A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódott. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre.
Serhal Diána azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy valamiféle "tárgyként" szólal meg a szerző. Itt közlöm.
Serhal Diána
Vonalak
-
Hallod, tiszta Benjamin Button!
-
Micsoda?
-
Benjamin Button! Tisztára olyan az életünk, mint az
övé.
-
Az ki?
-
Az egy film. Az a lényeg, hogy a főszereplő pasi az idő
előrehaladtával nem idősödik, hanem megfiatalodik, tehát öregemberként kezdi a
filmet, aztán kisbabaként hal meg. Mintha csak rólunk szólna!
-
Mi ceruzák vagyunk…
-
Tudom, de akkor is, van hasonlóság! Én is, a kezdetkor
fénykoromban még hosszú és teljes voltam, most pedig már alig van belőlem
valami. Még egy utolsó portré, és elfogyok!
-
És elmondanád, miért örülsz ennek ennyire?
-
Ó, ti fiatalok ezt még nem érthetitek. Nincs abban semmi
rossz, ha…
-
Mi? Mi van? Hogy nem lehetne rossz az, ha... miért
nevetsz?
-
Nem, nem mondom meg. Várd ki a végét. Alig várom, hogy…
Ó, és már jön is Rékácska.
-
Grafit! Hé, Grafit!... Hiányozni fogsz…
-
… Te kis buta…
-
De nem értem: most mi olyan vicces?
Grafit már nem tudott válaszolni nekem. Végignéztem, ahogy Réka a
barátjának arcát még utoljára megrajzolja vele. Lassabban húzta a vonalakat,
mint korábban. Talán ő is érezte a tragédiáját annak, hogy Grafitnak vége lesz…
Nincs többé. El akartam fordulni, nem akartam többet látni, de a kezébe vett
engem is, és beszínezte velem feketére a kész portré haját.
Mikor visszarakott két dologra lettem figyelmes: az egyik, hogy Grafit
eltűnt. Réka egy másik ceruzával folytatta a rajzot, mert Grafit Barát nyakánál
elfogyott. A másik, amire rájöttem: hogy a következő én leszek.
Még csak néhány hete vagyok itt, ez tény, de fekete színű vagyok, és azt
sokat használják… sokszor grafit helyett is…
Réka végzett a rajzzal, és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag
mosolyogva nézegeti azt. Én gyűlölöm őt. Elvette tőlem a barátomat.
Kiragasztja a rajzot a falra, pont az ajtó mellé. Pont azok mellé a
munkák mellé, amiket szintén Grafittal csinált. Tájképek, állatok, élmények…
Mind Grafithoz kapcsolódnak.
Réka kimegy. Most már megszólalhatok. Nem mintha eddig nem tehettem
volna, Réka úgy sem érti az írószerek közötti nyelvezetet. Hogy is érthetné:
akkor nem tenné folyamatosan újra meg újra ezt mindannyiunkkal. Hiába
könyörgünk, esedezünk, nem hallgat meg minket: a vége mindig ugyan az.
Elkerülhetetlen mindenki számára.
-
Ég veled Grafit... – szólok halkan, de nem tudom
végigmondani, hangom elcsuklik.
-
Te meg mit bőgsz?
Úgy megijedek, hogy majdnem belereccsenek. Grafit vonalai szólnak hozzám
Réka barátjának a képéből.
-
Kitörték a hegyed, vagy mi van?
Nemcsak onnan beszél! A vízeséses képből, a gyümölcsfásból, az
oroszlánosból, mindenhonnan őt hallom!
-
Grafit! – kiáltok fel bizonytalanul – Te vagy az?
-
Ki más lennék?
-
De hát… hogyan?
Az összes vonal, amelyet Grafittal húztak megremeg, ahogy kacagni kezd.
-
Miért? Azt hitted van olyan közülünk, aki tényleg
elmegy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése