2014. május 17., szombat

Kiállítás a Galéria IX-ben. Szlabey Zoltán megnyitója





Petőcz András Akt-részletek című kiállítása elé

„Mindenki fennhangon beszélhetett arról, amit látni nem szabadott. Mulatságos volt, de tanulságos is ez a paradoxia. Újabb dokumentuma annak, hogy milyen egyenetlen és bizonytalan a mi társadalmunk közszemérem-érzése, és mennyire elvesztette igazodó szempontjait. Elmélete nem felel meg a gyakorlatnak. A szemérem is divat és változik a korokkal, mint egyéb divatok.” /Balázs Béla/
Néhány szó Petőcz András erotikus képeiről
Már afrikai őseink is csinálták, az etruszkok, az egyiptomiak, a perzsák, az indiaiak, a régi görögök, rómaiak, kínaiak, malájok, németek, franciák, japánok szintén. Rembrandt nagy mestere volt a műfajnak, mint ahogy Zichy, Picasso és Munkácsy is. Az erotikus ábrázolás műfaja egyidős a képcsinálás, faragás, festés rajzolás művészetté válásával. Petőcz András kiállítása a szexuális szerelem és vágy vizuális megünneplésének ősi tradícióját folytatja, az egyre erősödő cenzúra, és elvaduló konfliktusok árnyékában. Az erotikus művészet nem sokat változott az évezredek során. Ebbe a műfajába mozgalmak, mint mondjuk a barokk, vagy a post-minimalizmus nem tudtak mindent átfogó, új elképzeléseket hozni. Talán becsempésződött egy kevés absztrakció, és fejlődött a prezentáció technikája – megjelent a video, a számítógép, kinyíltak a digitalizálás biztosította új dimenziók –, de a műfaj alapja nem változott: az emberi test és annak érzékisége. A kiállításon Petőcz András rajzai az időtlenség, egy réges-régen elkezdődött, soha véget nem érő szexuális aktus állapotába repítik a szemlélőt.
Többet nem is foglalkoznék a képek sztorijával, a szavakkal elmondhatókat Petőcznél jobban nemigen tudja senki elmondani, hiszen ő az irodalom, az írás számtalan díjjal, kitüntetéssel elismert avatott mestere.
Ezek szerint valami mást kell keresnünk, olyan gondolatokat, összefüggéseket, amelyek megjelenítése vizuális eszközöket igényel.
Nézzünk néhányat:
Jellemzően olyan anyagokat – főleg szenet használ képeihez, amelyek az emberi kéz finom rezdüléseit is átviszik a papírra, így a szemlélő is gondolatban körbetapogathatja az érzéki formákat, személyesen jelen lehet a képben, szinte alakíthatja, formálhatja azt.  
Petőcz rendkívül erős, feszes már-már a reklámokban és a plakátművészetben szokásos képkivágásokat alkalmaz, ezzel is a mű belső energiáját, feszültségét fokozva, a néző adrenalin szintjét emelve, lépésről lépésre lefejtve – az egyébként neveltetésünk okán meglévő polgári előítéleteinket, szemérmünket vagy inkább álszemérmünket.
   Az alkotó mindent tud a művészetről, arról, hogy még a legelvontabb, steril alkotások is mindig az érzékiséggel állnak így vagy úgy kapcsolatban, és ezt felszabadultan belső gátlások nélkül megmutatja, mentesen a valakinek vagy valaminek megfelelni akaró alkotók görcsös erőlködésétől.

Petőcz egyszerűen csak egy igazi MŰVÉSZ, így csupa nagybetűvel, akinek biztos iránytűje a saját, vitathatatlan tehetsége.







Nincsenek megjegyzések: