Szépírói kurzus 2016 tavasz/7 - Karacs Andrea verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Karacs Andrea azt a házi feladatot oldotta meg magas színvonalon, hogy Petri György híres versének, a K.M. szerelmes éneke című műnek a mintájára írjon verset. Itt közlöm. 

Karacs Andrea

N.K. szerelmes éneke

Miért nem kellek én a pasiknak?

Andi, mondd meg nekem,

mit csinálok rosszul?

Ezek elvárják,

hogy simogassam őket.

Tényleg nem értem,

hát arra ott a kutya!

Tehetek én arról,

hogy nekem kell őket elhívni randizni,

mert nem elég kreatívak

kitalálni egy érdekes programot?

Aztán meg nem mernek többet felhívni,

mert nem bírják beismerni,

hogy megijedtek az érzelmektől.

Gyáva férgek!

Nem tudom, mi lehet velem a baj.

Ott volt a Robi,

komolyan mondom Neked,

a tizenhárom beosztottamat

együtt is könnyebb irányítani,

mint őt egyedül.

Tudod, az a pasi,

mikor az első talinál

nem ültem be az autójába,

mert nem nyitotta ki nekem az ajtaját.

A faszfej, azt mondta erre,

hogy annyira árad belőlem a feminizmus,

hogy nem gondolta, hogy ezt igénylem.

Pedig még az óvodás is képes felfogni,

hogy ha én egy férfias nő vagyok,

akkor pont hogy kétszer is

körbe kellene sétálnia a kocsit.

Meg én akkor is úgy gondolom, hogy

ha már én fizettem ki a melleimet,

nehogy már harapdálni akarja!

Na meg kedves hangom megjegyezem,

hogy mozoghatna úgy is,

mint a vibrátorom,

erre megsértődik,

mint egy nő.

Ki kellene ezeket mind herélni,

érzéstelenítés nélkül.

Itt van most a Gábor.

Nem elég, hogy nem köszöni meg,

hogy időpontot foglalok egy ügyvédhez,

de felháborodottan el se jön,

mert szerinte

két hónapos ismeretség után,

nem szokás vagyonnyilatkozatot tenni.

Vasárnap is mi volt!

Direkt az ő kedvéért

csinálok pirítóst a salátához,

erre elmegy

az anyjához töltött káposztát enni.

Ahelyett, hogy tisztelne,

mert főztem. 

Hát Férfi az ilyen?!

Az az én bajom,

hogy nem vagyok elég kemény

ehhez a sok puhapöcshöz.

Szépírói kurzus 2016 tavasz/6 - Holcz Csaba verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Holcz Csaba, nappalis hallgató ódát írt, ami házi feladat is volt a kurzuson. Itt közlöm. 

Holcz Csaba

Óda

Ücsörgök a Blahán

a legnagyobb kánikulában

unottan nézem az elhaladó tömeget

egy vörös pont

ragadja meg a figyelmem.

Lángoló hajú

és tűz nem csak a hajába jutott

kiillik a snassz ingázókból

elegánsan sétál

mintha nem lenne negyven fok.

Hiába bökdös a haverom

mert a Facen talált egy béna macskás videót

utána kell mennem

mert befordult a sarkon.

Telefonál

hallom a hangját

érzem, hogy olyan

aki mindenen tud nevetni

a mosolyáért pedig

megéri vicceket tanulni.

Mivel szólítsam le?

Megkérdezzem, hogy a modelliskolába tart

úgy emlékszem láttam egy szépségversenyen

vigyem a kórházba, mert biztos

mikor lezuhant a mennyből megsérült

oké, te is tudod hogy ez gyenge

mondj jobbat.

Befordul az egyik kapunál

elejti a kulcsát

tökéletes a kilátás

látom minden vonalát

minden amiről lemaradtam

mert el is tűnt

annyit gondolkodtam.

Szépírói kurzus 2016 tavasz/5 - Rigó Kata (Bitó Katalin) verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Bitó Katalin, aki Rigó Kata néven publikál, azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Petri György modorában ír verset. Érdemes a közlésre a munkája, mert kiváló lett.  

Rigó Kata:

N.P. szerelmes éneke

Miért nem szeretnek engem a pasik,

Kata, mondd, miért nem?

Csak ülnek a metrón, terpeszben,

töküket tapogatják,

mint akik folyton izgulnak,

megvan-e még.

Pedig én szívesen latolgatnám velük

a harmadik világháború esélyeit,

és bólogatnék, hogy milyen igazuk van,

rögtön utána pucsítva végighörögném

azt a másfél percet,  és már venném is elő

a cigit meg a gyújtót bármelyik

pöcsmeleg gatyazsebből, sőt,

a telefonszámomat se csempészném sehová,

hadd üldögéljen az összes agyas őstulok

mindig másutt, terpeszben, tökvakarászva.

Miért nem szeretnek engem

ezek a vadbarmok, mint például a Lackó,

akivel együtt álldogáltunk a Pilones kirakata előtt,

csak rá kellett nézni, és azonnal megkívántam

azt az esernyőt. Meg is vette nekem

pont a Lackó, pont Valentin napján,

erre másnap elveszítem.

Bőrig ázva, zokogva hívtam azt a vaddisznót,

de hát ezeknek aztán bőghetünk,

csak belekaffantanak a telefonba,

mint a Lackó is, aki ügyfélre, tárgyalásra,

vagy micsodára hivatkozva

ohne zsenír kinyomott.

Na, és a Gábor, hallod, az meg

harmadszor csengetett be hozzám,

kezében flamingóvirággal, dehogynem ismered,

egyetlen piros levél az egész,  fényes szívecske

plusz a közepéből meredező sárga kutyafasz,

szóval harmadszor üldögélt nálam ez a Gábor,

és hallgatta a kislánykori emlékeimet

Géza bácsistul-fészerestül, aztán bevallotta,

hogy imádja az anyját, miközben utálja is nagyon,

és akkor, a kilencedik Chopin-noktürn alatt,

a középső ujjával birizgálni kezdte

a fülcimpámat, és kérdezgette, jólesik-e,

na tudod, én sok mindent megéltem már,

de akkor teljesen eldobtam az agyam

ettől a nyálas macskajancsitól.

Hát miért nem talál meg

engem egy igazi férfi?

Nincsenek nagy igényeim, de

ha egy férfinak azt mondom, hagyjon békén,

akkor igenis értse meg, hogy valójában

a szívemet szeretném kiönteni.

Vagy egy kis udvarlásra vágyom,

mielőtt konkrétan megdug.

Simogasson. Becézgessen,

de könyörgöm, ne olyankor,

amikor csupán annyit kérek tőle,

hogy hagyjon békén!

Anyám szerint a férfiak egytől egyig állatok,

én már tudom, hogy vannak kivételek,

csak sajnos azokról mindig kiderül,

hogy tulajdonképpen nem is férfiak.

Állatbarát voltam világéletemben,

valószínűleg ez a baj.

Szépírói kurzus 2016 tavasz/4 - Germán Ágnes verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Germán Ágnes azt a házi feladatot oldotta meg nagyon jól, hogy ódát ír, méghozzá a Szerelemről. Kiválóan sikerült, ezért közlöm. 

Germán Ágnes

Szerelem v21.0

Te!

Ki nem vagy tekintettel

korra,

nemre,

bőrszínre

vagyoni helyzetre,

társadalmi státuszra.

Te,

akit akarattal nem hozhatunk létre,

mert megjelenésednek és

elmúlásodnak ideje

nem megmondható.

Születhetsz képzeletből,

hitből és megszokásból.

Te,

akiről írnak, rajzolnak, festenek.

Megzenésítenek,

színházban eljátszanak,

filmet készítenek rólad.

Elvárásokat támasztva

a médiából csöpögsz.

Kinek a romantika

pusztán csak marketing eszköz,

ahogyan eszköz

az örökké tartó boldogság ígérete.

Te,

aki hormonokban fürdetsz,

miközben a ragaszkodás

és elkötelezettség

oxitocin parfümjével csábítasz,

melynek illata

a sóhajtással elszáll.

Fellángolsz,

megperzselsz,

aztán porrá hamvadsz.

Majd kezded előröl egy másikkal.

Te,

Aki elemi szinten borítasz meg,

mint a drog.

Kényszeres viselkedést hozol magaddal,

melyben ott van a sóvárgás

a húzás- és lökésmechanizmus,

valamint a rövid ideig tartó

kielégülés.

Te,

aki a világhálón is hódítasz,

és az ismerkedés meghitt pillanatait ugrod át.

Olyan gyorsan találsz párt,

mint ahogy más pizzát rendel.

Már nincs rejtély és misztikum,

bárkire két kattintással rátalálsz.

Te!

Aki a  "face to face" kapcsolatokat lecserélted

a FaceTime-ra.

Érzéki csalódásoktól űzve

még mobil app-okon keresztül is

társat keresel.

A papírra írt szerelmes levél

számodra már a múlté,

inkább 100 karakteres

twitter üzeneteket küldesz

vagy élőben chat-elsz

lényegre törően és röviden.

NIFOC - Meztelenül ülök a kamera előtt.

IWSN - Szexelni akarok, most!

TDTM - Mondj mocskos dolgokat!

A szabadságot és rabságot

mátrixba zárod,

miközben irányíthatatlanul rohansz.

Új dimenziókat nyitsz meg.

Kapcsolódásban tartasz,

de nem feltétlen kapcsolatban.

Kevés energiával,

rohanva szeretsz.

Te ócska szerelem!

Már megint update-re szorulsz.

Szépírói kurzus 2016 tavasz/3 - Sárhelyi Erika verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Sárhelyi Erika házi feladata az volt, hogy József Attila Óda című verse alapján írjon egy mai szerelmes verset. Nagyon jól sikerült, ezért közlöm. 

Sárhelyi Erika:

Óda

Utálom a gyógyszereidet.

A színűket, a rutinjukat,

hogy rendre a kezedbe kell

adnom őket és persze rendre elfelejtem.

Sokan vannak, és megöregszem

tőlük.

Nem győzöm a fodrászt, a kozmetikust,

és szinte hallom, ahogy csontjaimból

menekül a kalcium.

7 év lépéselőnyömet apránként,

ám módszeresen pusztítja

e törvényesített  jóban-rosszban.

*

Zokni fel. Zokni le. Hozz egy pólót.

Szűk ez a zokni, hol az inzulinom?

Életvitelszerű imamalom.

De rakom, teszem, hozom, viszem,

hiszen ez is csak egy szerelem.

Kicsit sárga, kicsit elnyűtt

így, tizenkilenc évesen.

*

Átalszod az életed. Engem is átalszol,

és átalszod a fiadat, a hülye

valentin-napot, a jaj de várt focimeccset,

a nézzük együtt filmet,

az esőt, a telet,

hogy közben, ránk esteledett -

de persze a reklámszünet izgalmaira

te sem tudsz nemet mondani. 

És együtt nézzük kéz a kézben

az ideális család frissen facsart,

életidegen reggelijét,

és legszívesebben belenyomnánk áhítatos arcukat

a müzlistálba.

*

Én megyek. Neked nincs kedved?

Nincs kedved. Neszeneked.

Azért értem jössz? Vagy legalább elém?

Igazi kösz.

Klassz volt, kár, hogy te nem,

ma sem, tegnap sem, sosem, se velem, se nélkülem.

Belédöregszem.

*

Sose hagysz elég helyet az ágyon,

ennyi év nem volt elég,

hogy megtanulj velem aludni.

Kitúrsz, letúrsz, csapkodsz, kiabálsz,

frászt hozol rám a rémálmaiddal,

és ha meghalsz, majd

utánad dobok egy villódzó tévét,

hogy igazán nyugodt legyen az álmod.

De imádom, ahogy körbeveszel,

és mindig meleg a lábad.

*

Lehet, hogy tudnék élni nélküled.

Megesik, hogy elképzelem.

Ne mondd, hogy te nem.

Aztán kizökkent, ahogy a fürdőből

tiszta törülközőért kiáltasz,

mert én megint elfelejtettem,

te pedig minden alkalmat megragadsz,

hogy éreztesd, milyen fontos

pozícióban vagyok.

Pole pozícióban. Csak nyerhetek veled.

*

Voltaképpen mindig is szerettelek.

Szépírói kurzus 2106 tavasz/2 - Bella Katalin írása

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Bella Katalin Ernest Hemingway stílusában írt novellát, írása érdekes, ezért közlöm. 

Bella Katalin:

A beázott cipőorr

Az eső intenzíven ömlött az esti órában. Sötét felhők lepték el az eget és a lezúdult víztömeg tekintélyes méretű pocsolyákba gyűlt az út szélén. Ebben a felhőszakadásban az összefirkált falú buszmegállóban talált menedéket két bőrig ázott nő. A középkorú nő és a tinédzser lány egymás mellett állt a fülkében, mindketten telepakolt bevásárlószatyrot tartottak a kezükben. A közeli élelmiszerüzletben vásároltak, majd mikor hazafelé sétáltak a heves esőzés beűzte őket a buszmegállóba.

- Gombold be a kabátod, nagyon hűvös van! - mondta az nő.

- Nem fázom, nagyon meleg ez a kabát. - felelte a fiatal lány.

- Kérlek tedd azt, amit mondtam, nem akarom, hogy megfázz!

- Kedves vagy, hogy ennyire törődsz velem. - a lány hangjából visszafogott cinizmus csengett.

- Mindig is törődtem veled.

- Tudom. - a lány lesütötte a szemét és a cipője orrát bámulta, ahogy az esőcseppek ütemesen hullottak rá.

- Állj beljebb, beázik az új cipőd! Egy vagyonba került.

- Kérlek ne szekálj már!

- Elázott a zoknid?

- Nem, nem ázott el – mondta ingerülten a lány

- Fogd vissza magad! Mintha nem tudnád, hogy nincs pénzünk gyógyszerekre!

A fülke előtt elhaladt egy busz, lelassított, majd mikor a nő határozott nemet intett a fejével továbbhajtott. A város külső kerületében ritkán jártak a buszok, de ez őket nem érintette. Már csak két saroknyira és pár métere voltak a bérelt lakásuktól.

- Sose áll el az eső? - kérdezte a fiatalabb -  És pont most nincs nálunk esernyő.

- Sajnálom, tegnap este vettem ki a táskámból, nem sejtettem, hogy ma esni fog - mondta az idősebb.

- Jellemző. Azért ezt a nehéz szatyrot leteszem. – a szatyor tompa puffanással landolt a fülke talaján.

- Én is leteszem az enyémet, már vágja az ujjaimat a füle.

- Jól bevásároltunk, igaz?

- Igen, a hűtő úgyis teljesen üres.

- Szinte mindig üres – mondta jelentőségteljesen a lány, majd hozzátette : szinte sosincs pénzünk.

- Most éppen van. – a nő a szemeit forgatta miközben válaszolt.

- Valamit kérdeznem kell. Ez komoly dolog. - a fiatal lány tekintetét a másikra emelte és a hangja bizonytalanságtól remegett.

- Kérdezz bártan.

- Igaz, hogy megint ott voltál?

- Hol ott?

- Tudod te azt.

A nő nagy levegőt vett, hogy ezzel gyorsan megnyugtassa magát.

- Honnan veszed ezt? - kérdezte feszült hangon.

- Valaki látott és elmesélte nekem, hogy megint abban a házban voltál, a nagy fehérben, ami…

Az asszony épp közbe akart vágni, mikor egy középkorú férfi ugrott melléjük, belé fojtva a szót. A lány halkan felsikkantott a váratlan esemény hatására.

- Bocsánat hölgyeim, nem akartam megijeszteni önöket! - szabadkozott a férfi és foghíjas mosolyt villantott az őt bámulókra, majd hozzátette:

- Rémes ez az idő, teljesen eláztam!

- Ebben az évszakban ez teljesen normális jelenség – vakkantotta színtelen hangon a nő

- Ennek ellenére nálunk sincs esernyő – felelte cinikusan a lány és tüntetően a társára nézett.

- Mindjárt jön értem a fiam autóval és hazavisz. A belváros felé megyünk, elvigyük egy darabon önöket? – kérdezte azzal a hirtelen támadt bizalommal, ami leginkább a vidéken élő emberekre jellemző.

- Köszönjük, de nem szükséges - mondta határozottan a nő.

Több szót nem váltottak, csak álltak némán egymás mellett, miközben az eső tovább zuhogott. A nők az esőt bámulták, a velük összezárt férfi pedig őket tanulmányozta. A csend kínossá fokozódott közöttük, mire végre egy szürke autó gördült a fülke elé.

- Itt is van a fiam! Maguknak minden jót!

- Viszont látásra! - búcsúzott el kettejük nevében a lány.

Alig tette be a lábát a férfi a kocsiba, a nőből máris kirobbant a panasz:

- Szóval így állunk? Bárkinek elhiszel mindent, amit rólam kotyog?

- Egyáltalán nem ez a lényeg!

- Nem ez a lényeg? Akkor mi?! – a nőnek fegyelmeznie kellett magát, nehogy rikácsolásba csapjon át a hangja.

- Arról, hogy neked hittem. Elhittem, hogy soha de soha nem csinálsz többé ilyet!

-  Nem is hazudtam neked!

- De még mennyire, hogy hazudtál! Méghozzá pofátlanul! - a lány hangja megremegett kissé.

- Megígértem neked, hogy nem csinálom azt többé. Ez most más! Te sírsz?

- Nem, csak egy esőcsepp volt – a lány hangjából leplezetlen zaklatottság hallatszott

- Ne félj, minden rendben van.

- Dehogy van rendben! – a lány ismét a cipőjét bámulta, aminek orrán jókora sötét folt jelezte a letagadhatatlan beázást.

- De igen! Nem látod, hogy végre egyenesbe jöttünk? Van új kabátod, cipőd és mindig van mit enni!

- De nekem csak te vagy, nem veszíthetlek el!

- Nekem is csak te vagy. Tudod mennyire szeretlek, de nincs senki, aki segíteni tudna rajtunk. Magunk vagyunk.

- Magunk vagyunk - ismételte a lány.

- Soha többet nem akarok alamizsnáért könyörögni. Belepusztulok, ha még egyszer meg kell tennem, értsd már meg!

Az asszony gyengéden megsimogatta a lány arcát, aki félénken elmosolyodott.

- Látod? Az eső elállt! Mi ez, ha nem egy jó jel?

- Gondolod? – súgta a lány lemondóan

- Hát persze, hogy gondolom - az asszony arcán már vigyorrá terebélyesedett a mosoly.

- Gyere, menjünk haza, főzünk valamit! A kedvencedet.

- Az nagyon jó lesz! – vágta rá a lány, majd halkan hozzátette: de azért még mindig félek.

Szépírói kurzus 2016 tavasz/1 - Zelnik Péter Zénó írása

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Zelnik Péter Zénó azt a házi feladatot oldotta meg, sikeresen, hogy Ernest Hemingway stílusában írjon novellát. A feladat nagyon jól sikerült, itt közlöm. 

Zelnik Péter Zénó:

Három perc

A két férfi felment a tetőre, gondosan beállították a székeket, hogy a legjobb kilátásuk legyen a tavaszba borult völgyre és az azt ölelő hegyekre, amiket takaróként borított a mélyzöld fenyőerdő. Leültek és szinte egyszerre sóhajtottak. Egyikük egy bőr forgószéken ült, a másik egy fémkeretes vászonszéken, amit tárgyalószobákban használnak.

Az épület teteje lapos volt, és csak a kijárat valamint a szellőzők apró kupolái tarkították. A tető peremére nem tettek korlátot, ami zavarta volna a kilátást.

– Itt ragadtunk – mondta az egyik, közben gondosan ápolt szakállát simogatta.

– Igen, úgy fest a dolog – felelte a másik férfi, de szemét nem vette  le a tájról. Ósdi, fekete cowboy kalapot viselt, amin a kutatóintézet kitűzője díszelgett. – A nejem mindig mondta, hogy ne vállaljam el ezt a munkát.

– És megbántad?

A másik megvonta a vállát.

– Nem. Azt hiszem mindig is ide vágytam.

– Csodás errefelé a tavasz. Most látom először. Csak öt hónapja jöttem.

– Én három éve vagyok itt, úgyhogy hitelesen meg tudom erősíteni, hogy valóban szépségesek a tavaszok – mondta a kalapos férfi és kezébe vett egy üveget, majd felmutatta, hogy a másik jól láthassa. – Van nálam egy üveg bourbon. Mit gondolsz?

– Szerintem azt akarja, hogy kinyissuk és beszélgessünk mellette. – Abbahagyta a szakálla cirógatását és szélesen mosolygott.

– Jól beszélsz. Más dolgunk úgy sincs. – Tapasztalt mozdulatokkal, egy pillanat alatt nyitotta ki az üveget, majd töltött két pohárba. Koccintottak és ittak. A völgy felől virágzó fák illatát hozta fel a hűvös tavaszi szellő.

– Ezt jól elrontottuk.

– Igen, de nem mi.

– Nem pont mi, de részesei voltunk.

– Jól érzem, hogy hibáztatod magad?

– Nem, azt azért nem, de akkor is benne voltunk mi is. Tudtuk, hogy mire készülnek.

– Dehogy tudtuk! Vagy te értesz ezekhez a dolgokhoz? Ezekhez a, nem is tudom...

– Nem értek. Én csak egy őr vagyok.

– Igen, tudom. Többször láttalak már. – Ivott az italából, majd keresztbe tette a lábát, és térdén nyugtatta poharát. – Na, én sem értek ebből az egészből egy szót sem, csak amennyi a munkámhoz kell, de az nem sok, elhiheted. Az, hogy néhányan végül elszúrták, mert...

– Nézd, én csak annyit mondtam, hogy benne voltunk mi is. Egy hajóban eveztünk.

– Hát én nem érzem magam hibásnak egy cseppet sem.

– Te hol dolgoztál?

– A kutatáson.

– Akkor közel voltál az események középpontjához. Tudsz mindent.

– Azt azért nem mondanám. Csak azt tudom, hogy mennyi időnk van.

– Mennyi időnk van?

A cowboy kalapos megnézte az óráját.

– Talán három perc.

A szakállas férfi lehúzta a whiskey-jét, mintha ezt az információt öblítené le, majd a másik férfira nézett.

– Mi lesz most? – kérdezte.

– Fogalmam sincs. Nem tudok többet, mint te.

– Szerintem tudsz. Azt mondtad a kutatáson dolgoztál. Akkor tudnod kellett, hogy mire készülnek. Szólhattál volna, hogy benne van a pakliban, hogy...

– Tévedsz, barátom! Nem tudtam róla én sem. Nem kell elhinned, de így igaz.

– Végül is mindegy.

– Inkább élvezzük a látványt és a bourbont.

Egy darabig hallgattak, és élvezték, ahogy a whiskey ellazítja izmaikat. A szakállas férfi sosem szerette a csendet, és ebben a helyzetben különösen vágyott a társalgásra.

– Láttad azt a nőt – kérdezte –, amelyik mindig miniszoknyában volt? Barna hajú, azt hiszem a másodikon dolgozott.

– Sejtem melyikre gondolsz. Látásból ismerem, igen.

– Nem tudom a nevét, de csinos volt. Valahogy feldobta a napom, ha láttam.

– Szemre való teremtés volt, kétség kívül.

– Hiszel a sorsban?

– Hogy mindennek így kellett lennie? Talán.

– Én nem, és ami történni fog, az sem rendeltetett el előre. Egyszerű baleset, véletlen, mulasztás. Én pedig rosszkor, rossz helyen dolgoztam.

Újratöltötték a poharakat és ismét koccintottak. A hegyek felett barátságos felhők úszkáltak, de madár egy sem volt a környéken. A férfi levette a cowboy kalapját, megborzolta alatta a haját, majd gondosan visszaigazgatta a helyére. Újra megnézte az óráját.

– Idő van.

– Fura, hogy még a nevedet sem tudom.

– Sebaj, most már nem is számít.

– Jó ez a whiskey.

– Bizony, nagyon jó.

Vége