2024. március 10., vasárnap

Szépírói kurzus 2024/tavasz/4 - Lantay Éva verse

 A Szépírói Műhely idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Líra kurzus hallgatója, Lantay Éva azt a házi feladatot választotta, hogy a bibliai zsoltárokat megidézve egy mai zsoltárt ír. Valóban, ez a munkája nagyon is a napjainkról szól. Minden sora nagyon is magáért beszél. Gratulálok!

Lantay Éva:

A hazugság zsoltára

 

„Nyelvüket, mint a kardot, élezik,

keserű szavukat ontják, mint a mérges nyilat,

hogy rejtekükből eltalálják az ártatlant,

és arcátlanul gyorsan leterítsék”

         (Zsoltárok 64/4,5)

 

Halld meg a szavam, Istenem, hozzád száll panaszom! Őrizd meg ítélőképességem, hogy igaz utat leljek e hazugsággyár világban!

 

Oltalmazz a tollforgatóktól, kik minden jószándékot rágalommá varázsolnak!

 

Ki csak a fejét emelné fel a sárból, azt istentelennek, saját neméhez vonzódó nemtelennek, nemzetárulónak titulálják.

 

Ki szót emel az árvákért és elesettekért, arról azt merészelik állítani, hogy, ó, Uram, a Te híveid ellen tör.

 

Eljegyezték magukat a pénzzel, hatalomvágyukban csak arról töprengenek, kitől még mit rabolhatnának el. És mivel már minden földi jó az övüké, így szólnak: „Ki lát bennünket?”

 

Nem látom, Uram, hogy saját nyelvük miatt veszítenéd el őket, ó nem!

 

 

Budapest, 2024. március 8.

 

Nincsenek megjegyzések: