Szépírói Kurzus 2015 tavasz/19

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 
Grandpierre Aranka, a dráma kurzus hallgatója, Csáth Géza Apa és fiú című novelláját írta színpadra, meglepően és nagy fantáziával. Itt közlöm. 

Grandpierre Aranka

A tökéletes skeletum

(Csáth Géza: Apa és fiú novellája nyomán)

Szereplők:

Gyetvás Pál

Igazgató

Elsőasszisztens

Mátyás

1. jelenet

Helyszín az Anatómiai Intézet igazgatójának irodája. A baloldal középső részén elhelyezett íróasztal mögött az igazgató ül. Épp jegyzeteket olvasgat, mikor a jobboldalon lévő ajtón kopognak.

Igazgató: Tessék!

Elsőasszisztens: (Bejön és becsukja maga mögött az ajtót) Méltóságos uram, egy ember kíván beszélni önnel.

Igazgató: Pár óra múlva előadást kell tartanom, és még át szeretném előtte nézni az anyagot. Mondja meg az úrnak, hogy jöjjön vissza máskor.

Elsőasszisztens: Azt mondja, igen sürgős a dolog.

Igazgató: Most nem tudom fogadni, jöjjön vissza máskor.

Elsőasszisztens: De olyan izgatott állapotban van, hogy félő bármikor szívszélhűdést kaphat. (Az igazgató a jegyzeteibe mélyed, és nem reagál) Bár jó magas ember, erős csontozattal. Ha esetleg mégis szívszélhűdést kapna, ki tudja, talán a mi Mátyásunk ügyes kezeivel megmacerálhatná. Istenem, milyen szép csontváz készülhetne belőle.

Igazgató: Kérem, Gyula, ne legyen túl buzgó. Tudja, mit! Inkább engedje be az urat.

Elsőasszisztens: (Kinyitja az ajtót, amin a kívülről hallgatózni próbáló Gyetvás Pál beesik) Fáradjon be, a méltóságos úr fogadja önt. De kérem, fogja a mondandóját rövidre, mert a méltóságos úrnak hamarosan előadást kell tartania.

Igazgató: Gyula, kérem, köszönjük. (Az elsőasszisztens megsértődve kimegy) Nos, miben segíthetek?

Gyetvás Pál: Nagyon hálás vagyok, hogy fogadni méltóztatott, ugyanis egy nagyon fontos dolog miatt jöttem. Akarom mondani, számomra nagyon fontos dolog miatt. És ezért elnézését is szeretném kérni… mármint hogy egy számomra nagyon fontos dologgal zavarom önt, mikor, ha jól hallottam, nem ér rá.

Igazgató: Ugyan, kérem! Mondja, miben segítetek.

Gyetvás Pál: Nem is tudom, hol kezdjem?

Igazgató: A legelején.

Gyetvás Pál: Gyetvás Pál vagyok, mérnők. Tíz évvel ezelőtt disszidáltam Amerikába, hogy kárriert csináljak...

Igazgató: Azért ha lehet, ennyire ne az elején.

Gyetvás Pál: Rendben. A tíz év során kissé elhanyagoltam a szüleimet, akik itthon maradtak. Tudja, a sok munka teljesen lekötötte az összes energiámat. Meg az a sok estély, amelyen részt kellett vennem. Így belegondolva, talán a kelleténél jobban elhanyagoltam a szüleimet. De ez mostantól másként lesz…

Igazgató: A lényeget, ha kérhetném!

Gyetvás Pál: Nos, a lényeg: az apámat keresem.

Igazgató: Netalántán nálunk dolgozik?

Gyetvás Pál: Csak reménykedni tudok abban, hogy még önöknél van.

Igazgató: Kívánja, hogy megnézessem a dolgozói szaknévsort?

Gyetvás Pál: Az apám meghalt. A hulláját keresem. (Erősen küzd a sírás ellen)

Igazgató: Ó, így teljesen más a helyzet. Akkor kívánja, hogy megnézessem a halotti jegyzéket?

Gyetvás Pál: Ha megtenné...

2. jelenet

Az igazgató csenget, mire az elsőasszisztens megjelenik az ajtóban.

Igazgató: Gyula, kérem, felhozná a boncteremből a halotti jegyzéket.

Elsőasszisztens: Melyik kötetet, méltóságos uram?

Igazgató: Természetesen a legutolsót, Gyula. (Az elsőasszisztens bólint és kimegy. Az igazgató Gyetvás Pálhoz fordul.)) Foglaljon helyet, kérem, mielőtt még összeesne.

Gyetvás Pál: Hálásan köszönöm.

Gyetvás Pál leül, és idegességében a kezével a térdén dobol. Eközben az igazgató zsebre dugott kézzel sétál fel és alá.

Gyetvás Pál: Tudja az apám a Klinikán halt meg. Még csak el sem tudtam tőle búcsúzni. Fogalmam sem volt arról, hogy időközben úgy elszegényedtek, hogy anyám nem tudja eltemetetni. (Szünet)

A klinikán javasolták, keresem fel önt, hátha ki tudom kérni még apám holttestét, hogy tisztességben eltemethessem.

Igazgató: Mint bizonyára tudja, intézetünk az orvosképzésben igen fontos szerepet tölt be. Így az összes ide kerülő hulla a tudomány szolgálatában áll, és nagy szívességet tesz az emberiségnek. Próbálok érthetően fogalmazni: az apját valamelyik boncorvosunk az orvostanhallgatók segédletével minden bizonnyal felboncolta. Vagyis kiszedte a belső szerveit, majd azokat, illetve az egész testet apró darabokra vágta. Aztán az apró darabok analizálás alá kerültek, így további apró darabokra szedték szét. (Gyetvás Pál öklendezni kezd) Mikor pedig végeztek az orvostanhallgatók az apjával, apró darabjait koporsóba tették, és úgy temették el. De ha olyan szép csontozata volt a megboldogult édesapjának, mint önnek, nagy eséllyel skeletumot készítettek belőle. Csontvázat.

Gyetvás Pál: (Mereven néz maga elé) Igen, tudom.

Közben az elsőasszisztens kopogtatás után belép az irodába. Hatalmas, vastag, keménykötésű könyvet hozott, amit letesz az íróasztalra.

Elsőasszisztens: Íme, a halotti jegyzék legutolsó kötete. Nem sokára ez is betelik.

Igazgató: (Gyetváshoz) Hogy hívták az apját?

Gyetvás Pál: Gyetvás Pálnak, mint engem.

Igazgató: Gyula, kérem, nézze meg egy, maximum két hónapra visszamenőleg, szerepel-e a jegyzékben Gyetvás Pál nevű hulla. És ha szerepel, mi lett vele. (Az elsőasszisztens keresgélni kezd. Közben az igazgató tovább beszél Gyetvás Pálnak) Ha szerencséje van, és az apjából skeletum lett… Ha márpedig ön az apjára hasonlít, akkor nagy valószínűséggel szerencséje lesz, kiadjuk magának az apja csontvázát. Bár nem szokásunk ilyet tenni, de ön egy igazán szimpatikus ember.

Gyetvás Pál: (Elérzékenyülve) Ó, igazán, nagyon köszönöm.

Első asszisztens: És már meg is van! Gyetvás Pál. A klinikáról került ide. Májtumorban hunyt el. Igen, már emlékszem! Képzelje, én boncoltam a másodévesekkel. Az apjának olyan gigantikus méretű mája volt, hogy pillanatok alatt híre ment az egész intézetben. Aki csak tehette megnézte. Még az igazgató úr is lejött hozzá vizitre. (Az igazgató bólogat) A másodéveseim pedig majdhogynem összeverekedtek azon, hogy ki darabolja fel a májat, hogy a daganatos sejtek burjánzását közelebbről szemügyre vegyük...  És még az apja csontjairól nem is beszéltem! Egyszerűen perfektek! Ahogy látom, ön az édesapja csontozatát örökölte. Tudja, magából is szép skelet készülhetne. Természetesen miután meghalt. (A könyvben egy pontra mutat) Itt van a bejegyzés, miszerint Mátyás megmacerálta, majd kifőzte az édesapja csontjait. Gyönyörű fehér csontváz lett belőle. Ott van a boncteremben. Gyetvás úr, az apja az egyik leghíresebb hullája az Anatómiai Intézetnek. Büszke lehet rá!

3. jelenet

Gyetvás Pál nem bírja tovább, hangos zokogásban tör ki. Az igazgató egy ruhazsebkendőt nyújt a síró férfinak, aki jó hangosan belefújja az orrát, majd visszaadja a zsebkendőt.

Igazgató: Kedves Gyetvás úr, mi teljesen együttérzünk magával. Gyula, mit álldogál még itt. Szaladjon Mátyásért, és a boncteremből tüstént hozzák fel az idősebb Gyetvás urat! (Az elsőasszisztens kimegy az ajtón) Kedves Gyetvás úr, nyugodjon meg! Higgye el, amint meglátja, milyen gyönyörű csontváz lett az apjából, egyből jobban fogja érezni magát. El fogja önteni a büszkeség.

Gyetvás Pál: A büszkeség?! (És újabb zokogásba tör ki) Mindez az én hibám!

Igazgató: Ugyan, kérem! Az édesapja egy hős! A tudomány hőse! Igenis, legyen rá büszke!

Gyetvás Pál: (Erőt vesz magán, és abbahagyja a sírást) Rendben. Megpróbálok.

Igazgató: Mi, mármint az egész Anatómiai Intézet nagyra értékeljük az apját. Tényleg kivételes hulla volt.

Gyetvás Pál: Igazán?

Igazgató: Ahogy mondom. Pályafutásom során még egyszer sem láttam ilyen nagyra nőtt májat. Sőt ennyire ép és erős csontozatot sem. Tudta, hogy az apja egyetlen csontját sem törte el élete során. (Kis szünet) Mondja, Gyetvás úr, önnek tört már el valamelyik csontja?

Gyetvás Pál: Nem. Miért?

Igazgató: Ritka, kivételes csontjai vannak. Esetleg halála után nincs kedve felajánlani a csontjait intézetünknek.

Gyetvás Pál: Nem is tudom…

Igazgató: Ön is a tudomány hőse lehetne. Az apja bizonyára büszke lenne magára…

Gyetvás Pál: Gondolja?

Igazgató: Meggyőződésem!

Gyetvás Pál: Engem is látványosan felboncolnának, a csontmacerálás előtt?

Igazgató: Természetesen.

Gyetvás Pál: Tudja, szégyenlős vagyok.

Igazgató: Nem tesz semmit. Higgye el, akkor már mindegy lesz magának.

Gyetvás Pál: Igazán nem tudom…

Igazgató: Pedig hatalmas dolgot vinne végbe. Mint csontváz megmaradna az utókor számára, és ezzel örökéletet nyerne.

Gyetvás Pál: Rendben. Meggyőzött.

Igazgató: Akkor alá is írhatjuk a felajánlási papírokat?

Gyetvás Pál: Természetesen. Miért is ne!

Igazgató: (Egy dossziét vesz elő az egyik fiókból, a dossziéból pedig két lapot) Tessék, kérem, itt van a felajánlást kérő dokumentum két példányban. Csak ki kell töltenie, és a lap alján aláírnia mind a kettőt. (Gyetvás Pál elkezdi kitölteni a dokumentumokat) A lehető legegyszerűbb papírozási formát találtam ki. Az én újításom. Tudja, régebben sokkal bonyolultabb volt a holttest intézetünknek való felajánlása. Egy tíz oldalas dokumentumot kellet kitölteni két példányban minden jelentkezőnek. A papírok láttán többen is visszatáncoltak holttestük intézményünknek adományozásától. Így leegyszerűsítettem az eljárást.

Gyetvás Pál: Kész is lennék.

Igazgató: Ugye mondtam, hogy nagyon egyszerű! Az egyik példány az öné, a másik az enyém. Jól őrizze meg a példányát, és ha lehet, még halála előtt adja oda az önt kezelő orvosoknak.

4. jelenet

Kopogtatás után az elsőasszisztens jelenik meg az ajtóban. Mátyással meghozták a csontvázat, amit az iroda közepére állítanak.

Elsőasszisztens: Íme, idősebb Gyetvás Pál. Ugye, milyen gyönyörű!

Az ifjabb Gyetvás Pál apja elé áll. Megnézi, majd körbejárja, aztán mélyen a szemüregébe néz, s közben végigsimít a bordáin. A három boncorvos kíváncsian figyelik a folyamatot.

Mátyás: Na, hogy tetszik? Az apja életem egyik remekműve. Olyannyira jól sikerült, hogy már öt diákunk is haza szerette volna vinni.

Az ifjabb Gyetvás Pál nem szól egy szót sem. Az apja lábaival és a karjaival kezd játszadozni.

Igazgató: Kérem, ossza meg velünk, mire gondol!

Gyetvás Pál: (Kis szünet után) Furcsamód, apám látványa büszkeséggel tölt el. Nem gondoltam volna. Eddig szégyent és haragot éreztem iránta, amiért idekerült. Bocsássák meg ezt nekem a tisztelt doktor urak. De most, hogy látom apám, illetve a csontvázát, egyszeriben minden a helyére került… (Elérzékenyülve) Tényleg gyönyörű lett!

Igazgató: Ugye megmondtam, hogy jobban fogja érezni magát, ha majd meglátja az apja skeletjét.

Gyetvás Pál: Tökéletesen igaza volt. Nagyon köszönöm, amit értem tett. Tettek.

Igazgató: Ugyan, kérem, szóra sem érdemes.

GyetvásPál: Nos, akkor ajánlom magamat a doktor uraknak.

A három doki egyszerre köszönnek el Gyetvás Páltól, aki átöleli apja csontvázát, megemeli, és mintha táncba menne vele, megindul az ajtó irányában. A boncorvosok némán figyelik a furcsa párost. Gyetvás Pál az ajtóban hirtelen megáll, aztán visszatáncol az apjával az iroda közepére, és leteszi az csontvázat.

Gyetvás Pál: Arra gondoltam, hogy kár lenne az apámért… Annyira jól sikerült, hogy hadd maradjon meg az utókor számára. És akkor legalább először az életben én is igazán büszke lehetnék rá. Úgyhogy itt hagyom maguknál.

Igazgató: Rendkívül bölcs döntés.

Gyetvás Pál: Egyet kérnék csak az intézettől: ha majd egyszer belőlem is skelet lesz, az apám mellett helyezzenek el.

Igazgató: Ahogy óhajtja. Feljegyzem a kérelmére.

Gyetvás Pál: Akkor ajánlom magamat. (Azzal távozik)

Igazgató: Ez egy eredményes tárgyalás volt. Szereztünk egy boncolható hullát az intézet javára.

Mátyás: Ez jó hír, mert egyre nehezebben tudok a tanórákra boncolható hullát keríteni. Manapság mindenki félti tőlünk a hozzátartozója holttestét.

Elsőasszisztens: Nem értem, miért… De menjünk. Az igazgató úrnak hamarosan kezdenie kell az előadást. (Azzal a három orvos is kimegy a színpadról.)

Vége