Vásárhelyi Dávid azt a házi feladatot oldotta meg remekül, hogy Kosztolányi Fürdés című novellája nyomán egy lehetséges gyilkosságról írt. Itt közlöm.
Vásárhelyi Dávid
A vendégség
A látóhatár fölött az
ég vörösen izzott. A pálmák levelei a könnyű szellőben úgy mozogtak, mintha a
tenger morajlása adta volna a ritmust.
Szerettem ezt az
időt, ezért ilyenkor szívesen futottam, de ezen az estén, ez másként történt. A
sport helyett partit szerveztünk testvéreimmel, úgy ahogy anyu és apu tette a
régi időkben otthon.
Az óra mutatója este
fél kilenchez közeledett.
***
Késő délután volt már, mikor egy
kalapáló hangra riadtam. Félkómásan néztem le a galériáról a földszintre, ahol
megláttam a hang forrását. Legidősebb testvérem, Péter, szögeket próbált beverni a faburkolatba és a
terasz tetőszerkezetének tartó oszlopában, hogy felakassza rá a lampion
füzéreket, miközben Tomi lábatlankodott körülötte.
Mosolyogva néztem le rájuk, mikor
eszembe jutott, hogy mennyi mindent köszönhetünk a testvérünknek. Szüleink
halála után Péter, lett a családfő, pedig csak akkor fejezte be az iskolát.
Dupla
műszakban dolgozott és mellette próbálta tanítani a kissé lusta öcsénket, sok
hasznos és fontos dologra. Öcsénk, Tomi, nem örült ezeknek a leckéknek, ezért
néha testvérünk mérges lett és ilyenkor
az üvöltéstől volt hangos a ház.
Gondolatmenetemet, Péter mély hangja
szakította meg.
- Ilyenkor kell felkelni és előkerülni?
- Kérdezte, kissé ingerülten.
A váratlanul ért és nem túl kedves
kérdés hallatán, hirtelen felindulásból, csak ennyit feleltem:
- Nem vagy se az anyám, se az apám,
nincs jogod ilyet kérdezni, de nyugalom, mindjárt jövök!- Miután elhagyták ezek
a számat, sarkon fordultam és visszavonultam a kuckómba. A szemem sarkából
láttam, hogy dühe szomorúságra cserélődik.
Idegesen járkáltam fel, s alá az
emeleten, amikor lépésekre lettem figyelmes a lépcső irányából, Tomi jelent
meg. Az ágyamra kuporodva, sötétbarna szemeivel hosszasan figyelt, majd kis idő
után szólalt csak meg.
- Mielőtt megérkeznek a vendégek,
mutathatok neked valamit? - Kérdezte,
miközben az ágytakaró rojtjait babrálta.
- Természetesen- feleltem már
lehiggadva, majd miután összeszedtem magam, elindultunk lefelé a lépcsőn.
Leértünkkor Péter fogadott minket, de
még mielőtt kikerülhettük volna a konyha felé kezdett ráncigálni engem. Hátra
hagyott öcsénket, még egy pillanatra láttam a szemem sarkából, mielőtt
felrohant az emeletre.
A hatalmas pulttal rendelkező
helységben, ételek sorakoztak és jobbnál jobb illatok terjengtek.
- Gondolom, nem ételmustra végett
ráncigáltál be ide. - Mondtam, miközben meglepetten néztem testvéremre.
- Nem, persze, hogy nem. Szerintem
tudod, hogy mi az oka annak, hogy ide cibáltalak.
Egész
nap a nyomodat se látjuk, majd késő délután megjelensz és azt se mondod
fapapucs. - Válaszolta Péter dühösen, de még mielőtt folytathatta volna,
megszólalt a csengő.
- Na eredj és nyisd ki az ajtót! -
mondta – majd hozzá tette, remélem tudod, hogy folytatjuk ezt.
A bajszom alatt csak annyit morogtam,
persze, persze, mielőtt elhagytam a helységet és a bejárat felé indultam.
Az elegáns ruhába öltözött vendégek a
fáklyákkal szegélyezett úton érkeztek a tengerparton lévő, faborítású házhoz,
amit a lampionok fénye sejtelmessé és meseszerűvé varázsolt.
Sokan meg is jegyezték, hogy milyen szép
és ötletes ez a díszítés.
Teltek a percek, másodpercek, egyre
többen és többen lettek.
Kezdtem idegesség válni, miközben néztem
a barátok tömegét, akik az iszogatás és táncolás közben, elfoglalták a ház
szinte minden szegletét.
Nem szerettem a nagy felhajtást, főként
nem azokat, amik a jópofizásról szóltak. Bezzeg
Tomi, ő rajongott ezekért - ahogy így elmélkedtem, kezdtem rájönni, hogy a
leérkeztünk óta nem láttam őt.
Aggódva a keresésére indultam, de
helyette bátyánkra leltem aki, egy üveg whisky és egy pohár társaságát élvezte
a lakás egy eldugott szegletén.
Mielőtt megszólalhattam volna, rám
emelte vérben úszó szemeit és dühösen egy monológba fogott, amit végül a
kérdésemmel szakítottam félbe.
- Van arról elképzelésed, hogy merre
lehet az öcsénk?- kérdeztem.
Hosszas csend után érkezett a válasz,
amire a késő délután látottak után, nem számítottam.
- Nincs és különben sem izgat, nem
bánom, hogy nincs a lábam alatt az a lusta gyerek. Nagyon unom már, hogy
mozdulni sem lehet tőle. - Felelte ingerülten, de nyugodj meg előkerítem és
megmondom neki a frankót.
Ezek után engem félrelökve, távozott a
helységből.
A meglepettségtől és a pillanatnyi
dühtől inkább nem mentem utána és a bulizó társasághoz sem mentem ki, mert a
végén megbántottam volna valakit, egy rossz elszólással. Így inkább a
takarásból figyeltem az egymáshoz simulva táncoló párokat és a szólóban, zenére
lötyögő embereket.
Lehet, hogy párkereső estet kellett
volna szervezni- gondoltam magamban, amikor arra lettem figyelmes, hogy a zene
ellenére, egyre többen néznek a galéria irányába, ahonnan férfihang és egy
gyereksírás hallatszott.
Nekem sem kellett több, kirohantam a
takarásból, hogy lássam, mi történik.
Az emeleten a kissé részeg Péter,
többször megütötte öcsénket, miközben artikulálatlan hangon üvöltött vele.
Vészesen közeledtek a lejárathoz, de
mielőtt szólhattam volna, megtörtént a baj.
Tomi egy rossz mozdulat következtében
megcsúszott és a márványlépcsőn legurulva beverte fejét a kerámia járólapba.
A rémülettől és a sokkhatástól dermedten
álltam és figyeltem, ahogy testvérünk vére befestette a padlót, akár csak a
lenyugvó nap az égboltot.
***
Valaki szólongatni kezdett. Az őszhajú
rendőr volt az, akivel szemben leültem az asztalhoz még mielőtt mesélni
kezdtem.
- Jól van?- kérdezte kedvesen.
- Természetesen és elnézést- mondtam,
majd ránéztem a falon lévő órára.
Még kilenc sem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése