A Szépírói Műhely őszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus orosz származású, de magyarul verset író hallgatója, Lazarev Oleg, epigrammát írt. Igazi mai, modern vers, közlése a számomra is öröm.
Lazarev Oleg
Megunt játékok
Tegnap magamra találtam
A sarokban eldobva
Boldogtalan
Míg nem támadtam
Fel múlt november
Magamra szórt
Hamvaiból
A Szépírói Műhely őszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szegedi Csilla az "idegenség" témájára írt verset. Nagyszerű munka, örömmel gratulálok!
Szegedi Csilla
Voivozi[1]
Egy szót sem értek abból, amit mond.
Köpködi egymás után a szavakat,
nem mutat irányt.
A visszapillantóban utána nézek.
Magabiztossága hirtelen eltűnt.
Biciklije hátsó kerekében hatalmas nyolcas.
A Seléndi utca kétszázkilencvenes szám alatt
nincs ház.
Csak csenevész gyümölcsfák,
köztük sűrű lucerna.
Egy elhúzó autó hirtelen
lefékez mellettünk.
Talán az idegen rendszámunk.
Most az ablak túlsó oldaláról
néz ránk ugyanaz a gyanakvó
tekintet.
Angolul próbálkozom.
No, no house.
A Szlávyak udvarházának
málló falai között
a vadakác
mintha foglyul ejtette volna az időt.
A temetőben egyetlen fa, rajta
két nyelven hirdeti szolgáltatásait
egy sírkőfaragó.
A dédapám fejfáját nem találjuk meg.
Talán a bokrok közé hajították.
Vagy begyújtottak vele.
Helyére egy Ericat temettek.
Fiatalon halt meg, negyven éves
sem volt.
Bármerre nézek, fű sehol,
csak ez a kíméletlen, epesárga
homok.
Lassan, de biztosan tömít el
minden rést.
A Szépírói Műhely őszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, TruY azt a házi feladatot oldotta meg, hogy "egyperces" novellát ír, Örkény ismert sorozatát mintegy továbbgondolva. Kiváló munka, benne van az állandóság, a reménytelenség, benne van a múlt is. Örömmel közlöm.
TruY:
Most múlik
Az öreg, lopóját bal kezével erősen magához szorítva, lebotorkált a pincébe.
A csorba élű, csámpás lépcső alján feltekerte a sercegve pislákoló világítást, amire a fixre bekötött, alaposan leharcolt Sokol rádió összeszedte minden maradék erejét, és bágyadtan felhörgött: „Kossuth Rádió, Budapest. A pontos idő..." Az alig érthető sistergés kiszorította a pince rideg ürességét. A koszlott falvédő előtt álló asztalkáról felvett egy átabotában ellögybölt boros flaskát, és papuccsá szabdalt gumicsizmájában odacsoszogott a hatalmas üvegballonhoz. Felállt a billegő sámlira, kihúzta az edény tetején a dugót és a lukba illesztette a lopó hosszúkás csövét. Szippantott egy mélyet a szívóvégbe, majd annak tetejét hüvelykjével befogva, kiemelte a zavaros, barna lével teli átlátszó készséget, és az üvegbe csurgatta a napi porcióját. Belekortyolt. A rettenetesen savanyú lőrétől grimaszba torzult a képe, de elégedetten csettintett, lecsavarta a fényt, és elindult visszafelé az ütött-kopott lépcsőn.
Minden kora tavasszal nagy nekibuzdulással látott munkához a kertjében. Metszett, kötözött, kapált, sarabolt, ritkított, közben pedig naphosszat bámulta a fejlődő gyümölcsöket. Várta a nyár végét. Őszönként azután előkotorta rozsdásodó metszőollóját, hogy megfenje. Akkurátusan diszperzites vödrökbe gyűjtögette szőlejét, és musttá gyűrte a szüretet. Azután egész hóbelevancot az erjesztőtartályba döntötte, hozzáadott egynémely élesztőket, cukrokat és figyelte a bugyborékoló folyadék színeváltozását. Időnként lehabozta és átszűrte, de az évek múltával egyre kevésbé ügyelt erre. Végül pedig rigorózusan beosztva magába csurgatta az egészet.
Pedig nem szerette az italt. Azelőtt soha nem ivott. Csak miután a felesége magára hagyta. Haragudott rá, amiért elment, és persze magára is, amiért nem tudta megakadályozni. A folytonos szöszmötölés segített alakot adni az egyedüllétnek. Már régóta nem vett részt az idő múlásában. A bor nem cél volt, csak eszköz. Átmelegítette, letompította, megkönnyítette, hogy széjjelkergesse a napokat. Vágyott, hogy végre ő is a felesége után mehessen. És ebben csak ez a rettenetes, zavaros lőre segített.
Az öreg, lopóját bal kezével erősen magához szorítva, lebotorkált a pincébe.
A Szépírói Műhely őszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Imolai Judit azt a házi feladatot oldotta meg, hogy Beckett "Godot"-ja nyomán disztópikus színpadi művet ír. Munkája napjainkról szól, sajátos módon jeleníti meg a bennünk levő feszültséget. Kiváló munka, örömmel közlöm.
Imolai Judit:
MACSKA A GÁTON
Színmű egy felvonásban
Szereplők:
Sárközi Károly (64, idős vízügyes)
Sárköziné Böbe (62, Károly felesége)
Pisti (17, iskolás önkéntes)
Macska (vörös cirmos, néma szereplő)
Rádió (mély férfi hang)
HELYSZÍN:
Kopott, régi szobában a sarokban a főfalon repedés, a hengerelt festés mintája megtörik. A szobában kevés bútor, a nappaliban asztal, székek, egy dívány, négylábú állványon tévé, azon antennás rádió. Az ablakon vitrázsos függöny, kívülről szürke fény dereng be. Az asztalon térképek, régi jegyzetek. Lassú vízcsöpögés hallatszik. A szereplők otthoni ruhában, kétrétegű melegítőben, az asszony melegítőjén felül rávett mintás otthonka. A Macska a horgolt pléddel letakart díványon szendereg.
ELSŐ JELENET
(Károly az ablak előtt áll, mereven bámul a kifelé. Böbe a székén ül, lassan forgat egy pohár vizet a kezében. A Macska nyugodtan fekszik a díványon a sarokban, alszik.)
KÁROLY (maga elé): Tegnap azt mondták, ma tetőzik. Bekapcsolom a rádiót.
RÁDIÓ: A Duna magyarországi szakaszán folytatódik a vízállás-emelkedés.
BÖBE (fel sem nézve): Tegnapelőtt is ezt mondták. Meg azelőtt.
KÁROLY: Még van áram, 670 centinél lekapcsolják.
BÖBE: A fagyasztó üres, és két gyertyánk van.
KÁROLY: Vizünk még van inni.
BÖBE: Van.
KÁROLY: A Macska evett?
BÖBE: Evett.
KÁROLY: Jön majd egy gyerek. Önkéntes.
BÖBE: Minek?
KÁROLY: Küldték.
BÖBE: Mit tud segíteni?
KÁROLY: Semmit. Mi segítünk.
MÁSODIK JELENET
Csend. Károly és Böbe az asztalnál ülnek, maguk elé néznek. A Macska nem mozdul. Csengetnek, egy kamasz fiú érkezik, belép.
PISTI: Megjöttem.
KÁROLY: Honnan?
PISTI: Villány felől. Egy darabon hoztak, aztán gyalog.
BÖBE: Mihez értesz?
PISTI: Semmihez. Kellene az önkéntes munka igazolás. Így kapok bizonyítványt.
KÁROLY: Azt adunk.
PISTI (suttogva, az asztalon térképre meredve): Ez mi?
KÁROLY: Térkép. Napló. Írjuk az áradás centiket, mérjük, beírjuk.
PISTI: Beküldjük valahova?
KÁROLY: Minek?
PISTI: Ezt maga rajzolta?
KÁROLY: Igen. Hidrogeológus mérnök vagyok. Régen a városban voltam.
PISTI: Mit csinál itt a parton?
KÁROLY: Ügyelek. Védem a vármegye végvárát. Írom a centiket.
PISTI: Minek?
KÁROLY: Semminek. Az ár jön. Utána... Apadás lesz. Egyszer majd nyugdíj. Talán.
BÖBE (keserűen): Talán. Mindig „talán”. Egyszer majd, mi lenne valami biztos?
KÁROLY (nem néz rá, csak az ablakon át a vízre): A víz nem biztos. Soha nem volt.
HARMADIK JELENET
Csend. Károly a rádió előtt áll, a gombot tekergeti, megpróbál hírt találni. Zavaros recsegéssel hallatszik az adás. Pisti és Böbe az asztalnál ülnek, a Macska alszik.
PISTI: Internet nincs?
KÁROLY: Nincs. Tévé van, amíg van áram. Aztán rádió, elemünk még van hozzá.
BÖBE (kissé élesen): Nem is érti.
KÁROLY (halkan, a fal felé): Jobban érti, mint mi.
BÖBE: Tetőzik már?
RÁDIÓ: Baján szeptember 19-én árvízvédelmi készültség kerül elrendelésre.
KÁROLY: Még nem állt meg. Semmi nyugvópont. Még mindig semmi.
BÖBE: Mintha az egész világ elnémult volna. Csak mi maradtunk.
PISTI (félve, alig hallhatóan): És a víz.
BÖBE (magában mormogva): És a víz. Az idén nem is vetettem a kertbe semmit.
PISTI: A macska nem fél. Mintha nem is lenne semmi.
BÖBE: Mert nincs semmi.
NEGYEDIK JELENET
Újra csend. A Macska nincs a helyén. Pisti nézelődik, keres. Károly az ablak előtt áll. Böbe a vizespohárra mered, lassan iszik belőle.
PISTI: Hova lett a Macska?
KÁROLY (áll, az ablakon kinézve): Kiment a ház elé a gátra. Szétnéz.
PISTI: Tud úszni?
KÁROLY: Ha szükség lenne rá. De nincs.
RÁDIÓ: A gátak állnak, de sok helyen alakulnak ki szivárgások, feltörő buzgárok.
BÖBE (eltűnődve): Milyen lenne, ha egyszercsak mindent elvinne a víz?
KÁROLY (komoran, vágyakozva): Csendes. Mindig csendes.
PISTI (remegő hangon): És mi?
KÁROLY: Mi? Mi csak várunk. A víz nem egy egzakt tudomány.
BÖBE (keserűen mosolyogva): Várunk. Várunk valamire, ami sose jön.
KÁROLY: Úgy iszod azt a vizet, mintha a Duna hordaléka lenne.
BÖBE: Eljön még az az idő is.
PISTI (suttogva): A tetőzés után. Az apadás jön. Ugye jön.
KÁROLY: Mindegy. A víz, az víz marad. Csak kevesebb lesz. Egyszer alig lesz.
ÖTÖDIK JELENET
Újabb csend, hallgatnak. A Macska már újra a helyén, a díványon mozdulatlan fekszik. A szobában a szereplők szoborként, csendélet képben.
PISTI (mély lélegzetet vesz, reménykedve): És majd, ha lemegy?
KÁROLY (szinte gépiesen): Akkor majd várjuk a következőt.
RÁDIÓ (halk, recsegő adás): A Vízügyi Főigazgatóság felhívja a figyelmet: az ár levonulása után is fenn kell tartani a figyelőszolgálatot.
BÖBE: Mindig jön. Mindig.
KÁROLY: Felírjuk. Rögzítjük.
PISTI (elhaló hangon): Akkor várunk tovább.
KÁROLY (halkan, maga elé): Tegnap azt mondták, ma tetőzik.
BÖBE (csendesen visszhangozva): Ma tetőzik.
KÁROLY: Majd én megmérem. Az a biztos. A centi nem hazudik.
BÖBE: Mérjed.
KÁROLY (ül, nem mozdul): Mérem.
BÖBE: Beküldjük majd a naplót a fiúval a városba?
KÁROLY: Minek.
V É G E
