A Szépírói Műhely őszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, TruY azt a házi feladatot oldotta meg, hogy "egyperces" novellát ír, Örkény ismert sorozatát mintegy továbbgondolva. Kiváló munka, benne van az állandóság, a reménytelenség, benne van a múlt is. Örömmel közlöm.
TruY:
Most múlik
Az öreg, lopóját bal kezével erősen magához szorítva, lebotorkált a pincébe.
A csorba élű, csámpás lépcső alján feltekerte a sercegve pislákoló világítást, amire a fixre bekötött, alaposan leharcolt Sokol rádió összeszedte minden maradék erejét, és bágyadtan felhörgött: „Kossuth Rádió, Budapest. A pontos idő..." Az alig érthető sistergés kiszorította a pince rideg ürességét. A koszlott falvédő előtt álló asztalkáról felvett egy átabotában ellögybölt boros flaskát, és papuccsá szabdalt gumicsizmájában odacsoszogott a hatalmas üvegballonhoz. Felállt a billegő sámlira, kihúzta az edény tetején a dugót és a lukba illesztette a lopó hosszúkás csövét. Szippantott egy mélyet a szívóvégbe, majd annak tetejét hüvelykjével befogva, kiemelte a zavaros, barna lével teli átlátszó készséget, és az üvegbe csurgatta a napi porcióját. Belekortyolt. A rettenetesen savanyú lőrétől grimaszba torzult a képe, de elégedetten csettintett, lecsavarta a fényt, és elindult visszafelé az ütött-kopott lépcsőn.
Minden kora tavasszal nagy nekibuzdulással látott munkához a kertjében. Metszett, kötözött, kapált, sarabolt, ritkított, közben pedig naphosszat bámulta a fejlődő gyümölcsöket. Várta a nyár végét. Őszönként azután előkotorta rozsdásodó metszőollóját, hogy megfenje. Akkurátusan diszperzites vödrökbe gyűjtögette szőlejét, és musttá gyűrte a szüretet. Azután egész hóbelevancot az erjesztőtartályba döntötte, hozzáadott egynémely élesztőket, cukrokat és figyelte a bugyborékoló folyadék színeváltozását. Időnként lehabozta és átszűrte, de az évek múltával egyre kevésbé ügyelt erre. Végül pedig rigorózusan beosztva magába csurgatta az egészet.
Pedig nem szerette az italt. Azelőtt soha nem ivott. Csak miután a felesége magára hagyta. Haragudott rá, amiért elment, és persze magára is, amiért nem tudta megakadályozni. A folytonos szöszmötölés segített alakot adni az egyedüllétnek. Már régóta nem vett részt az idő múlásában. A bor nem cél volt, csak eszköz. Átmelegítette, letompította, megkönnyítette, hogy széjjelkergesse a napokat. Vágyott, hogy végre ő is a felesége után mehessen. És ebben csak ez a rettenetes, zavaros lőre segített.
Az öreg, lopóját bal kezével erősen magához szorítva, lebotorkált a pincébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése