagy nem is, legyen a címe: Mert írni tudni kell. Jüó mindegy, majd kitalálom
mi legyen a címe. Most egyenlőre ezt a nem is magamról szoló történetet írom
meg, majd aztán nekliátok a könyvnek. Bár, ha így jobban belegodnolok, lehet
nem kellene eröltetnem az írást. Marha ciki vagyok, elenben tehestéges, szerintem.
De mivel ez az írás nem róalm szól, így most nem is vagyok nagyékpű. Szerintem
kezdek belejönni, mert mintha nem lenne az elmúlt pár mondatomban hiba. Na majd
berakom a helyesírás ellnőrzőt és kiderül. Amúgy szart sem az a helyeírás
ellenőrző, mert én péládul tudok olyan elütést csinálni ami simán egy értlems
szó lesz és akkor soha nem jővők rá, hogy elírtam. A vesszöket sem mindig jól
tudja én már csak tudom mert én aztán tudom mikor kell vessző. Most már nagyon
azzon gondoklodom, hogy fogok ebből a történetből kijöni, vagyis, miként válok
majd helyesíróvá, én aki nem az író vagyok ebben a törétnetben. Lehet felhívom
Grécsi tanárúrat, hogy legyen síves megírni a történetem végét én mjad diktálom.
Nem, azért ez megint egy kicshit nagyképű volt, honna is ismerném Grécsi úrat.
Ki vagyok én? Egy zseniális író, ki más! Ér röhögni, én is rögögök nyugi. De az
is leeht, hogy már sírok. Sírok a nevetéstol. Dehogy jelenktezem én a következő
fálévi írókurzusra. Azt hiszem ezzel a feldatattal bizonyitottam be végkép,
hogy nincs nekem itt keresnivalóm. Vagy, majd most jön majd rá a tanárút, hogy
egy zseni vagyok. Egy igzi kincs, egy koraszakváltó, egy író aki nem tud írni
és mégis ír, aki nem győzőm mondnai, nem én vagyok!
Mert az író, aki engem megír, aki
ugyebár nem én vagyok, de most ő ír, mivel valakinek le kell írni a házi
feladatomat. Szóval, ő, igenis tud írni. Igen, helyesen tud írni. Látjátok,
milyen szépen írja a betűket, a szavakat, a mondatokat? Úgy állnak a betűk
egymás után, mint a katonák, mindig tudják, hol van a helyük. Egyszóval, akiről
szól ez a történet, az nem az írója ennek a történetnek, mert a történet írója megtanult
helyesen írni. Ellenben, akiről szól ez a történet, az nem tud helyesen írni,
sőt írni sem tud. De ő, nem egyezik az író személyével. Mivel az író személye,
aki megírja a történetet. Akiről szól a történet, az nem lehet az író maga,
mivel az író maga, az tudja használni a helyesírás ellenőrzőt.
Basszus megint aláhuzta…
Harcos Mátyás
Jelentkezés álláshirdetésre
Szent Job közvetitönek irom a jelenkezé sem. Gyuros srácvaok Fartörákosró.
A haverek csak Adjasnak hijnak me kilogok közüllük a eszemme. Mekbizhato djerek
vaok meg jóes dallolok. Eccőmán beválogatak a Rizling Sztarba. Jó nyomom angolú
es. Kéne a mello me kidoptak a kulturbó. Azé me kedvellem a rendet. Udj evertem
a agromonust mint Tarzán a majmát me köcsök vót. Beivot a bálba oszt táncba
vite a ruhhafogast. Miko othadta a placon mondok neki Dezsö ne bunkoskodjá kisérd
visza a hejére a barátnédat. Nem birom a bunkokat. Szoszot követet oszt
rávertem minta cinyballonra. Nojó azzé énes tótam egy deci felest méges a
hagulat kedvéé. Most asztán oda a mellom. Énvótam ottan a pencér de az ideoták
csak étermi fodjatékosnak hijtak. Óvastam ho valami ágazatvezetö kőne magguknak
a kőnyékbe. Eccő mán dógoztam szöllösbe me bútatuk a kaccsot. Ládhassák ho
értem eszt a ágazatvezetést. Hoszu távra tervezem a jövöm. Mán dógoztam mellék üzemágba
es de a fönök kihozot egy fizzetésnek láccó tárdjat me hüjjének nézet. De
korrába kőfel keeni aki engemet vesz hüjjére. Őtes megfennyitetem. Mejbe rugtam
Bundásver bakkancsa a tejakonyhába ho le söpröt edj egészibrik tyukházilevest. Oszt
jóle forázta magát csak udj pörgötle a szöre mint a Mangal Icának. Láthassák ho
nem viccölök ha becsületi üdjek vanak. Nékem ne gázujjon szüdjig semi rekkelö
manus a becsületeségembe. Oszt méges mitkőlásak ho a öszes ideota kapmellot csak
énvaok a uccán. Mán elleget irtam memég inhüjje gyuladást kapok. Csatóva megy
adatlapis ho ki értesiccsenek hamán keddvükre ki választotak.
Név: Botor Kámán Annya neve: Bél Sára (angolú Sarah)
Szülletési heje: Csür Ideje: Korán Neme: Dehó
nem
Lakik: Ződ viskoba Ucca: Zsák Hásszám: Lelobták
Lekmagasab eskola: Penceklubb Csalládi álapot: Zürös
Szagképzetsége: Apszollut madjar kan
Ne téttovázanak me ehejezkedek
oszt fujhattyák. Hijjank mobillon. Mindég a fars zsebembe hódom. Meg es mernek
a csengö hangrú. Freddi me Kúritó a Bohémrap szódáva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése