2022. október 3., hétfő

Szépírói kurzus 2022/ősz/6 - Kartali Zsuzsanna novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Dráma-Próza kurzus hallgatója, Kartali Zsuzsanna azt a házi feladatot választotta, hogy Beaumarchais műve alapján "mai" parafrázist ír, kisprózában. Kiváló munkáját örömmel közlöm.

Kartali Zsuzsanna:

Barber

(Figaro-parafrázis)

 A NASA Mars-szimulációs bázisának Aguas Frescas űrhajótelepe

Mojave sivatag, Kalifornia

 

Emmanuel Barber első tiszt a hajónaplónak:

2025. szeptember 26. 22 óra 45 perc

Ünnepnap volt a mai. Éppen három évvel ezelőtt, 2022. szeptember 26-án temetkeztünk el húsz méterre a Mojave sziklái alá mi harmincan, akik az Aguas Frescas névre keresztelt szimulációs marshajó és az abból kialakított kísérleti kolonizációs telep legénységét alkotjuk. Mármint földi időszámítás szerint három éve, hiszen amíg az otthoniakkal még „szoros távkapcsolatban” élünk, a vörös bolygó felszíne alatt is azt követjük majd.

Earl parancsnok az ünneplést hangulatjavító intézkedésnek szánta, ugyanis a kapcsolattartás a felszínnel már egy ideje akadozott. Suzanne és jómagam (részben ugyancsak parancsnoki sugallatra) szintén a leköltözés évfordulóját választottuk ki arra, hogy három éve alakulgató románcunk betetőzéseként házasságot kössünk. Ez alkalomból megkaptuk az Earl Almaviva parancsnok és Rozina Almaviva parancsnokhelyettes kabinját összekötő, helyesebben az utóbbi időben inkább elválasztó helyiséget. Abból lett a mi kettőnk privát lakrésze. Tekintve, hogy Suzanne a kapitányhelyettesnő asszisztense, ez praktikus megoldásnak tűnt.

Szimulációnkban minden oldás és kötés a parancsnok hatalmában áll. Earl gyakran viccelődött azzal, hogy a hűbérurak mintájára szívesen élne az első éjszaka jogával is, de sosem mulasztotta el hozzátenni, hogy természetesen a Rozina iránti lojalitása visszatartja ettől. Suzanne kikérte magának, jómagam szintén, noha Bartolo doktor a genetikai sokféleség kívánatosságára hivatkozva gyakran próbálta tompítani a legénység körében óhatatlanul burjánzó hűtlenkedés jelentőségét. Az évfordulós ünnepség zenei részéért felelős Bazilio karnagy úgyszintén. Ő, mint a telep ügyeletes művészlelke, ma is kötelességének érezte, hogy színpadiasan könyörögjön Marcellina, a szállásmenedzserünk kegyeiért.

A személyzeti nyilvántartásban szerepel, de a hajónaplóba eddig nem került bele (mivel mostanáig nem bírt fontossággal), hogy a legénység nagy része régről ismeri egymást. Ők eredetileg a közeli Sevilla Pequeña település lakosai voltak, és a NASA lokális foglalkoztatást elősegítő kampánya csábította őket a projektbe, megspórolva így a toborzás költségeit, és elősegítve a titkosítást. Marcellina és a doki tehát régi ismerősök, mi több, a szállásmenedzser olykor célozgatott arra, hogy hajdan elvesztett fiának dr. Bartolo a biológiai apja. Azt a szerelmet, ha létezett, szétmarhatta az idő, mert amióta össze voltunk zárva, Marcellina énhozzám vonzódott egyre jobban, ráadásul a doki biztatásával.

Idelent a szabadidőnkben ártatlan szerencsejátékokat játszottunk a helyi „kriptovaluta-számlánk” kontójára. Egyszer sokat vesztettem, amit Marcellina pénzügyi segítségével eltitkoltam a mindig racionális Suzanne elől. Egy tréfás házassági ajánlattal fizettem ki a szállásmenedzsert, aki ezt sajnos komolyan vette, és emiatt ellenezte, hogy egybekeljek Suzannéval. Pedig egy nagy család voltunk! Mint kiderült, valójában is.

Jómagam állami gondozásból kerültem a katonaiskolába, majd a légierőhöz. A kollektív lakomafőzéshez mindenki nekivetkőzött. Ez kellett hozzá, hogy Marcellina a tetoválásomat meglátva felismerje bennem a fiát. Vonzalma a vér félreértett szava volt tehát! Az oidipusi helyzetből megmenekült anyám egy szállásmenedzserhez illően meggyőzte apámat, Bartolo dokit, hogy Suzanne és az én példámat követve ők is kössék össze az életüket, így kettős esküvőt tartottunk.

Az ünnepség szervezésének örve alatt az unalomból kicsapongó Earl ismét megpróbált egy intim alkalmat összehozni Suzannéval. A parancsnok nem volt tisztában azzal, hogy milyen jó dolga volt Rozina mellett. Féltékenykedett ugyan a parancsnokhelyettes asszonyra, de csak hiúságból. Neheztelésének kiváltója Cherubin kadét volt, akit a parancsnokhelyettes még a projekt kezdetén keresztfiává fogadott, de az összezártság miatt kissé túl szoros lett a kapcsolatuk.

Suzanne először a törékeny testalkatú kadétot akarta maga helyett küldeni a találkára Earllel. Mivel a fiú kényszeresen csapta a szelet szinte minden nőneműnek, büntetésből az akadozva működő ellátólifteknél kellett volna ügyelnie az ünnepség idején. Ő azonban elrejtőzött a gyakornoklányok között, ahová Suzanne unokahúga, Fanchette is tartozik. Másvalaki egyedi azonosítóját megtévesztésből az egyenruhánkon viselni súlyos függelemsértésnek számít...

Mindazonáltal saját hibámat se palástolhatom: a nőm miatt bosszút akartam állni a parancsnokon, ezért egy névtelen üzenetben értesítettem arról, hogy a helyettese mással kavar. Rozina öntudatlanul nekem is visszavágott azzal, hogy felvette Suzanne azonosító jeleit, és végül ő ment randevúra Earllel a menyasszonyom, illetve akkor már feleségem helyett, akire meg én lettem féltékeny. Cherubinra azalatt Fanchette „vigyázott”.

Végül minden rendbe jött. Fanchette gyakornok apja és egyben a nejem nagybátyja, a kriptokertész Antonio is levetkőzte a Sevilla Pequeñából hozott patriarchális fenntartásait, és jóváhagyta kapcsolatainkat.  Még abba is belement, hogy zöldség- és gyümölcstermő laboratóriumait a szokásosnál alaposabban kifosszuk az ünnepi lakomán.

 

Utóirat:

Mire ezt a hosszadalmas beszámolót befejeztem, másnap lett. Elnézést, de egy kicsit én is másnapos vagyok. Megnyitom tehát a napiparancsot, és következik…

 

2025. szeptember 27.

A napiparancs közölte, hogy a tegnapi ünnepség egy monstre vizsga volt, egy három éves pszichológiai tesztsorozat lezárása. A mai napon megnyílt dokumentációból a következők derültek ki:

a.)              Egyrészt mindannyian megbuktunk a sok intrika miatt. Nem költözhetünk a Marsra.

b.)             Valójában nem is akartak bennünket odaküldeni, csupán kísérleti patkányok voltunk. Viszont mint olyanok, mind átmentünk a vizsgán: végső soron nem gyilkoltuk halomra egymást, sőt, a körülményekhez képest a lehető legboldogabban kerültünk ki a folyamatból.

c.)              Szép végkielégítés, valamint a háromévnyi félrevezettetésért gigászi bánatpénz is jár a legénység minden tagjának, miután felmegyünk a felszínre.

 

2025. szeptember 28.

Felmentünk.

Az utolsó hetek ritkuló kapcsolatfelvételei nem a vizsgafelkészítés részét képezték.

De legalább mi élünk.

Úgyhogy visszajöttünk.

 

 

2022. szeptember 27., kedd

Szépírói kurzus 2022/ősz/5 - Pap Éva novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Pap Éva Salinger híres elbeszélése, az "Ilyenkor harap a banánhal" nyomán írt egy novellát. Kiváló munkáját örömmel közlöm.

 

Pap Éva

Szabadulás

J.D. Salingernek

 

– Anya? Már kétszer kerestelek! Azt hittem, baj van.

– Vissza akartalak hívni, csak épp...

– Apával van valami?

– Éppen főzök – felelte az asszony, ahogy egyik kezével a füle mellett tartotta a telefont. A hűtőszekrény mellé lépett. Szabad kezével kivette a lábast és odatette a tűzhelyre.

Pipiskednie kellett, hogy a konyha felső polcáról levegye a fémdobozt. Épp, hogy megemelte, vissza is tette.

– Áh... Nem találom a rizst. De nem baj.

– Merre van?

– Ő? Egész délután a pincét takarította. Az előbb ült be a kocsiba, hogy elvigye a háztól a kacatokat...

– A bank a pénzből egy fillért sem hagyott nektek?

– Ez a ház sokkal többet ért... Húsz év... De nemsoká vége lesz ennek. A tíz millióból nyolcat törlesztettünk – mondta az asszony, és amíg felsóhajtott, kissé eltartotta a telefont a fülétől. Közben a fiókból elővette a kést, és az asztalra rakta.  

Aztán a hűtőszekrényből kivette a két krumplit, amit talált. A kés mellé tette őket és leült.

– Győzöd a tanulást? – kérdezte, ahogy lányának falon függő gyerekkori képein megakadt a tekintete.

– Az egyetemen minden rendben. Készülök, de... Anya... Előadás végén odamentem a pszichológia professzorhoz.  Nem említettem neki, hogy kiről van szó... Azt magyarázta, azok az emberek, akik ilyesmin mennek keresztül, előfordulhat, hogy elveszítik az önkontrolljukat.

– Eltúlzod a dolgokat.

– De aggaszt, hogy a bolt előtt, annak a Józsinak panaszkodott, hogy már nem tudja mit csináljon...

– Ugyan, az a szerencsétlen fuvaros csak beszél összevissza – nyugtatta a nő a lányt, és amint felállt, az ablakhoz lépett. Lassan félre húzta a függönyt, és ahogy mereven bámult kifelé, folytatta.

– Azt mondta, több túlórát nem tud vállalni az üzemben, de talált vevőt a szerszámaira, és pénzzé teszi a motorját. Igaz is... Rég nem használta ezeket. Hónapok óta mondogatja, ne aggasszam magam. Van terve.

– Az lenne a legjobb, ha megszabadulna a...

– Attól az egytől nem fog soha...  – vetette közbe az asszony.

– Én nyugodtabb lennék... Mama, ha bármi van, ugye, megígéred, azonnal hívsz?

– Csak egy gombnyomás.

– Érdekes, hogy elbutul az ember. Észrevetted? Alig tudunk fejből egy-két telefonszámot. A tiétek könnyű. Negyvenkettő-nulla-nullakilenc-nullakilenc.

– Negyvennyolc-három-ötvenhét-kilencvenkettő. Mondd, drágám, mikor érkezel?

– Holnapután a szokásos vonattal. Itt leszek délután, de este már várnak a Nyugiban. Kell nekik hétvégén a segítség. Ne aggódjatok, a keresetemből ki tudom fizetni Pesten a tandíjat, a megélhetést.

– Apád mondta, kérdezzem meg: emlékszel-e a búgócsigádra és a plüss őzikére? Megtalálta őket.

– Régen nem érdekelték őt a dolgaim.

– Vagy csak te látod úgy... Mindig figyelmes ember volt...

– Anya, azért legyél óvatos.

– Tartom benne a lelket. Mondogatom neki, hogy megleszünk mi abban a másik házban is. Valahogy majd bevezetjük az áramot.

– Megnyugtatsz – felelte a lány. – Anya... Ha hazaér, mondd meg neki, hogy emlékszem. Piros, sárga, kék csíkos... És a Bambira is... Holnap hívlak!

 

*

 

A férfi az udvarban begyömöszölte az autóba az utolsó két, lomokkal megtömött zsákot. Közéjük dugdosta a lyukas esernyőt, ami olyan régi volt, hogy már nem is emlékezett rá. A rozsdás összecsukható ülőkét, aminek évekkel azelőtt szétfoszlott a vászna. Az első és a hátsó ülés közé még beszuszakolta a törött virágcserepeket és néhány ócskavasat. Bealkonyodott, mire a szeméttelepre ért.

Kihajigált mindent a kijelölt konténerbe, csak azt a hosszú tokot hagyta ott a csomagtartó hátuljában. Ahogy lecsapta az ajtót, a kerítés mellől különös ugatásra és vonyításra lett figyelmes. Sokszor hallotta ezt a hangot az erdőben, legtöbbször távolról. Az állat szürkésbarna szőre beleolvadt az avarba. Néhány lépéssel odébb felismerte a kapálózó őz sutát, ami a vaskerítés két rúdja közé szorult.

A kocsiban mindig tartott rongy darabot.

– Nyugodj meg. Ha nem látsz, nem félsz tőlem. Ugye? – mondta neki, ahogy közel ment hozzá és bekötötte a szemét.

Az azonnal elhallgatott.  

– Összefogom a lábaidat, csak amíg vissza nem mész. Így van, nem kapálózol. Csak egy pillanat... a szenvedés... már nem tart sokáig...

A férfi összefogta az őz két mellső lábát, a testét kissé felemelte és hátra tolta.

– Mindannyian csapdába esünk egyszer. Neked szerencséd volt.  

Az őz, ahogy átjutott a fémpálcák között, rövid ideig még meredten feküdt a földön.

– Menj már! – mordult rá a férfi. Az állat felpattant, ugrott egy nagyot és eltűnt a fák között.

Ő megfordult és visszament az autóhoz. Elhajtott a falu határát jelző táblán túlra, majd rákanyarodott az első bekötő útra. Ott lehúzódott jobbra, aztán leállította a motort. Lekapcsolta a fényszórókat és csak az utastér kis lámpáját hagyta égve.

Egy cetlire nagy betűkkel felírta a számot, 42 0 09 09 és becsúsztatta a forgalmi engedély mellé és otthagyta a műszerfalon.

Hátra ment és felnyitotta a csomagtartó ajtaját. A hold minél inkább feljebb jött, úgy lett fényesebb, és bevilágított. A tokból előhúzta a puskát, amit még otthon megtöltött és élesített. A távolból egy őzbak ugató hangját hozta el a gyenge fuvallatú szél. Ő álla alá igazította a cső végét és meghúzta a ravaszt.

 

 

 

 

 

2022. szeptember 22., csütörtök

Szépírói kurzus 2022/ősz/4 - Balizs Dániel verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Balizs Dániel egészen különleges munkával jelentkezett. Megírt egy Charles Bukowski-verset, magyarul is, angolul is. Zseniálisan izgalmas. Örömmel közlöm.

Dániel Balizs-Charles Bukowski // Meetings

 

they’re coming and give hand,
they’re coming and hug me,
nice to see you again, they say,
talk a lot and proud of that:
their only real skill,
they take care not to take
even a word seriously,
lunch and smartphones,
cocktails and smartphones,
meaningless words, smart phones,
birds and plastic bags,
heroin and carrot juice,
we are all together smiling,
talking to mute screens
mute faces,
we could do that even at home,
to the micro, to the toilet door,
to an overturned flower pot,
but we’re sitting here, carefully keeping
distance to each other,
the devil falls asleep on our shoulders,
after sending a photo of herself

 

Balizs Dániel-Charles Bukowski // Találkozások

 

jönnek és kezet nyújtanak,
jönnek és megölelnek,
de jó újra látni, mondják,
sokat beszélnek és büszkék rá:
az egyetlen igazi tudásra,
vigyáznak közben, nehogy akár
egy szavukat komolyan gondolják,
ebéd és okostelefonok,
koktélok és okostelefonok,
üres szavak, okos telefonok,
madarak és nejlonzacskók,
heroin és répalé,
sokan együtt mosolyogva
néma képernyőknek
néma arcoknak fecsegünk,
akár otthon is lehetne
a mikrónak, a wc-ajtónak,
egy felborult virágcserépnek,
de itt ülünk, egy helyet gondosan
kihagyva egymás között,
az ördög elalszik vállunkon,
miután fotót küldött magáról

 

Calarasi, Romania, 2022. június 1.