Szépírói Műhely - írásgyakorlat 6.

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye elindult, és jövőre is folytatódik.. A kurzusra a felhívás itt olvasható.

A legutóbbi foglalkozáson Vörös Vivien írását elemeztük. A feladat az volt, hogy valami szomorú történetet írjanak meg a hallgatók, egyes szám harmadik személyben, úgy, hogy példaként Albert Camus híres regényének, a Közönynek a stílusát vegyék alapul.   

Vörös Vivien:

Újra otthon

Sára apját hazahozták a kórházból.

      Tegnap reggel hajtott be a mentő a házuk elé. Az apa elég jól festett, a saját lábán sétált be a házba. A kislány egyből a nyakába ugrott, bár nem értette, anyjának miért van ennyire rossz kedve. Együtt töltötték az egész napot, kimentek a kertbe hintázni, játszottak a kutyával. Az ebédet együtt fogyasztották el. Az egész nap eseménymentes volt, egy idilli családot láthattak volna a szerencsés arra tévedők. Ebéd után társasjátékoztak, kártyáztak. Aztán Sárának tanulnia kellett, de este hat órakor lemehetett a nappaliba tévét nézni szüleivel. Összekuporodtak a kanapén mind a hárman, és egy vígjátékot néztek.

       Este hét óra tájékán Sára apukája elkezdett köhögni. Fél órára rá már vért is hányt. Felesége tétovázott, hogy hívjon-e mentőket, vagy ne. Először úgy gondolta, tudja kezelni a helyzetet. Egy idő után azonban rosszul lett a sok vér látványától, jobbnak látta kihívni a mentőt. Sára az egészet végignézte, anyja hiába kiabált rá többször, hogy menjen a szobájába. Úgy gondolta, legalább azzal a segítségükre lehet, ha kimegy a házuk elé, és várja a mentősöket. Fél óra múlva meg is érkeztek – semmi sziréna, semmi villogás. A kislány mutatta nekik az utat befelé a házba, a nappaliba. Mikor a mentősök beértek, egy pillanatra nekik is elállt a lélegzetük. A helyzethez képest nem értették, hogy az asszony hogy tudott ennyire nyugodtan beszélni a telefonban. Az egyikük kirohant a hordágyért, a másik Sára anyját látta el teendőkkel. A kislány felment szobájába, anyja mondta neki, pakoljon, mert nem maradhat egyedül itthon. Mivel Sára még nem volt ilyen helyzetben, a legjobbnak látta, ha betesz egy pulcsit a hátizsákjába, és kedvenc plüssmaciját, Bodzát.

        Olyan gyorsan történt minden, arra eszmélt, hogy már a mentőkocsiban ülnek, útban a kórház felé. Most volt szirénázás is. Nem értette, hogy miért sürögnek-forognak az ágyon fekvő apja körül a mentősök, miért beszélnek hangosan egymással. Meg persze hogy az anyja miért kiabál velük sírva. A legbékésebbnek apukája tűnt, csukott szemmel tűrte az egész zűrzavart. A hirtelen nyüzsgést egy monoton sípszó törte meg, ahogy az megszólalt, mindenki elhallgatott. Az idegesítő jelzőhang még ezután se állt le. A mentősök tettek még pár sikertelen kísérletet Sára apjának újjáélesztésére. 

        Ezután kapcsolták le a gépet, majd kimondták, a halál ideje: 21.14.