Szépírói kurzus 2016 tavasz/12 - Zaymus Imola drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Zaymus Imola a Dramaturgia óra hallgatója. Munkája igazi meglepetés. Itt közlöm.  

Zaymus Imola:

A kalap/ács
(Az világ önmagában semmis, csupán a saját emberi individuumunk által nyer értelmet. )

Szereplők:
lány
fiú
hobo 1
hobo 2

A víz partján egymás mellett ül egy lány és egy fiú. Szorosan foglalnak egymás mellett helyet, nem fogják egymás kezét, karjuk összeér. A fiú kezeit morzsolja, a lány ölében egy kis, anyagba csomagolt tárgyat fog.

Lány: Mikor?
Fiú: Még várj egy kicsit.
Lány: De hát megbeszéltük...
Fiú: Tudom, de elbizonytalanodtam.

Fiú feláll, kezével arcát simogatva fogja fejét miközben körbe-körbe járkálni kezd. Kis narkós zacskót vesz elő, belenyúl megkóstolja majd kicsomagolja és orrával felszívja. Szipogva sétál tovább, a maradékot visszadugja zsebébe. Lány ülve marad, bámul előre a vízbe.

Fiú: Megfordult már a fejedben, hogy hülyeség amit csinálunk? Hogy hirtelen a nagy semmivé válunk, és még emlékezni sem fognak ránk?
Lány: Meg. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem ez lesz-e a sorsunk. De hát, azért beszéltük meg, hogy megtesszük.
Fiú: Tudom. Tudom. Másképp sosem tudjuk meg...

Fiú a földet fixírozza, fejét rázva elmosolyodik. Leül.

Fiú: Nézd meg ezt a várost. Csupa szenny, és kosz. A magas bérházak miatt az utcák még nyáron is sötétek. A galambok ellepik a tereket, mindenhol piszkot hagyva maguk után, hogy az özvegyek otthon takaríthassák a cipőjükről a szart. A parkban a mogyorófa miatt a fél óvoda nem tud kijárni, allergiásak. Minden amit látsz az ellenség.

Lány a távolba néz.

Lány: Ez nem igaz. Én szépnek találom. A bérházak miatt nyáron is árnyék van az utcákon, nem perzsel a nap. Az özvegyeknek csak a galambok maradtak itt senki más, ők oldják fel egyedül mérhetetlen magányukat. A parkban az öreg mogyorófa meg...hány szerelmesnek adott menedéket éjszakára. A fél óvoda üres lenne ha nem lenne az a fa.  Az egész város gyönyörű.
Fiú: Te vagy gyönyörű. Gyere ide.

Lány feláll, előremegy és leül a fiú mellé. A kis csomagot maga mellé teszi. A fiú átnyúl, megfogja a lábát, kezét felcsúsztatja.

Fiú: Milyen forró vagy mindig, jó elmerülni benned. Simogass kicsit.
Lány: Itt?
Fiú: Itt.
Lány: Most?
Fiú: Most.

Lány buja pillantással átnyúl a fiú ölébe, simogatni kezdi a férfiasságát. Fiú elengedi a lány lábát és karját megragadva beteszi kezét a nadrágjába. Kéjesen  felszisszen, de abban a pillanatban el is fordul és újra feláll.

Lány:  Most már megint mi bajod?
Fiú: Te. Te vagy a bajom. Hogy a te városod fenséges, neked mindenki és minden a barátod. Az én városom meg maga a pokol. Miért vagy ilyen tiszta és szép, nem akarom, hogy hozzám érj. Nem akarlak érezni, nem akarom érezni a jóságod, az odaadásod.
Lány: Félsz, hogy marasztalnálak?
Fiú: Félek, hogy meggyőzöl nem olyan rossz ez a porfészek, amit te városnak nevezel. Hogy ha a piszkos utcákon is megyek végig, galambszaros is lesz az cipőm, és még a kurva allergiám is előjön, találok szépet. Téged.
Lány: És az miért lenne olyan rossz? Nem szereted a szépet?
Fiú: Dehogynem. Ki nem szereti. De az evilági szép sosem szép. Ezt jegyezd meg, írd le valahova. Legalább ennyi mindig maradjon neked belőlem. Várj, felírom én.

Fiú lehajol a lányhoz, farzsebéből elővesz egy tollat és ráírja a csuklójára az elhangzott szavait. Tovább jár körbe-körbe.

Fiú: Tudod mikor annyi voltam mint te, tapasztalat meg sérelmek nélkül, én is hittem a világban. Hogy amit látok mások is látják, amit hallok mások is hallják...vagy ha ők maguktól nem is, de ha megmutatom nekik majd megértik és ők is úgy ámulnak rajta majd, mint én. Hát a nagy faszt. Vak itt mindenki, a fülüket is befogják. Hol keresik ezek az életet? Hát most mondd meg. Ezért akarok elmenni.
Lány: Tehát menekülsz?
Fiú: Dehogy menekülök! Én soha nem menekülök, én már felnőttem, nem félek én semmitől. De amúgy is...már mondtam neked, miért megyek el.
Lány: Tudom. De attól még menekülhetsz. Menekülni nem csak félelemből lehet. Menekülhetsz elkeseredettségedben is. Szóval nem menekülsz?

Fiú megáll, megvakarja a homlokát majd megrázza a fejét és vihogni kezd.

Fiú: Dehogy menekülök. Felejtsd már el ezt a marhaságot.

Lány közben visszaveszi ölébe a csomagot, és azt nézegeti majd a távolba mered.

Fiú: Engem felsőbbrendű lelkek és dolgok szállnak meg, az én tehetségem nem egy genetikai kódolás hanem valami felsőbbrendű ajándék. Nem pazarolhatom az időmet így, emberi vágyakra meg feladatokra. Rajtam keresztül szólnak, én maga vagyok a tanítás, hát nem érted? Megőrjítesz.

Lány: De te attól még ember vagy. És ha az emberi kötelességeidet, kapcsolataidat e-mögé helyezed akkor nem vagy semmi több mint egy dilettáns hobbiművész. Ha a létednek a zenével való tanítás lenne az egyetlen célja és oka, akkor nem embernek születtél volna. Hanem egy dallamnak, ritmusnak, hangnak, rezdülésnek. De embernek születtél...

Fiú odaszalad a lányhoz eltorzult arccal, a lányt karjánál fogva felrántja és rángatni kezdi, majd kalapját letépi és feldobja, az fennakad a fán. Tovább rángatja a lányt, majd a földre löki. Ahogy a lány a földre esik, kiesik kezéből a csomag, nagyot koppanva arrébb gurul majd a földre érve a csomagolás elszakad, és egy fémcső látszódik ki. A fiú megdermedve áll, fejét kapkodja hol a lányra hol a csomagra néz. Kis idővel odaszalad a lányhoz, felsegíti és magához szorítja.

Sírva mondja.

Fiú: Sajnálom. Basszameg, nagyon sajnálom kérlek bocsáss meg, kérlek...Te vagy a mindenem kérlek ne hagyj el, kérlek bocsáss meg.

Fiú kicsit távolabb tolja a lányt, még mindig ölelve arcát nézi.

Fiú: Nem sérültél meg?
Lány: Nem. Semmi bajom.
Fiú: Itt maradsz velem? Ugye nem hagysz itt, fázom nélküled.
Lány: Itt maradok veled. Nem megyek sehova nélküled.
Fiú: Fogalmam nincs mit kezdenék nélküled, a részemmé váltál.
Lány: Mondom, hogy nem megyek sehova, ne félj.

Fiú homlokon csókolja a lányt, majd kézen-fogva előresétál vele pár métert és segít neki leülni. Utána odamegy a csomagért, majd visszamegy és leül a lány mellé. Zsebéből előveszi a maradék narkót, felszívja, az üres zacskót eldobja.

Fiú: Akkor megtesszük?
Lány: Biztos ezt akarod?
Fiú: Biztos. Nem itt van dolgom. Kicsomagolod?

Lány elveszi a fiú öléből a bebugyolált holmit, és lassan elkezdi lefejteni róla az anyagot. A csomag tartalma egy régi pisztoly és két golyó. A fiú a földet nézi, mozdulatlan. A lány beleteszi az egyik golyót a pisztolyba, majd a fiúnak nyújtja.

Fiú: Beletetted a golyókat?
Lány: Eleget mindkettőnknek.
Fiú:  Te vagy az életem báránykám.

A két fiatal egymás kezét szorítja, fiú a fejéhez szorítja a pisztolyt. Becsukja szemét majd meghúzza a ravaszt.

Sötétség.

Szakadt ruhájú, papírzacskóban üveget szorongató, szipogó emberek jönnek be, a földön egy hulla úszik vérben. A fiú.

Hobo 1: Már megint ki a fasz hozza ránk a döglegyeket. Emberek annyiszor mondtam már: ha elég volt és meg akartok halni, ott a folyó. Most megint, egy hónapig feljárhatunk vízért. Na de ki ez, ki ismeri fel a ruháját?
Hobo 2: Ez az a fiú.
Hobo 1: Amelyik megbolondult?
Hobo 2: Az, amelyik magában beszélt. A szegény ács fia.
Hobo 1: Hát még ha csak magában beszélt volna. Egy hete ilyenkor nekem is bemutatta a lányt. Aztán ott kellett eljátszanom, hogy örülök a szerencsének meg milyen szép a szeme. Közben meg nézem a levegőt...hát azt hittem én is a végén bekattanok.
Hobo 2: Azért szegény nyomorult. Jó gyerek volt az.
Hobo 1: Az hát, mint mindannyian. Na menjünk, szóljunk a többieknek is emberek, hogy mától feljárunk vízért, nehogy itt fossatok nekem ettől a szerencsétlentől egy hétig. Gyerünk!

Hobo 2 közelebb megy a fiúhoz, vérben ázott kettévált koponyáját nézi. Megkerüli, és kirúgja kezéből a pisztolyt, felveszi megtörli majd elteszi. Társai után megy.

Nincs már senki, csak a fiú hullája.

Leesik egy kalap.

Vége.