A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő félévre!
Harcos Mátyás feladata az volt, hogy Camus híres regényének az első mondataival írjon novellát. A feladatot jól oldotta meg.
Harcos Mátyás
Camus
változat
„Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan.” Csak megéreztem, hogy
valami gyötrelmesen megváltozott. Egy kellemetlen, süvítő hanggal kezdődött, és
a harmóniát felváltotta a káosz. Zuhantunk, és rikoltozó hangok hallatszottak,
meg valami éles vijjogás. Anyám nem beszélt hozzám, és már nem énekelt többé
nekem. Helyette kattogások, sivítások és pityegések hatoltak keresztül az
erőtlen testemen. Rá kellett jönnöm, hogy az én életem is kockán forog.
Már
az éltető táplálék sem volt olyan, mint régen. Hová lettek a finomságok, amiket
anyám megkívánt. Valami mesterségesen összekotyvasztott, furcsa tápanyag
áramlott szét az ereimben. Nagyon hiányoztak anyám mozdulatai is, és az életem
vészjósló tehetetlenségbe dermedt. Csak azt tudtam, hogy ki kell tartanom, és
megvolt bennem minden igyekezet és elszántság. Éreztem, hogy mások is támogatnak,
harcolnak értem. Egy dörmögős visszhang rendszeresen beszélt hozzám. Olyankor kisfiamnak szólított. Jól esett, ahogy
bátorított, szorított nekem.
Egyszer
csak különösen nagy lett a körülöttem lévő nyüzsgés. Gépek kattogtak, fények
villóztak. Ritmikus hangok érkeztek, néha zavaros folyamokban. A hangszínük és
a hangerejük is folyamatosan változott. Aztán egy finoman sercegő vágás, és
kinyílt a világ. Valahogyan felemelkedtem a bizonytalanságból, de kicsit sem
voltam nyugodt. Az első lélegzetvétel késként hasított belém. A dörmögő hang
furcsán zihált és éreztem, hogy nagyon zaklatott. Ő valami részem lehet, - vagy
én az övé? Majd kiderül. De, már a végletekig kimerültem. Pihennem kellett!
...
Ma lettem 14 éves. Apa egész nap a tenyerén hordozott. Nagyon nagy
bulit csaptunk. Mindenki boldog volt és felszabadult. Amikor elmentek a
vendégek, elhatároztam, hogy segítek neki rendet rakni.
-
Apa! A kistányéroknak hol a helye?
Nem látom őt. Kisurranhatott a
konyhából. Meg kell tudnom, hogy már megint miben mesterkedik. Talán, egy újabb
meglepetés? Azt csípném! Meg is van! A gardróbban matat valamit. Egy magas polc
előtt pipiskedik és leszed egy szakadt, poros táskát. Megragadja a foszlott
fogantyúját, és kifelé indul. Amikor találkozik a tekintetünk, látom, hogy
zavarba jön.
- Te, itt vagy Kincsem?
Azt hittem a konyhában ügyködsz.
Izgalmamban nem is válaszolok, csak
az öreg táskán függ a tekintetem. Érzem, hogy valami különleges fog előkerülni
belőle.
- Már 14 éve
őrizgetem ezt a táskát – kezd bele apa és látom, hogy egész lényében vibrál –
már okos, nagyfiú vagy, és meg fogod érteni, amit mutatni akarok neked.
- Valami meglepetés?
- Tudod, ez
egy olyan dolog, amiről eddig említést sem tettem, hogy megkíméljelek. De
biztos vagyok benne, hogy már elég érett fiatalember vagy ahhoz, hogy felfogd.
Apa kinyitja a táskát, és egy
elsárgult újságcikket nyújt felém. Látom, nagyon izgul, hogy megértsem, - hát,
szépen, tagolva olvasom:
„Egy utcai
bandaleszámolás során vétlen fejlövést elszenvedő, és két hónapja kómában fekvő
Cheryl Emerson, 23 éves óvónő - a bravúros orvosi team munkájának köszönhetően
- a mai napon egészséges fiúgyermeknek adott életet.”
Érzem, ahogy apa feszülten figyel
engem. Nem fakadok sírva. Csak felnézek, egyenesen a kék fátyolban úszó
szemébe. Úgy nézek rá, hogy biztosan megértse, én már 14 éve is képes voltam
éretten viselkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése