A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Bartha Ádám azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Kertész Imre Sorstalanság című regényének a kezdőmondatával írt elbeszélést. Ráadásul még a sci-fi világába is elvisz minket. Kiváló munka!
Bartha Ádám
– Ma nem mentem iskolába – szólalt meg a
kamaszlány.
Csak kimondta az első dolgot, ami eszébe
jutott. Remélte, hogy ezzel majd megtöri a közte és a pszichológusnő között
kialakult, végtelenül bosszantó csendet, de nem így lett. A pszichológusnő
továbbra is csak hallgatott. Fürkésző szemekkel méregette őt elektronikus szemüvege
mögül.
– Tetszik a szemüvege – mondta a lány
tanácstalanul. – Jól áll magának. Illik a szoknyájához. Meg a munkájához is.
Egy pszichológus legyen szemüveges.
A pszichológusnő arcán kedves mosoly
terült szét. A lány nézte őt egy ideig, aztán kibukott belőle a kérdés.
– Maga miért nem mond semmit?
Ez hatott. A nő végre először a
bemutatkozásuk óta megszólalt.
– Nem akarom félbeszakítani. Várom, hogy
maga beszéljen. – A hangja lágy volt és megnyugtató.
– Az egyetemistákat és a felnőtteket
szokták magázni.
– Én felnőttnek tekintem magát. De ha
szeretné, tegeződhetünk is. Ez csak magán múlik.
A lány ujját az állára téve tétovázott.
– Maradjon inkább a magázódás – mondta
végül.
A pszichológusnő bólintott. Aztán újabb
hosszú hallgatás következett.
– Mit akar, miről beszéljek? – kérdezte a
lány.
– Arról, amiről csak szeretne. Ha
gondolja, elmondhatja nekem, miért nem ment ma iskolába, de nem kötelező. Semmi
sem kötelező.
– Csak ez a látogatás a dilidokinál. Ne
vegye sértésnek, de utálok itt lenni. Szívesebben mentem volna iskolába ma is,
ahogy a többi napon.
– Egyáltalán nem veszem sértésnek.
Teljesen természetes, amit érez. Sokan utálják a pszichológusukat, mégis
eljárnak hozzá.
– Sokan pedig beléjük szeretnek. József
Attila például.
A pszichológusnőt meglepte a több
évszázaddal ezelőtt élt költő említése.
– Szereti a régi irodalmat?
– Néha olvasgatok 20. századi költőktől
– vonta meg a vállát a lány. – Szigorúan csak papírkönyvből – tette hozzá. – Ha
kivetítik a szemem elé, az nem ugyanaz.
– Ez remek hobbinak tűnik.
– Jó kikapcsolódás. Régebben még
érdekesebb témákról írtak az emberek, mint most. Manapság már mindenki csak a
környezetvédelemről papol. Persze meg tudom érteni. Főleg a mai nap után.
– Hogy érti, hogy a mai nap után? – A
pszichológusnő úgy nézett rá, mintha tényleg nem tudná, mire gondol a lány.
A lány sóhajtott.
– Jól van, akkor beszélek a mai napról.
Úgyis ezt akarta hallani, nem? Hogy milyen hatással volt rám a hír.
– Ne érezzen kényszert – mondta
rezzenéstelen arccal a pszichológus. – Arról beszél, amiről csak szeretne.
– A mai napról szeretnék beszélni.
– Rendben van.
A lány hátradőlt a kényelmes
bőrfotelben. Ezidáig a vele szemben ülő pszichológusra szegezte a tekintetét,
de most lesütötte a szemét. Halkan kezdett el beszélni.
– Reggel láttuk a hologramtévén a
híreket a családdal. Az ökozsenik elmondták, hogy az a hatalmas mértékű
környezetszennyezés, amit az emberiség az évszázadok során véghezvitt, mára egy
visszafordíthatatlan, önpusztító folyamatot eredményezett. Ennek a folyamatnak
járunk most a vége felé. Olyannyira a vége felé járunk, hogy a nagyokosok
szerint még nagyjából tíz évünk van hátra. Akkorra már a Föld túlságosan
szennyezett lesz ahhoz, hogy emberi életre alkalmas legyen. Hát ennyi.
Gyakorlatilag reggelizés közben közölték velem, hogy tíz év múlva vége a
világnak. Aztán bejött egy másik rendkívüli adás, amiben a körülményekre
hivatkozva mára központilag iskolaszünetet rendeltek el, és kimondták, hogy
minden tanulónak jelentkeznie kell egy pszichológusnál, hogy a 18 év alattiak
szakemberek segítségével tudják feldolgozni a váratlan fejleményeket. Ezért
vagyok most itt, és nem az iskolában.
Újra csönd lett.
– Már megbocsásson, de nem tudná
kihagyni ezeket a hosszú hatásszüneteket? Nekem nem kell a dráma, csak tegye
fel egyből a kérdését és kész.
A pszichológusnő megértően bólintott. Az
arcán bizalomgerjesztő mosoly villogott.
– Sajnálom. Csupán időt akartam hagyni,
hogy feldolgozza magában a történteket. De akkor itt is van a kérdés: Mit
érzett, amikor meghallotta a hírt?
A lány rövid gondolkodás után válaszolt.
– Hát, először azt hittem, hogy kamu. Nem
akartam elhinni, pedig tudtam, hogy hivatalos. Aztán dühös lettem.
A pszichológus felvonta a szemöldökét.
– Dühös? – kérdezte.
– Dühös.
– Kire lett dühös?
– Az elődeinkre. Ők a hibásak, nem? Ők
nem vigyáztak a bolygóra, és a hanyagságuknak mi isszuk meg a levét.
– Nem biztos, hogy így kéne felfognia a
dolgot.
– Hát akkor, hogy kéne?
– Ne hibáztasson senkit! Ne keressen
okokat! A jelenben éljen, ne a múltban keresse a választ.
– Ez baromság – vágta rá a lány rögtön.
– Mégis hogy gondolja ezt? Csak úgy fogadjam el, hogy a felmenőink tönkretették
az életemet? – Zavarodottan megrázta a fejét. – És egyáltalán minek
beszélgetünk mi itt? Mi értelme van ennek az egésznek? Ha tíz év múlva úgyis
mindennek vége, akkor most már nem számít, ki mit tesz.
– Most számít a leginkább – mondta
higgadtan a pszichológus. – Mivel már alig maradt időnk, most a legfontosabb,
hogy értékesen töltsük el a megmaradt éveinket. És ez főként magára igaz. Maga
még fiatal, magában van a jövő reménye. Éljen értékes életet, segítsen másokon,
próbáljon meg valamilyen megoldást találni a problémára, amire az „ökozsenik”,
ahogy maga nevezte őket, nem tudtak.
– De hát nincsen megoldás. Reménytelen a
helyzet.
– Szóval beletörődött abba, ami történt,
és ezen nem akar változtatni? – kérdezte a pszichológus. A szavakat most
lassan, hangsúlyozva mondta ki. – Jól gondolja meg, mit válaszol!
– Határozottan beletörődtem.
– Értem – sóhajtott a pszichológus. Az
arca hirtelen elkomolyodott, egy csapásra eltűnt róla a meleg mosoly. – Ez
esetben távozhat. A kezelése véget ért.
A kamaszlány meghökkent.
– Ennyi volt az egész?
– Csak ennyi – mondta monoton hangon a
nő. – Távozzon! – Az automata ajtó felé mutatott. – Most.
A lány csodálkozva állt fel a fotelből.
Furcsa volt látni, hogy a pszichológusnő viselkedése egyik pillanatról a
másikra ennyire megváltozott. Nem értette a helyzetet, de nem is akarta annyira
megérteni. Legfőképp csak távozni akart.
– Akkor viszlát.
A nő szigorú arccal biccentett neki,
miközben a lány kisétált az ajtón.
Amikor a pszichológus egyedül maradt a
szobában, beszélni kezdett a szemüvegben lévő hangfelismerő rendszerhez.
– Az alany kezelésnek álcázott
tesztelése megtörtént – mondta. – Az alany megbukott a pszichológiai teszten.
Okok: empátia hiánya, kedvetlenség, határozatlanság. Az alany beletörődött a
helyzetébe, semmilyen jelet nem találtam nála innovációra való törekvésre. A
fentebb felsorolt okok alapján az alanyt alkalmatlannak nyilvánítom. Az évek
múlva induló, új bolygók után kutató kolonizációs hajóra való felszállását nem
támogatom. Személyes véleményem, hogy az emberiség utolsó reménysugarának, a
végső túlélőknek a kiválasztásánál az alanyok pszichológiai tesztjét hasonló
súlyozással lenne szükséges figyelembe venni, mint azok életkorát, egészségügyi
állapotát és tanulási kompetenciáját. Értékelés vége. Dátum: 2124. december
10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése