Szépírói kurzus 2016 ősz/5 - Kiss Attila novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Kiss Attila azt a feladatot oldotta meg sikeresen, hogy "nemet váltott", vagyis egyes szám első személyben, "nőként" írt meg egy randevút. Egyéni hangú írásához gratulálok! 

Kiss Attila

Eltévedtünk

         Tegnap este későn értem haza. Eltévedtem egy fiúval. Együtt járunk hollandórára. Hogy miért tanulok hollandul? Az ember az életben mindig szeretne valami különlegeset. Ebben a fiúban nem volt semmi különleges. Kivéve, hogy tudni vélte, hogyan lehet a legrövidebb úton eljutni a Béke-térig. Sajnos, valójában nem tudta, én mégis vele mentem.

         Sebastian különleges. Legalábbis itt, Magyarországon. Mert brit. A brit fiúkban mindig van valami egyedi, valami különleges. A magyar fiúk mind egyformák. És nem is helyesek. Ez a fiú sem volt helyes. Elindultunk a Röppentyű utcán. Befordultunk a Frangepánra. Sebastian helyes fiú. A brit fiúk helyesek. Már a nevük is sokkal szebb. Hogy nézne ki, ha ezt a fiút Sebestyénnek hívnák? Milyen fura név! Sebastian Nagy-Britanniában jól keresne. Itthon nehezen tud elhelyezkedni. Nem tetszik neki a magyar multik munkamorálja. Azt mondja, Nagy-Britanniában megy a tévé a munkahelyeken, és délután már ihatnak sört az alkalmazottak. Szeretnék Nagy-Britanniában élni, mert ott Sebastian jobban keresne. De nem tudnék úgy dolgozni, hogy közben megy a tévé. Sebastian is szeretne visszamenni Nagy-Britanniába.

         Elértünk a Lehel utcáig. Vagy Béke utca, de az is lehet, hogy Gömb utca volt. Én már addigra teljesen elvesztettem a fonalat. Ez a fú nem beszélt sokat. Én is szóhoz jutottam mellette. Sebastian mellett nem lehet szóhoz jutni, annyit beszél. Legalábbis társaságban, ahol van, aki érti, amit mond. Otthon azért meg szokott hallgatni. Otthon unatkozik. Ez a fiú meghallgat. De milyen lenne vele egy társaságban? Mind a ketten csak ülnénk, mint a kukák, és hallgatnánk. Te jó ég! Ilyenek voltak a szüleim. Szégyelltem magam a hallgatagságuk miatt. Társaságban mindig próbáltam erőltetni a beszélgetést, de nem ment jól. Sebastian mellett nem kell erőltetni a beszélgetést.

         Tájékozódás terén ez a fiú sem állt a helyzet magaslatán. De mindig új megoldásokkal állt elő. Ha erre megyünk, ha arra megyünk, biztos elérünk a Béke-térre. Mentünk a budapesti-májusi estében, a felhők színesek voltak, azután világítottak a lámpák. Mentünk forgalmas utcákon, mentünk csendes utcákon. Beszélgettünk, mindenféléről, ártalmatlan témákról. Az irodai kosztümöm volt rajtam, mert munkából jöttem az órára. Szeretem a halványszürke színt, de az a kosztüm rémes. Még szerencse, hogy felvettem hozzá egy színes sálat, az valamennyit javított az összképen. A cipőm viszont igazán szép volt. Egyszerű, de nagyon igényes farmercipő, eredeti tervezésű szegélymintával. Nagyon drága volt. Nagyon szeretem azt a cipőt. Ő egyszer sem nézett rá.  A fenébe is, minek gyalogoltunk egész este, ha még csak rá sem nézett a cipőmre?!

         Most még nem akarok megházasodni. A házasság komoly embereknek való. Amit mi művelünk, az komolytalan. Ahogy élünk, az komolytalan. Ülünk minden nap az irodánkban, mintha az óvodában ülnénk, és játszunk az adatainkkal. Minden nap elvisszük magunkat az irodába, és hazahozzuk magunkat onnan. Saját magunk szülei vagyunk. Így nem lehet házaséletet élni. Ő házas. Talán már babát is várnak a feleségével. Alig néz rám, csak megyünk egymás mellett. A hajam is zsíros, reggel nem volt időm megmosni. Én fiatalabbnak látszom a koromnál, de ő még nálam is egyértelműen fiatalabb. Vajon szeretné, ha főznék neki? Vagy ha igényesen berendezném a lakásunkat? Letisztult, skandináv stílusú, fehér bútorokkal? Szeretne egyáltalán valamit? Csak néz maga elé, és megyünk. Már valami felüljáró alatt tartunk, ahol csövesek sátoroznak. Visszafordulunk.

         Amikor összenézünk, próbálok valamit kiolvasni a tekintetéből. Nem szeretnék tönkretenni egy boldog házasságot. Amikor rám néz, mindig észreveszi azt a kis májfoltot az arcomon. Mennyire bosszantó az a májfolt! Sokkal csúnyábbnak látszom tőle. Egyszer, mikor újra rám néz, letakarom a májfoltot a kezemmel. Nézzen meg a nélkül is! Kiérünk a Róbert Károly körútra. Zaj, emberek. Nem szeretem a zajt, sem a sok embert. A csendes utcákat szeretem. Amik a Béke-térre vezetnek. Régebben azt hittem, a nyüzsgés jó hatással lesz a befelé forduló természetemre. Ezért éltem nagyvárosokban. Ma már inkább a csend szigeteit keresem a nagyvárosokban. Ő csendes. Néha jó hallgatni. Néha muszáj hallgatni, mert a zajtól úgysem értenénk egymást. Mind a ketten halkan beszélünk. Felszállunk a 105-ös buszra. Fogjuk a kapaszkodót. Vajon milyen érzés lenne megfogni a kezét? Erősen tartaná a kezemet, vagy csak…? Azt hiszem, erősen tartaná. Vajon szereti, ha egy lány szoknyát hord? Vajon a feleségének hosszú haja van vagy rövid? Én is levágathatnám a hajamat. Ha férjhez megyek, levágatom a hajamat.

         Tulajdonképpen csalódott vagyok. Csalódtam a valóságban. Hogyan máshogy is érhetett volna véget egy lány és egy fiú kalandja, akik már máshoz kötelezték el magukat? Mindketten belementünk, mert tudtuk, hogy számíthatunk a másikra. Nem tudtuk, de éreztük. Ösztönösen, tudat alatt megállapodást kötöttünk. Nagy egyetértésben eljátszottunk a gondolattal, hogy együtt sétálunk a langyos külvárosi estében, és hűségesek maradunk egymáshoz a célig. Szigorúan betartottuk a játékszabályokat. Semmi cukrászda, semmi szemezés, semmi célozgatás. Jó páros voltunk. Igazi kalandot éltünk át együtt, hiszen mikor fogok még egyszer Angyalföldön bolyongani és a Béke-tér helyett egy csövestanyán kilyukadni? Azt hiszem, nem jövök többet hollandórára. Valami másba kezdek. Ezzel a fiúval elváltak útjaink. Leszálltunk a Kodály-köröndnél és elbúcsúztunk. Nem adtunk puszit egymásnak. Ezt a fiút Árpinak hívták, ha jó emlékszem, Kocsis Árpinak.