A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre.
Kovács István Haykovats azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy nemet váltott, és nőként írta meg egy szerelmi kalandját egy férfival. Itt közlöm.
Kovács
István Haykovats
Nemzetközi TV-Film fesztivál, Budapest 1976
Két gyerekkori barátnőm,
Cynthia és Dorothy türelmetlenül várták az alkalmat, mikor mesélek nekik
budapesti utamról.
Jól ismertük
egymást. A filmszemlén vetített művek hidegen hagyták őket, pedig a
gimnáziumban még mindhárman színésznők szerettünk volna lenni.
Aztán Cynthia
húszévesen lehorgonyzott egy nála tizenhét évvel idősebb, és három millió
fonttal gazdagabb üzletember mellett. Dorothy elvégezte a Művészeti Akadémiát,
de az első filmforgatás után feladta, és átnyergelt a művészettörténetre.
Harmincévesen átvette apja régiségüzletét a Sohóban, és a műtárgypiacon találta
meg élete értelmét.
Mindkét barátnőm
érdeklődéssel követte színészi karrierem. Kezdetben mellékszereplőként jelenhettem
meg a filmvásznon, néhány felejthető mozifilmben. Majd egyre fontosabb
szerepeket kaptam TV sorozatokban, aminek ujjongva örültek. Havonta járunk össze
valamelyikünk lakásán, vagy egy csendes étteremben teázni, és legfrissebb
élményeinket megosztani egymással.
A váratlan szép
idő különösen vonzóvá tette kertes, tengerre néző házunkat Folkstone-ban, ahol
mindhárman otthon éreztük magunkat, hiszen itt nőttünk fel. Dorothy lassan húsz
éve a Sohóban lévő üzlete fölött, a padlástérben kialakított műteremlakásban lakik.
Cynthia Wembley-ben él, luxus körülmények között. Hozzá csak akkor megyünk,
amikor férje nincs otthon.
Kellemes május
végi délután volt. Második férjem, Robert Doverbe autózott a gyerekekkel, így
azt hittem, zavartalanul beszámolhatok barátnőimnek budapesti kalandjaimról.
A francia partok
felé néző teraszon helyeztük kényelembe magunkat a gyarmati időkre emlékeztető
fonott karosszékekben. A gőzölgő teát és a kubai rumot az asztalra készítettem,
és három hamutálat a csészék mellé, hogy ne keljen keresztbe nyúlkálnunk az égő
cigivel.
Az ötvenes
években füveztünk is, de ahogy Roberttől teherbe estem, elhagytam a marihuánát,
és szülésig nem gyújtottam rá. 1959 és hatvanhat között dohányoztam a
legkevesebbet, ugyanis ebben az időszakban szültem négy kislányt, és egy fiút.
Aztán, ahogy
lenni szokott, öt gyermekkel ötszörös a gond, és lassan visszaszoktam.
Hamarosan láncdohányos lettem, de negyven éves koromtól egy dobozra redukáltam
a napi adagot. Az óta kilenc év telt el, és nagyon ritkán szívok többet húsz
szálnál.
- Na, csajok.
Rég dumáltuk ki magunkat. – kezdtem az előadásomba.
- Dorothy-val
megbeszéltük, mi csendben maradunk. Elő a sztoriddal – villantotta rám
jól
karbantartott, vagyont érő fogsorát Cynthia.
- Hát, rendben.
Vágjunk a lovak közé! - Még az utazásom előtt történt valami, amiről nem volt
alkalmam beszélni barátnőimnek, ezért beleszőttem a bevezetőmbe.
- Cynthia, te el
szoktad felejteni, hogy a férjed jóval idősebb, és annak ellenére, hogy
megtehetné, nem teszi meg. Megelégszik a te edzésben tartott, tizenhét évvel ifjabb
punciddal. Viszont Robert négy évvel fiatalabb nálam, nem dúsgazdag, de sármos
szakmabeli, és tanít az Akadémián. Ezt csak azért hozom fel, mert néha engem is
elkap a féltékenység zöld szörnyetege. Pont az utazásom előtti nap éreztem meg
a férjem ingén egy idegen nő illatát. Nem csináltam ügyet belőle. Elképzeltem
szegény Robertet, ahogy ledönti lábáról a színi tanoda ifjú hölgytagja.
Szétfeszített combjaival mellkasára nehezedik… A többit ti is el tudjátok
képzelni. Nem először, és valószínű, nem is utoljára fordul elő hasonló eset az
életünkben. Hozzáedződtem, és ismerem a gyógyír titkát.
- Kutyaharapást,
szőrével – szólt közbe Dorothy.
- Pontosabban:
Félre kúrást, félre kúrással kúrálsz. – erősített rá Cynthia.
- Az egészben
elsősorban az zavar, hogy ilyenkor érzem a korkülönbséget férjem javára. – nem
hagytam, hogy barátnőim kizökkentsenek az „előadásomból”. – Egyébként igazat
szóltatok. Ha úgy érzem, nem vagyok elég jó a férjemnek, keresek olyat, akinek
jó vagyok. – fordultam Cynthia felé, aki egy rövid életű házasság után, az
utóbbi tíz évben az asszisztensével élt együtt, aki történetesen egy csinos harmincnégy
éves nő volt.
- És ez
Budapesten megvalósult? – szögezte nekem a kérdést Dorothy, várakozó
tekintettel.
- Csak lépésről,
lépésre Drágáim. Hagyjátok, hogy kiélvezzem az események felidézését. – és a
teáscsészémbe jó adag rumot töltöttem. A tűzforró tea egyből iható hőmérsékletű
lett. Rá is gyújtottam egy Dunhillre, mielőtt folytattam beszámolóm.
- Jól
gondoljátok, ha arra gondoltok, feltett szándékom volt az ágyamba vonszolni egy
sármos magyar csődört. Oscar, a producerem gyönyörű lakosztályt foglalt részemre
a Gellért szállóban, ami egy régi patinás hotel a Duna nyugati oldalán. Saját
termálvizes gőzfürdője és uszodája van. Ha Budapesten jártok, vétek máshol
megszállni. A filmszemlén délelőtt és este folytak a vetítések a folyó másik
oldalán, de a közlekedés nem okozott problémát. A taxi szinte ingyen volt a
londoni díjszabáshoz képest, és a londiner füttyentésére rögtön előállt.
- Mikor térsz
már a lényegre – türelmetlenkedett Dorothy.
- Nyugalom! Most
térek a lényegre. Délutánonként folytak az üzleti tárgyalások, amiken Oscar
kérésére jelen voltam, mint a sorozat női főszereplője. Először a németeknek és
az olaszoknak adtuk el az anyagot, velük flottul ment minden. Az olaszok között
volt egy jóképű pasas, rám is hajtott. Ráadásul ő is a Gellértben szállt meg.
Együtt vacsoráztunk, aztán felmentem hozzá. Sajnos nagyon gyengén muzsikált.
Lehet, hogy a piát nem bírta úgy, mint én…, minden esetre, kiábrándító volt az
igyekezete. Pedig nyolc évvel fiatalabb volt nálam. Bele kíváncsiskodtam az
útlevelébe, amíg zuhanyozott. Másnap még találkozni akart, de leráztam. Aznap
tárgyaltunk a magyarokkal, várakozással telve mentem el az üzletkötésre, de fogatlan,
öreg oroszlánok voltak a tárgyaló partnereink. Egyedül a tolmács volt jóképű
fiatalember, de a kedves, meleg tekintete hamar elárulta, ő előbb fog a
produceremmel közös nevezőre jutni, mint velem.
- Basszus, akkor nem jött össze a várva
várt míting egy „magyar csődörrel” sem? – kérdezte csalódottan Cynthia.
Barátnőm türelmetlensége felbosszantott.
Jó, akkor még fokozom várakozás feszültségét, és újra rágyújtottam. Az orrom
alatt mormogtam alig hallhatóan, inkább csak magamnak: „Hogy csődör volt-e,
vagy csak egy álom…, végén úgyis kivesézitek.” Mélyre szívtam a füstöt, majd karikákat
pöfékeltem a szürkülő ég felé, aztán folytattam.
- Fáradtan,
rosszkedvűen taxiztam vissza a hotelbe. Elhatároztam, úszok egyet és vacsora
után alaposan leiszom magam. Felmentem a fürdőruhámért a lakosztályba. Törülközőt,
köntöst, az uszodában adtak a VIP vendégeknek, és természetesen külön öltöző
kabint is biztosítanak, ahol levedlettem nappali ruházatom. Jóleső érzéssel úszkáltam
oda-vissza a faragott oszloppárokkal határolt medencében. Kezdtem ellazulni a
stresszes nap után. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy velem egy
ritmusban úszik mellettem egy vörös szakállas fiatalember. A húszas évei
közepén járhatott. Először nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget.
Mellúszásban haladtunk, majd ő a hátán folytatta. Akkor már félreérthetetlen
volt, hogy engem követ. Megfordult a fejemben: a srác egy szállodai selyemfiú,
és így akar a közelembe férkőzni. De azon túl, hogy merőn nézett, nem volt
tolakodó a viselkedése. – mélyet szívtam a harmadik cigarettámból, mert magam
is izgalomba kerültem, amikor a szokatlan ismerkedést felidéztem. Barátnőim lakatot
téve szájukra, pisszenés nélkül várták a folytatást.
- Kijöttem a
hideg úszómedencéből, aminek a túloldalán félkörívben egy kisebb meleg vizű
medence van, gyönyörű szecessziós építészeti környezetben. Beültem a meleg
vízbe, egészen nyakig elmerültem, és élveztem, ahogy átmelegít. Eszembe jutott
a fiú, már-már hiányoltam, amikor mellém úszott a másik oldalról. Magyarul
szólított meg, hangja kellemes volt, de egy szót sem értettem. Annyit mondtam
csak, hogy nem értem, mire kicsit zavarba jött. Arra következtettem, hogy
fogalma sincs, ki vagyok, és a dzsigolót is kizárhatom, azok jól beszélik a
nyelvünket. Aztán majdnem tökéletes oxfordi kiejtéssel ennyit mondott: Sorry, my
english is very poor. Igazat mondott, tényleg szegényes volt a szókincse, de
összeszedte magát. Kiderült róla, főiskolán tanul szobrászatot, és nagyon
tetszem neki. Ezzel aztán ki is merült a nyelvtudása. Viszont a testbeszéde
működött.
- Csak nem nyúlt
az úszó dresszed alá? – kérdezte Cynthia vigyorogva.
- Annál
finomabban csinálta – belekortyoltam az egyre erősebb, és egyre hidegebb
teámba. – A medence kőpadján ültünk egymás mellett, gyakorlatilag kettesben.
Középen lévő díszkút takarta a másik oldalon ülő két férfit, akik egymással
voltak elfoglalva. A fiatalember elém térdelt, izmos felsőteste kiemelkedett a
vízből. Szemembe nézett, és lassan a fejemhez emelte mindkét kezét. Olyasmit
mondott, hogy szívesen megmintázna, és nagyon gyengéden a kezeibe fogta arcomat.
Nem tiltakoztam. Úgy tett, mint a vakok, amikor letapogatják egy idegen arc
formáit. Még a szemét is lesütötte. Aztán lassan lefelé haladt. Végig simította
vállaim, a karom, és végül megfogta mindkét kezem. Mondhatom, bensőséges érzés
volt. Zavarba jöttem, és felálltam. Köszönés nélkül hagytam faképnél.
A fiú
mozdulatlan maradt, csalódott szemekkel követett, ahogy az öltöző felé mentem.
Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek vissza rá. Ő ott állt a díszkút mellett, és
csak nézett. – idéztem fel révedező tekintettel a furcsa szituációt.
- Csak ennyi
volt? Meg sem próbáltad felhívni a szobádba? – kérdezte Cynthia, kicsit
értetlenül.
- Várd ki a
végét – szóltam rá, és újabb cigire gyújtottam. – A Gellért fürdőben a VIP
kabinsor az öltöző bejáratától néhány lépésre van. A kabinos pultjától rálátni
az ajtókra. Gondolom, a biztonság miatt tervezték így. Én a negyedik kabinhoz
kaptam kulcsot, amit a dresszem cipzáras zsebébe dugtam, így nem kellett
keresgélnem a kabinost, aki éppen nem volt a helyén. Törülközés közben a
gondolataim a srác körül jártak. Éreztem, hogy nekem kellett volna
kezdeményeznem, hiszen olyan fiatalnak és tapasztalatlannak látszott… Aztán
pont ezzel nyugtattam meg magam, hogy túl fiatal hozzám, hiszen a fiam lehetne.
Felvettem a bugyimat, és a blúzom. Az a kék, gyöngyház-gombos felsőrész volt
rajtam, amit együtt vásároltunk márciusban. Éppen kezdtem begombolni, amikor
halkan kopogtak a kabinajtón. Résnyire nyitottam ki, nem tudhattam, ki
kopogott. Mint Barbarossa Frigyes fiatalon, úgy nézett ki az én lovagom, persze
királyi palást nélkül.
- Jaj, de
izgalmas. – szólt közbe Dorothy – És, beengedted?
- Igen,
beengedtem. Pontosabban berántottam, nehogy észrevegye a kabinos – vallottam be
töredelmesen. – Nem akartam másnap a pletykalapok címoldalára kerülni.
- Uúú, de izgi.
– jött ki Cynthiából is – egészen benedvesedtem.
- Gyerünk June,
folytasd! – erősített rá Dorothy.
- Bocs lányok. –
mondtam nekik mutatóujjam felemelve, mert a figyelmem a földszintről érkező
zajok vonták el. Felálltam, és bementem a teraszról a nappaliba. Akkor már
tisztán hallatszott, családom váratlanul hazaérkezett. Robert jelent meg a
lépcsőfordulóban. Arcára volt írva, valami rosszul sült el a kiránduláson.
- Mi történt? –
kérdeztem aggódva.
- William
labdának nézett egy kőgolyót, és belerúgott – kezdte mesélni a férjem, amikor
felért a nappaliba. – Kerékvető kő volt egy villa kertkapujában, körbenőtte a
fű. A nagylábujja elkékült és bedagadt, szerencsére csak megrepedt. Most
jöttünk Elliot doktortól, aki megröntgenezte, és begipszelte. Pár hétig nem tud
a jobb lábára cipőt húzni… Most a lányok vigasztalják, de biztosan örülne, ha
lemennél hozzá. – közben Robertnek eszébe jutott, hogy csajozós napom van.
Kiment a teraszra, üdvözölte barátnőim. Én meg lementem szegény tizenöt éves
okos-tojásomat vigasztalni. Az élmény-beszámolóm befejezésének lőttek,
elnapoljuk a jövő hétre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése