A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Mészáros Szabolcs bohózatot írt. Kiváló munkáját örömmel közlöm. A bohózatnak nincs aktualitása, ezt fontosnak érzem jelezni.
Mészáros Szabolcs
A
falánk
Szereplők
Miniszterelnök
Svacsek
Pincér
A
miniszterelnök irodája, antik, nagy értékű bútorok keverednek a giccsel, bántó,
parvenü jellegű összhatás. A miniszterelnök testes, elhízott férfi, az asztala
mögött ül. Az asztalon tányérok, evőeszközök, egy bőséges étkezés maradványai. Svacsek,
vékony, magas férfi, szolgálatkészen várakozik az asztal mellett, baloldalon. Jobbra
ajtó, mellette szék.
Svacsek:
Hadd szabadjon
megjegyeznem, mennyire frappáns idézet volt! Mennyire műveltnek tetszik lenni a
méltóságos miniszterelnök úrnak!
Nyakát behúzva, kissé oldalazva, lesütött szemmel hajlong.
Svacsek:
Tessék mondani, ha
meg nem sértem, hogy jut ideje, bokros teendői közt az ily kifinomult
magaskutúrára?
Miniszterelnök:
Mi sem
egyszerűbb, fiam!
Horkant, zihál.
Csak úgy falom a kultúrát!
Svacsek:
Milyen jó humorú tetszik lenni a
méltóságos miniszterelnök úrnak, ha szabad megjegyeznem!
Miniszterelnök:
Nem, fiam! Az
étellel nem viccelünk!
Vaskos ujjával megrovón int Svacsek felé, az mégjobban
behúzza nyakát, mire a miniszterelnök elmosolyodik, közelebb inti Svacseket.
Miniszterelnök:
Na, ne félj. Hogy is hívnak téged, fiacskám?
Svacsek:
Svacseknak, méltóságos
uram!
Miniszterelnök:
Aztán mióta
vagy itt, Svacsek?
Svacsek:
Két napja, méltóságos
uram
Pironkodva feszeng, zavarja a ráirányuló figyelem
Svacsek:
Apám a hadügyminiszer úr őméltóságánál szolgált, ő ajánlotta a…
Nem tudja befejezni a mondatot, a
miniszterelnök közbeszól.
Miniszterelnök:
Jól, van, jól. Ne
fárasszál már ezzel! Inkább küldess még pacalért meg krémesért! Aztán meg húzz
ide egy széket magadnak, fiam, és hallgasd, ha nem hiszed. Fáraszt nézni, ahogy
keringsz itten, mint bálna körül az apróhalak.
A miniszterelnök nevetgél a saját viccén, mialatt
Svacsek az ajtóhoz megy, kiszól rajta, majd félénken odahúzza a széket az ajtó
mellől az asztallal szembe, kicsit oldalt. Közben szabadkozik.
Svacsek:
Hiszem én,
Méltóságos Úr, én nem úgy értettem! Én sohasem mernék kételkedni…
Hajlong, keze a szék támláján.
Miniszterelnök:
Elhallgass! Leülni!
Svacsek:
Igenis, Méltóságos
Miniszterelnök Úr!
Leroskad a székre. Rémült.
Miniszterelnök:
Na azért! Nesze, vegyél
egy kis rántottvelőt. Jó kovászosuborkával. Legyen valami hús is rajtad. Vegyél
csak, magam készítem!
Szuszog, büszkén kihúzza magát, miközben egy tányért
lök Svacsek elé.
Svacsek félve veszi el a kínált ételt a tányérról.
A miniszterelnök erre rosszallóan mered rá, de aztán
legyint és folytatja.
Na, fiam, kérlek
szépen, én berágtam magamat a hatalomba! Étvágyan volt rá. Miért is ne? Rájöttem
arra, hogy ez éppen elég! Nem kell ehhez más, se ész, se gerinc!
Hirtelen felordít, az ajtó felé fordul
Hol van már az a
krémes?!
Majd mintha mi sem történt volna, visszafordul
Svacsekhoz.
Naszóval, hol is
tartottam? Ne szakítsál félbe, mondom már. Még kultuszminiszter koromban esett
meg, hogy mindenfajta borzalmas színielőadásba, kiállításba, meg operába voltam
kénytelen járni, ami igen körülményes dolog fiam. Te jársz operába?
Összevonja a szemöldökét, előrehajolva Svacsekra
mered.
Svacsek:
Nem, méltóságos uram,
csak színházba. Legutóbb az önről írt darabot láttam!
Miniszterelnök:
(Monológ alatt egyre szélesebben gesztikulál, néha
evőeszközökkel.) Helyes, helyes. A felolvasásokat
kerüld, fiam, az a legrosszabb mind közül. Na, de a lényeg. Egyik este ülök
megint a páholyba’, színház, opera, fene se emlékszik már, aztán csak unom
magamat, meg fáraszt a rikácsolás, aludni se bírok tőle, hát gondoltam, hozatok
valami kicsinység harapnivalót. Libacombot, lilakáposztával, meg zserbót, ha
jól emlékszem. Hát, aztán azt veszem észre, hogy miközben csipegetek, még a
darab se fájt úgy, sőt, igazán tetszett már nekem. Mintha a jó libazsírral
magamba szívtam volna azt is! Attól kezdve lettem aztán igazán eredményes
kultuszminiszter!
Az asztalra csap, az ottlevő tálak megcsörrennek,
Svacsek összerezzen.
Onnantól, ahogyan
mondtam is neked, faltam a kultúrát! Példának okáért rájöttem, hogy a könyvek
elég finomak, jó, petrezselymes vajmártással, meg madártejjel. Nem csak a
könyvmolynak valók. A hegedű meg, az nem csak akkor jó, ha a cigány húzza,
hanem kottába csavarva és kirántva is kiváló, ropogós! Ne felejtsd el fiam, az
vagy, amit megeszel!
Az ajtó halk kopogás után kinyílik, a pincér lép be
rajta, zsúrkocsin nagy halom ételt tol be.
Na, végre, a pacal!
A köröm! Csak ide elém, szaporán, mintha élnétek!
A miniszterelnök kellemetlenül hosszan eszik,
csámcsog, végül nagyot sóhajtva hátradől, megtörni száját a partedlijében. Láthatóan
megkönnyebbül, elégedetten folytatja a monológot.
Svacsek az étkezés alatt lehajtott fejjel a cipőjét
bámulja.
Miniszterelnök:
A második nagy
áttörés röviddel ezután jött, azzal a satnya kis íróval, hogyishívják, nem jut
eszembe! Na, mindegy. Hogy a lényeget mondjam csak, a tintanyaló nyavajgott,
hogy felfaltam a műveit, meg hogy ez cenzúra. Egész az irodámig jutott
valahogyan. Meg is kapta a magáét az őrség! Elég az hozzá, hogy ahogyan ott
állt előttem, nyekergett meg topogott ott a kopott zakójában meg a sápadt kis
bőrében, valahogy megkívántam. Olyan étvágygerjesztőnek tűnt a nikotin meg
tintafoltos, vézna kis kezeivel. Szóval megettem. Kettétörtem és kiszívtam a
velejét, így ni!
Kezébe kap egy véreshurkát, összeroppantja. A zsír
Svacsek arcára fröccsen, aki megrándul, ijedtében félig felugrik.
Miniszterelnök:
Mit rémüldözöl itt
nekem? (összevonja a szemöldökét,
szigorúan, előredőlve mered Svacsekra) Tán’ csak nem nyomja valami a
lelkiismeretedet?
Svacsek:
Rémüldözik, habog
Dehogyis, Méltóságos
Uram, Dehogyis! Csak a hurka ugye…
Miniszterelnök:
Felkacag
Ne félj, na! Csak
tréfálok. Csak tréfálkozok, fiam (dől
hátra, de közben kissé gyanakodva méregeti Svacsekot).
Na, de vissza az
íróhoz. Akkor jöttem rá, hogy nem csak a tudást lehet felfalni, hanem az
okoskodókat, az az ellenzéket is! (ismét
erősödik a gesztikuláció, miközben Svacsek arcán ébredező rémülettel, de
lelkesedést színlelve bámulja) Onnantól kezdve nem volt megállás! Híztam,
terjeszkedtem, egyik tisztség a másik után, a választóim meg, azok velem
örültek, híztak, gyarapodtak. Hogyne örültek volna, amikor ilyen erős vezetőt
kaptak! Én a győzelem után egy percig nem tétováztam! Amit ma megehetsz, ne
halaszd holnapra fiam! Úgyhogy sorra nyeltem el az elégedetlenkedőket.
Megrágtam és megemésztettem az ellenzéket. Nem le, hanem megfőztem őket! Miért
is ne? A nép szereti a vért! Jó hagymásan.
Na, így kerültem én
ide
Megpaskolja Svacsek arcát, zsírral/szafttal kenve
össze azt. Svacsek csak mosolyog rá lelkesen.
És ezér’ van az,
fiam, hogy magam vagyok egy személyben a párt, az ellenzék, a nemzet és a
kultúra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése