Szépírói kurzus 2023/tavasz/8 - Manger Adrienn novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Manger (Kiss) Adrienn azt a házi feladatot választotta, hogy egy egyszerű, tanulatlan öregember monológját írja meg - szociografikus pontossággal. Nagyszerű munka, igazi látlelet a mai Magyarországról. Örömmel közlöm. 

Manger Adrienn

 Szilva

 650-et fizettem az elébb fél kiló kenyérér a Terikénél. Hova tart ez a világ, ha már a kenyér is ennyibe kerül? Aszondta, neki is meg kell élnie valamibű. Mer ez egy kisbolt, értsem meg, neki is lenni kell valami kis haszonnak. Mer a cukron meg a liszten nincs haszon, mondjuk az meg nem is igen van neki. Pult alól, néha. Aszondta, tanuljak meg kenyeret sütni, mer a liszt olcsóbb, már amikor lehet kapni nálla. Vagy mehetek érte a nagy Kópba, a szomszédba. Jópofa asszony ez a Terike. Kenyeret sütni az én koromba. Ha nem adta volna majd 700ér a kenyeret, nevettem is vóna, de így nem. Mivel mennék én a nagy Kópba? Elég nekem néha bemenni a postára Bátonba, mert az a jó kis posta, ami itt volt a sarkon, már az sincsen. Aszondták, spórolás végett. Erzsike dógozott a postán évekig. Ismertem még régrű, titkárnő volt még annak idején a bányába. Rendes asszony vót az. Az ember csak bement a postára, odajárult a kis ablaka elé, odatta a kis pézit, aztán meg is vót vele. Néha még sorsjegyet is vettem, egyszer nyertem is vele. Ezer forintot. Akkor abból a pénzbű kijött vóna három kenyér is. Most csak egy, az is csak szűkössen. Erzsikével is mi lehet most, mibül él, mibű veszi meg a 600 forintos kenyeret? Nem tudom.

Ez is biztos inflációs, azér olyan drága. Bemonta a tévé, hogy a háború meg az a borzasztó szárasság, ami vót itt múlt évbe, az ennek az oka. Azér olyan drága minden. Bár most megkaptam a dupla nyugdíjat. 150et hozott ki a postás. Nem is tudom, mikor láttam ennyi pézt utoljára. Sokra mondjuk nem elég, ha 600 forint a kenyér. Aminek a közepe lukas is. Hát átfér rajta az ujjam, lukas, ha mondom, meg is mutattam a Terikének, de azért csak beütötte a kasszába a 650et, nem engedett belőlle egy fillért se.

Tüzifám az van, abba segédkezett a vőm. Annak ki kéne tartania a tél végéig. Meg eltüzelem azt, ami már nem kő. Olajos rongyok, papírok. Bolt után elmék mindig a nagy kukákhoz. A népek meg a kirándulók ide hordják a papír szemetüket. Azok se tudják jó dogukba mit csinájjanak mán. Külön gyűjtik a papírt meg az üveget meg azt a sok zacskót. Ez a hobbijuk. Én meg összeszedem. Nekem az érték, a kályha mindent megeszik. Kicsit jobban füstöl a kémény, de legalább látyák, hogy lakják a házat.

A Terike bótja mellett ott van a Harkály. Az volt a Béla kedvenc madara, azért nevezték így el a kocsmát. Most már nincs a Béla, a Zsuzsa egyedül viszi. Az ura meghalt ebbe a járványos időszakba. Mentőve vitték be Tarjánba, aztán többet nem is gyütt ki onnét. Aszondták, nem volt, aki megfordíccsa, mer hogy a hasán kellett volna, hogy feküdjön a tüdeje miatt, de nem volt aki megfordíccsa. Így is halt meg szegény, a hátán fekve. A Zsuzsikának azóta tisztára elment az életkedve, olyan fancsali képet vág mindég, mint a lányom, amikor meglátogatom néha, hogy lássam a kisunokámat.

A lányom sose hozza el ide a faluba a kisfijút, pedig van neki autója is. Aszondja, drága a bendzin. Mondjuk előtte se gyütt valami sűrűn. Akkó nem a bendzin volt drága, akkó a munka volt sok, két műszakban dógozott, arra hivatkozott mindég. Én is abban dogóztam, aszt persze mán efelejti. Nem én tehetek arrú, hogy bezárták a bányát. Nincs ideje átgyünni, de a körmeit asztat mindig ki tudja kenni. Múltkor is mind a tíz más színű volt. Nekem nem teccik, de ő csak kennye, ha akarja.

Bemegyek a Harkályba, iszok valamit, ha már ilyen drága a kenyér, meg hát amúgy is dupla nyugdíjat kaptam. A kerékpáromat oda támasztom a söller reklámtábla elé. Annyira régóta van itt, hogy már alig láccik rajta az írás. Mán nincs is ilyen fagylalt, hogy söller. De engem ez nem zavar, illik a tájba. Lezárni nem zárom le a kerékpárt, ördög vigye, aki eviszi. Úgycse jutna vele messzire, akkora nyócas van a kerekébe, hogy még tolni is nehéz, de azért lehet még, azért is gyüttem el vele. El kéne vinnem a Gyurkához, hogy centírozza ki. Majd gyüvő héten.

Belépek a Harkálya, félhomály van. Kabátba ül bent mindenki, Zsuzsika is pufajkába csapol a pultba. Hideg van. A sörhöz nagyon, de fröccsöt se szívessen innák.

Zsuzsikám mennyiér adod a szilvát? Kérdezem, mintha számítana a válasz. Eldöntöttem már, hogy iszok valamit.

250, veti oda.

Törzsvendég leszek én itt nállad hát a szomszédodba a kenyér már majdnem 700. Abbú három szilva is kigyün. Viccelődgetek. Tetszhetett neki, mert a fancsali képe egy pillanatra földerűt. Odaadja a poharat, lötyög benne a szilva.

A Béla egésségére, mondom és felhajtom.