A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Karacs Andrea a líra kurzus hallgatója. Gregory Corso, amerikai költő verse alapján írt munkája mindenképpen közlésre érdemes.
Karacs
Andrea
Házasság
Meg
kellene házasodnom, olyan szép egy esküvő,
mindenki
ott van, óriási tömeg, az is ott van,
akit az
ember nem látott már gyerekkora óta,
mindenki
eljátsza, hogy örül, hogy ott van,
pedig
remélte, hogy nem hívják meg,
nem
akart új ruhát venni, mégse úszta meg,
nem volt
egy rohadt rongya se,
nászajándékra
se volt pénze,
de
szánalomból nem adhatott keveset,
tudja
milyen sokba kerül egy esküvő,
azzal
próbálkozik, hogy két napja nem evett,
hátha
akkor sokat bír, és valamennyi megtérül.
Le kell
enni a nászajándék árat.
Az ember
próbálkozik, de rájön, hogy nem bírja,
oldalbalöki
a házastársát, hogy legalább ő
zabálja
tele még úgy magát, ahogy bírja,
idegesíti,
hogy nem eszik, pedig ő mondta,
hogy
húszezret adjanak, szerinte tizenöt is
elég
lett volna, pontosabban nem mondta,
hanem
ordította, mert ezen is veszekedtek
úgy
ahogy szokták, hiszen ők már házastársak.
Szerencsétle
ifjú pár még nem is sejti milyen,
amikor
az ember már mindenen veszekszik,
habár
tudják jól, mert együtt élnek már évek óta,
nem is
érti senki, hogy minek kell most az a papír,
az
idősek abban bíznak, azért, mert
hamarosan
jön a
baba, a rosszmájuak már konkrétan arról
pletykálnak,
hogy terhes a mennyasszony,
a
vőlegény barátai nem értik, miért veszi el ezt nőt,
ha nincs
ott az a kényszer, hogy terhes.
Szerencsére
az ifjú pár pontosan tudja,
hallották
a hiradóban, olvasták a Neten,
hogy
idén január egytől az első házasok
adókezdvezményt
vehetnek igénybe,
igen, az
szjából, két teljes éven keresztül,
akár
havi ötezer forint is lehet a mértéke.
Rendesek
a politikusok, ilyenre is gondolnak,
persze
azért agyafúrtak, beleteszik, hogy első házassság,
tudják,
hogy az embereknek manapság több is van,
annyi,
hogy nem lenne úgy már gazdaságos.
A
vőlegénynek is a második már, még szerencse, hogy
úgy szól
a törvény, hogy legalább az egyik félnek
az első.
A politikusok tényleg agyafúrtak,
vád érné
őket, ha mindkettőnek elsőnek kellene lenni,
mert
alig kaphatna manapság már valaki.
Az ifjú
pár teljesen kivirult ettől az új adószabálytól,
gondolkodnak
már évek óta, hogy igen vagy nem,
de nem
bírták eldönteni, évek óta vívodnak,
de ha
van szja kedvezmény az más,
így
végre eldöntötték, maximum ha lejár a két év,
akkor
elválnak. Hurrá! Szóródjanak a rózsaszirmok,
potyogjon
a rizs, szálljanak magasra a fehér galambok,
éljen az
ifjú pár, és érkezzen havonta ötzerrel több fizetés
a bankszámlára!
Csak meg ne tudja ezt más is,
mert ők
is megházasodnak, az még nem baj,
de meg
ne hívjanak, mert akkor elmegy nászajándékra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése