Szépírói kurzus 2016 tavasz/13 - Facskó Györgyi drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Facskó Györgyi elkészítette Salinger Ficánka bácsi Connecticutban című novellájának színpadi változatát. Úgy érzem, jól sikerült. Itt közlöm.

Facskó Györgyi:

A SEBESÜLT BAKA LÁTOGATÁSA  

SZEREPLŐK:

Eloise

Mary Jane

Ramona, Eloise lánya

Grace, a cselédlány

A helyszín Connecticut, középosztálybeli, kertvárosi otthon nappali szobája. Az egyik oldalon ablak, előtte ablaküléssel, hátul ajtó, mely a ház többi helyiségébe vezet. Középen dívány karosszékkel, mellette telefonos asztalka. Az előtérben apró dohányzóasztal, rajta csinos cigarettatárca, illetve néhány egymásra halmozott hamutál.      

Az 1950-es évek elején járunk, egy hideg téli nap délutánján.  

ELSŐ JELENET

(Eloise, Mary Jane)

A színpad üresen áll. Ajtó nyílása hallatszik, majd Eloise és Mary Jane párbeszéde szűrődik be az előszobából.

MARY JANE: (zavartan hadarva) Aztán jobbra fordultam a fasornál, ahogy kell… Tökéletesen emlékeztem az útra, és rendben is ment minden egészen a Merrick Parkway-ig.

ELOISE: (flegmán, enyhén felsőbbségesen) Merritt Parkway, baby. Nem mintha nem találtál volna ide már kétszer is…

MARY JANE: (hebegve) Igen, csak… hol a zsebkendőm? Meg is van. Huhh.

ELOISE: (mulatva) Az ebédnek lőttek. Minden odaégett… az egész átkozott borjúmirigy. Minden.

MARY JANE: Nem számít, már úgyis ettem. Idefelé bekaptam valamit.

MÁSODIK JELENET

(Eloise, Mary Jane, Ramona)

Nyílik a szobaajtó, amin Eloise lép be először, majd betessékeli vendégét. 

ELOISE: De nem is mondtad még, hogyhogy szabadnapos vagy?

MARY JANE: (körültekintgetve) Ja, nem vagyok. Csak Mr. Weyinburg – a főnököm – betegszabadságon van. Itt lakik Larchmontban, nekem pedig naponta ki kell jönnöm hozzá, hogy leveleket hozzak-vigyek, ilyesmi. Sérve van. Te, neked van róla fogalmad, mi az pontosan?

ELOISE: Nem igazán, de neked biztosan nem kell aggódnod, hogy elkapod.

MARY JANE: (megkönnyebbülve) Ó.  

ELOISE: Mit ácsorogsz már ott?! (a karosszékre mutat) Gyere, ülj le! Úgy csinálsz, mintha nem ismernénk egymást ezer éve. Mintha nem tudnék minden piszkos kis titkodról, Mrs. Ifjú Mississippibeli Kadét…

MARY JANE: (zavartan kuncogva ül le, majd félig komolyan) Fiatalság, bolondság… Csak három hónapig tartott, amiből kettőt rács mögött töltött…

ELOISE: (az asztalon fekvő cigarettatárcát Mary Jane felé nyújtva, könnyed stílusban) Ugyan-ugyan! Kicsit lobbanékony volt, ennyi az egész. (rágyújt)

MARY JANE: (ő is rágyújt) Hm… megkéselni egy képviselőt akkor sem a legokosabb dolog. Bár kimaradni a főiskoláról sem épp az…

ELOISE: Talán hibázott, ahogy mi is. Én akkor se bánok semmit, életünk legszebb két éve volt. Gondold el, miben volt részed: szenvedélyes románc egy forróvérű kadéttal, esztelen házasság…

MARY JANE: (kuncogva) Kissé túlfűtött érzelmek minden téren… (hamiskásan mosolyogva, Eloise felé biccentve) Na de te sem panaszkodhatsz. Titkos kis légyott a liftben…

ELOISE: (keserűen elmosolyodva) Majd eltanácsolás… Ki akarhatna többet?!

MARY JANE: (vigyorogva) Valóban.     

ELOISE: (a konyha felé indul) A szokásos – gondolom - megfelel… (kimenőben odavetve) Amúgy tetszik az új hajszíned. Nem épp ilyen lett Sue-é is a koleszból a férjhezmenetele előtt?  Milyen büszke volt magára…(rosszmájúan felhorkanva ki)

MARY JANE: (összeráncolt szemöldökkel koncentrálva) Nem. Az ő haja vörös lett. (hangosabban a konyhában lévő Eloise-nak) Ő vörös lett.   

ELOISE: (bekiáltva) Sző-ke!

MARY JANE: (még mindig emelt hangon) Vö-rös, ha mondom. Hogyishívják égre-földre esküdözött, hogy lángvörös lett.

ELOISE: (két whiskey-s pohárral a kezében, csípőjével lökve be az ajtót lép be) Hisz ott voltam a szobában, amikor befestette, tisztán emlékszem. Épp az esküvője előtti estén. (átadja a poharat Mary Jane-nek, majd elheveredik a díványon, folytatva megkezdett cigarettáját) Tudod, ahhoz a Frank Henke-hez ment hozzá. Emlékszel rá?

MARY JANE: Csak homályosan. Az a kis közlegény? Rettenetesen csúnya volt…

ELOISE: Jóságos ég, rettenetesen csúnya! Akár a mosdatlan Lugosi Béla.

MARY JANE: (fejét hátravetve kacag, majd újabb cigarettáért nyúl) Bámulatos! Bár nem volt épp vérszívó típus. (ijesztőre változtatva hangját Lugosit utánozza Drakula gróf szerepében) „Nem vagyok nagy rajongója a tükröknek.” (kacag magán, majd leteszi az üres cigarettatárcát)    

ELOISE: Mi az? Nincs benne több?

MARY JANE: (saját retiküljében kotorászva) Semmi baj, van nálam egy egész dobozzal, valahol. 

ELOISE: (bosszúsan) Az a semmirekellő cselédlány! Nincs egy órája, hogy két teljes kartont dugtam az orra alá. Mibe fogadunk, hogy egy percen belül itt lesz, hogy mit csináljon velük… Hol a frászban tartottam?  

MARY JANE: (naprakészen, saját cigarettájára gyújtva) A kis Lugosinál.

ELOISE: (gunyorosan nevetve) Az ám. A kis Lugosi… Azt hitte szegény, hogy magát az Isten lábát fogta meg azzal a nővel. Pedig… (hirtelen elhallgat, és Mary Jane cameo brossára mutat) Azt meg hol szerezted?

MARY JANE: Ezt? Az ég szerelmére, már az iskolában is hordtam. Anyámé volt.   

ELOISE: Istenem, nekem egy tisztességes darabom sincs. Semmi, amit felvehetnék. Ha Lew anyja meghal – (nevetve) ha egyáltalán valaha sor kerül rá – valószínűleg egy monogramos jégcsákányt vagy valami hasonlót hagy rám.    

MARY JANE: Tényleg, hogy jöttök ki mostanában?

ELOISE: Ne nevettesd ki magad!

MARY JANE: Ó, tudod kibe botlottam múlt héten a Lord & Taylor Áruházban?

ELOISE: (megigazítva egy párnát a feje alatt) Ühüm, Akim Tamiroffba.

MARY JANE: Kibe? Ő meg kicsoda?

ELOISE: Akim Tamiroff. Filmekben szerepel. Mindig azt mondja: (a színészt imitálva): „Ezt nágyon viccesnek tártod, hááá?!” Imádom! Örmény. (morogva) Nincs egyetlen használható párna ebben a házban… Kivel találkoztál?  

MARY JANE: Jacksonnal. Épp…

ELOISE: Melyikkel?

MARY JANE: Nem tudom. Azzal, amelyikkel egy pszichóra jártunk. Amelyik mindig…

ELOISE: Mindkettővel együtt jártunk.

MARY JANE: Hát, amelyik olyan félelmetesen…

ELOISE: (hirtelen rávágva) Marcia Louise. Én is összefutottam vele egyszer. A gyereket is kibeszélte volna belőled, mi?

MARY JANE: Atyám, igen! Viszont tudod, mit mondott? Dr. Whiting meghalt. Marcia azt mondta, kapott egy levelet Barbara Hilltől, hogy Whiting rákos lett múlt nyáron, aztán meghalt meg minden. Csak 31 kilót nyomott a halálakor. Hát nem szörnyű?!

ELOISE: Nem.

MARY JANE: (megbotránkozva) Eloise, tiszta kőszívű lettél.

ELOISE: (közömbösen) Hm. (hirtelen talpra ugrik) Na, ide a poharaddal! (morogva, az üres poharakat a magasban megrázva) Most komolyan, az az ostoba! Épp csak Lew-t nem vettem rá, hogy feküdjön le vele, olyannyira elkövettem mindent, hogy ideköltözzön velünk. Már bánom.

MARY JANE: (utána szólva) Nekem ez lesz az utolsó.

ELOISE: Hát hogyne! Ki hívott kit? És ki késett két órát? Már egykor itt kellett volna lenned. Addig maradsz itt, amíg kiütést nem kapok tőled. Pokolba a tetves karriereddel!

Mary Jane ismét fejét hátravetve hahotázik. Kissé elveszetten várakozik: feláll, körbejár, kinéz az ablakon, majd letöröl egy maszatfoltot az üvegen, végül visszasétál a helyére. Arrébb tesz egy könyvet az asztalon, de rá se néz a címére. Kis kézitükröt vesz elő, és fogait vizsgálja. Nyelvével letisztítja felső fogsorát, majd ismét ellenőrzi az összképet.

MARY JANE: (a teli poharakkal belépő Eloise felé fordulva) Egyre jegesebb odakint… Hű, ez aztán gyors volt. Szódát nem is raktál bele?

ELOISE: (poharakkal a kezében, két mutatóujját pisztolyszerűen kinyújtva) Senki ne mozduljon! Az egész rohadt épületet bekerítettem!

Mary Jane nevetve elteszi a tükröt, és elveszi italát.

ELOISE: (újra végignyúlva a díványon) Mit gondolsz, mit csinál odakint? Ül a nagy fekete valagán, és „A palást”-ot olvassa. Elejtettem a jeges tálcákat, ahogy vettem elő őket. Jó, hogy rám nem mordult idegességében! (gúnyosan) „A palást”… Mit hisz, hogy ez majd őt is megváltja? Vagy tán azt hiszi, a cselédnek a való életben is igaza van?

MARY JANE: (nem reagálva, megemelve a poharát) Ez az utolsó. Most komolyan.

ELOISE: Ugyan már! Mi mást mondott még Jackson?

MARY JANE: (lelkesen folytatja) Ó, most jöttek vissza Európából. A férje Németországban vagy hol állomásozott, ő meg elkísérte. Egy negyvenhét szobás házban laktak egyetlen másik párral meg vagy tíz szolgával. Volt saját lova, a lovászuk pedig korábban Hitler saját lovagló mestere volt vagy mi. Ja, aztán elkezdte mesélni nekem, hogy erőszakolta meg majdnem egy színes bőrű katona… Ott helyben, a Lord & Taylor fő folyosóján kezdte el mesélni… Ismered Jacksont. Azt mondta, hogy a férfi a férje sofőrje volt, és ő vitte a piacra vagy hova egyik reggel. Azt mondta, annyira meg volt rémülve, hogy nem is…

ELOISE: (közbevágva) Egy pillanat! (fejét felemelve kikiabál) Te vagy az, Ramona?

RAMONA: (kintről gyenge kis hangon) Igen.

ELOISE: (emelt hangon) Csukd be magad után a bejárati ajtót, légy szíves!

MARY JANE: Ramona az? Majd meghalok, hogy lássam! Tudod, hogy azóta nem is láttam...? Amióta az történt vele…

ELOISE: (csukott szemmel kiabálva ki) Ramona, menj a konyhába, hogy Grace segíthessen levenni a gumicsizmádat!

RAMONA: (emelt hangon) Rendben. (kicsit halkabban) Gyere, Jimmy!

MARY JANE: Majd meghalok, hogy lássam! (kilöttyinti italát) Ó, Istenem! Nézd, mit csináltam! Szörnyen sajnálom, El!

ELOISE: Ugyan, hagyd csak! Amúgy is utálom ezt az átkozott szőnyeget. Mindjárt hozok neked egy másikat.

MARY JANE: Nem szükséges, nézd, még megvan a fele.

ELOISE: Biztos? Adj egy cigit!

MARY JANE: (odanyújtja a dobozt Eloise-nak) Ó, majd meghalok, hogy lássam! Kire hasonlít most?   

ELOISE: (meggyújtva a cigarettáját) Akim Tamiroffra.   

MARY JANE: Ne már, komolyan. 

ELOISE: Lew. Lew-ra hasonlít. Amikor az anyja átjön, mintha hármas ikreket látnék.   

(fel sem ülve kezébe vesz egy hamutálat, majd a hasára helyezi) Amire nekem szükségem van, az egy kokker spániel vagy valami ilyesmi. Hogy valaki rám is hasonlítson.    

MARY JANE: Mi van a szemével? Úgy értem, nem romlott azóta vagy ilyesmi, ugye?    

ELOISE: Isten ments! Semmi, amiről tudnék.    

MARY JANE: Lát egyáltalán szemüveg nélkül? Ha - mondjuk - ki kell mennie éjszaka vagy valami?

ELOISE: Senkinek nem beszél róla. Szörnyen titokzatoskodó.     

MARY JANE: (az ajtó nyílására odafordul, majd nyájasan üdvözli a belépő kislányt) Hát szervusz, Ramona! Micsoda csinos ruha! (letéve poharát) Fogadok, nem is emlékszel már rám, Ramona.   

ELOISE: Természetesen emlékszik. Ki a hölgy, Ramona?

RAMONA: Mary Jane. (vakarózni kezd) 

MARY JANE: Bámulatos! Kapok egy puszikát, Ramona?     

ELOISE: (indulatosan Ramonának) Hagyd ezt abba!

Ramona leáll a vakarózással.    

MARY JANE: Adsz egy puszikát, Ramona?    

RAMONA: Nem szeretem megpuszilni az embereket.

ELOISE: (felhorkan) Hol van Jimmy?

RAMONA: Itt van.    

MARY JANE: (Eloise-hoz fordulva) Ki az a Jimmy?   

ELOISE: (gúnyosan) Ó, Istenem, a lovagja. Oda megy, ahova ő. Azt csinálja, amit ő… Tiszta kabaré.  

MARY JANE: (lelkesen) Tényleg? (Ramonának, előrehajolva) Már van lovagod, Ramona?    

Ramona közönyösen, szótlanul áll, nem reagál.

ELOISE: (szigorúan) Ramona, Mary Jane kérdezett valamit.

Ramona ujját az orrocskájába dugja, továbbra sem szól.

ELOISE: (türelmetlenül) Hagyd ezt abba! Mary Jane azt kérdezte, van-e lovagod.

RAMONA: (az orrában turkálva) Van.

ELOISE: (ingerülten) Ramona, fejezd ezt be, de rögtön!

Ramona leereszti a kezét.   

MARY JANE: Nos, szerintem ez csodálatos! Hogy hívják? Elárulod nekem a nevét, Ramona? Vagy ez nagy titok?

RAMONA: (előre-hátra billegve) Jimmy.

MARY JANE: Jimmy? Ó, imádom a Jimmy nevet! És milyen Jimmy, Ramona?

RAMONA: Jimmy Jimmereeno.      

ELOISE: Állj nyugodtan!

MARY JANE: Nahát, ez ám a név! Hol van Jimmy? Elárulod nekem, Ramona?

RAMONA: (hanyagul lendítve kezével) Itt.

MARY JANE: (körbenéz, majd provokatív mosollyal, mézes-mázosan szól) Itt hol, szívecském?

RAMONA: Itt. Fogom a kezét.

MARY JANE: (tanácstalanul Eloise-nak) Nem értem.

ELOISE: Rám ne nézz!

MARY JANE: (Ramonához) Á, értem már. Jimmy csak egy képzelt kisfiú. Bámulatos! (előrehajolva, szívélyes hangon) Hogy vagy, Jimmy?

ELOISE: Ő nem beszél veled. Ramona, mesélj Mary Jane-nek Jimmiről!

RAMONA: Mit meséljek neki?

ELOISE: Állj egyenesen, légy szíves! Mondd el Mary Jane-nek, hogy néz ki Jimmy!

RAMONA: Zöld szeme van és fekete haja.

ELOISE: És még?

RAMONA: Se apukája, se anyukája.

ELOISE: És még?

RAMONA: Nincsenek szeplői.

ELOISE: (egyre türelmetlenebbül) És még?

RAMONA: Egy kard.

ELOISE: És még?

RAMONA: (durcásan) Nem tudom. (megint vakarózni kezd)

MARY JANE: Csodásnak hangzik. Mondd, Ramona, Jimmy is levette a gumicsizmáját, amikor bejöttetek?

RAMONA: Neki bakancsa van.

MARY JANE: (Eloise-nak) Bámulatos!

ELOISE: (epésen) Csak hiszed. Én egész nap ezt hallgatom. Jimmy vele eszik. Vele fürdik. Vele alszik. Ramona képes az ágy legszélén feküdni, nehogy véletlen ráfeküdjön Jimmyre és ártson neki.

MARY JANE: (a hallottaktól felvillanyozva, izgatottan harapja be alsó ajkát) De honnan kapta a nevét?

ELOISE: Jimmy Jimmereeno? Isten tudja.

MARY JANE: Valószínűleg valamelyik környékbeli kisfiú után.

ELOISE: (ásítva megrázza a fejét) Nem, nincsenek kisfiúk a közelünkben. Egyáltalán nincs gyerek. A hátam mögött Termékeny Terkának hívn…

RAMONA: (közbeszól) Anyuci, kimehetek játszani?

ELOISE: Épp csak hogy bejöttél…

RAMONA: Jimmy megint ki akar menni.

ELOISE: Miért? Ha megkérdezhetem.

RAMONA: Kint hagyta a kardját.

ELOISE: (ingerülten) Ó, ő meg az átkozott kardja. Hát akkor menj! Vedd vissza a csizmádat!

RAMONA: (kivesz egy elégett gyufaszálat a hamutálból) Megkaphatom ezt?

ELOISE: (kijavítva lányát) Elkérhetem ezt? Igen. Kérlek, maradj távol az úttesttől!

MARY JANE: (énekes hanglejtéssel) Szervusz, Ramona!

RAMONA: (érzelemmentesen) Szervusz! Gyere, Jimmy!

ELOISE: (hirtelen talpra ugrik) Kérem a poharadat!

MARY JANE: Nem, tényleg, El. Mindjárt négy óra, már Larchmontban kellene lennem. Mr. Weyinburg olyan aranyos, utálnám ha…

ELOISE: Hívd fel, és mondd neki, hogy meghaltál! Engedd már el azt a francos poharat!

MARY JANE: Nem, komolyan, El. Úgy értem, szörnyen kezd fagyni odakint. Alig van jégoldóm a kocsiban. Ha most nem…

ELOISE: Hadd fagyjon! Irány telefonálni! Mondd, hogy halott vagy! Add azt ide!

MARY JANE: Nos hát akkor… merre találom a telefont?

ELOISE: (kifelé indul az üres poharakkal) Azt hiszem, erre me-e-ent… (játékosan autót utánzó hangokat ad ki, majd szándékosan beleütközik a telefonos asztalkába)

Mary Jane fejcsóválva kuncog.

Sötét, átvezető zene.

HARMADIK JELENET 

(Eloise, Mary Jane, Ramona)

Változatlan helyszín és díszlet.

Eloise a földön fekszik, whiskey-s poharát hasán egyensúlyozva. Mary Jane a díványon hasal, állát tenyerébe támasztva.

ELOISE: Úgy értem, te nem igazán ismerted Waltot. Ő volt az egyetlen fiú, aki meg tudott nevettetni. Mármint úgy igazán. Emlékszel arra az estére – az utolsó évünkből – amikor az az őrült Louise Hermanson berontott a szobánkba az új fekete melltartójában, amit Chicagoban vett?

Mary Jane kuncog.

ELOISE: Na, ő is pont olyan nagyon meg tudott nevettetni. Amikor beszélt hozzám, akár telefonon keresztül is. De még levélben is képes volt rá! A legszebb az egészben pedig, hogy meg se próbált vicces lenni. Egyszerűen csak az volt. Hé, mi lenne, ha megdobnál egy cigivel?    

MARY JANE: (nyújtózkodva) Nem érem el őket.   

ELOISE: Á, fújd föl! (a plafont bámulva) Egyszer elestem. Mindig a kantin előtti buszmegállóban vártam rá. Egy este késett, a busz meg már épp kigurulóban volt az állomásról.  Nekiiramodtunk, hogy elérjük, de elestem és kificamítottam a bokámat. Azt mondja erre: „Szegény Sebesült Baka!” A bokámra értette. Szegény kis Sebesült Bakának nevezte… (lágy hangon) Istenem, milyen kedves volt!   

MARY JANE: Lew-nak nincs humora? 

ELOISE: (szórakozottan) Micsoda?

MARY JANE: Lew-nak nincs humora?

ELOISE: Jaj Istenem, ki tudja… De. Gondolom, van neki. Nevet a rajzfilmeken meg hasonlókon. (felemeli fejét, és kortyol az italából)

MARY JANE: Nos, ez nem minden. Mármint ez tényleg nem minden. 

ELOISE: Mi nem az?

MARY JANE: Hát tudod… A nevetés meg a többi.    

ELOISE: Ki mondja?! Ide hallgass, hacsak nem akarsz apáca lenni, jobban teszed, ha nevetsz.

MARY JANE: (kuncogva) Borzasztó vagy!

ELOISE: (elrévedezve, szeretettel) Istenem, de kedves volt! Vagy vicces volt, vagy édes. Nem olyan bugyután kisfiúsan édes. Ez az édesség egy különleges formája volt. Tudod, mit csinált egyszer?    

MARY JANE: (fejét rázva) A-aaa.   

ELOISE: A Trentonból New Yorkba tartó vonaton ültünk. Pont az után volt, hogy besorozták. Hideg volt a kocsiban, és betakaróztunk a kabátommal. Alatta – emlékszem - Joyce Morrow kardigánját viseltem, tudod, azt az égszínkéket.

Mary Jane bólint. 

ELOISE: A keze a hasamon volt. Tudod… Szóval hirtelen ezt mondja: „Annyira gyönyörű a hasad, hogy szinte azt kívánom, lépjen be egy tiszt és parancsoljon rám, hogy a másik kezemet dugjam ki az ablakon.” Azt mondta, igazságosan akar cselekedni. Aztán elvette a kezét, és rászólt az ellenőrre, hogy húzza ki magát. Ha van dolog, amit ki nem állhat, mondta neki, az az, ha egy férfi nem viseli büszkén az egyenruháját. Az meg csak annyit felelt neki, hogy aludjon inkább. (elmereng) Nem is mindig az, amit mondott… hanem ahogy mondta. Érted.    

MARY JANE: (óvatosan puhatolózva) Beszéltél róla valaha is Lew-nak? Említetted egyáltalán?     

ELOISE: Nos, egyszer belekezdtem. De az első kérdése az volt, hogy mi volt a rangja?

MARY JANE: És mi?

ELOISE: (gúnyosan) Ha!

MARY JANE: (mentegetőzve) Nem, csak úgy értem…    

ELOISE: (kitör belőle a nevetés) Tudod, mit mondott egyszer? Érzi, hogy jól halad az előmenetele a hadseregben, csak kár, hogy pont az ellenkező irányba, mint mindenki másé… Azt mondta, hogy az első előléptetésénél ahelyett, hogy csíkokat kapna, megfosztják majd a ruhaujjától. Mire meg elér a tábornokságig, már anyaszült meztelenül áll majd, mindössze egy sorkatonai jelvénnyel a köldökében. 

MARY JANE: (elgondolkozva hallgatja, nem nevet)

ELOISE: Nem tartod viccesnek?

MARY JANE: De igen. Mindössze azon tűnődöm, miért nem beszélsz róla egyszer Lew-nak?

ELOISE: Hogy miért? Mert átkozottul híján van az intelligenciának, hát azért. Amellett, ide hallgass, te karrierista lány! Ha még egyszer úgy döntenél, hogy férjhez mész, soha ne mondj el semmit a férjednek! Értesz engem?

MARY JANE: Miért?

ELOISE: Mert én azt mondom, azért. Azt akarják hinni, hogy egész életedben felfordult a gyomrod, valahányszor egy srác a közeledbe jött. Nem viccelek. Persze, azért elmondhatsz ezt-azt, de nem teljesen őszintén. Sohase teljesen őszintén! Ha azt mondod, ismertél valaha egy jóképű fiút, egyből fűzd hozzá, hogy szinte már lányosan szép volt! Ha egy eszes srácról mesélsz, el kell mondanod azt is, hogy ugyanakkor beképzelt alak vagy idegtépő egy okos tojás volt. Ha nem teszed, minden áldott alkalommal a fejedhez vágják a szerencsétlen fickót, amikor csak alkalmuk nyílik rá. (elgondolkozik, iszik) Persze, meg fognak hallgatni, nagyon éretten meg minden. Még az ábrázatuk is meglepően intelligens lesz. De ne hagyd, hogy átverjenek! Higgy nekem! A poklot fogod megjárni, ha bizalmat szavazol nekik intelligencia terén. Emlékezz a szavamra!     

MARY JANE: (bánatos arccal töpreng) Nem mondhatod, hogy Lew nem intelligens.

ELOISE: Én ne mondhatnám?

MARY JANE: (naivan) Mármint ő okos, nem?

ELOISE: (kiábrándultan) Ó, minek is tépem a számat? Ejtsük a témát, csak elszomorítlak. Szólj rám, hogy fogjam be!

MARY JANE: Hát akkor minek mentél hozzá?

ELOISE: Jaj Istenem! Nem tudom. Azt mondta, szereti Jane Austent. Hogy a könyvei rengeteget jelentenek neki. Pontosan ezt mondta. Már házasok voltunk, mire rájöttem, hogy egyetlen egyet sem olvasott közülük. Tudod, ki a kedvenc írója?

Mary Jane a fejét rázza.

ELOISE: L. Manning Vines. Hallottál róla valaha is?

MARY JANE: A-aaa.

ELOISE: Hát én sem. Meg senki sem. Írt egy könyvet négy férfiról, akik éhen haltak Alaszkában. Lew nem emlékszik a címére, de ez a legszebben megírt könyv, amit valaha olvasott. (epésen) Krisztusom! Még ahhoz sem elég őszinte, hogy egyenesen kimondja, azért kedveli a történetet, mert a négy pacák éhen hal egy igluban vagy miben. Azt kell mondania, hogy „gyönyörűen van megírva”…

MARY JANE: Túl kritikus vagy. Úgy értem TÚL kritikus vagy. Lehet, hogy volt benne valami jó…

ELOISE: Hidd el nekem, hogy nem volt. (elgondolkodik) Neked legalább van munkád. Neked legalább van valamid, ami… 

MARY JANE: De figyelj ide, azt se mondod el neki soha, hogy Waltot megölték? Úgy értem, ha tudná, nem lenne féltékeny, nem igaz? Mármint hogy megölték meg minden.

ELOISE: Ó te jó ég! Te szegény ártatlan kis karrierista lány! Akkor csak rosszabb lenne. Hullagyalázóvá válna. Figyelj, mindössze annyit tud, hogy randizgattam egy Walt nevű sráccal, egy jó szövegű kiskatonával. Megmondani neki, hogy megölték, az utolsó dolog lenne, amit valaha tennék. De a legutolsó. És ha mégis úgy döntenék – ahogy nem döntenék – ha esetleg mégis megtenném, akkor is azt mondanám neki, hogy ütközetben halt meg.  

MARY JANE: (arcát a karján pihentetve) El, miért nem árulod el nekem, hogy halt meg? Esküszöm, nem mondom el senkinek. De tényleg. Kérlek!

ELOISE: Nem.

MARY JANE: Kérlek! Nem árulom el senkinek. Becsületszavamra!

ELOISE: (befejezi italát, majd a poharat visszahelyezi a hasára) Elmondanád Akim Tamiroffnak.

MARY JANE: Nem, nem tenném. Mármint senkinek…

ELOISE: (türelmetlenül közbevág) Ó… az ezrede éppen pihenőt tartott valahol. Két csata között voltak vagy hogy, ezt mondta a barátja, aki írt nekem. Walt és egy másik fiú egy kis japán tűzhely becsomagolásával foglalatoskodott. Valami ezredes haza akarta küldetni. Vagy elővették épp, hogy újracsomagolják? Nem tudom pontosan. A lényeg, hogy tele volt benzinnel meg valamilyen gyúlékony anyaggal, és az egész az arcukba robbant. A másik srác csak az egyik szemét vesztette el. (rázni kezdi a zokogás, megfogja a poharat a hasán, hogy ne essen le) 

MARY JANE: (lecsusszan a díványról, négykézláb Eloise-hoz megy, és megsimogatja a homlokát) Ne sírj, El, ne sírj!

ELOISE: Ugyan ki sír?!

MARY JANE: Tudom, de tényleg ne! Nem éri meg. 

A bejárati ajtó nyílása hallatszik.

ELOISE: (orrhangon) Ez Ramona, megjött. Tégy meg nekem valamit! Menj ki a konyhába és mondd meg Mianevének, hogy ma korán vacsoráztassa meg! Lassan ideje, mindjárt öt óra van. Megteszed? 

MARY JANE: Rendben, de csak ha megígéred, hogy abbahagyod a sírást. 

ELOISE: Megígérem. Csak menj! Ebben a pillanatban képtelennek érzem magam rá, hogy kimenjek abba a rohadt konyhába.  

Mary Jane feláll, megbillen, majd rátalálva egyensúlyára kimegy a szobából. Eloise mozdulatlanul fekszik a földön, maga elé mered, és légzése lassan egyenletessé válik. Ramona trappol be félig lehúzott csizmával, nyomában a kissé ingatag Mary Jane-nel.

MARY JANE: Nem engedte, hogy levegyem a csizmáját.

ELOISE: (még mindig fekve orrát fújja, zsebkendőjén keresztül szól Ramonához) Menj ki Grace-hez, és szólj neki, hogy vegye le a csizmádat! Tudod, hogy ide nem jöhetsz be…

RAMONA: (éneklő hangon közbeszól) A mosdóban van.

ELOISE: (nagy nehezen feltápászkodik ülő helyzetbe) Add ide a lábad! Előbb ülj le, kérlek!

Ramona leül ott, ahol van.  

ELOISE: (türelmetlenül) Ne oda! Ide! Te jó ég!

MARY JANE: (az asztal alatt a cigarettája után kutat) Hé, találd ki, mi történt Jimmyvel!

ELOISE: Fogalmam sincs. (Ramonának) A másik lábad. A másikat!

MARY JANE: (könnyedén) Elütötte egy autó. Hát nem tragikus?!

RAMONA: Láttam Lurkót egy csonttal.

ELOISE: Mi történt Jimmyvel?

RAMONA: Elütötték, és meghalt. Láttam Lurkót egy csonttal, és nem akarta…

ELOISE: Mutasd csak kicsit a homlokod! (Ramona homlokán tartja kezét pár pillanatig) Mintha egy kis lázad lenne. Szaladj, szólj Grace-nek, hogy fent vacsorázol! Aztán egyből irány az ágy! Később felmegyek. Na, menj gyorsan! (meglóbálva a csizmácskákat) Ezeket ne hagyd itt!

Ramona óriáslépésekkel, lassított felvételként vonul ki a szobából.

ELOISE: Dobj már meg eggyel! Meg igyunk is még egyet!

MARY JANE: (odavisz egy cigit Eloise-nak) Ez már valami, nem igaz? Mármint a Jimmy ügy. Micsoda fantázia!

ELOISE: Hm. Hozol inni, ugye? Ragadd csak meg az egész üveget! Én nem akarok kimenni oda. Az egész rohadt helyiség narancslétől bűzlik.

Sötét, átvezető zene.

NEGYEDIK JELENET

(Eloise, Grace, Mary Jane, Ramona) 

Először a nappali szobát látjuk, változatlan díszlettel. A megvilágítás arra utal, hogy kint már sötét van, egy-két kis lámpa világítja meg a szobát. Érzelmes, szomorú hangulatú zene szól.

Eloise az ablakülésen ül, fejét a falnak támasztva. Gondolataiba merülve, borúsan bámul kifelé. Haja és ruhája rendetlenül áll. Mary Jane a díványon hason elterülve alszik.

Hirtelen láthatóvá válik egy másik – eddig nem látott - helyszín, Ramona szobája. A két színteret párhuzamosan, de más-más megvilágításban látjuk. A kislány szobájában ágy, mellette éjjeliszekrény lámpával. Gazdag berendezés, sok játék, a szoba mégis steril hatást kelt.

Ramona pizsamában van, egyedül készülődik lefekvéshez. Ruháit rendetlenül szanaszét hagyja, de szemüvegével gondosan bánik. Megtörölgeti az üveget, behajtja a szárakat és lencsével fölfelé helyezi el az ágya melletti éjjeliszekrényen. Az olvasólámpát égve hagyva bújik be az ágyba, annak peremére húzódva.  

A nappaliban megcsörren a telefon. Eloise minden sietség nélkül, kissé imbolyogva indul a készülék irányába. Mary Jane meg se rezzen. Ramona szobája ezen a ponton elsötétedik.

ELOISE: Halló! (…) (érzelemmentesen) Szia! (…) Nem, sajnos nem tudok érted menni. Itt van Mary Jane. (kissé összeszedetlenül) Pont az én kocsim előtt parkol. Nem találja a… kulcsát. Sehol. Nem tudok kiállni. Vagy húsz perce keressük a hogyishívjákban… a hóban meg mindenhol. De semmi. Nem tudnál Dickkel és Mildreddel jönni? (…) Ó, hát ez durva, barátom. Alakíthatnátok egy osztagot, hogy hazamasírozzatok. (gúnyos mosollyal) Bal-jobb-bal-jobb… lehetnél te a parancsnok! (…) Nem vicceskedem, tényleg nem. Eleve mosolyra áll az arcom…     

Eloise a kagylót letéve visszasétál az ablakhoz, és kitölti magának a maradék whiskey-t. Visszaül az ablakülésre. Mikor Grace belépve villanyt kapcsol, ijedten összerezzen.

ELOISE: Jobb, ha nyolcig nem is tálalsz, Grace. Mr. Wengler kicsit késik.

GRACE: A hölgy elment?

ELOISE: (a dívány felé pillantva) Ő most pihen.

GRACE: Ó… (félénken) Mrs. Wengler, az járt a fejemben, nem maradhatna-é az uram éjszakára? Bőven van hely a szobámban, és reggelig nem kell visszamennie New Yorkba. És annyira veszélyes most odakünn…

ELOISE: A férjed? Hol van?

GRACE: Most? Künn a konyhában.

ELOISE: (hidegen) Nos, attól tartok, nem töltheti nálunk az éjszakát.

GRACE: (riadtan) Naccsád?

ELOISE: (keményen) Mondom, attól tartok, nem maradhat. Ez nem egy szálloda…

GRACE: (kezét tördeli, bizonytalanul toporog egy-két pillanatig, majd lemondóan) Igen, Naccsád. (el a konyha felé)

Eloise összeszedi magát, és lassan kibotorkál a színről. Még halljuk, ahogy belerúg valamibe.

ELOISE: (kintről, dühösen) Ezek az átkozott csizmák… (hallani a nagy csattanást, ahogy félredobja őket)

Sötét.

ÖTÖDIK JELENET

(Eloise, Ramona)

Ramona szobája.

Ramona az ágya szélére húzódva alszik. Eloise belépve felkapcsolja a villanyt. Az ajtónál keres támaszt egy percig, ahogy Ramonát nézi. Tántorogva lép az ágyához.

ELOISE: (sürgető hangon) Ramona, ébredj! Ébredj! Ramona!

RAMONA: (hirtelen felriadva hunyorít) Anyuci?

ELOISE: Azt hittem, azt mondtad, hogy Jimmy Jimmereenot elütötték és meghalt.

RAMONA: Micsoda??

ELOISE: Hallottad. Akkor miért alszol most is így?

RAMONA: Mert.

ELOISE: Hogyhogy mert?!? Ramona, nem vagyok épp olyan kedvemben, hogy…

RAMONA: Mert nem akarom, hogy baja essen Mickeynek.

ELOISE: (szinte kétségbeesetten) Kinek?!

RAMONA: (orrát dörzsölve) Mickey Mickerannonak.

ELOISE: (éles hangon üvöltve) Most azonnal az ágy közepére fekszel! Gyerünk!

Ramona rémülten mered anyjára, mozdulatlanul fekszik.

ELOISE: (hisztérikusan) Rendben van! (rángatva húzza-vonja a lefagyott kislányt az ágy közepe felé) Na, most aludjál! (lihegve) Hunyd le a szemed! Hallottad, mit mondtam, hunyd már le!

Ramona gyorsan becsukja a szemét. Eloise lekapcsolja a villanyt, de megáll az ajtóban. Hosszan áll a keretnek támaszkodva, a kis ágyat nézve. Arca megtört, sötét gondolatokról árulkodik. Hirtelen odaszalad az éjjeliszekrényhez, térdét beütve az ágy sarkába. Le se reagálva a fájdalmat felkapja Ramona szemüvegét, arcához szorítja, és kitör belőle a zokogás.

ELOISE: (térdre rogyva, sírva) Kis Sebesült Baka… szegény Sebesült Baka… szegény kis Sebesült Baka…

Ramona hang nélkül sírdogál. Eloise figyelmetlenül, lencséjével lefelé teszi vissza a szemüveget. Feláll, majd hirtelen ingatag, de gyors mozdulatokkal tűrködni kezdi Ramona ágyneműjét. Tesz pár esetlen gondoskodó mozdulatot a kislány irányába, majd megpuszilja. Ramona szipog. Eloise lassan kibotorkál a színről.   

Sötét.

HATODIK JELELENET

(Eloise, Mary Jane)

Helyszín ismét a nappali.

Mary Jane változatlan pozícióban alszik a díványon. Eloise zaklatott állapotban lép be, és sietve – bár erősen tántorogva – Mary Jane felé indul. A dívány mellé térdelve rázni kezdi a lányt, aki felriadva ülőhelyzetbe vágja magát.    

MARY JANE: Mi az?? Ki az?? Miii??!  

ELOISE: (Mary Jane keze után kap, és megszorítja) Mary Jane, figyelj, kérlek! Emlékszel rá, hogy gólya korunkban volt az a barna-sárga ruhám… amit a Boise-ban vettem… amire Miriam Ball azt mondta, hogy New Yorkban senki nem hord olyat? Aztán meg sírtam egész éjjel? (Mary Jane kezét szorongatva, szipogva) Ugye, én rendes lány voltam??! (fejét barátnője ölébe hajtja, és zokog) 

Mary Jane lassan magához tér a kábulatból. Gyengéden Eloise fejére teszi a kezét és megsimogatja, miközben őszinte szánalommal telve nézi.     

Sötét.      

VÉGE